O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 17. (Budapest, 1976)

Wagner, O. S.: Vergleichende chorologische Untersuchungen an Kleinsäugerpopulationen im Karpatenraum 19-86. o.

pelének nem a törzsalakja, hanem a Dryomys nitedula carpathicus BROHMER nevű alfaja él. Ugyanakkor a saját mérései és megfigj'elései alapján bizonyítottnak látja, hogy a keleti cickányok közül Nyugat-Magyarországon és Erdélyben a Crocidura suaveolens mimula MILLER, a Magyar Alföldön pedig a Crocidura suaveolens suaveolens PALLAS elterjedt. Ebben a vonatkozásban egyébként SCHMIDT (19 69 b) adatai teljes mértékben megerősítik a szerzőt. Abból a tényből kiindulva, hogy a Dunántúlon a Velencei-tó, a Soproni-hegység és a Fertő-tó környékén az erdei cickánynak (Sorex araneus LINNAEUS) két, eddig alfajnak minősített formáját (S. araneus tetragonurus

, S. araneus wettsteini

) ugyanazon előfordulási helyen gyűjtötte, a szóban forgó alakokat nem tartja alfajoknak. E két taxonra a szerző a semispecies megjelölést javasolja. A két Neomys-fajjal kapcsolatban pedig megjegyzi, hogy azok külső alaktani bélyegeik alapján nem, pusztán a korona-nyúlvány (proc. coronoideus) magasságában mutatkozó különbség alapján választhatók el. Gyűjtési eredményeiből azt az állatföldrajzi következtetést vonja le, hogy a Kárpátokban több kisemlős-faj elterjedésének felső határa magasabban húzódik, mint ahogyan az a korábbi irodalmi adatokban található. Külön fejezetben tárgyalja a Kárpát-medence kisemlőseinek fejlődéstörténeti vonatkozásait. Ezzel összefüggésben a következőket állapítja meg: bár több autochton taxon közeli rokona már a pliocén végén ill. a pleisztocén elején tagja volt a terület faunájának, azonban ez önmagában még nem elegendő bizonyíték arra, hogy a szóbanforgó fajok a jégkor ideje alatt megszakítás nélkül itt éltek volna. KRETZOIhoz és jANOSSYhoz csatlakozva úgy véli, > hogy e fajok jégkorszak utáni bevándorlása több hullámban történhetett. P. MÜLLER idevágó elmélete nyomán összehasonlító elterjedéstani (chorológiai) analízist végzett annak megállapítására, hogy a glaciálisok kedvezőtlen időszakában az egyes fajok fennmaradását biztosító refugiumok és a jégkorszak utáni szétterjedési központok hogyan helyezkedtek el, ill. alakultak ki. A nagyobb pontosság érdekében a kisareál-összehasonlítás módszerét dolgozta ki, amely - mint kifejti - az elterjedési átfedésekre épül. Az eredményekből kitűnik, hogy a negyedkor ideje alatt és után a Kárpátmedencében és Eurázsiában honos kisemlős-fajok a következő 4 szétterjedési központból, ú.m.: 1./ Alpesi-Kárpáti, -2./ Nyugatszibériai alföldi, -3./ Délbaj káli és 4. / Léna-Aidán központból vándoroltak be. Literatur — Irodalom 1. ATANASSOV, N. - PESCHEV, Z. (1963): Die Säugetiere Bulgariens. - Säugetierk. Mitt., 11: 101-112. 2. BASCHENINA, N. V. (1962): Ekologija obiknovennoj polevki (Microtus arvalis Pali. ) i nekotorije tscherti jego geografitscheskoj ismentschivosti. - Isd. Moskovskogo Universiteta, Moskva: 1-308.