Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-06 / 7. szám
«-IK OLDAL Verhovayak Lapja 1955 julius 6. .pótképviselő lett. MIHALO MIHÁLYT és PAPP LAJOST jelölték és választották meg- második és harmadik pótképviselőnek. NAGY JAMES megköszöni a megjelentek odaadó együttműködését. A 336. (Harrisburg, Pa.) fiók nevében kéri azt a kiváltságot, hogy a négy év múlva tartandó kerületi gyűlést Harrisburgban tartsák meg. Meghívását hálásan fogadják. A gyűlést elnök 12:30-kor bezárja. Nem szalaszthatjtík el az alkalmat, hogy hálás köszönetét ne mondjunk a 159. fiók tisztviselőinek és a Hungarian American Citizens Club-nek a pompás ebédért és szives vendéglátásért. Ezt a napot sokáig meg fogjuk őrizni emlékezetünkben. NAGY JAMES ifj. SZEMES ISTVÁN a 3. kerület elnöke 3. kerületi jegyző 4. KERÜLET. Jegyzőkönyv, felvétetett a 4. kerület, Phillipsburg, N. J.-ben, a Rákóczi Hallban, 1955. junius 19-én tartott gyűlésén. FÖLDESSY GYÖRGY ideiglenes elnök, az időközben elhunyt VERES MÁRTON helyett megnyitja a gyűlést. Üdvözli a megjelent delegátusokat, megvizsgálja megbízó leveleiket és azokat rendben találja. A gyűlésen a következő delegátusok vannak jelen: KARDOS JÓZSEF és DANCS JÁNOS, 90. fiók, Allentown, Pa., VAYDA ISTVÁN, SZABÓ LAJOS, BALOG SÁNDOR, 133. fiók, Phillipsburg, N. J., FÖLDESSY GYÖRGY, 9. fiók, Franklin N. J. A 420. fiók, Nazareth, Pa. nem küldte ki képviselőjét. Elnök felkéri VAYDA kér. jegyzőt az előző gyűlés jegyzőkönyvének felolvasására. A jegyzőkönyvet felolvasás után a delegátusok, elfogadták FÖL. DESSY és VAYDA tagtársak lemondanak tisztségükről, hogy a delegátusok uj elnököt, jegyzőt és alelnököt választhassanak. Az allentowni delegátus VAYDA tagtársat jelöli jegyzőnek. A phillipsburgi delegátus pedig FÖLDESSY tagtársat elnöknek és SZABÓ LAJOST alelnöknek. A delegátusok készségesen megválasztották őket. Elnök azután a jegyzővel felolvastatta az Igazgatóság által jóváhagyott uj Alapszabályokat, melyeket a Központi Hivatal minden fióknak kiküldött. A delegátusok mind a Rákóczi Segélyző Egyesülettel való egyesülés hívei. Az elnök további indítványokat kér a gyűléstől. Erre az allentowni és phillipsburgi delegátus azt_ javasolja. hogy. azokat a tagtársakat, akik 50 esztendeje fizetik havidijaikat, fel kellene menteni az életbiztosításukra fizetendő további havidijak fizetése alól. Ez a kedvezmény bizonyitaná legjobban az igazi fraternalizmust. Az osztalék kérdése is felmerült. JÁSZ TIBOR szerveszési felügyelő és tisztelt vendégünk részletesen elmagyarázta, hogy a régebbi tagok milyen oknál fogva nem részesülhetnek osztalékban, mint az újabb tagok. Elnök köszönetét fejezi ki a felvilágosításért. SZABÓ tagtárs (Phillipsburgból) javasolja továbbá, hogy a központi tisztviselők utazásuk közben ne részesüljenek napidijban, csak útiköltségük térüljön meg. Rövid vita után a 4. kerület e kérdést a jegyzőkönyvbe iktattatja. BALOG és SZABÓ phillipsburgi delegátusok azt javasolják, hogy 300 felnőtt tag után kellene a Nagygyűlésre egy delegátust kiküldeni; 100—150 tag után pedig egy delegátust a kerületi gyűlésre és egyet minden további 50 tag után. Ez lehetővé tenné, hogy a tagság jobban lenne képviselve a Nagygyűlésen és a kerületi gyűlésen. A megválasztott delegátusok és pótdelegátusok a következők: KARDOS JÓZSEF, 90., fiók, Allentown, Pa., első delegátus, VAYDA ISTVÁN, 133. fiók, Phillipsburg, N. J. második delegátus, FÖLDESSY GYÖRGY, 9. fiók, Franklin, N. J. első pótdelegátus, SZABÓ LAJOS, 133. fiók, Phillipsburg, N. J. második pótdelegátus. Elnök röviden emlékezteti a delegátusokat kötelességeikre, aztán megköszönve a delegátusok figyelmét, a gyűlést bezárja. VAYDA ISTVÁN a 4. kerület jegyzője. 5/B KERÜLET, A Scranton, Pa.-i 174. fiók, mely az 5/B kerületet alkotja, junius 5.-én, a Szt. István róm. kát. templom termében tartotta meg a kerületi gyűlést. SÁRKÖZY LAJOS, a 174. fiók elnöke elnökölt a kerületi gyűlésen, ROCZ ANTAL, a 174. fiók ügykezelője volt a kerületi jegyző. A gyűlés d. u. 2 - órakor kezdődött. Elnök felszólította a jelenlevőket a nagygyülési képviselő és pótképviselő megválasztására. Pártolt indítványra ROCZ ANTALT választották meg konvenciós képviselővé, SÁRKÖZY LAJOST pedig pótképviselövé. Felvetődött az osztalék kérdése és az a kívánság, hogy abban az 1949 előtt felvett tagok is részesüljenek. ROCZ ANTAL a 5/B kerületi jegyző. <3. KERÜLET. Felvétetett Lackawanna, N. Y.-ban, a magyar prés. egyház iskolatermében, 1955. junius 5.-én megtartott kerületi gyűlésen. Jelen vannak: BÉKY JÁNOS (Lackawanna, N. Y. 84. fiók), SHIPOS A. JÓZSEF (Ithaca, N. Y. 221. fiók), NAGY MIHÁLY (Depew, N. Y. 290. fiók) delegátusai. Távolmaradtak a 67. és 405. fiók (Erie, Pa.) delegátusai. BÉKY JÁNOS kerületi jegyző a 6. kerület össztagsága nevében nagy szeretettel és tagtársakhoz illő tisztelettel köszönti a megjelent delegátustestvéreket s örömmel veszi tudomásul a köztiszteletben álló BANDY ANDRÁS lelkes munkatársunknak szives megjelenését, és a gyűlést megnyitja. A kerületi jegyző körvonalozza a gyűlés célját: (a) a kerületi tisztviselők megválasztása, (b) az alapszabály-módositások felett való döntés, (cl nagygyülési képviselő és pótképviselő megválasztása, (d) esetleges uj indítványoknak javaslat alapján való beterjesztése, amelyek a köztagság javára szolgálnak. Egyhangúlag megválasztattak kerületi elnöknek SHIPOS A. JÓZSEF, kér. jegyzőnek BÉKY JÁNOS, nagygyülési képviselőnek BÉKY JÁNOS, pótképviselőnek NAGY MIHÁLY. A gyűlés az uj alapszabályt, a II. fejezet 8. pont, harmadik bekezdése kivételével, egyhangúlag elfogadja. Mint javaslatot kívánja beterjeszteni, hogy a II. fejezet, 8. pont 3. bekezdése bővíttessék ki következőképen: “A tagok tetszésük szerint fizethetik a havidijakat; havi — negyed — fél — vagy egész évi alapon.” A gyűlés utasítja a nagygyülési képviselőt, hogy Egyesületünk uj neve mellett szavazzon és pártolja mindazon inditványokat, amelyek a köztagság javára szolgálnak. A gyűlés az elnök köszönő szavaival ért véget. SHIPOS A. JÓZSEF BÉKY JÁNOS kerületi elnök kerületi jegyző East Chicago négy gyöngye, virága... Minden szívbe belopódzott ez a négy szép virágszál kecsesen eljárt MAGYAR SZÓLÓJUKKAL. Az első magyar református egyházközségtől jöttek. East Chicagóból, mind a négyen: KALETA CAROL, GERGELY JANET, KRIVACH ETHEL és “MORRIS JOAN. Nt. Egry Lászlóné tanította be őket. Szepessv zenekara szolgáltatta a muzsikát. A clevelandi 366. fiók női csapata nyerte el az ARI B. ALBERT EMLÉKDÍJ AT VÍZI LAJOS igazgató büszkén adja át az ARI B. ALBERT einlékdijat a clevelandi 366. fiók páratlanul ügyes női csapatának. A trofeum átvevője TORDÁ LUJZA csapatkapitány, a csapat többi tagjai: KASTAN DOROTHY, MATULA HELEN, TORDA KAY, MUNKO ANNA és MARSON FLORENCE. 6/B. KERÜLET. Jegyzőkönyv, felvétetett a 6/B. kerület 1955. junius 2-án, a 383. fiók irodájában, 152 Ontario St., Buffalo, N. Y.-ban tartott gyűléséről, melynek célja a Nagygyűlésre kiküldendő delegátus és pótdelegátus megválasztása volt. A gyűlést TAYLOR S. JÓZSEF elnök este 7:30-kor nyitja meg és kéri a tagságot a delegátus jelölésére. HANGONYI JÁNOS TAYLOR S. JÓZSEF fiókelnököt ajánlja, AGÄCZ ALADÁR pedig Dr. JUHÁSZ JÁNOST. DRÓTÁR JÁNOS és BELEZNAY JÁNOS pártolták a jelöléseket. SZALLAR JÓZSEF indítványára a jelölést lezárták. TAYLOR JÓZSEF fiókelnököt 68 szavazattal 31 ellenében választották meg nagygyülési képviselőnek. NAGY MIKLÓS alelnök indítványára Dr. JUHÁSZ JÁNOST egyhangúlag megválasztották pótképviselőnek. DROTÁR JÁNOS ajánlására a gyűlésen megjelent 100 tag egyhangúlag megegyezik abban, hogy amennyiben a Rákóczi és Verhovay egyesülése nem jönne létre, a 6/B kerület delegátusa kövessen el mindent, ami hatalmában áll, hogy egyesületünk élére ismét BENCZE JÁNOS központi elnök kerüljön. Dr. JUHÁZ JÁNOS indítványozza, — amit TAYLOR fiókelnök pártol — hogy ÉRDEKY J. KÁLMÁN tagtársnak $20.00-t térítsen meg a Központi Hivatal munkája fejében és helyiségének a 100 tagból álló gyűlés részére való átengedéséért. BELEZNAY JÁNOS indítványára a gyűlést 9 órakor bezárják és a vendégek éjfél táján széledtek szét. TAYLOR S. JÓZSEF ÉRDEKY J. KÁLMÁN elnök a 6/B kerület jegyzője 9. KERÜLET A 9. kerület 1955. junius 5.-én tartotta gyűlését, Nettleton, Pa.-ban. A gyűlésen a következő fiókok képviseltették magukat: TÓTH ANDRÁS, 31. fiók, OLEXA JÁNOS, 347. fiók, SOMOGYI VILMOS, 386. fiók, SUPRAK PÉTER, 61. fiók és Mrs. MIKE BUKOVICH, 242. fiók. Kerületi elnöknek újraválasztották SUPRAK PÉTERT (61. fiók, Vintondale, Pa.) Nagygyülési képviselőnek TÓTH ANDRÁST választották meg (31. fiók, Barnesboro, Pa.), pótképviselőnek SUPRÁK PÉTERT (61. fiók, Vintondale, Pa.). TÓTH ANDRÁS 9. kerületi jegyző