Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-13 / 2. szám
IV. évfolyam. 1878. 2-ik szám. Veszprém, Január 13.- ---<m és „Hív. Értesítő1' »tjein mistet raiimp. Előfizetési díj : Égési érre • . 6 írt - kr. j Félévre . - - 3 frt — Jer. j Negyedévre • 1 frt 50 kr. Eßjres példány ára IS lir. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS r? VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. L | Szerkesztőség és kiadó' hivatal: Vár, 4. sz. 'l Hirdetéseket, valamint helybeli I előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN kSayvkereikeléie Veeiprimbea. HIRDETÉSEK egyhasábos petltsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatásért 30 kr. bélyeg. (Á Adóügyi miseriák. (Ph.) Midőn oly okokról akarunk szólani, melyek az adófizetést, tehát a legfontosabb polgári kötelességek egyikének teljesítését nehézzé teszik, mindenesetre első helyen az adó túlmagas voltáról kellene megemlékeznünk. Minthogy azonbam ezen senki sem képes sem jelenleg, sem a legközelebbi jövőben lényegesen segíteni, jobb lesz róla hallgatni és oly térre fordítani figyelmünket, melyen ha annyi történnék, mint óhajtanok, sok kellemetlenség- és keserűségnek vétetnék eleje, és el lenne érve annyi, hogy a közterhek arányosabban osztatván fel, az egyesek köny- nyebben elviselhetnék. Nem tartozunk azok közé, kik minden panaszt, mely az adókivetés ellen fel szokott merülni, készpénz gyanánt veszünk, mert igen jól tudjuk, hogy ott, hol a közterhek viseléséről van szó, nem egy polgári jogaira különben igen féltékeny polgártársunkat csaknem elfogja a hidegláz; de másrészt nem zárhatjuk el füleinket a jogos panaszok elől sem; mert hogy ilyenek is vannak, senki előtt sem titok. Herendi levelezőnk, szerkesztőségünkhöz intézett levelében a bajok okának egyik főforrását egyes községi jegyzők hanyagságában véli, és nem minden alap nélkül, feltalálni. Neveket nem említünk, de tényekre hivatkozunk. Saját szemeinkkel láttuk egy községben, hogy bizonyos adózó ivére nem volt oly birtok rávezetve, melyet 40 év óta bir, daczára, hogy a birtoktelekkönyvben már réges-régen nevére volt írva. Ugyanitt tapasztaltuk azt is, hogy a segédjegyző, ki főnöke tá- vollétében hosszabb ideig vezette a község ügyeit, nem tudott felvilágosítást adni a félnek oly 62 frt 60 krnyi adóhátralékról, mely egy, évenkint 4 frtot jövedelmező birtok után szaporodott fel. A fél nem tehetett mást, lefizette a kívánt összeget, miután azon szomorú tudomásra jutott, hogy az illető községben, mint a segédjegyző maga mondta, nincs tiz adófizető sem, ki az után fizetne, a mije van. Igaz azon idő óta, hogy ez történt, a község új jegyzőt kapott, kinek ügy buzgalmától bizton várjuk, hogy a múltak hibáit és mulasztásait helyre hozza; — de ez a múlton nem változtat és ha megtörtént egy olyan helyen, hol a jegyző a szorgalmas hírében állott, mi történhetik ott, hol a közönség ellenkező véleményt táplál a jegyző iránt. Tagadhatatlan, hogy leginkább a szolgabirák lennének hivatva a kellő ellenőrzés gyakorlására, mely czélból gyakrabban meg kellene fordulniok járásuk egyes községeiben. Ha azonban csak félszemmel pillantunk is bele az óriási teendők labyrintjába, melyet a közigazgatás ezen mindeneseinek évente keresztül-kasul kell barangolnak, igényeinkkel azonnal lejebb szál- lunk. Ebhez járul még, hogy az uti- átalány igen szükmarkúlag van kimérve. Hogy kívánhatjuk ugyanis, hogy a szolgabiró 200 trtnyi úti-átalányból évenkint 36, 38, 47 vagy épen mint a pápai 51 (ezeknél kevesebb község csak az enyingi járásban van) községbe menjen el bírót és más községi elöljárót választani, teljesítse a minduntalan felmerülő rendőri és más vizsgálatokat, nézze meg az utakat, hidakat, iskolákat sat. Legyünk mindenki iránt méltányosak és ne kívánjunk senkitől többet, mint amire egy ember képes, ki bírjon bármily rendkívüli képességekkel, mégis mindig csak egy ember marad. A szolgabiró nem állhat folytonosan minden egyes községi biró és jegyző háta mögött, de álljanak ott a községek értelmesebb polgárai, s hol vétkes mulasztást vagy gonosz lelkiismeretlenséget tapasztalnak, tegyék meg jelentéseiket az illetékes helyen, hol bárki is inkább fog kíméletre találni, mint az efféle községi elöljáró. Sok panasz van még a végrehajtók ellen is, mi igen természetes, mert az, kit megzálogolnak, bizony nem hálálkodik és nem mondja a végrehajtónak, bogy legyen máskor is szerencséje. Azt hiszszük azonban, hogyha az adók igazságosabb arányban vettetnének ki, a végrehajtások is gyérülnének; különösen ha a községi jegyzők a fizetésképeseket gyakrabban figyelmeztetnék, intenék és a polgári kötelességük elhanyagolásából eredő kellemetlenségekről eleve felvilágosítanák. A végrehajtók nem a fizetni nem tudók, de a fizetni nem akarók miatt rendeltetnek ki, és ha az utóbbiak miatt gyakran az előbbiek is szenvednek, oka az, hogy emberi intézmény emberek által hajtatik végre, tehát tökéletességre igényt nem tarthat. Az öszszes, mit ezen téren a hatóság tehet, az, hogy végrehajtóknak oly egyéneket rendel ki, kik képesek és akarattal is bírnak feladatukban a * *" vényben előirt módon járni el. Ezek az állam érdekei mellett a méltányosság és hu- manismus követelményeiről sem fognak megfeledkezni. Valamennyi törvényhatóságnak. Folyó éri január 10-én 45 szám alatt kiadott körreu- deletemmel Dr. Dárday Sándor fővárosi lakős kérelme folytán, a törvényhatóság figyelmét a »Közigazgatási Lapok“ czímü és nevezett szerkesztő által megindított szakfolyóiratra irányoztam, mely a közigazgatás érdekeinek előmozdítását, s az arra vonatkozó kérdéseknek elméleti és gyakorlati oldalról való fejtegetését és megvitatását stb. tűzte ki üdvös czéljául. E szaklap pályájának első évi folyamát befejezvén, most már biztos alapot nyújt annak megítélésére, vajon az eléje tűzött nagy- fontosságú feladatnak megfelelni hivatott és képes-e; mire nézve az eddig elért eredmény után úgy az egyes közlemények elméleti és gyakorlati értéke, valamint a vállalat körül csoportosult szakerők jelentősége tekintetében, ezen szakközlöny sikeresen czéljaért- nek és valóban hézagpótlónak bizonyult be. Ezen vállalatnak fennállása azonban kellő anyagi támogatás nélkül biztosítottnak nem tekintethetvén : újból felhívni kívántam a törvényhatóságot, hogy e szaklapot tisztikarának és a nagyobb községek előjáróságának figyelmébe ajánlja. Budapesten, 1877. évi decz hó 24-én. _____ __ Tis\a. Heti szemle. — jan. 12. A képviselőház 10-én rövid ülést tartott, melyen az igazságügymiuiszter bemutatta a polgári törvénykezési rendtartásról szóló törvényjavaslatot s egyúttal egyhangúlag elfogadta Helfy ígnácz indítványát, melynek értelmében a ház elnöke megbizatott, hogy az olasz képviselőház elnökével tudassa a magyar képviselőház részvétnyilatkozatát az olasz király elhunyta alkalmából. Én a jogász életbe keveredtem s csak midőn bajuszomat először kezdtem kipödörni, jutott eszembe olyan régi homályos emlék Nelliről szerelemről, vizsgáról.... Így ment tönkre az én első szerelmem... * Az én második szerelmem históriája már sokkal rövidebb. hlyolez, esztendő gördült le azóta a világ kerekén. Én a jogot elvégezve mint önálló ember léptem ki az élet iskolájába. Jogászéletem alatt csak egyetlen egyszer láttam Neilikét. Már ő akkor kifejlett gyönyörű asszony lett, s két szép gyermeknek az anyja. Midőn boldog anyai örömmel mutatta be nekem családját, viszszatért lelkemoe a régi emlék s ón roppantul elkeseredtem. Keseredettségeuiben olyan lamentabilis verseket Írtam, minőket se Poé, se Heine nem birt íelmutatni. A világnak tetszettek ezek a versek s engem elneveztek költőnek. — Csinos fiúvá fejlődtem s csak megházasodnom kellett volna, hogy én is oly boldog családi kört képezzek, de ehhez semmi kedvem nem volt. Egy ízben hivatalos ügyeim elvégzése végett Festre kellett felmennem, Roppant unalmas utam volt. Kőbányán állt a vonat éppen, midőn két nőt iátok egyenesen kupémhoz közelíteni és berakodui. -Feltekintettem rájuk s elált a iólekzetem ámultamban. Gyönyörü barna teremtés volt az egyik, eszem a szép lelkét. Egészen elhomályosult mellette Nelli emléke. A szeme ragyogott miut a csillag, az ajka olyan volt, mint egy kifakadó rózsabimbó. Nem lehetett több 18 A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. Ott a völgynek... Ott a völgynek zöld ölében Ringatott anyám, — Ott tanultam meg beszélni, Ott kezdett szivem remélni. Én szegény leány! Ott a csörgő kis pataknál — Csendes éjszakán, — Tűnt egy ifjú a szemembe, A vidéken elmerengve. Én szegény leány! Ott vallotta meg szerelmét, Ott szólt így: Arám Lész szerelmem! Higy szavamnak ! Hittem neki, mint magamnak. Én szegény leány! Ott merengtem boldog szívvel Kis madár dalán; Álmodozva szép jövőről, Tértem vissza a mezőről. Én szegény leány! Ott szegé meg esküjét, a — Hol szarát kapám, Hogy enyém leend örökré Ott a csendes rózsás völgybe. Én szegény leány! Ott törött meg a szívemben A remény, aztán Elvonultam a magányba, Egy virágos, csendes házba. Én szegény leáuy ! Ott a völgynek zöld ölében Vár a sír reám ! Ott nyugszik meg majd békében, — Megcsalt, vérző, itj ú szívem! Én szegény leány! BÉKEFFY ANTAL. Mért maradtam agglegény? — Víg beszélyke. — (Vége.) — No, no, ne sirjon kis barátom, szólt hozzám a doktor, majd eljó az idő, midőn ön is megnősülhet. — Ne nyúljon hozzám. Ön elrabolta tőlem Neilikét. En önt megölöm, igen, megölöm. Én nem fogok meguősühii soha; elmegyek carmelita barátnak, igen elmegyek . . . A doktor meg Nellike elkezdtek nevetni tehetetlen dühömön, a mi nekem a velőmig hatott. Elrohantam onnét és siettem apámhoz. — Apám! adja ide az érettségi bizonyítványomat. —■ Minek? — Minek? Elvesztettem Neilikét, most már nincs mit keresnem a világon. Elmegyek barátnak.. s elkezdtem sírni keservesen. Atyám nem tudta, boszaukodjék-e vagy MF’Lapunk mai számához fél nevessen. Utoljára is elkezdett kaczagni, hogy a könnyei is potyogtak bele. Ez engem még jobban elkeserített. — Ne nevessen apám, mert úgy is el vagyok keseredve. Beleölöm magam a vizbe. Erre aztán apám is abba hagyta a ka- czagást, s egész komolyan fordult hozzám. — Gyerek! Azt mondom, vége legyen a komédiának, mert aztán én is máskép kezdem. S azzal elment. Gyerek! én gyerek! azért is megmuta tóm, hogy nem vagyok az Elmegyek, beállók carmelitának. Az érettségi bizonyítványt apám íróasztalából kiloptam, összeszedtem megtakarító .t forintjaimat, s útnak indultam, hogy sohase lásssam ezt a ezudar vidéket. Elmentem messzire, egész a ... határig. Ott aztán elkezdtem elmélkedni. Minél inkább távoztam a várostól, annál nehezebb lett a szívem. Eszembe jutott a carmelita kolostor, a hova menni szándékoztam. Eszembe jutottak azok a rideg arezok, sanyarú élet, elzár- kózottság. Hogy soha kimenuiök, vagy egymással beszélniük uem szabad; el kell feledni a világban miudeut, barátot, szeretőt, szülét, testvért; hogy rideg cellájukban elzárva csak az imádsággal foglalkoznak... Brrr! Én ezt ki nem bírom, inkább visszamegyek s megkérem a doktort, a miért összeszidtam; Nellit, a miért rá emeltem a szememet, meg apámat, a miért megliaragítottam... ügy lett... Nellike harmadnapra megesküdött a doktorral és elutaztak. Én egy hétig még vagdaltam magamat a földhöz, hanem aztán lassankint elmosódott előttem Nelli, doktor, szerelem, carmelita kolostor és a többi. r „Hiv. Ért.“ van csatolva.
