Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-17 / 24. szám
III. évfolyam. 1877. 24-ik szám. Veszprém, junius 17. ä'o.fjsmEár és „Hív. Értesítő“ aegjelen minden rasirsar. Előfizetési díj : Egész érre • - 6 írt — kr- Fél évre ■ • - 3 frt — kr. Negyedévre . 1 frt 50 kr. Egyes példány ára ls> lii'. ==<?& KÖZGAZDASÁGI, HELYI r ÉRDEKŰ, MIVELŐDÉSI ÉS qM VESZPRÉM MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. Elad ó-hlv atal: KRAIISZ ARMIN iSByvisresisdés« Vessprémben, I hova minden előfizetés hirde- tésdij a postai reklamáczió j! küldendő. HIRDETÉSEK egyhasábos petitsor 6kr. NYILTTÉR l! petitsoronkint 15 kr. s külön minden beigtatisért 30 kr. bélyeg. Szerkesztőség: ^kegyesr.nagy gymnasium.^-----GM A halálbüntetés. Lapunk egyik légibb számában ígéretet tettünk t. olvasóinknak, hogy nézeteinket a halálbüntetést illetőleg alkalom adtán ki fogjuk fejteni. Alig találnánk alkalmasabb pillanatot szavunk beváltására, mint a mostanit, midőn a statáriumnak megyénkben egy ember ép a napokban esett első áldo- zatúl. Misem történik sem a természetben, sem egyes ember életében, sem a társadalom fejlésében előző okok nélkül, úgy, hogy nyíltan kimondhatjuk, miszerint minden cselekvény, hajtassák az végre egyesek vagy nem- J zetek, művelt vagy műveletlen emberek j által, mindegy, eredménye száz meg száz különböző ható okerőnek, melyeket megváltoztatni, melyek felett uralkodni vajmi kis részben állott az illető-, vagy illetőknek hatalmukban, vajmi kis részben függött azoknak szabad elhatározásától, szabad akaratjától. Jó vagy rósz öröklött telietékek, jó vagy rósz irányba fejlett tehetségek, elha- ! nyagolt vagy semmi házi nevelés, be nem állott önnevelés, anyagi nyomor, szenvedélylyé melengetett dics- és bir- vágy, nemtelen bosszú, stb. mind oly sajátságai emberi természetünknek, melyek, ha arról van szó, hogy egy elkövetett tett be- vagy be nem számításánál szerepeljenek, súlyosan latba esnek a szabad akarat, a szabad elhatározás rovására. — Könnyű a becsület, könnyű az erény, könnyű az | igazság útján megmaradni, míg az erős meggyőződés, a műveltség, a gazdagság, szóval a szerencse egyéb adományai környeznek bennünket és lelkünk, szívünk vágyait kielégíthetik; de megállni ott, hol sem tisztult világnézet, sem anyagi jólét nem, sőt ezek helyett egy jó adag téves felfogás, kényszerítő anyagi nyomor, testet lelket sorvasztó betegség, szóval mind az megvan, amit senki sem szeret — megállni ott, az terhesebb feladat, mint egyelőre látszik. Ha mindezt és még sok mást, mit egy rövid czikk keretébe beilleszteni nem lehet, tekintetbe veszünk, lehetetlen a kor szellemének humánusabb gondolkozás- és érzésmódját nem helyeselnünk és azzal egytittki nem mondanunk, hogy mi a halálbüntetést, mint ilyent, eltörlendőnek tartjuk. A büntetés fogalma a torlást és a javítást foglalja magában; a torlást az elkövetett jogsértés miatt, a javítást a későbbi jogsértés elkerülése végett. Ha csak a toriás a büntetésben a fő, akkor eljárásunk állatias, mint ezt fájdalom, a nagyon is divatos párbajoknál tapasztaljuk; ha csak a javítás, akkor a megsértett igazságnak, a kijátszott jognak nincs elég téve: e kettő egysége tehát az, melyen mint a leghelyesebb úton czélt érhetünk. Azután meg az a halálbüntetés sok esetben csakugyan csekélyebb büntetés, mint amilyent egyik-másik elkövetett gaztett megérdemelne. Ezt bizonyítják törvényszéki esetek, hol a bűnös neheztelt, hogy halálra nem ítélték, hogy neki megkegyelmeztek. Bármily hitetlennek látszik is ez, mégis megtörtént. Elvben tehát ellene vagyunk a halálbüntetésnek, de a gyakorlatban és pedig a rendkívüli eseteknél egy ideig fenntartandónak véljük, addig ugyanis, míg az államok oly infézmé- nyekről nem gondoskodnak, melyekben az elítéltek súlyos testi munka által meg nem keresik mind a nevezett intézmény fennállhatásához, mind saját tartásukhoz, mind a büntényök által szerencsétlenek- vagy munkaképtelenekké lett egyének vagy tönkrejutott családok méltányos segélyezéséhez megkívánta tó összegeket. Magától értetődik, hogy a rabmunka az iparnak leginkább azon nemeire terjesztessék ki, melyek a legterheseb- bek, hogy így a tisztességes és becsületes iparosok rövidséget ne szenvedjenek. Igen ajánlatos lenne a fogházakat lehetőleg gyárak közelébe helyezni el, hol munka és felügyelet az államnak kevesebbe kerülne és így a kivánt anyagi és szellemi siker könnyebben elérhető lenne. Sok idő fog addig elmúlni, míg az embereknek legnagyobb része élvezetet talál a folytonos munkálkodásban, addig tehát ép azzal kell a bűnöst sújtani, amit legkevésbbé szeret t. i. dologgal, munkával. Hadd lássa, mily fáradsággal kell annak a szegény embernek azt a kis holmit vagy birtokot megszerezni, amelyet ő oly könnyedén elrabolt; hadd rémítse az a gondolat, hogy a munkaképtelen helyett neki kell most izzadnia, szóval hadd tanulja meg, mit tesz az becsületesen élni. Távul van tőlünk nézeteinknek absolut tökélyt vagy helyességét tulajdonítani ; mi meggyőződésünknek adtunk kifejezést szabad teret nyitva és engedve a győzőbb érvekkel felléphető ellenvéleménynek. A képiselőbáz junius végével alkalmasint elnapolja üléseit. Még nem hoztak ugyan erre nézve formaszerű határozatot, de miután az osztrák parlament nem vehető rá arra, hogy a kiegyezési javaslatokat julius hóban tárgyalás alá vegye, a magyar kormányhoz igen közel álló körökben nem tartják lehetőnek azt, hogy e javaslatok nálunk már most, a nyári szünetelés előtt tárgyalás alá kerüljenek. A magyar kormány, mint az .Ébredés1 írja, f. hó 10-én azon rendeletet bocsátotta ki az ország törvényhatósági testületéinek vezetőihez, hogy ezentúl hadköteles magyar alattvalóknak külföldi útlevelek engedélyezésére további rendeletig a belügyminiszterhez ajánlat se tétessék, miután ezek egyáltalábau tekintetbe vétetni nem fognak. Ugyanez a kormányrendelet azt is kimondja, hogy azon határszéli főispánok, kik eddig 48 órai tartamú igazolási jegyeket adhattak határszéli lakosoknak a rövid időre való külföldre menetelre, ezen jogukat hasonlókép további intézkedésig nem gyakorolhatják. Számos eset fordult már elő, hogy a már előbb adótartozás fejében lefoglalt ingóságok birói utón magánfelek javára elárrerez- tettek s ekként az államkincstár károsodást szenvedett. Ennek folytán a pénzügyminiszter e visszás helyzet megszüntetése iránt az igazságügyminiszterhez átiratot intézvén, ez utóbbi kijelentette, hogy addig is, mig a végrehajtási eljárás a polg. törvénykezési rendtartás módosítását tárgyazó s jelenleg munkában levő törvéuyjavaslat e tekintetben teljesen kielégítő módon íog szabályoztatni, utasítást fog kibocsátani arra nézve, hogy a bírósági végrehajtók az igények bejelentésére vonatkozó A „VESZPRÉM“ TÁRCZÁJA. Templomba-----Te mplomba mentem, imádkozni vágytam, Köröttem miuden sötét, nesztelen; Leborulék az oltár zsámolyánál, Édes áhitat szállt át lelkemen, A szüzanya képe előtt a kis mécs Oly halványan, oly félve reszketett. Egyedül valék, senki sem zavart meg, — S e borzalmas csönd most oly jól esett. Vérző szívemen könnyebbült a bánat — Nem vert, nem sajgott már oly lázasan, Csak egy egy könnyű gördült le pillámon A múltért, mely örökre veszve van. Az ima lágy vigasztaló szavával Bekötözé a nyilaló sebet, Oly jó volt bizui újra, mint midőn még Nem ölték meg hitem az emberek. Midőn a hitvány fajt nem ösmerém még, Melynek szava hazug, — kígyó marás, Mely kirabolta, szerte dúlta éltem, Melynek álarcza szép csak, lelke váz — — — — Az oltár fölött Jézus a keresztfán Véres arczával némán rám mered, S a félhomályban hallom zsongni — zúgni: »Bocsáss meg, ki ellened vétkezett.“ VAY SAROLTA. A szép menyasszony. (Elbeszélés) m. Miska bácsi, az okos, a szószívű kisbiró, Orzsikével együtt sejtette azt, hogy a Bódi Pista goudolkozásmódjában valami változásnak j kellett történnie; s épen azért mondott le I Örzsike az utolsó reményről is, jpert észrevette a kisbiró magatartásából, hogy Pista felől épen úgy gondolkozik, mint ő. A rokonszív sejtelme csak növelte aggodalmát. Űgri Miskában azonban volt mégis elég tapintat arra, hogy a gyenge szív bánatát valamikép ellensúlyozza, s a hamvadó remény végső szikráját még egyszer föllobbantsa a kedves leány szívében. A búcsú előtt való napon elment Orzsikéhez, s addig beszélt neki, mig a bánatos leányt valahogy megtudta vigasztalni, hogy még niucs veszve minden, hogy ő holnap, mihelyt Pistával találkozik, megkérdezi tőle mindennek az okát, beszél vele mindenről, ami eddig történt, szóval majd ki fogja ő tudni, hogy Pista olyan-e még, mint régen volt, vagy egészen megváltozott már ? Szegény jó Miska bácsi nagy fába vágta a fejszéjét! Tudta ő azt maga is, hogy olyan muukához fog, melynek az eredménye nagyon bizonytalan, s melytől uagyon fél; de el volt határozva, hogy mindent megtesz anuak a kis leánynak a kedvéért, ami csak tőle telik, ha aztán roszul végződik a dolog, akkor — hogy akkor mi lesz, arra már gondolni sem mert. A faluban javában folyt a búcsú, a szt. miséről régen kijöttek már, az ebédnek is vége volt mindenütt; most kezdődik csak a java, most lesz még az igazi búcsú, a mulatság, a táncz, a végtelen öröm. Mosolygó arczokat lehet most látni mindenütt, szól a zene vidáman minden harmadik-negyedik háznál, tánczolnak, dalolnak a fiatalok, hiszen nótából áll most a beszéd is, a kérdésre csak dalolva felel mindenki. így szokott ez lenni búcsú napján. Bódiéknál is ugyancsak húzza ám a czigány; van kedv, van öröm, világra szóló, s ennek az örömnek úgy szólván csak egy tárgya van: az a nyalka fiatal huszár, azzal a szép göndör hajjal, piros arczczal, akin olyan jól áll az a mondvacsinált huszár-dolmány, az a feszes nadrág s az a zsinoros csizma. Rajta legel minden szem, hozzá beszél min- deuki, s boldog, aki csak azt kérdezheti is tőle: „hogy vau?* A tútorné asszonyom meg épen nem tud vele betelni, mióta csak meglátta, sze- retué agyonra nézni, de csak nézni, mert beszélni, nem tud vele a nagy örömtől, minden szó helyett inkább megcsókolná tízszer. Bódi Pistának kijutott ma a dicsőségből. Hogy is ne ? — sokan sajnálták, mikor elment, sokan örülnek, hogy újra láthatják. Hát még délelőtt, mikor a nagy misén volt hányán megnézték, hány szemsugár villant rá, ha az mind rajta maradt volna, most olyan fényes lenne, mint oldalán az a ragyogó kard. Még az a két szép úri lány is, akik ott ültek az első padban, még azok is úgy megnézték, hogy szinte érezte azoknak a gyújtó sugaraknak a melegét. — Örzsikét is látta a templomban épen akkor, mikor az halványan, mint a liliom, lassan kiment. Roszul lett a forróságtól. S ezt a halavány, bús arczot látva, önkénytelen megrezzent a szíve. Mise után egyenesen Örzsikéékhez indult, de háta megett egy ismerős hang szólította nevén. A tiszttartó úr volt az, annak a kát szép leánynak az atyja, akik az első padban ültek. Barátságosan kezet szorított vele, azután bemutatta a feleségének meg a leányainak és meghítta délutánra egy kis mulatságra. Pista természetesen, minthogy a katonaságnál egy kis úri műveltséget is tanult már, a tiszttartóékat elkísérte hazáig, ott meg azok behívták, elbeszélgették vele az időt, s így szándéka, hogy Örzsikét meglátogassa, nem teljesült. Otthon meg aztán elkezdődött a végtelen hosszú ebéd, azután a még hosszabb beszélgetés; a sok sógor, sógorasszony, koma, ismerős — mind valamennyi csak Pistát fogta körül, mind csak vele szeretett volna beszélni egyszerre, pedig neki annyi kedve sem volt most a beszélgetéshez, mint a síráshoz, parázson ült, szeretett volna már szabadulni. — De hova menjen, mit csináljon? Két érzelem küzdött egymással szívében: nem tudta elfeledni azt a gyönyörű bánatos arczot,..s egy hang folyton azt súgta belül, hogy Orzsikéhez menjen, régen várják már ott. De ezt a szelíd hangot elnyomta egy másik, sokkal erősebb, sokkal csábítóbb, nem tudott neki ellenállni; egész ebéd alatt, s azután is mindig előtte lebegett az a szép szóke fürtű kisasszony, a tiszttartó úr kisebbik
