Verhovayak Lapja, 1954 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1954-08-04 / 8. szám
' 12-IK OLDAL Verhovayak Lapja 1954 augusztus 4. MENNYIT ÉR A FÜST? Van egy város Pennsylvania nyugati szögletében, amelyet még nemrég “‘füstös város”-nak csúfoltak Amerikaszerte. Ez a város, Pittsburgh, egyáltalán nem szégyelte csufnevét. A jó pittsburghiek csak legyintettek a csufolkodásokra és visszabökték: “Csak legyen füstös. Minél több a füst, annál jobban dűl ide a pénz.” Ma már a csufolkodók elhallgattak, a füstöt megregulázták és mi pittsburghiak is látjuk a napot füstelenitett városunkban. A füst megtette kötelességét. A város alsó csücske, ahol a Monongahela és öz Allegheny összefolynak és az Ohiot alkotják, büszkén viseli az “Arany Háromszög” nevet, mert felhőkarcolóiban halmozódik föl az a gazdagság, lamit Pittsburgh-nek a füst hozott. Lássuk most már, hogy az a mesebeli gazdagság, amely a füstös vámosba arany háromszöget varázsolt bele, honnan is jött voltaképen? Pittsburgh regénye szorosan összefügg a vas és acélipar regényével. Hogyan keletkezett a United States Steel Corporation és csatlósai, hogy keletkezett jaz acéltröszt? A regény 1848-ban kezdődik. Egy Skóciából nemrég kivándorolt fiú, Andrew Carnegie, nagy lelkesedéssel mint kifutó fiú dolgozott egy telefonvállalatnál Allegheny-ben, mely város azóta Pittsburghbe olvadt. A fiú valahol egy 500 dolláros csekket talált — az ő képzeletében óriási értéket — és azt becsületesen visszaadta tulajdonosának. A fiú apró legény volt, mindössze 5 láb 4 hüvelyk magas és 130 font súlyos 14 éves korában. Nem nézett ki belőle sok első látásra. Csakhogy “kicsiny a bors, de erős”, a mi skót ifjoncunk bejutott a Pennsylvania Railroad ‘ igazgatójának a kegyeibe s végül álmai megvalósuljak, a vasút pittsburghi irodájának vezetője lett. Sok ember ekkor leült volna babérjaira és élte volna életét, nem gondolva azzal, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. De az üzleti lángész, akárhová (teszik is le, a sivatagból tündérkertet tud varázsolni. Carnegie nem sokat értett a vasgyártáshoz, de annyit hamar meglátott, hogy a vasutak jövedelmének nagy részét azok a gyárak fölözik le, amelyek a kocsitengelyeket gyártják. Camegie a polgárháború alatt megtakarított pénzével megszerezte a Union írón Mills-t 18(>8-ban. Hogy a vállalat sikerüljön, pénzes embereket is talált, akik tőkéjüket az uj vállalatba fektették, és társait oly ügyesen forgatta, hogy csakhamar ő lett a vezető lángész a társaságnál. Bizonyára közülünk sokan megelégednének tizedannyival is, mint az ő akkori jövedelme volt. De hát a pénz olyan, mint a villanyosság: van pozitív és negativ. A pénz vonzódik egyik emberhez, a másiktól meg szalad, mint az ördög a szenteltvíztől. Camegihez csak úgy dűlt a pénz, szinte üldözte. Neki nem volt elég a vasgyár jövedelme, bele akart szagolni az értékpapírüzletbe is. New Yorkban a Broad Street-en nyitott irodát, ahol rengeteg vállalat részvényei fordultak meg a kezén. Majd felvetette a pénz, valamit kellett tenni nehogy megfullassza a tóduló pénz. A pittsburghi vasgyárosok ugyan jól értettek a mesterségükhöz, de a fejlesztéshez tőkére volt szükségük. Próbálták Carnegie támogatását megnyerni vagy ha nem lehetséges, telepeiket neki jó pénzen eladni. Carnegie drágának tartotta az ajánlatot, a pittsburghi gyárosokat elutasította és maga állított föl konkurrens gyárat Braddockon. így egy csapásra két legyet ütött agyon: épített egy vadonatúj gyártelepet, a régi gyárakat pedig azon ja pénzen kapta meg, ahogy ő diktálta. Hangsúlyozzuk erősen, hogy Carnegie iá vas- és acélgyártáshoz annyit értett, mint a hajdú a harangöntéshez. De nem is kell ehhez sok szakértelem, ami kell azt olcsón kapja, mert mire való iaz a sok majdnem ingyen kapható ember. Hogy a mérnöki tudást mennyire (lenézte, az is mutatja, hogy szakembereivel ellentétben kijelentette, hogy a Bessemer olvasztási módszer semmit sem ér. Ezen a módon sikerült egyik jtársát kinyomni az üzletből. Amikor kinn volt, fennen hirdette a Bessemer olvasztás nagy értékét. A mérnökök tudása csak arra volt jó neki, hogy kifoltozza vele a maga tudását. Hogy Carnegie ezalatt a pár év alatt mennyit gazdagodott, a következő kis eset mutatja. A braddocki Thompson Mill kiérdemesült műszaki vezetőjének, Captain Bill Jones-nak, évi 25,000 dollár jövedelmet biztosított. Ez pedig abban az időben nagy pénz volt, nemcsak egy kényelmes családi házira volt elég, mint manapság. Az Egyesült Államok elnökének volt akkor ennyi jövedelme. Carnegie pedig ezt a pénzt majdnem a mellényzsebéből húzta ki. Mikor az acélsínek kiszorították a vassíneket, a pittsburghi gyárosok 1881-ben megalapították a Pittsburgh Bessemer Steel Co.-t és Camegie braddocki gyárával szemben Homesteaden uj gyártelepet nyitották. De Carnegie se hagyta magát. Amint versenytársai homesteadi telepe felépült, egyik sztrájk a másikat érte, nem tudni, miféle kezektől bolygatva. A gyárosok végre is beadták a kulcsot és Carnegie olcsó pénzen vásárolhatta föl a homesteadi telepet. De ott volt még egy másik ellenfél, a Duquesne Steel Co. Itt megint uj fifikához folyamodott. A sajtó valamiképen napról-napra hangoztatta, hogy a duquesneiek acélja másodrangu és aki tőlük vesz, a saját kárára teszi. A duquesneiek se birták soká, eladták a telepüket Carnegienek, 'aki igy diktátor lett Pittsburghben. Homestead azonban, amely ipari életét sztrájkokkal kezdte, nem tudott megnyugodni. Carnegie az erőszakos Frick-et használta föl arra, hogy a zavarokat csillapítsa. Frick erőszakossága az indulatokat fehér izzásig hevitette és 1892-ben az elégedetlenség lázadásban tört ki. A sztrájkolok a kivezényelt detektívek közé lőttek, kik közül heten meg is haltak. Egy orosz anarchista magát Fricket is lelőtte és leszúrta. Azóta mind a munkások, mind a munkaadók a saját kárukon megtanulták, hogy a békés egyezkedés, ha nem is megy mindig simán, jobb politika, mint az erőszak. Erőszakos vezetők és orosz anarchisták azóta lomtárba kerültek. Hogy a vas- és acélgyártás a nyersanyagpiactól teljesen függetlenítse magát, Carnegie társával, Oliver-rel együtt megvette a Mesabi Range vasbányáit. Az érdekes színjátéknak, amelyben műszaki emberek, részvényspekulánsok, újságírók, kalandorok és üzletemberek léptek a színpadra, most jött a főjelenete. A gyanútlan Carnegie épen skóciai kastélyában Európában üdült és élvezte az életet, amikor 1900 decemberében hirek jöttek egy bankárgyülésről, amelyet a newyorki University Club-ben tartottak. Ezen a bankárgyűlésen főleg három ember szerepelt: J. Pierpont Morgan a nagytőke részéről, Schwab a Carnegietől független acélgyárak vezérigazgatója és egy kenetteljes ügyvéd, Gary. A kedélyes összejövetelen, miután Amerika gazdasági jövőjét megvitatták, Schwab embere, Gates, hanyagul felvetette az ötletet, hogy nem jó volrta-e a két nagy acél vállalatot, a Carnegie-éf és a A new yorki országos Verhovay ünnepség díszvacsoráján résztvett Kállay Miklós volt magyar miniszterelnök nejével együtt. Ennél az asztalnál ülnek — balról jobbra Szalánczy János kpi. pénztárnok, Borshy K. György az Amerikai Magyar Református Egyesület központi titkára, Bencze Jánosné, Bencze János kpi elnök, Kállayék között Bencze Yolanda. A new yorki országos Verhovay ünnepség díszvacsoráját követő műsoron, nagy sikerrel lépett fel Putz Shirley, a detroiti, Mich. 36.-ik fiókunk tagja. Pantomine számával szép sikert aratott. Schwabét “egyberakni” és akkor Amerika acélipara vezetne az egész világon. Morgan az érdekes ötletet mosolygós arccal fogadta, de maga nem szólt egy kukkot se. Helyette Gary, az agyafúrt ügyvéd kenetteljes szavakkal ecsetelte az acélipar fontosságát Amerika jövő nagysága szempontjából. Ezt a nagyságot csak úgy lehet elérni, ha az egész ipar egy kézbe kerül. A kedélyes gyűlés után pár hónappal Carnegie is eljött érdeklődni, mik Morgan tervei. A két hatalmas ember beszélgetéséből nem sok szivárgott ki, de egy szép napon Amerika arra ébredt föl, hogy az acéltrószt megalakult. Morgan és Carnegie mint egyszerű turisták átvitorláztak az óceánon és a nagy hajó ■egyik termében Morgan csekket állított ki Carnegie nevére csekély 492 mililió dollárról. Ezzel az aláírással Morgan lett a United States Steel Corporation-nek, az amerikai acéltrösztnek a feje. Carnegie pedig hosszú keserves küzdelmei után végleg nyugalomba vonulhatott. Ha eddig Carnegie egész gondolkodását az foglalta le, hogy hogyan szerezzen újabb milliókat, mostantól fogva az lett a kérdés, hogy hogyan költse el millióit. Eddig a termelés tekintélyes részét vezette, most nevelést, kultúrát akart teremteni vagyonából. A nevét ma már nem is annyira abból ismerjük, amit az acélgyártás érdekében tett, hanem a rengeteg Carnegie kölcsönkönyvfárból, amelyekre 60 milliót költött. Munkásai nyugdijára 5 milliót adott. De nem feledkezett meg a hágai békepalotáról, Taft elnökről, Cleveland és Theodore Roosevelt özvegyeiről, az E^ucrikai és skót egyetemekről, a washingtoni ‘és pittsburghi Carnegie Institute-ról és az* első háború hősi halottairól sem. Amikor meghalt, az óriási vagyonból már csak 35 millió maradt. Ezen aztán évekig elmarakodtak az ügyvédek, előrángatva a sötétségből egyiCassie Chadwick nevű kalandornőt, aki azt állította, hogy Carnegie természetes leánya. A csaló börtönbe került, de a por alatt bizonyára megcsappant a 35 millió is és mindakét ügyvédi tábor jó sokat faraghatott le belőle a per alatt. Carnegie minderről már semmit se tud, békén pihen hosszú fáradságos munkái után, nem gondolva sem ügyvédekkel, sem acéltrösztökkel.
