Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-22 / 38. szám
V. (ívfolyam. 1878. 38-ik szám. Venprém, Szeptember 22. ’=<3« és „Hív. Értesíts“ a*fl*l*> Bilin Ttiintf. Előfizetési dl]: Egén évre . 6 frt — kr Félévre . . . 3 frt - kr. negyedévre ■ 1 frt 50 kr. I Egyes példány ára i 15 Jer KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS 1 VESZPRÉM J MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. y—---------Sz erkesztSség él kiadó hivatal: Vár, 4. az. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket Is, elfogad ál nyugtáz KRAUSZ ARMIN k9B,Tk«rnk«iiit VwpriatiB. HIRDETÉSEK egyhasábospetltior 6kr. NYILTTÉR petitsoroiikint 15 kr. » külön minden beigUtáaért 30 kr. bélyeg.-------—- oA A „Veszprém111. előfizetőihez! Az október-deczemberi negyed közeledtével tisztelettel kérem előfizetőimet, ajándékozzanak meg továbbra is nagybecsű rokonszenvtlkkel és szíves pártfogásukkal. A „Veszprémére és a „Hivatalos Értesítő “-re előfizethetni Egész évre 6 frt — Félévre 3 frt — Negyedévre I frt 50 krral. Veszprém, 1878. szept. 20-án. LÉVAY IMRE, szerkesztő és kiadó. A sebesültek elhelyezése. Nagyon régi dolog, hogy az emberiség egyik kezével üti önmagán a sebet és azt a másikkal gyógyítja. Sokszor alapos, még többször alaptalan ok elég arra, bogy a békés nemzetek szenvedélye egymás iránt felkorbácsoltassék és a háborúnak rémes szelleme a társadalom poklából felidéztessék. Az emberben ilyenkor felébred az állat, melyet a vallás, a tudomány, a műveltség évszázados fárasztó törekvései és küzdelmei nagy- nehezen lebilincseltek és szunnyadásra vettek; az állat megérzi a vérszagot, oly vaddá lesz, amilyent az állatország fenevadjai, a hiénák és a tigrisek között hiába keresünk. Máskor egy gonosztevő halálra itéltetése fölött jajveszékel a közönség, feljajdúl a közérzület, szorong a birák lelkiismerete : a háború alatt halomra lövetnek, megbéníttatnak vagy munkaképtelenekké tétetnek a legártatlanabb emberek és az emberiség lelkiismerete elszorul egy perezre, de azután megszokja a véres valót és a fájdalmas visszhang csak a fiók- vagy kenyér- keresőjöktől megfosztott családok szűk körű jajjaiban hallható még. Az idő kereke egyet fordúl és az emberiség iparkodik a háború által ütött sebeit behegeszteni, hasonlólag a kis gyermekhez, ki boszússágában összetöri játékszereit és, ha felfortyant hangocskája leülepszik, kezdi azokat újra előszedni s javítgatni. A „Pesti Napló“ múlt keddi számában azon közóhajnak ad kifejezést, hogy a sebesültek, amenuyire azt a viszonyok engedik, saját hazájokban helyeztessenek -el, hogy igy illető családjaik, rokonaik, ismerőseik által nagyobb segélyben és, ha lehetséges, gondosabb ápolásban részesüljenek. Egészen a magunkévá teszszük ezt, és mi is az emberiség érdekében óhajtjuk, hogy a hatalom ezen humánus kívánalmat figyelembe vegye és lehetőleg teljesítse. A kedélyeknek mostani izgatott állapotában van némi jogosultsága azon eljárásnak is, bogy, mint tényleg történik, a sebesültek oly városokban helyeztetnek el, amelyeknek lakossága a sebesültek nyelvét nem érti. A hatalomnak érdekében van az izgatottságot nem növelni az által, hogy a sebesültek a háborn iszonyait részletesen elsorolják és kifessék honosaik előtt. De ezen ok, bármennyire tetszetősnek látszik is, még mindig nem elég, hogy egy nemzet érzeméuyei a miatt figyelembe se vétessenek. A sebesültek gondozása, kétséget nem szenved, kizárólag az állam kötelessége mint amelynek érdekében azok vérzettek ; de a sebesültek nem pusztán katonák, hanem egyszersmind emberek, kikhez övéiknek, családjoknak szintén joguk van, ezen jogot pedig az államnak is respektálnia kell, hacsak nem akar merev katonai állam lenni, melyben katonák igen, de emberek nincsenek. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy más nemzető vagy nemzetiségű sebesültek nem érdemlik meg rokoiiBzenvünket és segélyünket. Korántsem. Ezek is ép úgy küzdöttek, ép úgy néztek a halál szemei közé, mint a mieink; de már maga a csal- hatlan természet törvénye kit-kit saját övéihez utal és a gyorsabb, bizonyosabb felgyógyulást a szerető ápolás gyöngédségeihez kötötte, mint conditio, sine qua non-hoz. így a sebesültek számára megindított gyűjtések is nagyobb lelkesedéssel és nagyobb sikerrel volnának eszközőlhetők, mint most, midőn sebesültjeink iránt majdnem teljesen tájékozatlanok vagyunk. A szorongatott keblek megnyugtatására is tétetnék valami, mert bizony szó, ami szó, csak fájhat az méltán egy nemzetnek, mely vagyonát és | vérét áldozza a háborúra, ha fiait még akkor sem nyerheti a maga közelébe, mikor már azok a háborúra, a harezra képtelenekké váltak. Nem élünk oly szívtelen vad korban, legalább nem akarjuk hinni, hogy olyanban élünk, hogy épeuséggel kivetkőztünk volna minden nemesebb emberi érzésből. Kell, még a legiszonyúbb és legvérengzőbb háborúban is bírni némi fogékonysággal az embert emberré tevő érzésekkel, különben nem tarthatni igényt azon névre, hogy művelt népek viselnek háborút. Az emberiség szent érzelmeinek nevében óhajtjuk, hogy sebesültjeiuk hazánkban helyeztessenek el, hogy szeretteik olykor felkereshessék és gyengéd ápolásuk és segélyök által mielőbb a teljes felgyógyulás örömeiben részesíthessék. Ez által az állam gondjai is meg fognak kevesbedni és a sokfelé igénybe vett állami pénztár tetemes segélyt fog nyerni az önkéntes adakozások, hihető, elég szép összegéből. Ha pedig a nemzet ezen kívánalma megtagadtatnék, amint ezt, fájdalom, balsejtelmünk súgja, akkor nálunk felfordúlt világ állott be, mert a hatalom önmagáért és nem a nemzetért létezik. Útépítési anyag szállítása. A m. kir. államvasutak igazgatósága elhatározta, hogy a törvényhatóságok, községek és kir. építészeti hivatalok részére közutak építése és javítása czéljából szállítandó kőanyagneműek után mérsékelt szállítási dij é. p. egy-egy kocsi utáu kilométerként 13 ‘/2 krajezár szedessék, A közlekedési minister ennélfogva felhívta a törvényhatóságokat, miszerint szem előtt tartva e kedvezményt, az illető útépítési alap érdekében az utak építésére szükséges anyagokat lehetőleg vasúton szállitassák a szállítási módozatok megállapítása végett pedig közvetlenül az említett vasút igazgatóságához forduljanak. A „VESZPRÉM" TÁRCZAJA. Az elnémult dalnok. Régen hallgat az én lantom, S kérdik tőlem résztvevőn: Honnan van e mély hallgatás, Hogy mig dalját zengi sok más, Lantom végkép néma lön. Hadd zengjenek a boldogok, Hisz boldogság zengeni! S hadd zengjenek, kiknek szivét Ellepte a bú, a sötét, S legyen daljok isteni. Legyen öröm, legyen bánat, Mi a szivet megteli, Ha a lélek nincs megtörve, S hittel néz az égi körre: Dalját fennen zengheti. Én a hitet megdaloltam, És mig hittem - volt dalom. Most hallgatok s hallgatásom, Lelkemnek a nagy világon, A legnagyobb fájdalom! ERÖDI DÁNIEL. A szép ember. (Folytatás.) Másnap kora reggel a San-Franciskói indóház várótermében volt Ella, várva a vonat elindulását s várva a fiatal embert, kit nagyatyjának különös szeszélye hozzá utitársul rendelt. Alig tiz perez volt még hátra az elindulás előtt, de Gusztáv nem jött. A fiatal leány eleiute, a magányos utazás borzalmától visszarettenve, óhajtva várta utitársát, később azonban, visszatérve sajátságos modora minden, neki nem tetsző férfitól, dobogó szívvel óhajtotta elmaradását. Úgy is lön. A második csengetésnél sem jővén Gusztáv, jegyet váltott New-Yorkba és beült. A vonat harmadszor is jelzett már, midőn a coupéba, hol Ella volt, egy feltűnő szépségű mintegy 28 éves fiatal ember lépett be, s szórakozottan helyezte el magát, bájos utitársnőjét figyelemre sem méltatva. Ella rápillantott és zavarodva siité le szemét. A fiatal ember mondhatni regényes szépségű volt. Haja hosszú és barna, gyűrűzve folyván le a szabályos és széles vállakon. Homloka tiszta és nyilt, fenséges tekintetet kölcsönző. Arcza finom göm- bölyded, majdnem nőies. A bajusz és szakái rövidre nyirvák s bájos öszhangban álltak arcz- izmáival. A test szabályos és finom, szóval egy ideális szépség, minőt csak egy regény- búvár szép hölgy alkothat magának ábrándjaiban. Ella, mint mondók, zavarodva süté le szemeit, mert a férfi ábrándjainak megtestesült mintaképe volt. Ami viseletét illeti, az teljesen kfllőncz Lapunk mai számához egy volt. Mintha egyedül volt volna a vaggonban figyelemre sem méltatta a fiatal leányt, vagy ha méltatta is, az csak egy szúró, ábránddal telt pillantásból állt, mely Ellát egészen zavarba hozta. — Hosszas hallgatás után, mely alatt a robogó vonat jó tova haladt előre, végre megszólalt. — Kisasszony — kezdte finoman kiejtett szavakkal — midőn az ember ily bájos utítársnővel kerül össze, mint ön, első dolga volna megnevezni magát, a mint azt az illem kívánja, aztán udvariasan engedőimet kérni arra, hogy csevegéssel tölthese el az időt, mig az ember New-Yorkba ér. Én nem matatom be magamat s kegyed nem akarom, hogy ismerjem egész utolsó pillanatig, mig magam megismertetni jónak nem tartom. Hanem arra engedőimet kérek, hogy cseveghessek önnel és mulattathassam. 24 órai időnk van, s meg fogom önnek mutatni, hogy jó társalgó vagyok. Egyedül vagyuuk, elzárva a világtól, a robogó vonat zajával, mely majd bennünket csak New-Yorkbau fog letenni. Addig egy lélek sem fog háborgatni. — Beszéljen; felelt Ella nem minden remegés nélkül. — Köszönöm. Ha megengedi elmondom önnek saját élettörténetét. Csodálkozik nemde, de igaz. Én önt teljesen ismerem, mig kegyed kisasszony, rólam csak anuyit tud, hogy most itt vagyok s New-Yorkig utitársává lettem. Nevem nincs, legalább még most nincs, de meg fogja tudni bizonyára, csakhogy később. Előbb azonban sokat, igen sokat kell önnek elbeszélnem. Nem fog háborgatni senki. Úgy intézkedtem, hogy senki se jöhessen ide. MegLív „Hív. Ért.“ vau csatolva.'^m engedi, hogy ide üljek közel önhöz? Egészen ide mellé. ^ ' Ella elámulva hallgatta az idegen szavait, midőn azouban az kimondott végszavait a legnagyobb vakmerőséggel tettlegesül, a harag egy villáma czikázott át szemein. — Tolakodó. — Lehet hogy az, felelt rá az idegen metsző gunynyal, de azért engedje meg, hogy mindent úgy tegyek, amint én akarom. Megszoktam ellenmondást nem tűrni senkitől. Azért tehát ide ülök melléje. Most pedig adja ide kezét. Ne ellenkezzék; mondám, hogy akarom. Végső esetben erőszakhoz fordulnék, de mégis megteszem. Egyedül, egészen egyedül vagyunk — tévé hozzá, szúró pillantást vetve a reszkető leányra. — Mit akar ön velem? — Semmit kisasszony, legalább olyaut nem, amiért szemrehányást tehetnék magamnak lovagiatlauságomért. Adja ide kezét. így ni. Ne féljen semmit. Csak el akarom mondani önnek, hogy ki ön, hogy ismerje meg önmagát. — Hallgatom. — Kegyednek egy nagybátyja él San- Franciskóban. Gazdag ember, hatalmas ember. Csakhogy hatalmát és pénzét nem tudja fölhasználni, mert évek óta nyomorék, beteg. Nos, nem úgy van ? — Igen. — Hogy azouban pénzét esetleges halála után ne élvezhessék azok, kik magukat rokonainak szerencsések nevezni, mit gondolt ki a furfangos öreg. Vau neki egy bájos és sze- retetre méltó unokája s ez ön, kire halála után összes vagyonát hagyományozza.
