Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-12-23 / 24. szám
«flWiAAT 191 Az iparos életben tehát minden a töke. Ámde szaporodik-e ez az által, ha az iparosok földészettel is foglalkoznak. Semmikép sem. Mert mihelyt némi kis tökéhez jutnak : annak egy részét azonnal földbe vagy szőlőbe ölik. Igazán beleölik. Mert a földészet tér- mészete hozza magával, hogy abban évenként csak egyszer fordul meg a tőke, mig az iparban tízszer, húszszor s többször is. Tehát a földészet sokkal kevésbbé jövödelmez, mint az ipar, azon kivül az elemi csapásoknak is ki van téve jobban. Külföldön az ipari tőke hajlott korú egyéneknél van leginkább összehalmozódva, nálunk az idősebb iparosok idejüket leginkább a szőlőtenyésztéssel töltik el s gyermekeiknek is csak ingatlan birtokot törekednek hagyni. A gyermekek aztán néha eladják a birtokot, hogy az iparban boldoguljanak, legtöbbször azonban megtartják s ez által már fiatal korukban megmérgezik iparos életüket, megkötvén a kezökre jutott tőkét úgy, hogy azt az ipari előmenetelre nem használhatják. Eb—s K—ly. Kerkapoly Károly beszéde, melyet az országgyűlés decz. 15-iki ülésében a felirati vita alkalmával mondott. T. olvasóink emlékezni fognak bizonyára, miszerint a folyó év tavaszán az országgyűlés nemzetiségi bizottságába az enyéngi kerület érdemdús képviselője megválasztatott. E bizottság egy szükebb körű albizottmányt küldött ki a maga kebeléből a nemzetiségi kérdés elintézésére irányzott javaslatok elkészítése végett. Mind magán követi konferentiákbani tanácskozás alkalmával, mindazon czikkeknél fogva, melyek Kerkapoly urtólb. Eötvösnek ,,Politikai Hetilap “-jában megjelentek, fölöttébb meglepte a képviselőket azon mély tanulmány, azon beható, világos ész, az eszméknek azon bősége és rendezettsége, melyet nevezett képviselő ur a nemzetiségi kérdés vitatásainál alkalmilag mindenkor tanúsított. Ugyanazért mind a teljes, m ad az említett albi- zottmánynak jegyzőjévé s a ház előtti előadójává választatott meg. A ki meggondolja, hogy az úgynevezett közös ügyek kérdésén kivül alig van fontosabb a nemzetiséginél, a ki meggondolja, hogy e kérdés elintézése még amazénál is nagyobb tapintatot, több figyelmet s legalább oly alapos körültekintést igényel: az képes csak kellően méltányolni azon történeti fontosságú állást, mely- lyel Kerkapoly ur mint jegyző megtiszteltetett De épen ezért minden szava, melyet a nemzetiségi kérdésben kiejt, kétszeres fontossággal bir. Alább következő beszédje ugyan rövidke kis észrevétel csak, mind a mellett érdekességét alig lehet tagadni. Alkalmat erre Miletich Szvetozárnak azon amendementja adott, hogy a íöliratban foglalt e szavak helyett „magyar nemzet“ e szavak „magyarország nemzetei“ alkalmaztassanak. A vitában többen részt yettek. Kerkapoly ur rövid beszéde a következő: „En, tisztelt képviselöház, károsnak tartok minden túlhajtást és pedig károsnak nemcsak általában, hanem különösen magára azon ügyre nézve is,melyet a túlhajtok ápolni, melyet amatúlhajtással előnyhöz juttatni akarnak. Épen azért magát ezen egész vitát is, mint — igénytelen felfogásom szerint — egy kérdés előtérbe helyezésének kétségbe alig vonható túlfeszitését, olyannak tekintem,mely nemcsak általában káros, mivel szorosan a napi rendre nem tartozó dolgokkal veszi igénybe a drága időt, hanem káros magára azon ügyre nézve is, melyet szolgálni vél, káros azon izgalom folytán, melyet természetesen kelt minden oly kísérlet, mely mindig újra és újra előtérbe nyomúl, nem tekintve, ha vájjon a maga rendén és idősorán van-e ? Maga ezen háznak egész baloldala legközelebb épen ma adta fényes tanúbizonyságát annak, hogy méltányolja azon parliamentaris eljárást, sőt mondhatom, elvet, mely szerint már egyszer eldöntött kérdések ugyanazon téren nem helyesen hozatnak újra szőnyegre, kivált ugyanazon érvekkel, melyek védelmükre már felhozva lettek. Ezen kérdésben, itt e tekintetet némely képviselő társunk mellőzni jónak, szükségesnek látta. Én emlékszem, hogy a múlt országgyűlési időszak alatt, az első felirati vita alkalmával már fejtegetve lett a kérdés, vájjon ismer-e törvénykönyvünk ez országban több nemzeteket is vagy pedig csak egyet? Annak bebizonyítására, hogy a törvény világos elismerése szerint is léteznek e honban nemzetek, már akkor is felhozattak ugyanazon törvények, melyeket Dobrzánszky képviselő, társunk ma újra felhozni jónak látott. De meg lett jegyezve szintén ugyanakkor, épen én voltam bátor megjegyezni, hogy igenis semmi kétség sem lehet a fölött, hogy törvénykönyvünk nemzeteket és pedig névszerint megnevezett nemzeteket ismer e honban, világos bizonyságul arra, hogy őseink is elég méltányosak voltak, nem akarván tagadni azt, a mit úgy is minden ember láthat: de ismeri ám a politikai nemzetet és annak egységét is. Milutinovics képviselőtársunk, úgy látszik, nem feledé ezt; de azt mondja,hogy az nem alaptörvény. Igaza van-e, nem tudom, miután törvényeink osztályozásáról eddig mitsem tudok, de annyi bizonyos, hogy az épen úgy és annyira törvény, mint törvények azok, melyekre más oldalról történt hivatkozás. Van tehát törvényünk, mely szerint a „magyar n e m z e t“ nevezete alatt nemcsak a szorosan vett Magyarországnak bármely ajkú polgára gyszersmind értendő; hanem értendők még Horvátországnak és Szlavóniának igaz, benszíilött fiai is. S ne feledjük, hogy e törvény épen a nem magyar ajkúak kértére hozatott. Én, részemről értem e kérést, épen a hungara natio-nak nevezett popu- lusból nem akartak kizártnak látszani, abból, mely különbözött a plebsnek nevezett pórnéptől; nem akartak kizártnak látszani csak azért, mivelhogy nem magyar ajkúak. Kérték hát világosan, törvénynyel kifejeztetni: hogy benfoglaltatnak — és nem hiába kérték. Ismétlem, tisztelt ház, hogy egyiránt túlhajtunk és ártunk mi ügyünknek, akár tagadjuk, hogy törvényeink szerint, általuk világosan elismert nemzetek léteznek, akár ne akarjuk tudni, hogy törvénykönyvünk a politikai
