Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-11-18 / 20. szám
~* *Annr 157 hogy azokat a mostani árkelet szerint eladná, az által t. i. hogy azokra valamaly pénzintézetnél elölegezvényt vesz: •— mindketten hajlandók lesznek azon pillanatban, a midőn az úrbéri viszonynak e végső romjain egymástól búcsút vesznek, a szoros igazság parancs-szava helyett egymás irányában a méltányosság gyengédebb sugalinait követni. — Megállapitatván a felek közt az értékpapírok azon árfolyama, a mely szerint azokat a földesúr, a váltság- kotelezettek készpénz tartozása helyett, el fogja fogadni,— pótszerződés végén számokban ki kell fejezni azon kü- lönbözetet is, a mely a kiegyenlítésből származott, hogy be lehessen iktatni azon névszerinti értéket a melynek erejéig az értékpapírok a volt földesúr részére kiállitan- dók lesznek. Ha a földesúr, — a mint több esetben már történt, — az értékpapírokat teljes névszerinti értékükben fogadja el : akkor semmi különbözet nem ered, hanem a részére kiállítandó értékpapírok névszerinti értéke egyenlő lesz a váltságtartozás összegével. Ellenben ha a felek bizonyos árkeletben állapodtak meg, a mely az értékpapírok névszerinti értékét meg nem üti vagy túl haladja : akkor a váltságtartozás összegét sokszorozni kell 100 al, a sokszorozványt pedig elosztani a zsinórmértékül elfogadott árkelettel, s az osztalék fogja képezni azon összeget, a melynek erejéig az intézet kölcsöne igénybe veeudő, s az értékpapírok kiállitandók. Például: az összes váltságtartozás a hátralévő kamatokkal és költségekkel együtt rúg 10,000 forintra; a felek által kitűzött árkelet pedig tesz 90% ot. Az eredmény tehát a következő : 90 : 10,000—100: 11,111,0/9() — vagyis: az összes váltságtartozás szaporodni fog 1,111 frt. 11 krral; minélfogva kap a volt földesúr értékpapirokbani 11,100 forintot, a többi 11 frt 11 krt pedig neki aváltság kötelezettek készpénzben téritik meg. Vegyünk fel ellenkező példát. A váltságtartozás s a költségek összege ugyan az, a mi a fennebbi példában volt, t. i. 10,000 forint. De mivel ettől csak 5” n kamat járt volna, a földesúr azonban ö’o kamatlábú 10 éves jövedék jegyekkel elégittetik ki — természetes : hogy ezeket névszerinti értéken felül fogadja el, és pedig 115%*kal, A 10,000 frt. tartozás sokszoroztatván 100-al, kihoz 1,000,000; ezt elosztva az elfogadott árkelet számával 115-tel : kijön 8,995 frt. 62 kr. Ezen esetben tehát a volt földesúr kielégittetnék 8 darab 1000 forintos jöve- dékjegygyel, a többi 695 frt. 62 krt. pedig a váltságköte- lezettek neki készpénzben felül fizetni tartoznának. — Kenessey Móricz. Veszprém, november. 1866. in. Az elemi iskola bevégezése után az ifjúság két nem egyenlő részre oszlik; a kisebb rész felsőbb képző intézetekbe, mint gymnasium sat. lép, a melyről nincs itt mondani valónk; — de annál több a nagyobb részről, mely az ipar különféle ágaira adja magát. Ezen kereskedelmi vagy mesterségei tanonczok miként lett czélszerü kiképez- tetésétől s gyakorlati oktatásától az iparnak jövője s felvirágzása függ. Minél erkölcsösebbek s műveltebbek a tanonczok; minél gyakrabban nvuj- tatik nekik alkalom, az elemi iskolában, úgy szólván, csak elméletileg betanult tantárgyakat gyakorlatilag is használni s ez által sajátjukká tenni; minél több gond fordittatik arra, hogy a tanonczi években, az embernek ezen válságos korszakában, a fejlődő szellemi tehetségek gyöngéd gyökerei megerősödjenek s mélyen behatoljanak: annál műveltebb, ügyesebb segédekké s tökéletesebb mesterekké válandanak, kik az ipart a jövőben úgy tulajdon hasznuk — mint a haza javára képviselni hivatvák. Az államhatóságok ezen tagadliatlan igazságot méltányolván, a tanonczok számára mindenütt vasárnapi vagy ismétlési oktatást rendelnek s nélkülözhetlennek tartják, hogy a felszabaditási jogot attól teszik függővé. Ezen. intézkedések czélszerűségét s nagy horderejét az ipar fejlődésére s a kor igényeivel egy színvonalon tartására, a tények mindenütt bebizonyítják. Mert egy város vasárnapi iskolájának állapotja s fejlettségi minősége, ugyan ezen város ipara s kereskedelmi viszonyai fel vagy fel nem virágzásának legbiztosabb fokmérőjeü tekinthető. De hogyan vagyunk azzal Veszprémben? Van-e városunknak jól rendezett, czéljának megfelelő módon szervezett, s a törvény szabta szigorral igazgatott vasárnapi iskolája? Látogatják-e ezt a tanonczok? Elvezik-e a különféle tanonczok saját lelkészüknél a vallás- és erkölcsoktatást? Veszik-e azt tekintetbe a czéhek tisztelt elöljárói a tanonczok felszabaditásánál? Fájdalom mind ezen kérdésekre nemmel kell felelnünk! Ha szabad, és azt tartanám hogy szabad, az egyik hitfe- lekezet tanonczairól a másikéira következtetést vonni, akkor bátran mondható, hogy igen hiányos és sajnálatos állapotban van nálunk általában a tanonczok oktatása. Legalább részemről azt bizonyosan tudom, hogy az izraelita tanonczok, melyek negyvennél többen vannak, nem látogatják azt, s helybeli lelkészi működésem hét évi folyama alatt egyszer sem vehettem igénybe hitoktatási bizonyítványt kiállítani. A vasárnapi oktatás ezen hiányos voltát régóta észrevevén, felszólítottam többször a hitközség elöljáróságát, közvetítése által ezen bajon segiteni, egyszersmind nem mulasztottam el, az évenkint kiállítandó iskolai kimutatásokban ezen hiányra figyelmeztetni —de mind ez siker nélkül maradt. *) Igaz, bogy a Helytartósági kegyes intézmények, melyek ezen ügyre nézve ki bocsáttattak, már egész halommal vannak; de mit használ ez ha holt betűk maradnak s foganatosításuk nem mozditatik elő? A szóban levő tárgy érdemleges s kimerítő tárgyalásának nagy fontosságot tulajdonítván, legyen szabad, hogy ezen, városunk érdekeit kiválólag képviselő lapban nagyobb tért vehessek igénybe példával bizonyítandó : mily hatálytalanul maradtak eddig az efféle magas rendelvények *) Két évvel ez előtt, városunk Tek. polgár- mesteri hivatalától ezen tárgyra vonatkozó következő felhívás jelent meg, mely szóról szóra ekké- pen hangzik : *) Elég fájdalom, hogy igy áll a dolog. Szerk. *) Örömmel és köszönettel közlünk minden, a vitatott ügyre* vonatkozó tárgyalást, kivált ha ily illetékes helyről s ily magas ügybuzgalmat tanusitólag jön. Szerk.
