Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-08-19 / 8. szám
Első évi folyam. 8. sz. Veszprém, august 19.1866. CWi/WWWWVVAAAAAAAA | Előfizetési I feltételek: ? Vidékre postán: I vagy helyben ^ szétküldve: > Egész évre 4 ft 801 1 Fél „ 2 „40^ Ow. Negyed„ VEGYES TARTALMÚ HETILAP. 'jv ,/wwwww> :■ Hirdetmények | dija: | Petitsor egyszeri ^ hirdetésnél 8 kr. ^ kétszerinél 7 kr. | háromszorinál s 6 kr. o. é. § Bélyegdij külön | » 30 kr. o. é. > /wywwvwjvwwwwvS Inségügyi javaslat. Valóban — ha viszonyainkat, kétségbeejtő körülményeinket elgondoljuk — megyénk közlönye, a „Vesz- prém“ czimü lap soha alkalmasabb időben nem jöhetett létre, mint a jelen évben, midőn országos átalakulásunk a „mons parturiens“ példáját gyanitatja; megyénk ab- normis állapotban van, s ezek mellett a rémitő ínség minden borzasztóságaival ajtónkon zörget. Országos állásunk jövője feletti gondot s munkát — egész bizalommal s reménynyel — hagyjuk honatyáinkra, s majd ők alkotmányunk megmentésével megyei életünkbe is boldogító életet fognak teremteni; e részben tehát megyei közlönyünk csak mintegy tájékozó, vagy repraesentans közegül szolgálhat, a mi szinte nem csekély nyeremény megyénk közönségére nézve. De az ínség, a küszöbön álló ínség már olyan valami, a mi egész mérvben felhívja s igénybe veszi megyénk értelmiségét; s minthogy ez minden megyének specialis érdeke, szükség, hogy egy specialis közlönyben — hol erre elegendő térrel rendelkezünk — váltsuk s tisztázzuk az eszméket, melyek előteremtsék a biztos óvszert lakostársaink megmentésére, hogy igy a ránk jövő csapásos év minél kevesebb ínséget és nyomort hagyva tűnjék el felettünk. A terméketlenségnek, s az ebből eredő ínség aggó. dalmainak minden számban adott eddig a „Veszprém“ kifejezést. Elősorolta megyénk vidékeit, elősorolta azokat termési arányok szerint; — lerajzolta a földmivesek, a kereskedők, a mesteremberek szomorú állapotát; — s a mi legfájdalmasabb, jelezte, hogy a nagyszerű országos csapással szemben az ínség ügyében még eddig alig tétetett • valami, pedig a vető mag, a kenyér szűke miatt ajtónkon áll a borzasztó jövő. Mindezeket egy részt már amúgy is ismerjük, mert fájdalmasan érezzük; más részt pedig szükséges tudni azért, hogy teljes erőfeszítéssel munkáljunk a magunk és lakostársaink megmentésén, nehogy az ajánlott s reménylett országos segély késedelme, vagy éppen fenakadása már a haldokláson túl érjen bennünket. S ez éppen az, melyről én e lapban mindeddig nem olvastam, s mely késztetett engem e cikk közlésére. Az inségügyön segíteni eddigi tapasztalások szerint, csak három módon lehető. Ha kölcsön adunk, ha alamizsnát adunk, és ha munkát szerzünk a népnek. A kölcsön adás által nem sokat segítünk, sőt mondhatnám — a mostani eladósodott időben — inkább kétszeres Ínségbe juttatjuk általa a népet, ezt tanúsítják az 1863-ki ínségből származott szomorú példái alföldi testvéreinknek. Az alamizsnanyujtás! Mentsen Isten ! hogy munkás, egészséges eszü népünk erkölcsét megmételyezzük s a 18 év óta folytonos áradásban lévő sok oldalú erkölcstelenséget a legfőbb bűnnel, a henyeséggel koszoruzzuk meg. Egyetlen kisegítő mód tehát az, ha pénzes munkát nyújtunk a népnek, mert ez által a munkás népben a becsületes önérzetet neveljük, a henyeségből származó tengernyi bűnöktől megóvjuk , megyénk, sőt országunk közhasznát emeljük, s ily nagyszerű erkölcsi és anyagi hasznok mellett a fő bajt, az ínség veszélyeit is elhárítjuk. A munka lehet sokféle, s a szerint, a mint országos vagy megyei az, a tárgya is változó annak. Itt csak megyénkről lévén szó, én is szorosan ahhoz tartom magamat. Megyénkben — tudtomra — valami nagyobb- szerü csatornázás nem szükséges, colossalis középületek emelésére sem időnk, sem pénzünk. Mi az tehát, a hol munkát adhatunk a népnek, s e mellett megyénknek is kiváló hasznot teremtünk? A ki valaha megyénket, s főleg annak Bakony vidékét őszi és tavaszi, vagy téli időben eljárta, az rögtön felkiált: hogy a közlekedési utak azok, melyeket elkészíteni, s a forgalomnak használhatóvá tenni elodázhatlan szüksége megyénknek. Oly siralmas állapotban vannak azok, hogy ha munka szerzésről nem lenne is szó, tovább halasztani alig lehetne; — vagy tán azt mondják erre némely szükkeblüek: Álljanak elő az illető községek, s mindegyik a maga határán hozza rendbe az utakat! Hiszen teszik is ezt imigy amúgy a községek, de minthogy pénzerővel nem rendelkezhetnek: némelyek az angol utazó szerint: Lutum super lutum“ hánynak „et dicunt út“; mások pedig feles számmal állnak elő, egy pár szekér valamit szép vékonyan elterítenek, jön egy zápor, s az utak közepén ember magasságnyi árkokat hagy. Nem ilyen utakat értek én, hanem jól feltöltött, s a kellő helyeken megerősített utakat, melyeket ha mackadamizálni sajnálnánk is, de mindenesetre murva és kavicscsal megtölthetnénk, csak pénzt áldozzunk rá, s a nép örömmel fog dolgozni, mert minden időben biztosan fog közlekedni rajta, s a mi fő, az ínségtől is ment leend. Ezen közlekedési utak közé azonban nem számitok én minden néven nevezendő utakat, hanem csak azokat, a melyek országos közlekedési szempontból is a legfontosabbak. — így p. o. hogy magát a cseszneki járást említsem: Zirctől Duvaron, Csetényen át Csernyéig, mely útvonal a bodajki vaspályaállomás miatt igen nagy fontossággal bir a Bakonyra. — Ezen útvonalból pedig ki
