Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1877 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1877-12-16 / 50. szám
Melléklet a „VESZPRÉM“ 50, számához. A közigazgatási bizottság ülése. felosztása van elrendelve, az adóvégrehajtók által törvényellenesen egyszerre és néha részrehajlólag hajtatnak be. Az adófelügyelőnek közegei részrehajlásáról tudomása nincs, de ígéri, hogy a legnagyobb pontossággal fog az ügyben eljárni; különben a felosztást nem hanem az evvel megbízott küldöttségek teljesítették. A közigazgatási bizottság a baj főokát azon körülményben véli fellelhetni, hogy a minisztérium a törvény világos rendeletétől eltéröleg több bizottság helyett csak hármat engedélyezett s igy az érdekeltek, vagy mivel a bizottság működéséről tudomással nem birtak, vagy mivel azok működési helyétől távol voltak, érdekeik megvédésére meg nem jelenhettek. Ezek alapján határozatba ment, hogy a minisztérium felirattal fog megkerestetni az igen sok polgárt végpusztulással fenyegető állapot megszüntetésére. Fővárosi levél. A képzőművészeti csarnok megnyitása, Kákay Aranyos Nro- 2. „Újabb országgyűlési árny- és fényképei“, a király látogatása több tudományos intézetben, — de leginkább a Nikó-féle botrány hosszasabb ideig foglalkoztatta a közvéleményt. Ma már lejárták magukat, de azért mégis megemlékezem róluk nehány szóval. Az irodalmi ébredés korától, a minek pedig már innen-onnan elmúlt, félszázada, általánosan vallott nézet volt, hogy a művészet mostoha gyermeke a nemzetnek. Tegyük kezünket a mellünkre s valljuk meg őszintén, hogy az legnagyobb részben még máig is igaz! Pedig hát nem mondhatjuk, hogy nem tűntek volna fel időnként egyes fényes tehetségek, de ezek vagy ismét eltűntek nyomtalanul a nagy tömegben s a csillagokból, kik egy nemzetre áraszthattak volna fényt, lett egy-egy kicsi mécsecske, melynek pislogó lángját csak nagyon kevesen látták és ismerték. Vagy kimentek a külföldre s lettek idegen nemzet büszkeségei. Óh hány példát lehetne ilyent mutatni! Pedig nem mondhatjuk hogy szegény nép volnánk. Aristokratiánk gazdag, de csak hóbortokban és holmi nyaktörő sportmulatságokban lel kedvtöltést. Ujjain összeszámlálhatja az ember azok számát, kik valamit áldoztak annak a hazának művészi érdekeiért, melytől éltöket s vagyonukat vették. Mikor lesz ez másként?! Most felépítettük a szerény, de mégis ízléses műcsarnokot. Az első képzőmfiüészeti kiállításban sokan a párisi salont látták „en miniature,“ s a lapok diadallal emlegették a magyar festészet haladását. De elfelejtették hozzá tenni, hogy az ott képviselt magyar művészek nagy többsége külföldön él, nem tanulmányozás, hanem pusztán életfentartási szempontból. Jön-e valaha oly szép kor, mikor a magyar művésznek külföldön élni, a külföldi hirt vadászni nem kell többé; nem fogjuk valami másodrendű vértanuságnak tekinteni azt, ki életét köztünk töltötte, velünk élte át a jó és rósz napokat, testben lélekben egyaránt a miénk volt, mint a derék Barabás, kinek 50 éves művészi jubileumát tegnap ünnepelték? Pessimista vagyok, de mégis él bennem egy halvány sugára a reménynek, hogy igen. Hogy mikor? — az más kérdés. Egy másik művészeti kérdés tisztázásé- í val — a vidéki szinügy rendezésével most foglalkozik a szinészeti kongressus. Ideje is már egyszer, hogy ez a szászszor megénekelt regényes életpálya ne egykét excentrikus natural genie, vagy az iskolaporát megunt sihe- der menhelye legyen, kik Thalia palástját csak azért öltötték magukra, hogy szabadon áldozhassanak az édes semmittevésnek. A színész pálya szép — csakhogy nagyon áll rá, mit boldogult Kazinczynk mondott a költőkről: „vagy kitűnő, vagy semmi; mert a meglehetős, az borzasztó valami.“ Eddig mint zsellérek bolyongtak az egyes társulatok szerteszét széles e hazábau díszleteikkel, ruhatárukkal, coulissáikkal egy csomó mindenféle napfényt kerülő dolgot hordva magukkal, és sok esetben nem tudták, hogy mit tesznek, mit esznek holnap. Ma már a másképen alakult viszonyokba nem illik be ez a nagyon is poétái életmód; ide gyökeres reformok kellettek. Ezt akarja eszközölni a szinészeti kongressus, midőn oly rendszabályok behozatalán munkál, mely mind az egyes művésznek módot nyújt biztosított fizetés által egész igyekezettel munkálni a választott pályán: mind az igazgatóknak hatalmat arra, hogy szeszélyes primadonnája vagy finnyás hős vagy első szerelmesének játéklabdájává ne legyenek. Ha ez megtörténik, nem fognak előjőni oly esetek, milyen pár éve épen Veszprémben is történt. A szinészeti kongressussal egyidőben folyt le utolsó jelenete a múlt hetek napi tárgyának a Nikó-féle esetnek. Ebben egy színésznőt blamirozott egy uracs, az uracsot a sajtó, a sajtót maga maga. A dolog igen érdekes fejezete lehetne egy korunkról írandó botrány-krónikának, de sokkal is ismertebb, hogysem ismertetnem kellene. Bagariassággal kezdődött, színházi tüntetéssel folytatódott, s tiz pisztoly durranással végződött. Ez a tiz pisztoly durranás, nem hangzott el nyomtalanul, hanem olyan élénk viszhangot keltett, mely még a „tisztelt házat“ is felriasztotta. Nem régen csinálták meg a párbaj törvényeket, mely drákói szigorral kel ki társadalmunk e ferde kinövése ellen. Hogy e törvény- czikk csak írott malaszt marad, azt mindenki tudta, ha tovább látott az orránál. Nem is kellett soká várni. Még szentesítve sincsenek talán, már szakaszokat szúrtak közbe, melyek módot nyújtanak a bírónak a netalán előforduló esetben úgy járni el, a hogy épen egyéni meggyőződése hozza magával; a vádlottaknak meg módot nyújtottak, hogy minden esetben találhassanak búvóajtót. Különben alig van napjainknak ennél bonyolódottabb társadalmi kérdése. Kilenczven százalék elitéli, de ha a viszonyok úgy hozzák magukkal ebből a kilenczven százalékból nyolczvan biztosan hozzá folyamodik. Úgy vagyunk vele mint Girar- din Emil a hires franczia hírlapíró, ki egyik reggel e sorokat irta vezérczikkében: „A ki tollat forgat s fenszóval tud beszélni, az mind közel jön e szörnyeteg ellen! — s másnap hajnalban lelőtte Armaud Carrelt. Jön-e oly kor, melyben a józanész diadalra jut az előítéletek lelett, s a közvélemény által szentesített bálványok rombadöl- nek, köztük a párbaj is ? Én azt hiszem soha! Képzelni egy társadalmat előítéletek nélkül utópiai álom volt és lesz mindig, mely nem valósul soha. Csetneki Jelenik Elek. Veszprém, 1877. decz. 11. A közigazgatási bizottság ülése, mely az eddigiek között talán a leghosszabb volt, a szakjelentések meghallgatásán kívül csaknem kizárólag adóügyi felszólamlásokkal foglalkozott. Az alispáni jelentés szerint a megyei iktatóba november hó folytán beérkezett 961 ügydarab, októbertől elintézetlen maradt 21; elintézést nyert 942, bizottsági ülésre félretétetett 11, nyilvántartásban maradt 15, elintézetlen 14. A közigazgatási bizottság iktatójába beérkezett 32 ügydarab, melyből előleges tárgyalás alatt van 5, elnökileg elintéztetett 8, ezen ülésben tárgyalandó volt 19. Szakülések voltak: nov. 3. és 4-én állandó választmányi ülés, 3-án számonkérő szék, 5—11 és 12 — 17 bizottsági közgyűlés, melyben 336 ügy intéztetett élj; 15-én magánypénztári ülés, melyből egy ösztöndíji állomásra hirdethetett pályázat; 16-án a magán, 17-én a megyei pénztár lett megvizsgálva; 26-án és 27-én jegyzői szigorlat tartatott. A közbiztonság kielégítő volt, amennyiben nagyobb vétségek és kihágások elő nem fordultak. Tűzeset 9 fordult elő 8510 frt kárral, melyből biztosítás által csak 1901 frt volt fedezve. A tiszti főorvos jelentése szerint az egészségi állapot a megelőző hónapétól nem igen különbözött. A roncsoló toroklob nov. 11-én Kádártán é3 Suuron, hol csaknem egy hónapig szünetelt, mutatkozott; ezen utóbbi helyen 3 beteg közűi meghalt 2; Lepsényben és Enyingen szórványosan szintén mutatkozott, de járványnyá nem fejlődött. Kádártán 11—28. megbetegedett 6 nő és 14 gyermek, meggyógyult 3 nő és 3 gyermek, meghalt 2 nő és 8 gyermek, ápolás alatt maradt 1 nő és 3 gyermek. A kanyaró Szt.-Gálon lépett fel mint járvány és 3 esetben halállal végződött; különben jan. 25-től Vaszar, Gecse, Bárnyos, Aka, Lókut, Városlőd, Réde és Szent-Gál községekben megbetegett 791 gyermek közül meggyógyuld 747, meghalt 41, ápolás alatt maradt 3. A megye területén működött 20 oltó orvos, 187 községben sikerrel beoltott 6780 gyermeket, Lőrinte községben, hol beoltandók meg nem jelentek, az oltás utólagos pótlása lett elrendelve. Az állategészségügy kielégítő. A kir. adófelűgyelő tevékenységét nov. hóban, mint jelentése mondja, az adóvégrehajtás vezetése és ellenőrzése vette igénybe; a minduntalan érkező szigorúbbnál szigorúabb miniszteri rendeletek ugyanis minden erőmegfeszítést parancsoltak. Daczára a községi elöljárók bírságolásának és a jelenleg működésben levő 23 kincstári végrehajtónak sem sikerűit november hóban 209282 frt 66 krnál több adót behajtani, míg a múlt év megfelelő havában 215824 frt folyt be. Az adófelügyelő jelentésével kapcsolatosan jelezzük Pöschl Károly bizottsági tagnak az adófelügyelőhöz intézett interpellatióját, melyben kérdést tesz, vajon van-e az adó- felügyelőnek tudomása arról, hogy az 1875. évet megelőző adóhátralékok az 1876. XY. t. ez. 37. §-a ellenére, melyben azok öt évi magában, meg fog szűnni minden rósz akaratú beszéd felőle. És benne oly védőre akadt, kire méltónak mutatja majd magát. Ha, mint hivé, igazán szereti őt a bárónő, úgy szívesen megteszi neki a csekély áldozatokat, melyeket tőle kíván, ha pedig csalódott és csupán kedvencze, udvarlója volt csak neki, akkor sokkal jobb, ha e viszony minél előbb felbomlik. Ily gondolatokba merülve és látszólag izgatottsággal lépett Walter a bárónő szobájába, hol azonban nem a szép nőt találta, mint remélte, hanem annak öt éves leánykáját, ki kendőkbe burkolva ült a pamlag egyik sarkában. „Ella beteg és egy maga van itt“, mondá a gyermek beléptinél, „a kisasszony és mindenki a mamánál van, ki egy nagy társaságba megy; velem senki sem törődik.“ „Mi bajod van, kis gyermekem?“ mondá az orvos a pamlagra leereszkedve a kicsike mellé; azonban mielőtt ez válaszolhatott volna, felnyílott a terem ajtaja és Morne bárónő lépett be. Halvány tengerzöld színű selyem ruha volt rajta, mely redőtlenfíl simult deli termetéhez és csak hófehér karjait és hattyúnyakát hagyá szabadon; dús aranyfürtjei a homlokról hátra voltak vetve és nyakán csomóra összefűzve. Az elragadó női alak egyike volt azon ritka tüneményeknek, melyeknél minden összhangzatos szépséggé egyesül a czélból, hogy a teremtés remekét egész tökéletességében láthassuk szemeink előtt. Amint a terem küszöbén egy pillanatra megállt és ragyogó barna szemeit örömteli meglepetéssel a fiatal orvosra irányzá, míg féligzárt ajkai körül kedves mosoly lebegett, Walternál hidegebb természetű ember sem maradhatott volna elfogulatlanúl. „Jó estét, kedves orvos úr“, viszonzá elfogadva a köszöntést, „jó hogy eljött, majdnem bánom, miszerint elfogadám ma estére a meghívást.* „Hol várják kegyedet?“ kérdó Walter, mialatt szemei megigézve bámulták a szép nőt. „Santini asszonynál.“ A bárónő e szavainál elkomorúltak az orvos vonásai. Santini asszony, az olasz opera volt énekesnője, nem a legjobb hírben állott, azonban mégis a bárónő meghitt ismerősei közé tartozott. E könnyelmű nőhöz való viszonya gyanús színben tünteté őt fel nemcsak a világ előtt, hanem az orvos nemtetszését is maga után vonta. „Talán Ella miatt nyugtalankodik?“ viszonzá ez a gyermekhez visszatérve. „Mi baja van az én kedves ki angyalomnak?“, mondá a bárónő a gyermekhez közeledve, „kezeid tüzelnek, beteg vagy kicsikém ?“ „Oh igen mama“, panaszkodék ez igen fájdalmas hangon, „nem tudok játszani és aludni, mert nagyon zúg s dorombol fejemben.“ „Ágyadba vitetlek, kedvesem, azonnal hivatom a kisasszonyt“, feleié a bárónő a csengetyűt meghúzva. A nevelőnő azonnal meg is jelent és gondviselésébe adatott a gyermek, ki miről azonban a bárónő csak, most értesült, már pár nap óta roszúl érezte magát. Walter a fiatal női mindeddig gyengéd anyának tartotta, ma azonban kételkedni kezdett ez érzelem őszinteségében. Ő ugyan panaszkodott — de gyermekének nem épen jelentéktelen rosszulléte nem volt-e elég mentség meg nem jelenéséért. Szidta a nevelőnő hanyagságát, ki gyermeke betegségéről említést sem tőn s ismét rábízta a kisdedet. Egyáltalán mikép is maradhatott előtte titok- bau Ella betegsége ? Oly keveset törődött a bárónő gyermekével, hogy azt sem tudá, vajon egészséges vagy beteg-e az? „Nem akarom tovább feltartóztatni,— mondá Walter felállva— már várni fogják a társaságban.“ Ámbár feltűnt a bárónőnek, hogy valami idegen és hideg volt az orvos magaviseletében, még sem akarta őt tovább marasztalni, hanem oly kedvesen és szívélyesen szólítá őt fel látogatásával minél előbb megörvendeztetni, hogy Walter félig már ki is engesztelődött. A bárónő a terem ajtajáig kísérte őt, mely hirtelen megnyílott és S. ezeredes lépett be egy csinos csokorral kezében, melyet, magát udvariasan meghajtva, az özvegynek nyújtott át; kérve őt, vinné magával a virágokat Santini asszony ünnepélyéhez, melyre most jött el őt elkísérni. Morne Malvin egy pillanatra zavarba jött udvarlói találkozásánál, de csakhamar leküzdé ezt, mert mig egy hálás mosolylyal a virágokat elfogadá, a távozó Walterhez még néhány búcsúszót intézett. Ez igen le volt hangolva; remélte, hogy boldog estét fog tölteni e nő oldala mellett; a szerek- m boldogító szavait remélte ajkairól hallani és e helyett azon szomorú valónak A VIDÉK. Siófok, 1877. decz. 5-én. T. szerkesztő úr! Az enyingi járás tekintetes szolgabirósága által 2356/877. k. i. sz. a. kelt rendelettel a török sebesültek részére segély adomány gyűjtése rendeltetett el, — minthogy azon időre mely annak beterjesztésére meghagyatott, a gyűjtés eredményre nem vezetett, az ismételve folytattatok, s most, midőn a gyűjtés eredménye 27 frt 95 kr., ezen összeget az ide mellékelt név jegyzékkel együtt közzététel végett van szerencsém t. szerkesztő úrhoz beküldeni. Az adakozók névsora: Fodor Ignácz 1 frt, Bubla János 10 kr., Fodor Albertné 10 kr., Szalai József 3 kr., Kaufmanné 10 kr., Schon József 20 kr., Falusi György 10 kr., Veisz Riza 10 kr., Fehér Imre 4 kr., Fehér János 4 kr., Heisler Dávid 3 kr., Tröszt Péter 3 kr., Khón Márton 1 írt, Pintér György 4 kr., Schlesinger Lipót 10 kr., Rósenfeld Ignácz 20 kr., Pintér István 4 kr., Gutnaier György 20 kr., Fraiter János 20 kr., Krausz Móricz 20 kr., Gerber Henrik 1 frt, Fleischman Ignácz 1 frt, Tóth József 20 kr. Perczel Lajos 10 kr., Deutsch Lajos 30 kr., Faragó Mihály 40 kr., Heisler Bernát 10 kr., Lővinger Ignácz 50 kr., Tímár Szabó József 10 kr., Somogyi József 20 kr., Veinstein Dávid 20 kr., Rót- hauser Lipót 40 kr., Schiffer Adolf 20 kr., Antal Mihály 20 kr., Krausz Márkus 10 kr., Gutnaier József 10 kr., Fischer Hermán 30 kr., Karlberger Gyula 50 kr., Karlberger János 50 kr., Dr. Neuman Adolf 50 kr., Gerber Ignácz 50 kr., Gerber Salamon 30 kr., Vana József 10 kr., Bergel Márkus 40 kr., Muth Sándor 30 kr., Mecséri János 10 kr., Gannai János 4 kr., Ungar Sámuel 4 kr., Berger Béni 40 kr., Balika Imre 10 kr., ifj. Kiss István 50 kr., Márk Sámuel 10 kr., Tóth Károlyné 40 kr., Szűcs János 10 kr., N. Szabó József 10 kr., Kiss János 20 kr., Márkus Hermán 5 kr., Ángyán István 10 kr., ifj. Szabó Mihály 50 kr., Tóth József 30 kr., Druja M. 20 kr., Pfininger György 10 kr., Bencze János 10 kr., Bayer Antal 20 kr., Grósz Béni 40 kr., Namietzki Károly 40 kr., Bárány Janka 1 frt, A. Deutsch fiai 3 frt, Raimond Károly 20 kr., Bóór 40 kr., Klótz Ferencz 1 frt, Boronyai Sándor 50 kr., Tímár Imre 10 kr., Balogh József 10 kr., Reichard Lipót 20 kr., Khón 10 kr., ifj. Barbély József 10 kr., Pintér Mihály 20 kr., Ángyán János 30 kr., Szűcs János 2 kr., Antal József ör. 30 kr., ifj. Kálmán János 5 kr., Somogyi János 5 kr., Pe- lenta Ferencz 3 kr., Szűcs György 5 kr., Tólinger József 10 kr., Horváth .Ferenczné 10 kr., Barbély János 10 kr., Barbély Péter 5 kr., Bálint György 4 kr., Kálmán Ferencz 2 kr., Pálfi Lajos 5 kr., Veisz Náthán 10 kr., Gulyás János 4 kr., Kiss István 4 kr., Gyom- vizi István 5 kr., Suli Mihály 10 kr., Kűszegi Józsefné 4 kr., Kálmán Imre 10 kr., Böröcz István 4 kr., Csann Ferencz 10 kr., Fehér Mihály 5 kr., Látrányi István 4 kr., Babai Ferencz 10 kr., Bubla Istvánná 10 kr., Gáspár Mihályné 10 kr., Tóth Mihály 10 kr., Kiss József 5 kr., Kiss István 10 kr., Szűcs Imréné 10 kr., Csepeli Mihály 10 kr., Horváth Antal 10 kr., Csorba József 5 kr., Vidovics jött tudására, miszerint egy hamis, kaczér nőt szeretett. A boldog jövő szép álmai, melyekben Málvint házastársnője gyanánt Játá, mint szappanbuborék a semmiségben tűntek el — és ő ismét egyedül volt szobájában, hol nem fogadá őt drága ajkakról jövő köszöntés. A mogorva szolga gazdája váratlan visszatérte által még kedvetlenebb Ion, mint rendesen szokott lenni és az orvosnak ma este legkisebb kedve sem volt tudományos munkáihoz. Nyugtalan léptekkel ment fel és alá szobájában. Morne Malvin nem volt a har- minczkét éves férfi első szerelmének tárgya, mert előtte talán ép oly hőn szeretett egy leányt; egy leányt, kinek képe régi bizalmas vonzalommal merült fel most a csalódás órájában szemei előtt s ez nem volt más, mint a malom Rózsája, egy szende gyermek szelíd barna szemekkel, hű és bizalmas szívvel. A rég múlt idők félig elmosódott emlékei ismét felébredtek benne; mindig lassabbau ment fel és alá a szobában — végre megállóit íróasztalánál, egy kéziratot húzott ki annak fiókjából, melyet először csak futólag lapozott át, lassanként azonban mindinkább leköté figyelmét tartalma és néhány perez múlva egészen elmélyedt annak olvasásában. Vessünk egy pillantást e kéziratba, melynek első oldalán az orvos keze által irt ezen szavak láthatók: „Levelek naplómból.* Fehérvár aug. 24-én. Szabad! végre szabad vagyok két hosszú félév után! Fris3, tiszta levegőt szívhatok be a kórház betegség és hullák által dögletessé lett levegője helyett.
