Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-10 / 6. szám
IV. évfolyam. 1878. 6-ik szám. Veszprém, Február 10. r e) ét „Hív. Értesíti!“ mlai.B THirnap. Előfizetési dij : Egén évre . . 6 frt - kr. Félévre ... 3 frt - kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ára ll> kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI S fO== ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. ». Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad éa nyugtáé KRAUSZ ARMIN HiriknubUi) Viiiptktin. HIRDETÉSEK egyhaeábospetltsor 6kr. NYILTTÉR petitaoronkint 15 kr. a külön minden beigtatáíért 30 kr. bélyeg. ■<Ä A leszámolás. A miuap intést vettünk, hogy valami adóhátralék fejében bizonyos összeget fizessünk. El nem tudtuk gondolni, miféle hátralék az, holott mi pontosan eleget tettünk mindenrendtí adókötelezettségünknek. Felvilágosítást kértünk ; megkaptuk, hogy egy már rég eladott ház után 1860-ból maradt fenn 4 frt 62 krajczárnyi hátralék és ezt kell most fizetnünk. Mosoly szökött ajkunkra és szó nélkül megfizettük ; hogyis mutathattuk volna most ki, vajon elődeink kifizették-e vagy sem a kért összeget. Hallgattunk volna az egészről, de azóta több és pedig tekintélyes helyről hallottuk, hogy nem csak pár forintnyi, de százakra menő régi hátralékösszegek követel- tettek egyiken másikon, a nélkül, hogy az illető- vagy illetőknek tudomásuk volna, hogyan jutottak ők ezen átkozott hátralékhoz; sőt hallottuk, hogy oly fekvő birtok után is kértek réges- régi adóhátralékot, melyet sem az illető, sem az illetőnek atyja vagy nagyatyja soha nem is birt. Megvalljuk, nekünk az eszünk állott el ezeknek hallatára és elgondoltuk, vajon, ha az az adókivetés nem történt helyesen, vagy a lefizetett összeg tévesen jegyeztetett be az illető adóközegek által, vagy egyáltalán nem is jegyeztetett be, de mégis felvétetett és nyugtáztatott is, de ez a nyugta évtizedek múlva elveszett, vajon, kérdjük, nem hajt-e be az állam saját polgárain oly adót, melyhez semmi joga sincs és nem károsithat-e meg egészen ártatlan embereket és talán ép olyanokat, kik polgári kötelességük teljesítésében a leglelkiismeretesebbek voltak ? Előttünk mindig gyanús az az ember, ki egy számlát, bármi legyen is az ok, kétszer fizetteti meg, mennyivel inkább kell az államnak ettől óvakodnia, melynek morális hivatása is van, nem pusztán karhatalom és adóbeszedés. A dolognak komolyabban utána gondoltuk, még a törvénykönyvet is felütöttük, vajon nem lehetne-e abban védelmet keresni az ilyesféle eljárások ellen és nagy megelégedésünkre találtunk is. Az 1876. XV. 68. §-a így szól: Az egyenes és közvetett adók, az egyenes adók módjára beszedendő követelések és tartozások végre az illetékek elévülnek : 1) ha azok az adótárgy, a követelés, a tartozás keletkezésének, illetőleg az illetékkiszabás alapját képező jogügylet vagy haláleset bejelentésének napjától számítva öt év alatt ki nem vettetnek; vagy 2) ha a kivetés napjától kezdve öt év alatt nem szorgalmaztatnak vagy nem biztosíttatnak. Szorgalmazásnak vétetik a hirdetmény után foganatosított megintés is. Vétkes mulasztás folytán bekövetkezett behajthatlanságuk esetében az államnak e részbeni kárát az tartozik megtéríteni, aki azt a végrehajtás vagy biztosítás elmulasztása által okozta. Ha már most van helye az elévülésnek, vajon fog-e az a leszámolásokra is kiterjesztetni? Vagy a leszámolás határtalan időkig retrograd teregetik és utóvégre arra ébredünk, hogy több lesz az így kiböngészett hátralék, mint maga a rendes adó, melyet mármár alig vagyunk képesek elviselni? Rothad valami a mi adóügyeinkben, ha utána nem nézünk, megerjeszti úgy társadalmi, mint állami életünket, akkor azután nem lesz szükségünk ktilellenségre, le fogjuk mi minmagunkat is győzni, de e győzelem egy lesz nemzetünk végvonaglá- sával. Annyi milliót nyel el államháztartásunkban a sok hivatalos személy díjazása és mégis ott vagyunk, hogy soha sem tudjuk igazán, mennyi hát tulajdonkép kinek-kinek az adója. Csak fizetünk, fizetünk, majd törlesztenek belőle valamit és mikor már elhitettük magunkkal, hogy mindent kifizettünk, jő még a tiszta égből a villámcsapás, hogy tizenöt, húsz évvel ezelőttről még hátralékban vagyunk ennyivel, meg ennyivel. Mintha azt az adót nem lehetne, nem kellene határozottan körvonalozva kivetni az egész évre, hogy így mind az állam, mind az adózó tudja, meddig terjed a jog, meddig a kötelesség. De most a bábeli zavar vagy a világ teremtése előtti chaos nem homályosabb, nem bonyolúltabb, mint a mi adóügyünk. Iszszuk is és fogjuk is még jósokáig inni a levét a művelt államok szánandó kaczajára, elleneink gúnyos örömére és minmagunk maró pirulására. A kormány nemsokára egy hivatalnoki nyugdij-tvjavaslatot terjesztend a képviselőbáz elé. E javaslat egy részét képezi az állami tisztviselők általános szolgálati viszonyainak szabályozása tárgyában tervezett tvjavaslatnak, a mely azonban nem készülhet ez országgyűlés alatt el, s ennélfogva a nyugdij-tvjavaslat attól különválasztva fog beterjesztetni. Heti szemle. — febr. 9. A képviselőház a lefolyt héten folytatta a vámszövetségi javaslatok általános tárgyalását, mely már legközelebb be fog fejeztetni A bécsi cabinet febr. 3-án küldte el a párizsi szerződést aláirt hatalmakhoz a meghívást az értekezletre. A meghívást a hatalmak elfogadták, mindemellett az értekezlet helye és ideje még megállapítva nincs. A fegyverszünet a harcztér minden pontján életbe lépett. A szerbek és monte- negróiak is megszüntették a hadműveleteket. Jellemző, hogy közvetlenül a fegyverszünet megkötése előtt a szerbek Tristena, az oroszok meg Batum közelében kemény vereséget szenvedtek. * Az orosz békefeltételek hiteles alakban még mindig nincsenek közzétéve. Úgy látszik, A „VESZPRÉM" TARCZÁJA. MOLIERE ói • »M IZ ANTRO P.« (Rogeard franczia bíráló előldá»a.) Holn&r György úrnak a „Miiantrop* vígjátékban JSvö kaddan 1878. fabr. lí-ón történő fallépése alkalmából czél- ■zarttnak tartjuk t. olvaaóinkat a vígjáték bírálatával megi»- martetni. Szerk. Moliere darabjai többnyire remekeket képeznek. — A remekek legremekebbike a .Mizantróp* és e mű azért nevezetes, mert ebben van belőle, szenvedéseiből, fájdalmából, gondolkodásából legtöbb Mert Moliere a víg színész és nevettető vígjáték iró, magánéletében szerencsétlen volt. Molierenek e jelleme és műve közti ez ellentét érdekes; ő olyannak látta az embert és társadalmat, a milyen; a színészi exaltatio és könnyű élet nem fedék el a társadalom és ember gyöngeségeit, hibáit előtte; ő a társadalmat bölcsószi szempontból vizsgálá, melyre tölemelók az élet megpróbáltatásai. Tizenöt év alatt 31 darabot irt. Színművei közül formai tökély tekintetében első sorban „A tudós uók‘‘ van; de a tartalmat és az eszmék hord- írejét tekintve, a „Mizantróp“ áll legfelül. Ebben sem nagy a cselekvény, mint általában a klassikus darabokban, hanem a mi történik, az a jellemekből foly, azok fejlődőiének szükségszerű folyománya. A „Mizantróp“ árgya ismeretes. Alcest, a becsületes, szi- ’xí0 erköiCsbir<5i szerelmes a kaczér Celimé- lébe, ebből foly a komikum. De a nevetés Jatt köny van. Az ő vígjátékai tragicai alapeszmékkel bírnak: a hibát és bűnt önmagával büntetni; a nevetséges ember egyszersmind szenved darabjaiban, önkinzásában van büntetése. A „Mizantrópéban Alcest egyszersmind a társadalom elleni tiltakozást, Philinte, a mindent közvetítő szellemet képviseli, a mint hogy már első párbeszédükben így fejtik ki társadalmi nézeteiket. A mű minden jelenetében valami társadalmi hibába ütközik a hős, ki nem akarja a hibákat elnézni, nem akar pere után látni, várja a szigorú igazságot és gyakorolja is a rósz költő: Oronte iránt ép úgy, mint kedvesével szemben. A 2-ik felvonásban a 17-ik század szokásos társalgása van mesterileg satyrizálva, a mely társalgásban még inkább látja Alcest a világ hiúságait. Mindenütt egy-egy társadalmi vagy egyéni hiba fokozza Alcest elkeseredését, ki elveiből nem enged és mégis nevetségessé lesz egy gyöngesége: a kaczér nő szerelme által. Ez maga: Moliere, az ő neje is hűtlen volt; Kichelieu abbétól ő is levelet kapott és — Moliere is megbocsátott. A nagy geniek természete, hogy müveikben az általános embereit és az egyénit úgy fejezik ki, hogy külömböző kommentárokra szolgáltatnak alkalmat. így különböző- leg van magyarázva „Faust“ és így magyarázzák különbözőleg a „Mizantrop“-ot is. A bírálók egy része nem lát benne egyebet, mint egy komoly, becsületes ember és egy kaczér nő szerelmét; másik része az ember- gyűlölő satyráját keresi benne. De megjegyzendő, hogy Alcest nem oly önző, embergyü- lölő, mint Shakespeare „Timon“-ja; az elpusztítaná a társadalmat és emberiséget: de Alcest nem. És hogy Molierenek nem volt MpLapuuk mai számához féli? főczélja ez alakot nevetségessé tenni, sőt, hogy nagyon satyrizálni sem akarta, bizonyítja az, hogy minden más darabjában, melyben valakit nevetségessé akar tenni, szemben állít vele egy követésre méltó, komoly mérsékelt embert is, ilyen Chrysante a .Tudós nők‘- ben, ilyen Kleant „Tartuffe“-ben. De „Mizantrópéban Alcest egyedül becsületes és komoly ember, ha valakit választani akar, legközelebb hozzá van: igen mert Moliere benne önmagát egész rokonszenvével fejezte ki. Maga Rousseau is Alcestben a becsületességet látta és azért kérdé? „Miért tette Moliere nevetségessé az erényt? Igen, Alcest az erényt képviseli, de nincs nagyon nevetségessé téve, csak túlzásai és vak szenvedélye teszik nevetségessé; de végül mégis igaza van Ellenkezőleg nevetséges egész környezete, a kaczér nő, Philinte, a két marquis. Es mindezek élő alakok voltak. Celimene Moliere neje volt. Arszinoe: du Parque kisasszony ; a két marquis: de Q-uich gróf és Blausan urak voltak. Ez nem találgatás, mint általában a költészeti alakok eredetijénél szokás, ezek biztos adatokra alapított tények, a minthogy ép ily kétségtelen, hogy Alcest: maga Moliere. A kritikusok egy része e darabbau csak egy becsületes ember és egy kaczér nő szerelmi komédiáját látta, más része a „Mizantróp* félszegségeinek satyráját, harmadik rósz Moliere subjectiv emlékeinek kifejezését. Mindez igaz együtt véve is, mindenik ki van abban a darabban fejezve, sőt még több is. Mert ezeket ki nem zárva, sőt azokat felölelve, foglaltatik abban a 17-ik század társadalmának éles bírálata is, hisz a hízelgő ud- varonczok, a szószátyár társalgás, a társa„Hiv. Ért.“ van csatolva. dal mi könnyelműség vannak abban satyrizálva. És noha mindenre dühös Alcest és dühösen , . ■+ Hu. " t ÍY? „ . . . Általán mindenkit gyűlölök. Az egyiket, mert ro«z s gonosztevő, A másikat, mert jó a rósz iránt. Mint ai erénynek illenék a bűnt!“ de azért egyszersmind melancholiku* is, — érez, szenved azon társadalomért. És ha a darab után elmegy, itt hagyja a társaságot, kérdés: vájjon nem-e csak a 17-ik századbeli franczia udvar társaságát és ledér társadalmát érté-e alatta? Az ő gyűlölete nem terjed ki minden társadalomra; csak arra a köny- nyelmü, ledér társadalomra, melyben ólt. Camille Dasmoulin oly messze ment bírálatában, hogy Alcestben a republikánus typusát látta; és határozottan lehet mondani, hogy Moliere a szabadság ügyének használt, mert eszméi, alakja a mellett küzdőnek két századon keresztül: különösen a „Mizantróp“ erkölcsi puritán nézete, határozott re- actiót képeznek korával. E „Mizantróp“ alakja nemcsak hozzá, de Montausierhez is volt hasonlítva, a mi különben egy emberre a legnagyobb dicséret, mert gyűlöli ez az ember hibáit, de szereti fejlődését, erényeit; törekszik oda hatni, hogy egy magasabb typust tűzzünk ki magunknak eszményképül és azt kiáltja hozzánk Moliere Alcest által: Igyekezzetek hozzám hasonlítani, mert a mely napon megközelíttek engem, a gonoszok uralma véget ér és a Mizantróp megszűnik embergyülölő lenni. (A „HON" tárcsája után).
