Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1951-05-02 / 5. szám

1951. május 2. 3-IK OLDAL Verhovayak Lapja A nyári évad legnagyobb eseménye lesz a 8“ik kerületi Verhovay Nap — Julius 15-ikén a Stelton, N. J.-i Linwood Grove-ban találkozik a keleti Verhovay fiókok tagsága. — New Jersey, New York és kelet Pennsylvania Verhovay fiókjai az idén is megrendezik az immár harmadik Keleti Verhovay Na­pot 1951 Julius 15-ikén, vasárnap, a kies fekvésű Linwood Grove­­ban, a 27-es számú országúton, Stelton, N. J.-ben, mely szebb, jobb és könnyebben megtalálható hely mint az előző évek pik­nikhelyei. A rendezést ezúttal is a régi, kipróbált erőkre ruházták a résztvevő 11 fiók kiküldött tisztviselői. A vigalmi bizottság elnöke Puskás Mihály, az 518-ik fiók ügykezelője, társelnöke pedg Pus­kás Sándor, az 52-ik fiók régi, közismert elnöke. A vigalmi bizott­ság titkára Zakopcsán János, a 87-ik fiók ügykezelője, pénztárosa pedig ifj. Simon Ádám, az 52-ik fiók ügykezelője. A rendező bizottság tagjai a következők: Radvany Ferenc* Dobos László, Nemes Károly, Ibos Albert, Bazilkov György, Gaal Zsigmondné, Dolgos Imre, Emody Imre, Noel Antal, ifj. Szemes István, Tóth Kálmán, Bokor József, Chassar Kálmán, Hetyey Kálmán, Papp Lajos, Papp József, Freund Vilmos, Nagy Clara, Cher K. Julia, Schretter Ferenc, Kálmán Gyula és Czirók Károly. New Brunswick hires főzőasszonyai készítik a gulyást, Pas­saic a lacipecsenyét, New York pedig a hires réteseket és süte­ményeket. Kara-Németh hatalmas zenekara szolgáltatja a talpalávalót. Lesz művészi műsor is. A belépőjegy ezúttal is csak 75 cent. Ké­sőbbi lapszámainkban adjuk meg az útirányt és a vendégek szál­lításával kapcsolatos tudnivalókat. Addig is kérjük a keleti Ver- Iiovay fiókok tagjait és jóakaróit, hogy július 15-ikét, vasárnapot, foglalják: le ez esemény számára és jöjjenek el e nagy testvéri találkozóra, hol mindenki jól fogja érezni magát és egy felejt­hetetlen szép napot fog eltölteni, F1ŐK hírek Lapunk legközelebbi száma junius | 6-ikán, szerdán jelenik meg. Az e számba szánt közlemények beérke­zésének határideje a Memorial Day-i Cnnep miatt a szokottnál egy nappal korábban, tehát MÁJUS 29-IKÉN, KEDDEN REGGEL van. Ez után beérkező közlemények a júniusi számban már nem helyezhetők el. ANGOL LAPUNK a hónap harma­dik szerdáján jelenik meg és a hó második szerdáján záródik. Május 16- ikón megjelenő ANGOL lapunk zár­napja MÁJUS 9-IKE, SZERDA reg­gel és Junius 20-ikán megjelenő AN­GOL lapunk zárnapja JUNIUS 13- IKA, SZE1RDA reggel. A zárnapok reggeli postája után beérkező közle­mények a következő számban már nem helyezhetők el. 39.) REÍÁVER FALLS, PA. — A 39rik fiók junius 30-ikán, szombaton délután 2 órai kezdettel este 11 óráig Magyar Pikniket rendez a “Wise’s Grove” piknikhelyen. Beléptidij 50 cent. A zenét Nagy Árpád és zene­kara szolgáltatja. Vacsoráról, ételről s italról gondoskodik a rendezőség. Szeretettel hívjuk a helybeli és vi­déki Verhovay tagságot és az össz­­mügyarságot e piknikünkre. MÓZES DÁNIEL, elnök, NAMETH JÁNOS, alelnök, SZELES MÁRTON, ügyke­­-zelő. 48.) A Verhovay Magyar Napot ju­nius 24-én tartja meg a 48-ik fiók az Oak Point Avenuen lévő bronxi Ma­gyar Parkiban. A nagyszabású mulat­ságra meghívta a fiók Beneze János központi elnököt is. Szőke Lajos kitű­nő zenekara szolgáltatja a zenét ez alkalommal A rendezőség szeretettel hívja meg erre a nagyszabású mu­latságra nemcsak a 48-ik fiók tagjait, hanem a szomszédos Verhovay fiókok tagjait is és reméli, hogy e testvér­­fiókok szép számmal képviseltetik magukat, megragadván ezt az alkal­mat arra, hogy jobban megismerked­jenek a 48-ik fiók tagságával. Ugyan­akkor szeretettel hivja meg a rendező­ség a Verhovay Magyar .Napra az összmagyarságot is. Beléptidij elővé­telben 4>© cent, a parkban 75 cent. Mindenkit testvéri szeretettel hívunk és várunk. TOMA JÓZSEF, kerületi szervező. 89. ) HOMESTEAD, PA. — Ezúton értesítjük a 89-ik fiók tagságát, hogy a tisztikarban változás állott be. Az elnök ezután is Elek János, 4023 Eliza St., West Mifflin, Pa., de az uj ügykezelő Miss Olga Elek, 4023 Eliza St., West Mifflin, Pa. Kérjük a tag­társakat, hogy havidijaikat Miss Elek ügykezelőnél szíveskedjenek befizet­ni. ELEK JÁNOS, elnök. 90. ) ALLENTOWN, PA. — Uj ügykezelőt választott lemondásom kö­vetkeztében a 90-ik fiók Fehér J. Ru­dolf személyében, kinek cime 139 South 5th St., Allentown, Pa., tele­fon 5-0208. Gyűléseit ezután a fiók minden hó első vasárnapján tartja meg a Magyar Házban, 520 Union St. Kérem a tagtársakat, hogy az uj ügykezelőt támogassák munkájában és minden egyleti ügyben forduljanak hozzá bizalommal. NÉMETH ISTVÁN volt ügykezelő. 361.) CLEVELAND, O. — A 361-ik Női Fiók Anyák Napi kártyapartit rendez a Verhovay Otthon emeleti klub termében május 13-ikán, vasár­nap délután 2 órai kezdettel, melyre szeretettel hivjuk meg a fiók minden tagját és jóakaróját. Értékes és szép dijak kerülnek kiosztásra. Megaján­dékozzuk a legidősebb édesanyát, aki jelen van ,valamint azt az édesanyát, akinek a legtöbb gyermeke van. vé­gül pedig a legidősebb jelenlévő há­zaspárt. Sokola Irén, a Sokola sütöde’ tulajdonosa egy gyönyörű tortát ajándékoz ez alkalomra, mely szintén a dijak között szerepel. Már előre is köszönetünket fejezzük ki Stevens vi­rágos üzletének a szép dijtárgyakért, és mindazoknak, akik akár ajándé­kukkal, akár munkájukkal, akár je­lenlétükkel hozzájárulnak ennek az összejövetelnek a sikeréhez. Minden­kit szívesen látunk a 361-ik Női Fiók szokásához hiven, sőt kérjük, hogy hozza magával szeretteit és jóismerő­seit is. MRS. DOMONKOS, elnök. MRS. GÁL IMRE, ügykezelő, MRS. G. SONKOLY, biz. elnök. 422.) EASTON, PA. — Értesítjük a tagtársakat, hogy Horváth István ügykezelő lemondása következtében SZOLGÁLATI JUBILEUMOK A KÖZPONTI HIVATALBAN Az Igazgatóság intézkedése értelmében április 4-ikén, szerdán este, kedves összejövetel volt központi hivatalunkban, melyen résztvettek a központi tisztviselők családjaikkal, az Igazgatóság tagjai, a központi hivatal összes alkalmazottai és több kedves vendég. Ez alkalommal jutalmazta meg az Igazgatóság StefuroskV Gizellát, aki 25 évet, Chonko Ethelt és Eszlári Júliát, akik 15-15 évet töltöttek el a központi hivatal szolgálatában. Az ünnepeitek­nek az Egyesület ajándékát Nyers István igazgató, Macker Gyula, az Igazgatóság elnöke, és Bencze János központi elnök adták át, megható beszédek kíséretében, melyekben az ünnepeiteknek az Egyesület iránti törhetetlen hűségét és szorgalmas munkáját méltatták. Mátyásy István jogtanácsos bemutatta Taptich Fran­cis bírót aki a fraternalizmus előnyeit méltatva bemutatta Guenther Superior Court bírót, aki nagy elismeréssel szólott az Egyesület testvérsegitő tevékenységéről. Az ünneplésben a felso­roltakon kívül résztvettek még Dr. Gömöry Sámuel főorvos* Charles Elemér szervezési felügyelő és neje, Cher J. Ferenc szer­vezési felügyelő, Fülöp János kerületi szervező és neje és mások. A központi hivatal e három kitüntetett munkásának szol­gálati jubileumuk alkalmával itt is gratulálunk és őszinte elis­meréssel jókívánságainkat fejezzük ki. Európai Tenniszpályák Bajnoknője És Férje A Verhovay Családban Tárnái Dénes és neje, szül. Flórián Aliz nemrég érkeztek Amerikába és Clevelandban te­lepedtek le, ahol Tárnái Dénes az egyik legnagyobb motor­gyárban dolgozik. Az európai sportvilágban Flórián Aliz igen ismert volt, mert Magyarország, Jugoszlá­via és Németország női egyéni tenniszbajnokságát megnyerve Középeurópa legjobb hölgyten­­niszezőjének címét nyerte el. Még a legutóbbi időben is nagy sikerei voltak, hiszen a múlt évben is Németország tennisz­­bajnoknője lett és ebben a mi­nőségben neves amerikai ten­iszezőkkel is összemérte az erejét. Az év vége felé azonban a németországi sportlapok szo­morú hangokat pengetve kezd­tek búcsúzni attól a leánytól, akit mint Európa legígérete­sebb női mesterjátékosát em­legettek. Azt írták róla, hogy e fiók a volt eastoni, jelenleg Phil­­lipsburg, Pa.-i 571-ik fiókhoz csatla­kozott, melynek ügykezelője Vincze Lajos, 556 Warren St., Phillipsburg, N. J. Kérjük a 422-ik fiók tagjait, hogy ezentúl havidijaikat Vincze La­jos ügykezelőnél szíveskedjenek befi­zetni és egyleti ügyeikkel minden esetben hozzá forduljanak. A KÖZ­PONTI HIVATAL. 452.) COLLIERS, W. VA. — Kö­szönetét mondok a 452-ik fiók összes tagjainak azért, hogy amikor meg­tudták, hogy 1949 decemberében auto­mobil baleset áldozata lettem s igy tovább kollektálni járni nem tudtam, postán és csekken küldték be a ha­vidijaikat, számos esetben 6 és 12 hónapra előre. Szeretném ha ezt a nemes példát azon néhány tagtársam is követné, aki eddig tőlem várta el a havidijak rendezését, amit azonban balsorsom nem enged meg már. Ké­rem minden tagtársamat, hogy a havidijakat a hó 25-ikéig szíveskedjen hozzám eljuttatni, hogy az előirt időben el tudjak számolni a központi hivatallal. Előre is hálásan megkö­szönve tagtársaim szives együttmű­ködését és jóakaratát, maradok tag­társi tisztelettel, PÄLFALVY DÉ­NES, ügykezelő. Bankett Judge Tapich Tiszteletére Olvasóinknak már hírül adtuk, hogy egyesületünk igaz barátját, Francis Taptich Est), kiváló ügyvédet Penn­sylvania állam kormányzója megyei bírónak nevezte ki. Az egyesületi életben mindig vezető szerepet játszó biró tiszteletére a “Fraternal So­cieties of Greater Pittsburgh,” junius 17-én, vasárnap este 6:30 kezdettel a Wm. Penn Hotel báltermében nagy­szabású bankettet rendez. Tekintettel arra, hogy Taptich biró nemcsak igaz barátja egyesületünk­nek, hanem az itteni magyarságnak is, kívánatos lenne ha magyar szár­mazású amerikaiak tekintélyes szám­ban vennének részt ezen a díszva­csorán. Jegyek $5.50-ért kaphatók egyesü­letünk kpi. irodájában. férjhez ment, Tárnái Déneshez, akinek kedvéért a sportpályák­ról is visszavonult, hogy teljes odaadással élhessen a hitvesi pályának. S ha volt reményük arra, hogy esetleg mégis vissza­tér első szerelméhez, a sporthoz, annak is véget vetett az a to­vábbi hir, hogy a közel jövő­ben Amerikába jönnek. A lapok hírei igaznak bizo­nyultak, mint azt mutatja az a tény, hogy Clevelandban tele­pedtek le és röviddel megérke­zésük után a Verhovay család tagjaivá váltak. A kiváló há­zaspár két kötvénye, összesen $7,500 összegben, azt mutatja, hogy Tarnaiék gyökeret számí­tanak verni az amerikai élet­ben, mely bölcs elhatározás bi­zonyára meg fogja könnyíteni számukra a kezdet nehézségei­hez való alkalmazkodást. Mig Tárnái Dénésnét sok dicsőség emléke fűzi Európához, mind­kettőjükben erős a hit abban, hogy a tudás és becsületes tö­rekvés Amerikában is meghoz­za a maga dicsőségét. Dus J. László, a clevelandi 14, 366 és 573-ik fiókok kerületi szerve­zője, aki a felvételüket eszkö­zölte, mindnyájunk nevében szólott, amikor azt mondotta Tárnái Dénesnek és nejének: “Isten hozta önöket Ameriká­ban és a Verhovayak nagy csa­ládjában!”

Next

/
Thumbnails
Contents