Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-06 / 7. szám
1955 julius 6. Verhovayak Lapja fv-TK OLDAL IBOS ALBERT igazgató átadja PHILLIPS J. RICHARD igazgatónak Egyesületünk ajándékát, egy szép szinarany gyűrűt. PHILLIPS igazgató egyike azoknak, akiknek tiszteletére folyt le a legutóbbi tagszerzési verseny. PHILLIPS igazgatónak nagy érdemei vannak az Országos Mérkőzések és Testvériség! Napok rendezésével kapcsolatban is, tagja az Országos Kuglizómérkőzések Végrehajtó Bizottságának és a győzelmilakomán ő volt az ünnepség egyik levezetője. Majercsik József és neje aranylakodalma Szerkesztőségünk a következő levelet kapta:- Johristown, 1955. junius 17. “Nem mindennapi eseményt bátorkodom a tisztelt Szerkesztőséggel közölni és egyben kérni, hogy amennyiben lehetséges, alanti közléseimnek a Verhovayak Lapjában helyet adni szíveskedjenek. MAJERCSIK JÓZSEF 1879. április 4-én született Murány, Gömör megyében; MAJERCSIK JÓZSEFNÉ szül. Bráz Borbála 1885. október 11.-én született Deresken, Gömör vármegyében. 1905. junius 5.-én, a dereski róm. kath. templomban fogadtak egymásnak örök hűséget, Magyarország kék ege alatt. 1913-ban fájó szívvel mondtak búcsút szeretteiknek és szép hazájuknak és uj reményekkel s Istenbe vetett hittel indultak jobb jövő felé. 1913. junius 5-én érkeztek meg az Ígéret, földjére, áldott uj hazájukba, hol reményükben nem csalatkoztak. Házasságukból 8 gyermekük született, kik közül heten vannak életben és örvendenek kedves szüleik boldogságának. MAJERCSIK JÓZSEF 39 évig volt a Johnstown Plant, Bethlehem Steel Company szolgálatában és most kedves családja körében élvezi a becsülettel megérdemelt nyugalmat. I Junius hó 5.-én, a johnstowni St. Emerich’s Church Hallban, kedves gyermekeik és 13 unokájuk, valamint többszáz honfitársunk jelenlétében ünnepelték igen bensőséges keretek között házasságuk ötvenedik évfordulóját. Gyermekek, szülők és ljpnfitársak szeretetük kifejezéseként igen szép és értékes ajándékokkal halmozták el az ünnepeiteket. Johnstown, Pa., Jade Street 197 szám alatti lakásukat igen sok levél és távirat árasztotta el, jóbarátok és ismerősök köréből, kik a nagy távolság miatt nem tudtak a nagy ünnepre eljönni. Ezekért az ünnepelt házaspár ezúton juttatja kifejezésre hálás köszönetét. Az ünnepeltek a johnstowni 8. fiók több évtizedes hűséges tagjai. Kérésem ismétlése mellett maradtam mély tisztelettel és hü tagtársi szeretettel SÜVEGES ANDRÁS.” Az ünnepelt kedves tagtársaknak mi is szívből kívánjuk, hogy a Mindenható éltesse őket erőben, egészségben az emberi kor legvégsőbb határáig! A kerületi gyűlések jegyzőkönyvei 1. KERÜLET. Jegyzőkönyv, felvétetett az 1. KERÜLET 1955. junius 12-i gyűlésén. 1. A gyűlést RAKACKY VILMOS, a 424. fiók képviselője nyitotta meg. 2. Kerületi elnökké a következő négy évre BENCZKOBER FERENCET, a 197. fiók delegátusát választották meg. 3. Kerületi jegyzővé a következő négy évre RAKACKY VILMOST, a 424. fiók delegátusát választották meg. 4. A gyűlésen jelenlevő összes delegátusok, nevezetesen a 38., 175., 183., 197., 269. és 424. fiókok képviselői jelentést terjesztettek elő fiókjaik kivánságairól. Valamennyien azt jelentették, hogy fiókjuk minden tekintetben meg van elégedve a központi tisztviselők és Igazgatóság munkálataival és tudatában vannak annak, hogy a jövőben is folytatni fogják eredményes működésűket. 5. A napirend következő pontja a szeptemberi Nagygyűlésre kiküldendő delegátus és pótdelegátus választása volt, melynek eredménye a következő: Nagygyülési képviselővé egyhangúlag megválasztották RAKACKY VILMOST, a 424. fióktól, pótdelegátussá pedig Mrs. MICHAEL SKOKOT, a 175. fióktól. 6. Más tárgy hiányában elnök a gyűlést bezárja. RAKACKY VILMOS az 1. kerület jegyzője. 1/C KERÜLET Jegyzőkönyv felvétetett az 1/C kerület (48.-ik fiók, New York, N.Y.) gyűlésén 1955. junius 3-án este 8 órakor, az Árpád Hall külön termében. ANCSÁNYI SÁNDOR fiókelnök 8 óra 10 perckor a gyűlést megnyitja és üdvözli a szép számban megjelent tagokat, majd közli velük, hogy a gyűlés első pontja a szeptemberi konvencióra való delegátusválasztás lesz. A gyűlés vezetésére a tagság egyhangúlag HATTAYER JÓZSEFET választja meg. FALUSSY C ALAJOS igazgató rövid beszédben vázolja az elkövetkezendő konvenció fontosságát és felkéri a megjelent tagokat, hogy olyan delegátusokat válasszanak, akik véleményük szerint a legalkalmasabbak e szerep betöltésére és minden szempontból a tagság és egyesület érdekeit tartják szem előtt. Ezután rövid vita támadt afelől, hogy a delegátusokat milyen utasítással küldjék a konvencióra. A kérdéshez IBOS ALBERT, HATTAYER JÓZSEF, GELLER REZSŐ és Dr. MÁRK BÉLA szólnak hozzá. Végül szavazásra bocsátják azt a kérdést, hogy vájjon magyar vagy amerikai név mellett szavazzanak-e a delegátusok. A szavazás eredménye: Amerikai név mellett 21 szavazat Magyar név mellett 7 szavazat. A delegátusokra vonatkozó titkos szavazás eredménye a következő volt: Négy delegátus: SIPOS ISTVÁN, ANCSÁNYI SÁNDOR, FÁBIÁN KÁROLY és PARTMANN JÁNOS. Pótdelegátusok: JAGER LAJOS, GELLER REZSŐ, TYUKODY ANDRÁS és FEHÉR ERNŐ. A választás után gyülésvezető elnök a gyűlést bezárja ás megköszöni a tagok közreműködését. TOMA JÓZSEF az 1/C kerület jegyzője. 2/B KERÜLET. Felvétetett 1955. junius 5.-én, vasárnap, Trenton, New Jerseyben. 1. RADVÁNY FERENC elnök a gyűlést megnyitotta. Jelen volt 27 tág, tehát megállapitotta a határozatképességet. Ismertette a gyűlés fontosságát, a Verhovay-Rákóczi egyesülési tervet és a négyévenként tartott konvenciók jelentőségét. 2. A jegyzőkönyv vezetésével CHER J. FERENC ügykezelőt bizták meg. 3. TÓTH MIKLÓS pártolt indítványára kimondja a kerületi gyűlés, hogy a konvenció tárgysorozatába vétessék fel az öreg tagok segítése. Szótöbbséggel kéri a kerület, hogy azon öreg tagok, akik ötven éven át fizették havidijukat, a további fizetés alól mentessenek fel, tekintet nélkül arra, hogy a 85. életévüket betöltötték-e vagy sem. 4. TÓTH MIKLÓS pártolt indítványára alapszabály-módosítást javasol a kerületi gyűlés oly értelemben, hogy igazgató és ellenőrző bizottsági tag csak akkor bírjon szavazati joggal és bármilyen központi tisztségre csak akkor legyen választható, ha kerülete hivatalos képviselőnek újra kiküldötte. 5. Pártolt indítványra javasolja a 2/B kerület, hogy az igazgatóság által, konvenciót megelőző decemberi fiókgyülésekre kiküldött alapszabály-módositási javaslatok minden paragrafusa felett külön-külön rendeltessék el a szavazás. 6. Pártolt indítványra a kerületi gyűlés a megválasztandó delegátusnak szabad kezet biztosit, hogy a tagság érdekeit a legjobb belátása és tudása szerint képviselhesse. 7. A közbizalom egyhangúlag RADVANY FERENCET választotta meg nagygyülési képviselőnek. 8. Pótképviselőnek egyhangúlag DOBOS LÁSZLÓ lett megválasztva. 9. A kerületi gyűlés összes költségei húsz dollárt tesznek ki. Kelt Trenton, N. J.-ben, 1955. junius 5.-én. RADVÁNY FERENC CHER J. FERENC 2/B kerületi elnök 2/B kerületi titkár 3. KERÜLET. A 3. kerület delegátusai gyűlésének jegyzőkönyve, felvétetett Phoenixville, Pa.-ban, 1955. junius 12-én. Jelen vannak: a 76. fióktól (Philadelphia, Pa.): NOEL ANTAL, ROSENFELD DÁNIEL, ifj. SZEMES FERENC; a 159. fióktól, (Phoenixville, Pa.): BÁCHKAI FERENC, PAPP LAJOS, TÓTH FERENC; a 219. fióktól (Malvern, Pa.): MIHALO MIHÁLY; a 327. fióktól (Paulsboro, N. J.): WERSITS JÓZSEF; a 336. fióktól (Harrisburg, Pa.): FABIANKOVITZ SÁNDOR, NAGY JAMES és CHER J. FERENC szervezési felügyelő. NAGY JAMES elnök a kerületi gyűlést 10:30-kor megnyitja és szives szeretettel üdvözli a megjelenteket, akiket TÓTH FERENC, a vendéglátó 159. fiók elnöke is melegen köszönt. NAGY JAMES elnök kérésére felolvasták az utolsó, 1951. junius 10-én, Philadelphiában tartott kerületi gyűlés jegyzőkönyvét, melyet teljes mértékben jóváhagytak. A 3 kerület a következő négy évre újraválasztja NAGY JAMES elnököt és ifj. SZEMES ISTVÁN kér. jegyzőt. CHER J. FERENC szervezési felügyelő ezután sok hasznos felvilágosítást tartalmazó beszédet mondott a delegátusok kötelességeiről. NAGY JAMES elnök felhozta azoknak a költségeknek és nehézségeknek kérdését, amelyek a harrisburgi Verhovay Otthonban fognak előállani a névcsere alkalmával. Mivel ez a probléma más fiókokot is közelről érint, a gyűlés javasolja, hogy azt megoldás céljából a Nagygyűlés elé terjesszék. A 3. kerület gyűlése egyhangúlag elfogadta az Alapszabályokat és a leendő Nagygyűlés által eszközölt .módosításokat. A gyűlés helyeselte azt a javaslatot, hogy a tagjelöltek korhatára 65 évre emeltessék fel, a most érvényben levő 60 év helyett. A ház asztalára teszik azt a javaslatot, hogy a tagjelöltek már felvételük alkalmával szolgáltassák be születési adataikat, hogy a tag halálakor a haláleseti segély kiutalása alkalmával felmerülő bonyodalmak kikerülhetők legyenek. A gyűlés javasolja, hogy az Igazgatóság jelenlegi tagjai közül csak azok legyenek újraválaszthatók, akik kerületüknek is képviselői. A gyűlés helyeselte azt a javaslatot, hogy az Országos Évi Kuglizómérkőzések költségeit csökkenteni kell, vagy egészen kiküszöbölni, mivel Egyesületünknek ezek a költségek nem válnak hasznára. A Nagygyűlésre kiküldendő delegátusoknak NOEL A.-t, TÓTH FERENCET, ifj. SZEMES ISTVÁNT és FABIANKOVITZ SÁNDORT jelölik. Három delegátus választatott: ifj. SZEMES I. 9, TÓTH FERENC 8, NOEL ANTAL 6 szavazattal. FABIANKOVITZ SÁNDOR négy szavazatot kapott és első