Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1878 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1878-07-14 / 28. szám
IV. évfolyam. 1878. 28-ik szám. Veszprém, Julius 14. =6* és „Hív. Értesítő“ | megjeleli minden Taaimap. Előfizetési dij : Egész évre . . 6 írt - kr. Fél'évre . ■ • 3 frt - kr, í Negyedévre • 1 frt 50 kr. KÖZGAZDASÁGI, HELYI V&= Egyes példány ára IC* Isi*. ÉRDEKŰ, MIVELÖDÉSI ÉS PREM 0teF=Ä MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kisió- hivatal: Vár, 4. sz. Hirdetéseket, valamint helybeli előfizetéseket is, elfogad és nyugtáz KRAUSZ ARMIN UipTknnkiUii Veiipiémtii. HIRDETÉSEK egyhaeábo8petitser 6 kr. NYILTTÉR petitsoronkint 15 kr. s kiililn minden beigtatíaért 30 kr. bélyeg. < Az időjárás. A tudomány óriási elb'lialadást tett már a természet erőinek kiismerése- és felhasználásában, de bármennyire haladjon is, soha sem fog oda jutni, hogy a természet romboló erejének mindig és mindenütt gátot tudjon vetni. A veszély mindig nyomunkban van és nem engedi, hogy amit a magunkénak mondhatunk, azt zavartalanul is bírhassuk. Tííz, víz, jég, vihar mind szövetségesek, hogy ellenünk síkra szállhassanak és pusztító, romboló hatalmukat épen mi rajtunk vagy a mi tárgyainkon gyakorolhassák. A nyílt eszű és józan gondolkozásíi ember annyira természetesnek és a dolgok rendes összefüggésében rejlő valaminek tartja ezt, hogy még fenn sem akad rajta. Bezzeg nem így a korlátolt fel- fogásúak; ezek elcsüggednek, a veszély tudata elernyeszti tevékenységüket, a veszteség súlya nyomást gyakorol kedélyökre is, mely ép e miatt nem bír szabadon lélek^ooí, »q«. tud teljes harmóniába jönni, minek szomorú következménye a tétova-állapot, a fejvesztettség, végre az elfásúlt közöny minden, jó, rósz sors iránt egyaránt. Nekünk magyaroknak meglehetős adag jutott ki ez utóbbi természetből. Túlbecsüljük minerőinket, kevés, mondhatni semmi érzékünk sincs a veszély iránt mindaddig, mig az fejünk felett össze nem csap. De ha egyszer összecsapott, akkor kétségbe esünk és kezeinket ölünkbe ejtve lessük azt a A „VESZPRÉM" TÁRCZÁJA. Bacsányi János. „ . . . S reményű, hogy Árpád igaz maradóki liiv fáradozásit megköszönik néki!“ II. Ilyennek mutatkozik Bacsányi, ki határozottságával, férfias jellemszilárdságával és nemes törekvésével már mint tanuló nemcsak társai vonzalmát, hanem tanárai becsülését s készséges támogatását is megnyeré. ^ A társadalom nélkül szűkölködő korban, a midőn az egyéniség embertársai sorsával mitsein törődött s egyedül saját kényelmének, ön személyisége anyagi jólétének élt, a tudomány csarnokaiban sem akadunk még társas együttmunkálkodásra, kölcsönös buzdítás- és erkölcsi támogatásra; itt is mint a polgári életben az egyén önmagán kívül senkit és semmit sem vesz számba. Kiben tudásvágy tetterővel párosúlt, az visszafordúlt tudomány- szakja forrásaihoz mitsem hajtva előző társai vizsgálódásának vívmányaira. Ily állapotban haladásról szó sem lehet s a szellemi töké- lyesbülés megfeneklett továbbmozdíthatlanul a kezdetlegesség sülyevényében. Alig csodálkozhatunk ezen, ha csak azt is vesszük fontolóra, hogy a magyar szépirodalom kényszerűségből vajúdott újra ébredése korában oly hosszantartó ideig, mert nem találkozott széles e hazában pártolója. Költőink felekezetekre jobbra fordulást, melyet munkálni, melyet mintegy kierőszakolni nem került volna többe, mint egy kis akaraterő kifejtésébe, melyre azonban elég restek voltunk. Minden veszélynek, minden elemi vagy sors-csapásnak megvan az a jó oldala, hogy felrázza lelkünket szunnyadó állapotából és akaratunkat tettre, munkásságra készti oly annyira, hogy a nagy lelkek maguk provokálják a veszélyt, hogy edződjenek, és ritkán vesztenek rajta. Mily messze állunk mi ezektől. Minket a göröngyhöz tapadt világnézetek félénkekké, minket az előítéleteknek egész légiói gyávákká, nyomorultakká ijesztenek, hogy a nyárfalevél zörrenésére is remegünk és attól is félünk, ami tulajdonkép semmi. így vagyunk mi időjárásunkkal szemben, mely még mindig mumusunk talán, lehet mondani, minden téren. Nem is csoda. Ha a veszély tudata nem képes minket rávenni, hogy fölöslegeinkből vagy megtakarított vagyonúnkból félre tog-} Uni» n. líoóiilmfn szükség1 ídejeie, akkor nincs mit csodálnunk, ha a veszély tudata mellé még az ínség tudata és félelme is járul és így mi magunk szaporítjuk bajainkat, mi magunk teszszük helyzetünket olyanná, amilyennek nem szeretjük. Van mód, van eszköz, amivel az okos ember napjainkban már farkasszemet mer nézni a legnagyobb ve- szélylyel, csak alkalmaznunk kell. Ez a veszélyre való előreszámítás, mire mi magyarok, úgy látszik, nem születtünk; minket minden meglep, jó, I rósz egyaránt. Fel-felmerül az Ínség napjaiban itt-ott takarékmagtárak eszméje, melyet azután egy középszerű termő év megint elfeledtet velünk, mintha soha meg sem fordúlt volna elménkben. Pedig ha a legnagyobb csapást nem pótolhatja is az a bármi jól rendezett takarékmagtár, mégis enyhíti azt az által, hogy a fölösleget megőrzötte az elpocsékolástól és szükség idején mégis van mihez nyúlni. Rendelkezésünkre állnak a solid biztosító intézetek megnyugtató szervezetükkel, de mégis, számítsuk csak össze száz tönkre tett birtok közül hányat fogunk biztosítva találni? Bizonynyal kilenczvenet nem. Mi félünk annak a nehány forintnak a kiadásától, melyet a biztosításért fizetnünk kell; nem tudjuk azt értékileg összevetni azon nyugodtsággal, melyet egy táblás felhőnek közeledte az égen, egy szomszédos háznak lángba borúiása okoz, ha a mienk biztosítva van. Túl anyagias a gondolkozásmódunk, magasabb el teket el nem ismerünk, mun csak ami cseng, mint csak ami peng, innen van azután, hogy a veszélyt is érezzük egész anyagi mivoltában. A múlt napok és hetek megye- és falán országszerte oly rombolásokat vittek véghez itt-ott, hogy hajmeredve Ülünk meg a letarolt vetések előtt, uelyek utolsó reményünket is szét- fúzták. Vajon nem lehetett volna-e e ssapást részint megtakarítás és félre- evés, részint biztosítás által ttírhetővé fenni ? Boldog, aki tette, boldogtalan, iki elég rövidlátó volt nem számítani a csapás, a veszély valószínűségére. A mulasztás e tekintetben leginkább a kisebb birtokosokat sújtja, kik nagyon is űzik a krajezáros gazgál- kodást és rendesen rajta vesztenek. Ha azt vélik, hogy az a biztosítás kicsinyben nem érdemes a fáradságra, álljanak többen össze, kísértsék meg, biztosítsanak együtt egy egész községi határt, ez által azt nyerik, hogy a solid biztosító intézet tetemes árleengedést ad, mi által még a legkisebb földbirtok is érdemessé válik a biztosításra és nyugtot ad a tulajdonosnak bármily csapása ellen a mostoha időjárásnak. Legyünk már egyszer önzők a szó nemesebb ér- temányében, eszközöljük, munkáljuk minden tőlünk telhető módon a mi saját jobblétünket, a mi gazdagodásunkat és ne bizzunk mindent a véletlenre, az időjárás szeszélyére. Van mód, lehet meggazdagodnunk, csak akarnunk kell, de bizony a stílt galamb nem fog ám egyikünk szájába sem repülni, hanem észszel és kézzel kell minmagunknak hozzá látni, akkor azután az időjáráson nem lesz annyi mit sipítanunk és nevetségesen jajveszé- kelnünk. Az omág összes vidékeiről hangoznak panaszok az üszög káros fellépése ellen, és ezen általános csapás közepette csakis egyes gazdák vetései lőnek e kártól megkímélve, kik is e baj szerencsés elhárítását egy a vető- maggal eszközlött bizonyos eljárásnak tulajdonítják. A közügy érdekében felhivatnak tehát mindezen gazdák, hogy ezen eljárásuknak, továbbá az ezzel elért eredményeknek leírását a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszily türelmetlen s elfogúlt az erre szükséges eszközök választásában s alkalmazásuk módjában. Türelmetlen, mert bosszú körüljárás, bimezés-hámozás nem tulajdona; elfogúlt, mert családja politikájának keresztülvitelére kész feláldozni mindent nem véve számba azt, hogy az erőhatalom ellenállásra bírja a magyar nemzet lankadozó s elődei kedvezései alatt ;espedésbe sűlyedt önérzetét. Várakozni nem tudott, egymaga akará létesíteni azt, mire elődei emberéltökön át nem valának képesek. S azért nem takargatá többé törekvését a hí- zelkedés köntösével; de ugyanezért vallott ku- darczot. Mert a nemzet meglátván az örvényt, melynek szélére engedékenysége sodorta, annak mélységétől visszariadva, nemzetisége egyedüli zálogának, az édes anyanyelv védelmére szállott. S e visszahatás már József uralkodása első éveiben emelkedők, hogy mindinkább gyarapodva elvégre határozott tiltakozáskép állja i fejedelem szándokának útját. Mint minden nemesbre törő új eszme csak a tanszékről indúlhat sikert Ígérő vándorlásra, találkozott a pesti egyetemen is, aki — bár nyíltan mellette kardoskodni nem bátorkodott, — örvendezéssel figyelt ez áramba s buzgón terjeszté annak vívmányait hallgatói között. E férfiú Horányi volt, kinek szeretetét Bacsányi tehetségei — és nemes rányú törekvésével meg akaratszilárdságával lyeré meg. Horányi keltette Bacsányi leikében a honszerelmet, ő gyújtotta lángra, hogy íyelvünk mívelésére megteremtse az eszközt, ) fokozza vala oly magasra, hogy megfeledkezve önszemélyisége biztonságáról a hon bol- logítása fölött elhanyagold önnöD boldoerságát, s hazai irodalmunk felvirágozása körüli ernyedetlen buzgalma s lankadatlan fáradozásaival ásta önkezűleg jóhírneve, — sőt becsülete sírját. Mert tántoríthatlan előre törekvésében nemtelen becsvágyat s aljas önérdeket láttak azok, kik elég kicsinyek valának rágalmazó gyanúsításokkal illetni őt, ki, midőu a magyar hazáról és felvirulásáról van szó, személyes érdekekkel nem alkuszik. Bacsányi érzékeny lelke Horányi befolyása alatt már az egyetemen fordúlt a magyar nemzet ügye felé; de nem találta még lel tevékenysége mezejét s érzelemhányta kebele megrázó külbehatást igényelt, hogy némasága gátját áttörve harsány hangon hallassa szózatját. Ily kívülről jövő hatást nem sokáig kelle várnia. Horányi ajánlatára báró Orczy Lőrincz fogadta az iljú tíacsányit házába, hogy István fiának jogi tanulmányaiban segítségére legyen. Bacsányi kötelességét híven teljesíté. E családi kör döntő befolyással volt lelkületére. Orczy Lőrincz — mint Kölcsey mondja — „mélyen érzett és gondolkozott,“ nem volt más utánzója; mert önmaga szemlélte az életet s a külvilág, de különösen a hon sorsának benyomásait befogadta. Ő a természet igaz fia s a puszta tudást nem tarija való bölcsességnek. Arnily demokrata Orczy költészetében, ugyanolyan magán életében is; rajta kora külföldieskedése nem fogott, ő külföldi irodalmak tanulmányozása mellett is tősgyökeres magyar maradt s a nemzeti érzést nem csak szóval hirdette, ébresztgette, hauem tettel is istápolta. tí amilyen a családfő, olyan \olt maga a család is. — E családikörbeu tanulta meg Bacsányi miképpen kell az idegen szakadtak s beérték azzal, hogy munkáikat tiszttársaik ismerik. A francziák költői alakjaival élő testőrök Bécsben lakó honosaikban akadtak csupán olvasóra; az ókor remekeit utánzók munkái vajmi ritkán tévedtek egye- büvé mint tanférfiak kezeibe; s a harmadik irány végre nagyon kevés kiváltságos számára dolgozgatott. A magyar szépirodalomnak nem volt olvasóközönsége; minthogy senki sem érezte az olvasás szükségét. E baj, mely hivatva volt nemzetiségünket elfojtani s a nemzetet elvégre az élők sorából törleni, a kormány centralisáló politikájában sarkallik. A tapasztalás vezette az uralkodókat azon tudatra, hogy a magyart erőszakkal nem lehet önmagától elidegeníteni. Azért fordítva egyet az eszközök használati módján, Mária Terézia mindenben kedvezett a magyarnak s az uralgó nemzedék éberségét jótéteményei halmazával álomba szenderítve a következő nyom, a jövendő sarjadék eltáutorítását nevelésével czélozta. Minden iníézvény csak e czélpontra irányúit. A hazai becsület iránt érzékenységet költeni a serdülő ifjúságban, a nemzeti kincs, az édes anyanyelv ápolására s mívelésére serkenteni azt, nem tartozott i tanintézetek föladatai közé; sőt ezek törekvése éppen azok elnyomását vette czélba annélkül, hogy a nemzet sejtette volna milj veszélyes örvényre tévedt csupa jóhiszemből — Ily vezérelvek mellett az uralt kormán) hovatovább czélját éri, ha II. József önkénye uralma nem ébreszti még elég jókor a ma: gyárt eszméletre. József amily türelmesne < mutatkozott vallási dolgokban s amily felv lágosodott, elfogulatlan eszméi valósításába) '
