O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 7/1-2. (Budapest, 1965)
Bökönyi, S. ; Jánossy, D.: Szubfosszilis vadmadárleletek Magyarországon 85-100. o.
galamb, uhu, macskabagoly, banka, vetési varjú, léprigó és fenyőrigó/ került elő. Bár a fenti fajszám a szubfosszills faunák fajszámaihoz szokott szem számára tekintélyesnek látszik, ha azonban a recens magyar madárfauna fajainak számával /332, KEVE, 1960/ összehasonlítjuk, megállapíthatjuk, hogy bizony elég szegényes. Ennek egyik oka az, hogy az itt feldolgozásra került csontanyag kivétel nélkül emberi településekről származik. Az emberi településeken viszont csak olyan madarak csontjai fordulnak elő, melyek az ott élt emberekkel kapcsolatban voltak, azaz táplálékul szolgáltak, mint ragadozó madarakat a telep közelében elejtették vagy pedig valamilyen formában /vadász-, halászmadár, kedvenc állat, stb./ a telepen tartották őket. A másik ok, melyre már HERRE /1950/ ée KRYSIAK /1957/ is felhívta a figyelmet az, hogy ezeken a telepeken az elég nagyszámban előfordult kutyák a törékeny, vékonyfalu madárcsontok tekintélyes részét szétrágták. Arra viszont saját ásatási tapasztalataink alapján hivatkozhatunk, hogy még a modern ásatásoknál is könnyen előfordul, hogy - amenynyiben nem iszapolják az anyagot - a kisebb madárcsontok elkerülik a figyelmet. Ha ez a fauna az előkerült fajok kis száma miatt faunisztikai vizsgálatokra nem is alkalmas, mindenesetre érdekes adatokat szolgáltat a különböző régészeti és történeti korszakokban Magyarországon élt emberek életviszonyaira. Ha ugyanis az egyes korszakokból előkerült madárfajokat biotóp és hasznosítás szerint osztjuk fel csoportokra /1. vízimadarak, 2. vizi ragadozó madarak. 3* szárazföldi, táplálékul szolgáló madarak, 4* szárazföldi ragadozó madarak, 5* egyéb madarak/, az alábbi képet kapjuk:
