O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 2/1-2. (Budapest, 1960)
Anghi, Cs.: Adatok egyes madár- és emlősfajoknak a környezeti hőmérsékletváltozással kapcsolatos hőmérséklet ingadozással 93-102. o.
ai:va rint H madarak testhőmérséklete kevésbé állandó, mint az emlősöké. Ez a helyzet lényegében megfelel az emlősök és madarak törzsfejlődési szintjének. Minthogy a madarak testhőmérséklete, a fentiek szerint, jobban ingadozik, mint az emlősöké, igy fiziológiás aktivitásuk is akkor lehet nagyobbfoku, amikor a külső hőmérséklet folytán testhőjük olyan optimumra emelkedett, amely fajilag kedvező az anyagcserére - s igy az ivari életük szempontjából is. Ezért érthető, ha a madarak táplálkozási s ezzel kapcsolatos ivari aktivitásuk is az évnek arra az időszakára korlátozódik, avagy éppen kulminál, amikor a külső hőmérséklethez a legkedvezőbb mértékben alkalmazkodik a testhőjük. Ez az állapot bizonyára hasonló a nem domesztikált emlősöknél is. A problémát megfordítva: ha a testhőmérséklet csekély ingadozásu, akkor a külső hőmérséklet optimális hatása hamarabb beáll s igy az anyagcsere, folytatólagosan az ivari élet egyöntetűbb lehet. Vagyis a faj szaporodási készsége ilyen esetben nince, vagy nincs annyira a szezonális ingadozáshoz kötve, mint a tágabb határok között váltakozó hőmérsékletű fajoknál. Az állandó hőmérsékletű fajok között a kevésbé változó hőmérsékletűek, tehát az emlősök, feltétlenül jobban tudnak alkalmazkodni a változó hőmérsékleti viszonyokhoz, mint pl. a madarak, vagyis a tágabb határok közötti testhő-ingadozósu fa j ok. Általában talán ez a tény is bizonyos magyarázatul Lzolgál ahhoz, hogy állatkerti viszonyok között miért honosainak jobban az emlős, mint a madár fajok. Feltehetően a fentebb vázolt körülmények is egyik okát adhatják annak, hogy a budapesti gyakorlatban sok évek átlagaként a vad emlősfajoknak 50 %-a, de a vadmadárfajoknak csak 12,2 %-a szaporodott.