Verhovayak Lapja, 1950 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1950-05-03 / 5. szám
May 3, 1950 5-IK OLDAL Verhovayak Lapja MIT ÉR AZ ÉLET? (Folytatása a 4-ik oldalról.) értékéről beszélünk, magasabb számokat használunk. Az, akié a ház, melynek értéke 8,000 dollárról felment 15,000 dollárra, ma semmivel sem gazdagabb, mint a háború előtt volt. Mert ha a házát nem pénzért adná el, hanem bármiféle egyéb ingóságért, ingatlanért, terményért vagy iparcikkért cserélné be, ezekben ma ugyanannyit kapna, mint kapott volna a háború előtt. Ezek szeíint tehát tulajdonképen csak a dollárnak az értéke változott. Esett, s ennek következtében magasabb számokat használunk, amikor valaminek a pénzbeli értékét fejezzük ki. (Egy percig sem állítjuk, hogy minden pontosan a régiben van. Valahányszor egy nemzet pénzének értékét megváltoztatják, mindég vannak akik a változáson nyernek s vannak, akik vesztenek. Tehát egyesek életszínvonala esik, másoké emelkedik. De ez nem változtat a megállapitás általános érvényességén s külömben is e cikk tárgyát az egyes csoportok életszinvonalának eltolódása nem érinti.) Elég az hozzá, hogy a közönség teljesen tisztában van ezekkel a változásokkal s a dollár csökkent .értéke miatt az ingóságok és ingatlanok tulajdonosai nem tiltakoznak az ellen, hogy magasabb összegű biztosításért magasabb biztosítási dijakat fizessenek. Tudják, hogy a valóságban nem fizetnek többet a biztosításért. Olcsóbb a pénz, többet veszünk be, többet is adunk ki. A különös a dologban az, hogy az emberek igen nagy részé mindezzel tisztában lévén, mégsem hajlandó ugyanezt az elvet alkalmazni, amikor a legdrágább, legnagyobb értékű, sőt pótolhatatlan tulajdonuknak, az életüknek a biztosításáról van szó. AZ ÉLET ÉRTÉKE • Mennyit ér az ember élete? Ez persze attól függ, hogy milyen szempontból mérlegeljük az életet. Érzelmileg például az emberi élet értékét dollárokban és centekben nem lehet kifejezni. Az asszonyt, akinek az ura meghalt, az édesanyát, akinek a gyermeke hunyt el, pótolhatatlan veszteség érte. Mert annak helyébe, aki meghalt, nem lehet találni olyat, aki pontosan olyan volna, mint az, aki elköltözött. Az összetört autó helyébe lehet venni pontosan ugyanolyan autót. A leégett ház helyébe lehet építeni pontosan ugyanolyan házat. De az elveszett emberi élet helyébe nem lehet ugyanolyat tenni. Azt szokták mondani, hogy az emberek mind egyformák. A valóság azonban az, hogy minden ember más. Bizonyos tulajdonságokban külömbözik az összes többi emberektől. Minden emberből csak egy van a világon. S ép ezért egy embernek az értékét nem lehet hozzámérni semmihez. Hogy mi az érzelmi értéke egy embernek, azt nem lehet megái lapítani: De nézhetjük az élet értékét az emberi tulajdonságok szemszögéből is. Tehetség, jellem, akaraterő dolgában az embereket egymással hasonlítjuk össze. Beszélünk “értékes” és “haszontalan” emberekről. De az emberi tulajdonságokat nem lehet sem megvenni, sem eladni. Azt, ami elveszett, nem lehet pótolni. S ezért azt, hogy egyéni tulajdonságainak szempontjából menynyit ér egy ember élete, megint nem lehet dollárokban és centekben kifejezni. KERESŐ KÉPESSÉG Csak egy szempont van, melyből nézve az emberi életnek dollárokban és centekben kifejezhető értéke van s ez az ember keresőképességének a szempontja. Adjuk össze azt, amit egy ember ma keres s valószínűleg fog keresni a jövőben, vonjuk le belőle az ő saját fenntartásának a költségeit és ami marad, az az illető keresőképességének tiszta értéke. Vegyük például azt a 25 éves házasembert, akinek jelen évi átlagos keresete 3.000 dollár. Ha az egyszerűség kedvéért a saját fenntartásának a költségét ezer dollárban állapit) uk meg akkor ez az ember ke; resőképesség szempontjából a családjának évi 2,000 dollárt ér. Az ember keresőképességét tehát ki lehet számítani s annak határozott készpénzértéke van. S mivel a keresőképességet el lehet veszíteni, betegség, baleset vagy halál következtében, ezt a pénzben kifejezhető értéket pótolni is lehet — biztosítás utján. Az ember keresőképessége tehát biztosítható, akárcsak egy ház, egy autó, ékszer, vagy bármi más, aminek pénzbeli értékét meg lehet állapítani. Hogy egy ember érzelmileg, vagy tulajdonságai szempontjából mennyit ér, azt nem lehet megállapítani. De a hozzátartozói számáx*a életfontosságú keresőképességének dollárokban kifejezhető értéke van. S az emberi életnek ez az az értéke, amit be lehet és be is kell biztosítani. RÉGI, DE JÓ MÉRTÉK Egy félszázaddal ezelőtt az akkor Verhovay bányásztag napi egy dollárt keresett. Ha heti 6 napot dolgozott s nem volt munkaszünet, akkor évi kereset nagyjából $300 volt, Az életbiztosítás akkor még nem volt annyira népszerű, mint ma. S a bevándorolt bányász még kevesebbet tudott a biztosítás Varga Mihály Arckép Festményének Leleplezése a Központi Hivatalban — Kegyeletes Ünnepélyen Áldoztak A Volt Központi Pénztárnok Emlékének Egyesületünk Tisztviselői és Igazgatói. — Az Igazgatóság márciusi gyűlése alkalmával a Központi Tisztviselők és az Igazgatóság tagjai kegyeletes ünnepélyen emlékeztek meg néhai Varga Mihályról, Egyesületünk volt központi pénztárnokáról. Az elhunyt özvegyének, Mrs. Mary Varga Forsythenek, s húgának, Mrs. J. Gazdiknak jelenlétében a volt központi pénztárnok gyönyörű kivitelű arcképfestményének leleplezése volt az ünnepség fénypontja. A rövid, de szivreható szertartáson resztvettek a központi hivatal alkalmazottai is. Bencze János, központi elnök, Révész Kálmán, központi titkár, és Szabó János, központi számvevő, mondottak emlékbeszédet, melyben rámutattak arra a nagy veszteségi e, melyet Varga* Mihály halálával Egyesületünk szenvedett. Nyers István igazgató az Igazgatóság nevében emlékezett meg az elhunyt központi pénztárnokról, kinek élettörténetéből idézett jelentősebb mozzanatokat. Rámutatott arra, hogy ő volt az, aki 1930-ban a központi pénztárnoki tisztségre ajánlotta Varga Mihályt. Elmondotta, hogy Varga Mihály 12 éves korában jött ebbe az országba özvegy, édesanyiával és két fivérével, akik South Bend, Ind.-ban telepedtek le. Maid elmondotta, hogy Varga Mihály először a Singer varrógépgyárba ment dolgozni, ahol 10 évig volt alkalmazásban, majd zenét tanított a South Bend-i zenekonzeivatoriumban. Később bankhivatalnok lett- s innen került az Egyesület központi pénztárnoki tisztségébe. Könnyfátyolos szemmel Mr. Nyers előbb Varga Mihály. arcképére, majd az elhunyt özvegyére tekintett s biztosította, őt arról, hogy Varga Mihály elhunyta nem csak neki volt személy szerint, fájdalmas veszteség, hanem a Verhovay Segély Egylet sok-sok tagjának úgy, mint az amerikai összmagyarságnak is. Macker Gyula, az Igazgatóság elnöke, zárta le a kegyeletes ünnepséget, mely után Mrs. Varga Forsythe tiszteletére ebéd volt a Klein vendéglőben. Néhai Varga Mihály arcképfestménye pompás művészi alkotás. A Verhovay Székházban, 436 fourth Avenue. Pittsburgh, Pa., az Igazgatóság gyüléstermében van kiállítva. A központi hivatal szeretettel hívja az Egyesület tagjait, hogy amikor Pittsburghban járnak, keressék fel a Verhovay Székházat és tekintsék meg volt központi pénztárnokunknak gyönyörű, élethü arcképfestményét. előnyeiről, mint az itt szülétett amerikai. És mégis azok a régi bevándorolt magyar bányászok havonta egy dollárt, vagyis minden hónapban egy napi keresetüket adták életük bebiztosítására. Mit kaptak érte? Akkoriban ezért a havi egy dollárért 600 dollár haláleseti segélyt adott az egyesület, vagyis a bányász két évi keresetének megfelelő összeget! A dollár értékének fokozatos csökkenése tulajdonképen mar akkor kezdődött. Tiz évre rá felemelték a haláleseti segélyt ezer dollárra, ami azonban akkor is egy bányász kél évi keresetének felelt meg, s felemelték a havidijat is, de csak annyival, amenynvivel az egy napi munkabér emelkedett. Tudjuk persze, hogy a havidijak és a segélyek megállapítása nem történt szakszerűen. Elvégre azok az egyszerű bányászok nem értettek a biztosításhoz, hirét sem hallották a halálozási tapasztalatnak, élettartam számításoknak s egyéb tényezőknek, melyek alapján a biztosítási szakemberek tudományos módon kiszámítják a rátákat és a kedvezményeket. Azoknak az egvszerü bányászoknak nem volt szaktudásuk, nem volt üzleti tápasztalatuk, nem volt meg semmijük ahhoz, ami egy életképes biztosítási- vállalat kiépítéséhez szükséges. De volt becsületes jóakaratuk, szeretteik iránti felelősségérzésük s valami különlegesen tiszteletreméltó józan életfelfogásuk, melynek alapián megállapították azt, hogy egy kiskeresetű munkásembernek tulajdonképen mennyit lehet és mennyit kell költenie arra, hogy az ő életét és keresőképességét a családja javára bebiztositsa, és azt, hogy egy munkásember özvegyének és gyermekeinek legalább is mennyire van szüksége ahhoz, hogy a férje elhunyta után bekövetkező súlyos helyzetből ki tudjon lábolni. Ezek a bányászok találták ki ezt a mértéket: havonta egy napi munkabérért két évi keresetnek megfelelő haláleseti biztosítás. S ez a mérték oly nagyszerűen bevált, hogy még a legnagyobb, legmodernebb biztosítási szakértelem sem tud jobbat; kitalálni! Ezek a régi bányászok sokban tévedtek, sok mindent nem jól láttak, de az alapvető eszméjük — havi egy napi munkabérért két évi keresetnek megfelelő biztosítás — oly talpraesett volt, hogy még ma is megállja a helyét! Pedig azóta óriási mértékben megváltozott az emberi keresőképesség értéke. Az a munkás, aki 50 évvel ezelőtt napi egy dol(Folytatás a 6-ik oldalon)
