Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1865-11-20 / Mutatványlap
MAATLflP 3 JlfUVWw/ MEGYEI ÉLET. Megyénk bizottmányi ülése folyó hó 7-én tartatott. Gyűlést előző nap estéjén főispán ur ö mélt. elnöklete alatt és termeiben népes értekezlet tartatott. Főispán ur előre bocsátván, miszerint a holnapi bizottmányi gyűlésnek, mint adhoc összehivottnak csakis a központi' választmány megalakítására kell szorítkoznia, felhívta az értekezletre megjelenteket, hogy a kinek közölök valami nyomja a szivét, most pattantsa ki azt, mert a holnapi gyűlésnek kizárólagos tárgya a központi választmány alakítása lévén, ott semmi nehézséget, semmi political sat. kérdést szőnyegre hozni s feszegetni nem lehet. Kijelenté hogy gyűlés tarthatására — annak törvényessége szempontjából — mindenek előtt legale testimoniumra, szol- gabiróra, esküttre, ügyészre, jegyzőre van szüksége sat. Ajánlja a higgadságot, a bizottmányi ülésben csakis annak kijelölt tárgyánál maradást, s annyival inkább, mert az események rombolva rohanó árja mindent elsöpört, s szerinte (mint ezt hangsúlyozva emelé ki) csak két political törvényes tényező maradt: a trón és a nép .... ezeket kell országgyűlésben összehozni, hogy a törvényes térre vissza vezéreltethessünk, s minden political ildomtalan- ság, a kellő mérséklet hiánya a czélt veszélyeztetné sat. Több vezérszónokoknak (Békásy, Boronkay Ignátz, Hunkár Sándor, Kerkapoly Károly, Rosos István, Somody József, Gr. Zichi Manó) élénk vitatkozási tárgyul szolgált egyfelől a legale testimonium, más felől a központi választmány elnökének kérdése. A legale testimoniumot ér- deklőleg, csakhamar megállapodás jött létre abban, hogy miután az 1861-iki tisztikar nem lemondott, hanem csak is az alkotmányos jogok újból gyakorolhatásáig lépett vissza, s az 1861-iki bizottmány hivatván össze a főispán által, abban annak kiegészítő része az 1861-iki alkotmányos tisztikar is bennfoglaltatik: az adhoc bizottmányban az 1861-iki alkotmányos tisztviselők is, de csakis ezek és mint ilyenek foglalják el adhoc az uj választásig joggal külön őket illető helyeiket, s akkor közöttök ott leend a szükségelt legale testimonium is. Főispán ur kijelenté a maga részéről, hogy ö belenyugszik abba, ha az érdek- ietteket a megyei közönség adhoc törvényes tisztviselőiül tekintendi, de ő az általa kinevezetteket — kik e kinevezést elfogadták — úgy fogja nézni mint az ő kinevezett tisztviselőit, — s tudatja, hogy az első alispánságra Kun Sándor 1861- iki alispán, a másodikra (Hunkár Sándor 1861-iki alispány a kinevezés utjáni hivatalt elvből einem fogadván) Kézsmárky József 1861-iki főjegyzőt, főjegyzőségre Kőrössy Lajos 1861-iki aljegyzőt nevezte ki és nyerte meg. A főügyészségre Véghely Imre 1861-iki úrbéri alispánt kérte fel, de az nem fogadta el, elve ellen lévén oly hivatalos állást foglalni el, melynek betöltésére választási jogánál fogva a megye közönsége van hivatva. A központi választmány elnökéül Kun Sándor — de nem jelenlegi, hanem 1861-iki minőségében, azaz mint alkotmányos alispán szemeltetett ki, bár többen voltak, kik nem tudtak azon gondolattal kibékülni, hogy az alkotmányos tisztviselőknek — mint csakis adhoc, azazabizotmányi ülés idő tartamára helyet foglalóknak — visszalépése a bizottmányi ülés végével újból kezdődvén a még azután is működő központi választmánynak nem alkotmányos hanem kinevezett alispán leend az elnöke. A bizottmányi ülés rendkívül népes volt. A tisztviselői helyeket az 1861-ikiek foglalták el. Oly nagy volt az összesereglés, hogy azok kik a zöld asztalhoz nem ülhettek, nem szóhoz jutni de mozdulni sem voltak képesek, s tartós éljenezés üdvözlé a főispánt a főterembe léptekor. Ragyogó szónoki tehetségről tanúskodó szép beszéde következő: „Tisztelt bizottmány! Felséges uram s királyom kegyelméből ismét elfoglalom a főispáni elnöki széket. Midőn e minőségben s e téren először volt szerencsém e megyei bizottmánynyal találkoznom, nem titkolám az akkori vészes viszonyok közt hazánk jövője fölötti aggályaimat; s elvála- lám Kassandra szomorú s háládatlan szerepét! Midőn ismét átvettem a megye kormányzatát, és szerencsém volt a megye közönségének nagy részével találkoznom, emlékeztettem barátimat azon csapásokra, melyek 61 óta alkotmányosságunkat érték; de nem azért hogy keserítsek — hisz ez nem lehet feladatom — csak azért, hogy figyelmeztessem hallgatóimat azon veszélyekre, melyek alkotmányosságunkat érhetik egyrészről, s másrészről, hogy constatirozzam azon különbséget, mely legközelebbi múltúnk s jelenünk közt észlelhető. Emlékeztettem, mily érzülettel fogadta a lajthántuliak alkotmányos reichsrathja a reánk mért csapást; csak azért, hogy jellegezzem azon igazságot, mely szerint e nemzet, Istenén és királyán kivül csak magában bizhatik. Erintém, hogy voltak hazafiak kik a megtörtént tények daczára sem hitték, hogy a magyar király szent-István koronájának jogait feláldozza egy bizonytalan jövőjű ausztriai reichs- rath javára. Ezzel csak azt kívántam mondani, hogy meggyőződésem szerint, a februariusi pátens, mint megiratott, a magyar ország- gyűlés hozzájárulása nélkül a sz. korona érdekében sem állhat fenn; — hogy ezen állításomat a történelem pár nap múlva igazolandja, azt nem gyanithatám. Azóta O Felsége összehívta a magyar országgyűlést, s a mint az általam kiadott meghívásból bőven megérteni méltóztat- tak, ezen országgyűlés főteendőjéül a közös ügyeknek mikép leendő elintézésérőli javaslat felterjesztését tűzte ki; s ez az úgy nevezett magyar kérdés magva. S miután ezen kérdés szerencsés megoldásától függ az összmonarchia s hazánk jövendője; szabad legyen az e feletti magán nézeteimet röviden előadni. Az első kérdés: mik a közös ügyek ? „Szerintem azon jogok s kötelmek összege, mely jogok gyakorlata s kötelmek teljesítése a monarchia összes népeit, azaz Magyarországot úgy, mint a lajthántuli tartományokat egyformán illeti. A jogok gyakorlata, az alkotmányosságnak, a kötelmek teljesítése, a monarchia egységének eszméjében rejlik. A második kérdés: mellyek ezen ügyek ? Szerintem a felséges közös fejedelem háztartásán túl első a külügy, azaz azon diplomatiai békés tevékenység, mely az öszmonarchiának határain kivül eső érdekeit védi és előmozdítja; ilyen az európai sulyegyen, az európai nemzetek közti közjog, és igy a béke fenntartására irányzott dipl^piatiai eljárás és békekötések. \ Második a közös kereskedelmi ügy, ide tartozik a más nemzetekkel kötött, vagy kötendő -kereskedelmi szerződések, a .ki és beviteli vámok meghatározása, az öszmonarchiai kereskedés előmozdítására szükséges vasutivonalok, csatornák építése, folyamok szabályozása, kikötők, a consulatusok, melyek az összmonarchia kereskedése érdekében a külföldön működnek. Harmadik a hadügy, azaz azon erő előállítása és fentar- tása, mely a monarchia kül- és belbiztosságára okvetlen szükséges ; ide tartozik az ujjonczozás, erődök, várak építése, tengeri hajók felszerelése, salétrom, puskapor, bombák gyárai, készletek raktárai, katonai-növeldék. A negyedik a közös pénzügy, azaz azon pénzösszeg meghatározása, előállítása s ellenőrzése, mely a közügyekre szükséges. A harmadik kérdés: mikép tárgyaltassanak a közös ügyek, mikép hozattassanak az erre vonatkozó határozatok s mikép hajtassanak ezek végre? Erre feleletem egyelőre csak rövid de határozott: közösen, alkotmányosan és egységesen. A tárgyalásnak közösnek kell lenni mert közös ügy s közös érdek, a határozatnak alkotmányosnak kell lennie, mert felséges urunk nemes szándékai, hogy lajthántuli népei is alkotmányosak legyenek; -egységesnek »kell lenni a végrehajtásnak és kezelésnek, mert ez a monarchia egységének feltétele s igy ez is közös érdek. Ezek lehetnek a közös ügyek, mert közös érdekek.“ Magyarország Ausztriával való szorosabb viszonyai közt is megóvta alkotmányosságát és függetlenségét, s igy a közös ügyekre való befolyás az alkotmányosság eszméjénél, de positio törvényeinél fogva is megillette. Hogy azonban az alkotmányosság e részén Magyarország ép’ nem haladhatott, azon szerencsétlen kormányrendszeri dua- lismusnak tulajdonítható, mely Magyarország s az örökös tartományok közt fennállott, mely szerint Magyarország alkotmányosan lett volna kormányozandó, mig az örökös tartományok absolut kormányoztalak, melynek folytán, ha 0 Felsége a közös ügyeket a magyar országgyűléssel intézte volna el, Magyar- ország a közös jogokat is gyakorlottá volna, mig az örökös tartományok csak a közös kötelmeket teljesitendették; s igy a lajthántuli népek, s ezek érdekei a magyar országgyűlésnek lettek volna alárendelve, ezt közös fejedelem nem tehette, a igy a
