Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-07-28 / 30. szám
30-ik szám V. évfolyam. 1878.-um 5 Szerkesztőség és kiadó- hivatal: Vrt.r, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket Is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ÁRMIN könyvkeroiiedóae Ve:iprómbea. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s kifliin minden beigtatánárt 30 kr. bélyeg. \J __ A es „Hív. Értesítő“ aegjelen minien vasárnap. Előfizetési dij : I] Egész érre • ■ 6 írt kr. |; Félévre . . - 3 írt — kr. j Negyedévre • 1 írt 50 kr. i Ffyes példán} ara jj j I ft > U 1*. c; a\c—=»— -------•— -■ - oAt Ves zprém, Julius 28. KÖZGAZDASÁGI, HELYI ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS i r MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. UA magyar faj érdekében. Mernye, 1878. jnl. 14-én. Istóczy fellépésének a zsidó-ügyben minden be- és be nem látható rósz következménye mellett meglesz az a jó haszna, hogy azokat, akik a magyar faj iránt utógondolat nélkül érdeklődnek gondolkodóba fogja ejteni vajon tehát mihez kell fogni, bogy a magyar faj elcsenevézését meggátoljuk és adott körülmények közt a lehető szílporaságot növeljük, ez által a testi elsatnyulást megszüntetvén útját álijuk a megdöbbentő halandóságnak, és alapot vessünk a testi épségben a lelki, a szellemi művelődésnek is. Jóminapi czikkünkben „A magyar és zsidó faj“ nagyjából rá mutattunk azon fogyatkozásokra, melyeknek rabja a magyar, kiemeltük azon előnyöket, melyekkel a zsidóság rendelkezik : illő, hogy jó orvosként a gyógyszereket is megnevezzük, melyek, ha végkép meg nem szüntetik is a bajt, ' de atet amennyire, annyira, enyhítik, javítják, a sebet hegesztik. A magyar olyan, mint a jóvérű tüzes paripa, mely ha szabadon bo- csáttatik és a féket többé nem érzi, addig szágúld, ugrál, ágaskodik, míg túlságos hevében magát agyon nem zúzza; ellenben, ha egy ügyes kéz és zabla megfékezi, a legszebben vezethető jobbra is, balra is, amint a lovag akarja. Ebből kitetszik, bogy a magyar faj satnyulásaért a felősség nem annyira a magyar nép zömét, mint inkább azokat éri, akik a népnek elüljárói, vezetői; ezeknek kell a gyógyítást kezükbe venni, ezeknek kell azt öntudatosan kezelni, a jó eredmény kimaradhatatlan. De mielőtt ezt tennék, kell, hogy a magyar faj szaporaságát gátló okokat ismerjék, mert csak így lesznek képesek azokat elhárítani. Véleményünk szerint egy ily gátló ok a túlzsíros eledelnek túlságos élvezése. Azt tartjuk és pedig helyesen, hogy még a méreg sem árt, ha abból keveset veszünk, de megárt, amint túllépjük a mértéket. Hasonlólag vagyunk étkezéseinkkel is. Nem Ítélünk el egy ételfajt sem, mert a jó gyomor bevesz mindent, de el kell és pedig határozottan Ítélnünk a mértéktelen evést ami nálunk magyaroknál na- gyonÍ8 divatban van. Intézzünk bár magán- vagy közügyet el, minden intézkedésünknek gyúpontja — evés, ivás, áldomás. Sőt mi több haljon bár el legkedvesebb emberünk az ősi szokást megtartjuk, halotti tort ülünk és fájdalmunkat szomorúságunkat evésbe,ivásba tojtjuk. Nálunk a megtiszteltetésnek egyik neme, ha valakit ebédre meghívunk és addig kínáljuk, etetjük, itatjuk mig önmagával majdnem tehetetlen lesz. Senki ne mondja, hogy következetlenségbe esünk, midőn máskor meg azt állítjuk, hogy a népnek alig van betevő falatkenyere. Igaz sokszor koplal napjainkban a szegény magyar ember, de ha azután egyszer hozzá férhet, kárpótolja magát nagyon sokért és ez éppen a legveszedelmesebb. Az evésnek ikertestvére az ivás, mely nálunk vajmi gyakran iszákos- sággá lesz. Volt alkalmunk már nézeteinket az iszákosságról is kifejteni, itt csak annyiban szólunk arról, ameny- nyiben a férfiaknak ép úgy mint a nőknek szervezetét megtámadja, elrontja és nemzésre alkalmatlanná teszi, az iszákos szülék magzatjait pedig vagy testi vagy lelki betegségekkel, nyavalyákkal engedi születni s igy fajsatnyulást kell, hogy eredményezzen. Vegyük még eliez az iszákosság- gal járó tivornyázást, megleltük egyszersmind a magyar családok élete megbomlásának a íaj érdekére való káros, de valódi okát. Ezen tulnyomólag a férfiaknál előforduló visszás életmód mellett fajpusztító a magyar nőknek különösen a nép alsó és közép osztályánál észlelhető helyzete és életmódja is. Sok magyar családnál kevesebb az asszony az igavonó baromnál; a férj a teendőknek oroszlán részét a megélhetés sorvasztó gondjaival együt felesége nyakába tolj a, dologra űzi azt napestig sokszor a férfierőt is meghaladó dologra vagy tartós külmunkára. Lehet-e azután várni, hogy ily elcsigázott teremtés ép és egészséges gyermekeket szüljön. Vagy ha már szült, várhatni-e, hogy szülöttjének gondját viselje vagy viselheti-e, ha akarná is, midőn napszámba dolgozni kénytelen ? Egyes kárhoztatandó szokások, milyenek : nagy terheknek a fejen való hordozása, a testnek túlságos összetűzése, a gyermekeknek csitítása má- kony, bor, pálinka és egyéb szeszes italok által, csakhogy tőlők dolgozhassanak, mind oly tényezők, melyek akkor mikor egy faj szaporodásáról van szó, nyomósán a latba esnek. Mit mondjunk a gyermekeknek gondatlan ápolása-és neveléséről ? A süni gyermekhalál nem itt leli-e magyarázatát és nem ez-e az oka annak, hogy ily gyermekekből csak satnya férfiakat nyer a társadalom? De legnagyobb veszély a magyar fajra a katonáskodás mostani rendszere. Mig ép a férfi nemzedék, nem nősülhet, tehát ép és egészséges utódokat nem nemez- het; a fajszaporításra honnmaradnak az uutauglicliok, mialatt a legszebb korban levő fiatalok testi erőjüket fajtalan kéjbe fecsérlik és katonáskodásuk végeztével ha nősülnek is, mit visznek a családba, testi kimerültséget, mely csakhamar megunatja velők törvényes nejőket és még csak idegen kéj által ingerli az erőfogyott i testet. Kiszámíthatlan azon sok ve- . szély, ami ebből ránk származik, de | ki gondol a magasabb körökből arra, hogy az állatok nemesítése mellett van még egy faj. melyet csak azért nem tüzünk ki nemesítésünk tárgyául, mert az esetleg — emberfaj, illetőleg magyar faj. Istóczy elénk tartotta a tükröt, melyben megpillanthattuk magunkat és fajunkat a maga szánandó tehetetlenségében szemlélhetiik. Jut-e abból ások miliő kiadási összegből csak valamicske oly intézkedésekre melyek fajunk nemesítését, fajunk szaporítását czélozzák vagy még továbbra is csak ménnemeá „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. Oh nem fogom.... Oh nem fogom éu soha elfeledni A te mélázó szép sötét szemed, Beragyogja az lelkem bús világát Mint alkonysugár a felhős eget. Emlékei elmúlt derűs napoknak Átcsillannak az égő kényeken, Szerelemről, — boldogságról sutognak És elringatnak lágyan, csöndesen. Elém hozzák a perczet, melyben ajkad Hő ajkamra vágyban égőn tapadt, Midőn szivem túl áradott az üdvtől S benne oly sok édes álom fakadt. S amazt, midőn bevallám hogy szeretlek S dalban tudattam bő szerelmemet, Röpült a dal hajnali szellő szárnyáu — E dalban adtam által lelkemet. E boldog órák most körülrajongnak Csillagsugáros nyári estvelen S úgy tetszik igy, hogy nem vagyok magamban S hogy szived mindig együtt van velem. VAY SAROLTA. A türelem rózsája. — Életkép. — Hova maradhatott ilyen sokára ?... Érte nem mehet, hisz mit mondana Juczika! Épen szándékozott az utcza végéig elmenni, hogy legalább messziről láthassa, jön-e már, — mikor a kisasszony az ismert uracs karján gyors léptekkel betoppant a kapun. Az uracs Gyurkát egy tekintetre sem méltatta — mi oka is lett volna V — de Juczika, a mint a homályban ki lehetett venni, egy zavart oldalpillantást vetett az ott lapult inasra, aztán mindketten lesiettek a pinczelakásba. Szegény Gyurkának hogy szivéhez szökött egyszerre a véro ! Nem uyughatott, utánok ment s leült a konyhában búsulni. Nem sokáig susogtak együtt, az uracs menni készült s Juczika kikisérte a kapuig. Gyurka sohasem folyamodott még ilyesmihez, de most valami belső ösztön súgta neki, hogy utánuk menjeu. Kapuzáráshoz közel volt már az idő, a lakók —jobbára munkások lévén — lenyugodtak, s így Gyurkát nem vette észre senki. De észrevette a Gyurka éber füle azt az egy-két hangosabb szót, melyből aztán mindent megértett. — Tehát holnap angyalom! — Holnap, igen; óh csak hű légy szavadhoz ... — S még kétkedni tudsz bennem? — Nem; de én úgy félek ; Istenem, mi' lesz ebből! — Hát az lesz, hogy holnap ilyenkor szépen — A többit már nem hallotta Gyurka, de ez is elég volt arra, hogy fellázadt indulatán legyen mit csillapítani, mert külömben vaskos kezével megragadta volna a csinos urfinak tiszta gallérját. De Gyurka okos gyerek volt; sietve visszalopózott előbbi helyére, s Juczika már újra ott találta. — Mit búsulsz Gyurka, álmos vagv talán ? — Gondolkozom, Juczi kisasszony. — Nagyon sokat gondolkozol te, s ugyan mi fölött? — Mi fölött? Hát először a fölött, amit napvilággal olvastam ma, aztán meg a fölött, ami akkor jutott eszembe, mikor már nem láttam olvasni. Tudom hogy megharagszik ha megmondom. — Van eszemben, a te gondolataidért haragudni! — Hajh, azt úgyis tudom — sóhajtott Gyurka. No semmi, jól van; hát azon gondolkoztam, hol lehetett ma Juczi kisasszony olyan sokáig? — Bolond gyerek 1 hát elmentem sétálni a Dunapartra, máskor úgysem szoktam sehova sem menni, s ma úgyis szombateste van, ez az egész — felelt Juczika egykedvűen s azzal dúdolva szaladt a szobába. — Hm. — mormogott magában Gyurka — hanem azért még sem lesz abból a holnapi dologból semmi, nem, ha elcsapnak is a háztól, most már mindegy! A Gyurka gyerek körül-belül kisejtette, hogy itt szökés van készülőben; nem bíában olvasott ő regényeket, lám, milyen jó hasznát Lapuuk mai számához egy félív „Hiv, Ért.“ van csatolva. veszi most. — Keveset aludt akkor éjszaka, de ki is fundálta tervét reggelig. Vasárnapi mulatság volt a császárfürdő - ben; oda készült Juczika is, arra készítette azt a szép ruhát, s azért rimáukódott már egy hét óta Tóbiás atyusnak, aki végre bele is egyezett, hiszen nem kerül az sokba, Jucziká- nak magának is van pénze, az öreg meg leülhet a többi közé s megteheti azt, amit máskor a „Szőlőfürt“-ben szokott tenni. Épen indulni akartak, mikor csinosan öltözködve beállít Gyurka. Alig ismertek rá. — Hát téged miféle csoda érc ? — kérdi Tóbiás uram elképedve. — Édes majsztram — rimánkodék a fiú — sohasem kértem még semmit, csak most, az egyszer; engedje meg, hogy én is magukkal mehessek. — Mi jut eszedbe, Gyurka? — szólt Juczika még jobbau elbámulva. — De hogy a manóba változtál igy át, gyerek, beszélj? — Hatodfél esztendő óta gyűjtögettem már a krajczárokat, meg hatosokat hogy ezt a ruhát csináltathassam magamnak. Úgy szeretnék egyszer éu is egy jó napot élni; engedje meg kedves, drága majsztram, hogy elmehessek. Geiger Tóbiás nem volt rossz szivü ember, ezt a bámulatos takarékosságot látva inasában, gondolta, nem lesz rosszul, ha kedvét betölti, s ezzel megjutalmazza takarékosságát. — Jól van hát, megérdemlőd, eljöhetsz velünk. — De édes atyus, mit fog ott csinálni Gyurka? _________
