Verhovayak Lapja, 1954 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-01 / 9. szám
8-IK OLDAL 1954 szeptember 1. Verhovayak Lapja EGYESÜLETÜNK KÉT VILÁGHÍRŰ TAGGAL SZAPORODOTT A magyar tehetségnek az egész világon elismert két kiváló képviselője lett a közelmúltban 14. fiókunk (Cleveland, Ohio) tagja. TATÁR GYÖRGY és felesége, PATÓCS KATÓ, kik a budapesti Opera szóló táncosaik ént kezdték meg pályafutásukat, majd egész Európát végigtáncolva aratták egyik sikert a másik után, Bukarestben, Bécsben, Berlinben, Milánóban, Párisban. Most amerikai állampolgárok s itt szereznek a magyar névnek újabb himevet. Amikor 1946-ban sikerült kimenniök egy párisi vendégszereplésre, a Tatár házaspár már akkor elhatározta, hogy nem fognak visszatérni Budapestre és Párisból egyenesen New Yorkba jöttek, ahol a hires “MUSIC HALL”-ban hét nagy revüben szerepeltek. Itt látta meg őket Joe PASTERNAK filmrendező és meghívta őket Hollywoodba, a “RICH, YOUNG and PRETTY” cimü film táncszerepére. Három és félévig voltak Hollywoodban, ezalatt TATÁR GYÖRGY 11, felesége 3 filmben szerepelt. TATÁR GYÖRGY és felesége szivükben megtartották magyar érzésüket s ahol csak lehetett, mindig felkeresték a nagy amerikai városok magyar származású közönségét, hogy megmutassák nekik az igazi magyar táncot. Ezt tették legutóbb Clevelandban, ahol kéthetes amerikai szerződésük lejárta után, Egyesületünk clevelandi otthonának nagy termében, hatalmas sikerrel, egy teljes estét betöltő műsorral ragadtatták el a termet zsúfolásig megtöltő közönséget. KOLOZSVÁRY KÁLMÁN, Egyesületünk igazgatója üdvözölte őket, Dr. SOMOGYI FERENC, 573. fiókunk elnöke köszönte meg nekik a nagy élményt jelentő estet. A Verhovay tagok kedvence, MAJOROS ILONKA magyar nóták éneklésével szerepelt a magyar tánc és ballett jegyében lefolyt műsoron, melyet BAUER JÓZSEF, a 14. fiók tagja igen szellemesen konferált. A TATÁR házaspár október 15.- 16.-án a St. Louis-i operában fog fellépni, majd Európába veszik útjukat. Közben azonban több városba fognak ellátogatni, ahol bemutatják művészetüket, értesülésünk szerint a közeljövőben a nagy VERHOVAY központokat fogják felkeresni. Egyesületünk örömmel üdvözli a TATÁR házaspárt tagjai körében és őszinte szívvel kívánunk nekik sok-sok sikert, a magyar névnek uj hazánkban való öregbítését és híressé tételét. Bencze János (Folytatás a 2-ik oldalról) kitüntetéseket osztottam Iroczky és Barna tagtársaknak, akik különben is gerincét alkották Chicagóban a Verhovay életnek. Beszéd közben, megfeletkeztem erőbirásomról és elsötétült előttem minden. A háború alatt, amikor priority kellett a vonaton a lefekvéshez, felváltva aludtunk egy ágyon New Yorkból való hazatérés alkalmával. s csak az bosszantott bennünket, hogy a bitang barnabőrü portás, két ágyat ígért a pint pálinkáért, amit aranyért szerzett számunkra Cher Feri, Verhovay szervező. Az utolsó Verhovay konvenció során, amikor megboldogult öcsém temetéséről vissza mentem Pittsbu.rghba, a hotel kiadta a szobámat és én ott álltam tanácstalanul, éjjel 2 órakor a hotel előtt. Eszembe jutott a főelnök és akár hiszi a kedves olvasó, akár nem, tiz percen belül kényelmesen nyújtózkodtam a Mrs. Bencze számára bérelt, de igénybe nem vett ágyon. És hozzám hasonló nagyon közeli és nagyon bensőséges barátja ezer van a Verhovayak elnökének széles Amerikában. A Fay-Fisher által mesterien felsorakoztatott érdemeken kívül ebben a barátokat szerző és megtartó kedvességben látom én Bencze János országos tekintélyét és sikereit. Ezért jósolok én nagy eredményt a most induló “Bencze tagszerzési versenynek” és azért küldöm szivem minden szeretetét, meleg baráti kézszoritásomat, magyar Amerika legnépszerűbb egyleti vezéremberének, Bencze Jánosnak.---------------------------Tagsági jogok... (Folytatás az 1. oldalról) magyarázni, ki volt Rákóczi. Tehát ténylegesen csak a név változna meg. Ezért ebben a tárgyban műidig az legyen a tagság szeme előtt, felakarj a-e áldozni a jövő egylet biztosabb fejlődésére és céljára a rég megszokott nevet vagy nem. Mert egyesítés esetén csupán ez szűnik meg, minden más tagsági jog az marad, ami volt, és minden kötelezettség azzal éppen ugv össze lesz kapcsolva, mint jelenben fennáll. Az egyesülés az össztagság jogait erősiti, és az ebből származó pénzmegtakarítás a közvagyont gyarapítja. Itt nem játszik közre személyi érdek, mert ez kizárólag a konvenció hatáskörébe tartozik, úgy beszéljenek tehát a tagtársak egymás között akár gyűlésen, akár társaságban, hogy megéri-e az egyesülés azt az áldozatot, melyet meg kell hozni a múltúnk megszűnésére és jövőnk fejlődésére, csak azért, hogy egy nagyobb, erősebb intézménye legyen az amerikai magyarságnak. Ezt a kérdést tegyék szóvá azok, akiket érdekel az egyleti élet, hogy egységes vélemény alakulhasson ki a jövő konvencióra, amikor dönteni fognak ebben a fontos kérdésben, most és talán ez lesz az utolsó kísérlet a mi, régi egyleti tagok életében. VASAS JÓZSEF Rákóczi Szemle. ----------------------Kedves köszöntés A negyedszázados jubileumához elérkezett központi elnökünket, Bencze János tagtársunkat mélyen meghatja az a számtalan üdvözlet és jókívánság, ami hozzá érkezik. Az üdvözletek sorából ez alkalommal közöljük Msgr Eördögh Elemér, pápai prelátus, toledói plébános, régi tagtársunk következő táviratát: “Gratulálok és a legjobbakat kívánom a további sikerekhez. Isten áldja és segítse. Msgr. Eördögh.” Központi elnökünknek nagyon jól esett Msgr. Eördögh kitüntető figyelme, annyival is inkább, mivel az elmúlt évtizedek során nagyon sokszor dolgoztak együtt az amerikai magyarság közös érdekeiért. A kiváló toledói prelátus közreműködése, támogatása bizony sokat nyomott a latba s előre biztosította azt a sok szép sikert, amelyeket sikerült elérni.