Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-10-06 / 40. szám
Y. évfolyam. 1878. 40-ik szám. Veszprém, Oktober 6. =5118 a A „Veszprém“- és a „Hivatalos Értesítődre előfizethetni Egész évre 6 frt — Félévre 3 frt — Negyedévre I frt 50 krral. Veszprém, 1878. szept. 20-án. LÉVAY IMRE, szerkesztő és kiadó. A bor- és szőlökivitel. Mióta meg van engedve bort gyártani, azóta valóságos luxus-dolog bort termelni. A szőlőművelés eddig sem volt valami nagyon jövedelmező foglalkozás; vagy nagyon gazdag, vagy nagyon szegény embernek való volt az, nagyon gazdagnak, aki akart is, birt is rá költeni, nagyon szegénynek, aki maga dolgozott benne napestig, máskép a szőlőnek alig volt haszna. Ma meg oda jutottunk, hogy szinte félünk, ha igen jó termés mutatkozik, mert nem győzzük borainkat hova tenni; sem megtelt pinczéinkben nem találunk azok számára helyet, sem a bel- vagy külföldön piaczot, pedig boraink tüzesek, jók, egészségesek, százszorta többet érnek, mint a tudomány és mesterség által kotyvasztott lőrék. Boraink minőségében nem, de még borkezelésünkben sem keresendő tehát a hiba, hogy nincs borpiaczunk, hanem keresendő először abban, bogy a bőrgyártásnak nem tudunk vagy nem akarunk határt, megszorítást szabni. Valami végzetszertí az nálunk magyaroknál, hogy mi mindig minmagunk ellen dúlunk és saját termesztményeink- nek állítunk versenytársat, mely egyes telhetetlen, talán idegen tőzsérek zsebébe önti a pénzt, hajtja a hasznot, míg azalatt száz meg ezer honosnak becsületes munkája marad jutalom, marad minden elismerés nélkül. A gyártott bornak kártékony hatása a szervezetre be van bizonyítva. Orvosok, tudósok, emberbarátok, de maga a kézzel fogható tapasztalat egyaránt bizonyítják azon káros rombolást mind a testre, mind és főkép a lélekre, mely a gyártott szeszes italok élvezését követi. Népünk szánandóan butúl, fajunk csene- vészik, fogy és ez által haladásra, tömörülésre kezd képtelen lenni, minek, fájdalom, majd az egész nemzet meg fogja az árát adni. A közegészségi közegek megvizsgálják a búst a mészárszékekben, vajon nem romlott-e; megnézik a piaczon a kenyeret, tejet, gyümölcsöt, nem ártalmas-e az egészségnek; tisztíttatják a csatornákat, hogy kóros miazmák ne fejlődjenek a levegőben, szóval sokra, és igen helyesen, kiterjesztik figyelmöket, ami a közegészségre ártalmas lehetne. Vajon a szeszes italok készítését, a borok gyártását és kimérését egészségi szempontból ki ellenőrzi? — Az akczízt illetőleg sokan, de egészségi szempontból senki. Itt van a bökkenő ! Ezért nem kell az egészséges ital, és míg e bajon segítve nem lesz, addig borainknak csak elvétve akad vevője. Másodszor, hogy borpiaczunk niucs, gondatlanságunk az oka. Azt tartja a magyar: szemérmes koldusnak üres a tarisznyája, majd: szemesnek áll a világ. Mi borainkkal nem tudunk vagy restek vagyunk lármát csapni, pedig manap ez már oly szükséges, mint a falat kenyér. A hirdetéseknek ezer meg ezer neme úgy a sajtóban, mint azon kiviil sajátságos módon elkényeztette már a közönséget, annyira, hogy szinte még azt is megvárja, hogy ajánlják, mintegy szóval rá kössék, amire elkerülhetetlenül szüksége van. A magyar ember még nem ért a hirdetések titkához, egyszerűen azon okból nem, mert nagyonis kényelmes a természete és sajnálja azt a kis időt és összeget, amit épen a hirdetésekre kellene fordítania, hogy a vevő közönség figyelmét áruczikkére terelje. A balatonmelléki gazdák pinczéi telvék a legjobb eladó borokkal, de hány gazda hirdette akár a sajtóban, akár azon kívül eladó szándékát, borainak mennyiségét és esetleg minőségét is ? Valóban nem emlékezünk, hogy soknak a nevével találkoztunk volna. Mi azt akarjuk, hogy az a vevő felkeressen bennünket és borainkért helyünkbe szórja a pénzét, hogy mi azt kényelmesen zsebünkbe seperhessük. Meg kell ütni a nagy dobot, ma erre szükség van. Ki kell tehát lépnünk eddigi magánzugunkból és szólanunk kell, ha azt akarjuk, hogy mások megértsenek. Legszükségesebb pedig, bogy a bortermelők egyesüljenek és borászati egyleteket alakítsanak, hogy boraink- és szőlőinknek piaczot és kivitelt teremtsenek. Minden egyes gazda nem járhat mindig és mindenben borainak eladása után, de egy egylet, ha az több akar lenni, mint pusztán névleg szerepelő, folytonosan érintkezésben lehet úgy a bel-, mint a külfölddel. Eszméljünk fel! Értékesítsük azt, amink van! Vigyük borainkat a világ piaczára, nem vallunk azzal szégyent! De tömörüljünk, egyesüljünk, mert csak így biztos a siker! Az ezüst árkelet-pótlék a vasúti és hajózási m. k. főfelügyelőség által f. é. október havára 1%-al állapítatott meg. A belügyminisztériumban a szegény-és tolonczügyben a kodifikálást e hó végével befejezik.’A jövő hóban a rendőrség újjászervezéséhez fognak. Az utasításokat e tárgyban a miniszter már kiadta az illető közegeknek. Azon törvényjavaslatok között, a melyeket az igazságügyiminiszter a közelebb összeülendő országgyűlés elé terjeszteni szándékozik, vau egy az irói és művészi tulajdonjogról is. E törvényjavaslatot annak idején a m. tud. akadémia és a Kisfaludy-társaság dolgozták ki, az igazságügyév azonban előbb saját közegeivel fogja e tervezetet átvizsgáltatni, mielőtt a képviselőház elé beterjesztené. Heti szemle. — okt. 5. A hét legfontosabb eseménye a magyar kormányválság. Széli Kálmán pénzügyminiszter lemondott, s ő Felsége a lemondást elfogadta. A lemondás okairól nagyon sokat Írnak a lapok; annyi tény, hogy e lemondásra a fő okot az occupátionális költségek nagysága szolgáltatta. A kormány úgy látszik a pénzügyminiszter nézetében osztozik, mert tegnap a kormány tagjainak nevében Tisza Kálmán kormányelnök úr Írásban adta be ő Felségének az egész cabinet lemondását. A válság kimenetelét gyanítani sem lehet, hanem eltarthat hosszabb ideig. A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. A szép ember. (Vége.) — Egy Ízben álmomból félrevert harangok zúgása vert fel. Tűz ütött ki, még pépig hozzám nagyon közel. Felugrottam és siettem a vész helyére. Szegény özvegy asszony háza volt a pusztító elem áldozata. Az agg uő jajveszékelve sírt, mert leánya, kiről az első rohamban megfeledkezett, az égő házban maradt. Pillanatig tartó habozás után rohantam az égő födél alá s az ájult leányt a füst, láug és por közül sietve hoztam a szabadra. A lány mentve Ion, de abban a pillanatban, midőn kiléptem, égő gerenda szakadt rám, s arczomat éktelenül összeégeté s kiütötte egy fogamat. Eszméletem vesztém, melyből anyám ápoló karjai közt saját lakásomon serkentem fel. Arczomat meggyógyíták s mint láthatja kegyed, semmi nyoma sem maradt, de kiütött fogam helyébe uj nem nőtt s azóta kissé selyp volt beszédem. Seblázam majd félévig tartott, miközben hivatalomat más által töltötték be. Ez volt a legborzasztóbb szenvedés. Azonban az Isten megkönyörült. Anyám a sinlődő nyomor közepette újra és mégegyszer elment testvéréhez bocsánatát kérendő. Előadta a szenvedést melyben vagyunk, a nyomort melylyel küzködünk. És ____ — Nos? — És ő megengesztelődött. Gazdag évdijt rendelt ápolásunkra. Én felgyógyulva újra irodát nyitottam s dicsekedés nélkül moudbatom, hogy most nevemet New-Yorkban az első ügyvédeké közt említik. Selypes beszédem folytonosan megmaradt, mely csak akkor szűnik meg egészen, ha kitört fogam helyébe álfogat teszek, mint az van most is, melyet im ezennel kiveszek. Az idegen szájába nyúlt s egy fogat vett ki, mely után kissé selypesen folytatá. — Most már olyan vagyok egészen kisasszony, mint amilyennek lennem kell. Habár rut vagyok is, de felemelt fővel viselem e sebhelyet s nem szégyenlem selypítésemet, mert ezek mindegyike egy édes emléket kelt lelkemben. ítéljen most meg kisasszony, mit gondolt felőlem akkor, midőn San-Franciscóban utitársává szegődtem s mit gondol most, midőn robogó vonatunk New-Yorkhoz közeljár? Ella bámulva nézte e metamorphosist, mely az idegent első alakjából annyira kivet- köztette, aztáu hirtelen emléktől megkapatva feléje fordult és élénken mondá. — Önt én ismerem uram ... láttam ... ön... — Igen én ugyanazon fiatal ember vagyok, kit tegnap nagybátyja szobájában látott, midőn onnét hirtelen távozott. — Igen, igen, emlékezem. — Nos tehát kisasszony, nemde igazam volt, midőn azt mondám, hogy nem csak hogy szép nem, de fölötte rút vagyok, kiáll- hatatlan, kit szeretni teljesen képtelenség. — Nincs igaza, széppé teszi önt lelke. — Lelkem? Köszönöm. Ez nagyon silány portéka, melyért senkit sem szeretnek meg. ___________________________ — Csalódik — felelt Ella, s mintha hirtelen megbánta volna kiejtett szavait, pirulva fordítá el fejét. Az idegen szemeiben a remény világa csillant meg s áhítattal emelte ajkaihoz a leányka kezét, melyet az vissza nem vont. — Reményiem, folytatta Ella hosszas hallgatás után,most már megmondja nevét? — Még nem kisasszony; majd később ... talán. Majd New-Yorkban. Addig gondolkodjék ön azok fölött, amiket mondottam. Az idegen nyugodtan verte le kialudt szivarjáról a hamut s rágyújtott; aztán puszta fejét a hideg ablaktáblához szorítva hallgatagon bámulta a gyorsan váltakozó vidéket. A fiatal leányka pedig szó nélkül dőlt egyik párnához és gondolkodott.........Miket gondolha tott összevissza!!! ... * * * * Késő este volt már, midőn a San-Fran- ciskói gyorsvonat rendeltetési helyére, New- Yorkba megérkezett. Ella nyugtalanul, dobogó szivvel, telve ezerféle gondolatokkal gondolt a perezre, mely őt e férfitől, ki szivét oly mélyen megremegtette s ki iránt oly mély érdekkel viseltetett, elválasztja. A vonat jelzett és megállt. Az idegen udvariasan ajánlá fel karját és szolgálatát a fiatal leánynak. — Kegyed nénjéhez megy kisasszony, megengedi, hogy elkísérjem? — Szívesen. Reményiem útközben meg fogom tudni az ön nevét. — Talán — felelte az idegen. A két fiatal kocsiba ült, mely robogva hajtott az utczákon s egy tágas téren hatalmas ház előtt megállt. Az idegen karjára fűzte a fiatal leányt és bevezette, hol egy éltes nő, pontról pontra hasonlítva az öreg Dondleyhez, mintegy tu- dósíttatván érkeztükről, várt reájuk. Ellát szívélyesen szorítá karjai közé, de mennyire bámult el a fiatal nő, midőn utánna az idegent is csókjaival halmozá el. A fiatal ember kibontakozva az agg nő karjaiból Ella elé állt. — Kisasszony, szólt hozzá remegő hau- gon, egész eddig együtt tartott utunk, akarja-e még hogy tovább is tartson ?... — Uram ... — Várjon kisasszony. Akarja-e hogy itt maradjak, vagy távozzam egy intésére, ha parancsolja. Akarja-e, hogy még tovább is együtt maradjunk, akarja-e hogy nyugtot leljen egy hullámzó életű szerencsétlen fiatal ember, ki egyedül csak önért él és önt szereti, szóljon, akarja-e ? — S meddig tart ez ut ? kérdé remegve Ella. — Meddig ? ... a\ egés\ életen át. — Mit mond? — Most már meg mondom nevemet kisasszony. Én Gusztáv vagyok, az ön unokatestvére s kijelelt vőlegénye. Ez itt anyám, az ön nagyatyjának testvére. Ella villámtól sújtva érezte magát s megrázkódott. Mégegyszer eszébe jutott az ábráud, az a sok szép tündórkép, melyeket alkotott magának magános óráiban. Azután Gusztávra nézett, s látta ennek nemes lelkét, melyet 24 óra óta tanult ismerni. S ez győzött. Az ábránd szétíoszlott, s reszketve rété magát kedvese karjai közé. Lapunk mai számához egy félív „Hív. Ért.“ van csatolva. Szerkesztőség it kiadóhivatal : Vár, 4. sz. Hirdetőieket, valamint helybal előfizetőieket la, elfogad ét nyugtáz KBAUSZ ARMIN llirTkniikiUH Tmjtlibii. HIRDETÉSEK egyhaeábospetlteor 6 kr NYILTTÉR petitaoronkint 15 kr. a külön minden beigtatásérl 30 kr. bélyeg. ■ ■'■■■-------^ A ea „Hív. Értesítő“ ■igjtl» Blaiaa TMánap. Előfizetési díj: Egén évre . . 6 frt - kr. Félévre ... 3 frt — kr, Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ára 15 kr.
