O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 17. (Budapest, 1976)

Wagner, O. S.: Vergleichende chorologische Untersuchungen an Kleinsäugerpopulationen im Karpatenraum 19-86. o.

2. Es wurden 1270 Exemplare in 28 Arten nach vergleichend ökologischen und biometrishen Methoden untersucht. 3. Sie entstammen 9 Sammlungsgebieten der Karpaten und des ungarischen Tieflandes, deren unterschiedliche landschaftliche Ausstattung eingehend beschrieben wird. 4. Die Analyse führte zur Revision früherer taxonomischer Stellungen: - Microtus radnensis ÚHIK, 1942, ist Microtus nivalis ulpius MILLER 1912, synonym. - Die von ÉHIK (1942 b) erwähnten Kleinwühlmäuse Siebenbürgens und der Karpaten wurden als Pitymys subterraneus subterraneus DE SELYSLONGCHAMPS, 1836, bestimmt. - Die rumänische Erdmaus-Population ist in Übereinstimmung mit HAMAR der Subspezies Microtus agrestis gregarius zuzuordnen. - Die transdanubischen Vertreter der Waldspitzmäuse treten in 2 verschiedenen Formen auf, die als Sorex araneus tetragonurus und Sorex araneus wettsteini bekannt sind, jedoch da - sympatrisch lebend - möglicherweise artlich getrennt werden müssen. - Die in den Handbüchern angeführten Habitusmerkmale der beiden NeomysArten zeigen Übergänge und lassen sich als arttrennende Kriterien nur bedingt verwenden. Ein sicheres Trennungsmerkmal der Populationen des Plangebietes ist die Koronoid-Höhe

. 5. Die Verbreitungsgrenze verschiedener Kleinsäuger des Gebirges liegt höher als bisher für das Plangebiet angegeben. Dies trifft zu für Clethrionomys glareolus

, Apodemus flavicollis und Apodemus sylvaticus. WAGNER S. ().: Rendszertani, ökológiai éh állatföldrajzi vizsgálatok a kárpát-medence néhány kisemlfíe populációján A szerző a Kárpát-medence 9 lelőhelyéről származó 28 kisemlős-faj 1270 példányát rendszertani, ökológiai és állatföldrajzi szempontból vizsgálta. Anyagát részben maga gyűjtötte, részben pedig a budapesti Természettudományi Múzeum Állattárából kapta. Ezek lelőhelyei természetföldrajzi szempontból eltérő jellegűek: az Északi, illetve a Déli Kárpátok vonulatai, az Erdélyi Szigethegység, valamint magyarországi síkvidékek. Rendszeres méretfelvételeinek értékelése során - néhány régebbi kutató munkájával ellentétben - messzemenően figyelembe vette az előkerült fajok változékonyságát. Kimutatja, hogy a Microtus radnensis ÉHIK és a Pitymys trans sylvani eu s EHIK nem önálló taxonok, hanem az előbbi a Microtus nival

is ulpius MILLER, az utóbbi pedig a Pitymys subterraneus subterraneus DE SELYSLONGCIIAMPS alfajok szinonimája. HAMAR (1958) megállapításaihoz csatlakozva pedig leszögezi, hogy Erdélyben a csalitjáró pocoknak (Microtu

s agrestis LINNAEUS) nem a törzsalakja, hanem egyik alfaja:a Microtus agrestis gregarius LINNAEUS fordul elő. VASILIU és SOVA (19 68) véleményével ellentétben viszont a szerzőnek az az álláspontja, hogy a Kárpátokban az erdei