Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-08-12 / 7. szám
«wiruhP 53 jiaam/v kéletesen értik és beszélik, ez a honfiak szivére sebzöleg hat. Héber polgártársaink közt az értelmiség van arra hivatva, hogy közreműködése által a magyar szellemet íelekezeténél meg honosítsa, hogy érdekeltséget — ro- konszenvet — pártolást ébresszen nyelvünk, irodalmunk és művészetünk iránt, s föllelkesítse őket azon közügyekért áldozásra, melyek fölkarolásával a közjó, — és így az ö javok is mozditatik elő. Ha izraelita polgártársaink nyelvünkön beszélés, irodalmunk, művészetünk pártolása, a közjó oltárán anyagi erejükhöz mértten áldozás által a magyar haza hű polgáraiul mutatják magokat: akkor, de erős meggyőződésem , hogy csakis akkor, a polgári jogosultság önmagától fog előtérbe nyomulni s osztályrészükül jutni. Bényei szintársulata működött jelenleg B.-Füreden Nem rendelkezik minden szerepkörre oly kitűnő erővel, minővel 1853-ik év körül az itt működött Latabár társulata rendelkezett. A szintársulatok szaporodván, a színi erők is megoszlottak. De vannak a társulatnak tehetséges, átgondoltan, jól, művészileg játszó tagjai is, minők Beődi, Szigetközi, Kassai, Bényeiné, Szilágyiné, Szigetköziné, Szilágyi Theréz, s a nem iskolázott, de szorgalma és rászületettsége által nagy előhaladást tanúsító Tímár. Vannak azonban gyenge tagok is, kiket csak is az operette tesz szükségessé. Atalában az operetteknek vidéki szintársulatok által is adatása, mig egy részről háttérbe szorítja a drámai művészetet, mi őket a magyarnyelv s nemzetiségnek terjesztő és épen ezért pártolást érdemlő apostolaivá teszi, más részről szaporítja a társulat létszámát is, s oly mérvben, hogy különösen a jelen Ínséges s a vándorszinésze- ket nehéz próbakőre állító időszakban, önfentartások munkája nehezitve, sőt tán lehetlenné is van téve általa. Bényei szintársulata is rendezett előadást a sebesültek javára, ez előadás volt még leglátogatottabb, mert a célra is 10 irtot jövedelmezett. A Mama adatott, s Szath- máryné, szinmüvészetünk egének régóta ragyogó, de fényéből még most sem veszített csillaga, mint Mama, a szó teljes és valódi értelmében remekelt. Bényei társulatának közreműködött tagjai is jól, a közönség tetszését kiérdemeljen játszottak. Sajnos, hogy a társulat nem részesült oly pártolásban, minőt érdemelt, s számos tagjainak fen- tarthatása szükségelt volna. A birtokos osztály pártolta csak a társulatban a magyar művészetet, pedig ez az osztály érzi legnagyobb mértékben a szomorú időjárás s kedvezőtlen politikai viszonyok nyomasztó súlyát, s a pénznek hiányát. Különben is ez az osztály csak néhány család által lévén képviselve (a magyar birtokos családok csak az Anna bál hetében érkeztek nagyobb számmal) mindennapi színházba menetelök esetén sem leleteit volna fényes jövedelme e társulatnak. Héber polgártársaink, kiket a közvélemény pénzaristokratáknak tart, nem látogatták a szinkört, nem pártolták a magyar művészetet. Ez sajnos, de igaz. Sajnos annyival inkább, mert csak ez előtt egy héttel is ők képezték, kevés kivétellel a fürdői közönséget, s legalább felét most is ők képezik. Vajha jövőre több érdekeltséget mutatnának a magyar művészet és tudomány minden ága iránt, s ez érdekeltségűk tettekben, pártolásban nyilatkoznék. M. hó 29 én estkor az alsétányon tűzijáték rendez- tetett, de sokkal kisszerűbb volt, sem mint nagy föltünést okozhatott volna. Nézők-főleg a Kisfaludy szolor alatt és körül, hol az ingyenes közel vidéki közönség roppant tömege szorult össze, nagy számmal. A tűzijátékot az An- navigalom váltotta föl. Az előző esti Rózsavigalom, ennek világos reggelig tartása okozhatta, hogy az abban részt vett szép hölgyek nagy része hon maradt, s a máskor oly hires Annavigalomra oly kevesen jelentek meg, hogy a táncokat csak \'Z pár lejtette. A férfiak nagyobb számmal jelentek meg, s az ifjúság erősen lévén képviselve, a hölgyek igen jól mulattak. E vigalom is, melyet szinte fesz telenség. kedélyesség, élénkség jellemzett s családias színezetű volt, reggelig tartott. M. hó 30-án estkor Zrínyi Miklós háromszázados emlékünnepe megüléseül, a szinház javára a színkörben, teljes kivilágítással, Szathmáryné közreműködése mellett „Zrinyi Miklós“ (1 ső felvonás Jókai Mór „Szigetvári vértanuk“ cimü drámájából) s ezt fölváltólag Orpheus a Pokolban (Offenbach operettjének olympi része) adatott. A színkör (páholyok, zárt stb. székek, földszin, karzat) egészen megtelt. A színkör megtelése a cél szentségének, a, fürdői vendégkoszoru hazafias érzületének, de e mellett Ecsy László fürdői felügyelő, mint egyúttal szinházi intendáns, lelkesítő, pártolásra buzdító szavainak, fölkérésének is köszönhető. Valóban nagy ellentétet képezett a tele színkör annak eddigi x'endessfájdalom! már szokottá vált ürességével. Pedig a színtársulat az estkori előadásával is bebizonyította, hogy megérdemelné a pártoltatást. A remeklő Szathmáryné mellett a társulatnak közreműködött tagjai összevágón, átgondolttan, szerepkörüket jól betöltve, az előadást művészivé, kerekdeddé téve játszottak. A vendégkoszoru, mely ily lelkesedéssel karolta fel a művészet kültemplomát, a szinkört (mert a jövedelem ennek fentartására fordittatik) nem engedheti részvétlensége miatt Füred szégyenére széthullani a színművészet élő templomának alkatrészeit, nem engedheti, hogy részvétlensége miatt szétszóródjék az itt működő társulat. Lengyel Sámuel fényképész, kit Veszprém közönsége fényképei után kedvezőleg ismer, finom társalgása s megnyerő modoráért átalánosan szeret, férfias magyar jelleméért becsül, fényképészeti műteremében a magyar családok érkezése óta folytonosan el van foglalva, a mi igen természetes, miután fővárosi hírneves egyének által készített fényképekkel az általa készítettek tisztaság, élethűség, világítás stb. tekintetében nem csak kiállják a versenyt, hanem igen sokszor tűi is szárnyalják azokat. Farkas Miska zenetársulata közkedvességnek örvend. „Zene hangján beszél minden nép“ Lamartine szerint, s Farkas Miska igen is érti e művészi beszédet, mely- lyel elbájolva, igézve szól mindenkinek, bármely nemzetiséghez tartozzék is az, szive és leikéhez. *) Pap Gábor. Siófok aug. 5-én 1866. T. szerkesztő ur! Vártam, hogy becses lapjá- jának vidékünkrőli rendes levelezője, a fürdő idény alatt történteket tudatja önnel. Ez nem történvén, inditatva érzem magamat e sorokat Írni, azon reményben, hogy lesznek olvasói között, kiket a siófoki események egyes mozzanatai érdekelnek. A fürdőházról kell mindenekelőtt szólanom. Benn a Balatonban cölöpökre van építve, hozzá csinos fenyő hid vezet. A mi berendezését illeti, csak dicséretest mondhatunk róla: a cabinetek elég tágasok, elég kényelmesek, úgy hogy kényelemre vetekednek bármelyik nagyobb fürdőéivel is. A szolgálat pontos, s az ár sem tulcsigázott. Legkellemetlenebb, mondhatnám kínzó ut az odajárat. A kinek nincs fogalma egy saharai sétáról, jőjön ide, s nyári forró délután gázoljon ki a Balatonig a bokáig érő égető homokban — majd lesz! E bajon azonban, már jövő évben segitve leend, mert mint halljuk, az uraság, a község és a vállalkozó kocsiutat s gyalogjárdát szándékoznak csináltatni ki a fürdő házig. Fürdő vendégek, tekintve az általános pénzhiányt, elég sokan voltak s vannak, bár az esős napok miatt sokan eltávoztak már. Sokszor hallottam nagyobb fürdő helyek ellen azt a panaszt, hogy az egyes családok visszavonulva s elkülönítve magukat másoktól, lehetlenné teszik a nagyobb társas együttlét örömeit élvezni. Arra az elkülönítésre, igaz, van ok, de az ellenkező mellett még több érv harcol. Hiába! az ember társas lény : csak a társaságban találja fel magát. Azután meg, olyan jól esik a hosszú nap unalmait vidám beszélgetés, s eszmecserék között úgy együtt űzni el. A mi fürdőink is ezt tartják , s tán ezért folynak itt oly kedélyesen, oly vidáman a napok mintha egy családnak tagjai jöttek volna összetalálkozásra. Voltak táncos mulatságaink is. Különösen az utóbbit (julius 25-én) a hölgyek szépsége s elegantiája valóságos fényes bállá emelte. Szerettem volna itt levelemet bezárni, de a mindeneknél előbb való s szentebb ügy, a népnevelés ügyében kell még pár szót kockáztatnom. *) Megbocsát a t. tudósitó, hogy becses levelének egyéb lapokban közölt részleteit ki merészeltük hagyni. Szerk.
