Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-10-15 / 20. szám
6-IK OLDAL 1947. október 15. Verhovayak Lapja vétség nem teljesíti, a konvenció utasítja az igazgatóságot, hogy vonja meg az anyagi támogatást az Amerikai Magyar Szövetségtől. 141. ) Ezután indítványozzák, hogy a konvenció utasítsa a Verhovay Igazgatóságot, hogy hasson oda, hogy az Amerikai Magyar Szövetség demokratikusabb alapokra legyen átformálva. Ezen indítványt a konvenció 107 szavazattal elfogadta. 142. ) A gyülésvezető elnök javasolja, hogy a konvenció tárgyalja le az igazgatóság szervezési tervezetét. Ezt a konvenció egyhangúlag elfogadta. 143. ) Indítványozták továbbá, hogy a szervezőknek is adassák meg az a jog, hogy ezen ügyben megjegyzéseiket megtehessék, ami egyhangúlag el lett fogadva. 144. ) Révész Kálmán kpi. titkár előadja a tisztikar szervezési tervezetét, melyet egy bizottság, szervezők és más szakértők segítségével készítettek. Egy teljesen uj szervezési javaslatot terjesztenek a konvenció elé tárgyalás és elfogadás végett. Bővebb magyarázatot ad annak egyes pontjairól, a szervezés terveiről, a díjazásról, mely százalékos alapon van kiszámítva, valamint uj kerületi beosztásról és szervezők beállításáról a központ részéről. 145. ) Cher Ferencz szervező tesz jelentést a szervezés munkájáról és kifejti, hogy miért volt szükség a kerületi szervezőkre. Az uj terv szerint a szervezés egy szükebb körzetekre van osztva, mely nagyobb jövedelmet biztosit. Végül kéri a szervezők és titkárok szorosabb együttműködését. 146. ) Simó Mihály szervező jelenti, hogy megpróbálták a legjobbakat tenni ezen a téren és kidolgozták ezen ügyet a legjobb elgondolásuk szerint. A konvenció a szervezési ügyet elfogadja részletes tárgyalás alapjául. 147. ) Mr. Elmer T. Knodel számfejtő ad további felvilágosításokat, hogy mi a különbség a régi és uj szervezési rendszer, a régi és uj üzletszerzés valamint a tagmegtartás és javadalmazás között. A delegátusok több kérdést intéznek a számfejtőhöz, aki ezekre kielégítő választ ad a konvenciónak. 148. ) A fenti tárgyalás után indítványozzák a konvenciónak, hogy fogadják el a tisztikar javaslatát a szervezésre vonatkozólag, melyet a konvenció nagy többséggel elfogad. 149. ) A szervezési tervezet pontjai a következők: 1. ) Szervezési rendszerünk irányítása igazgatósági elgondolások alapján a mindenkori kpi. elnök hatáskörébe tartozzon. A múlt gyakorlata alapján bebizonyosodott, hogy a különálló főszervezőség minden központilag elvégezhető teendőjét alapszabályunk a központosított elnöki hivatal munkakörében is felsorolja. 2. ) A mai kilenc szervezési kerület helyébe négy nagy szervezési körzet, FIELD, alakítását ajánlja az UJ SZERVEZÉSI RENDSZERT KIDOLGOZÓ BIZOTTSÁG. E körzetnek, FIELD-ek vezetésére egyesületi életünket alaposan ismerő SZERVEZÉSI FELÜGYELŐK, angolul FIELD SUPERVISOR-ok alkalmaztassanak lehetőleg az eredményes szervezési múlttal biró kerületi szervezők közül. A kinevezés Főtisztviselők javaslata alapján az Igazgatóság által szerződéssel töi'ténjék. A SZERVEZÉSI-FELÜGYELŐ, FIELD SUPERVISOR, munkaköre: a.) a központi elnök utasításai alapján a KÖRZETEK szervezési munkálatainak személyes ellenőrzése, b.) szervezési munkára ambíciót és tehetséget érző tagok keresése és szervezőkké képezése, c.) Kerületi Szervezők, Kerületi Segéd Szervezők és Fiók Ügykezelők hivatalos könyveinek pei’iödikus felülvizsgálása. A SZERVEZÉSI FELÜGYELŐK javadalmazása meghatározott összegű havi fizetés legyen, utazási költségeik pedig mérfölddij alapon téritessenek meg. 3. ) Nagyobb taglétszámú fiókból önálló SZERVEZÉSI KERÜLET képezendő. Önálló SZERVEZÉSI KERÜLET képezhető egy város vagy szomszédos városok fiókjaiból is, ha azt fejlődés szempontjából az igazgatóság szükségesnek látja. A SZERVEZÉSI KERüLET-be tartozó fiók vagy fiókok ügykezelői munkáit egy teljes időt dolgozó ügykezelőre kell bízni. Az ilyen ügykezelő hivatalos neve KERÜLETI SZERVEZŐ, angolul DISTRICT MANAGER legyen. A teljes időt dolgozó ügykezelő az alapszabályokban előirott évi ügykezelési pótlék helyett a beszedett havidijak, stb., melyeket a kpi. pénztár részére továbbit, bizonyos százalékát kapja a kpi. hivatalból. Negyedévenként lemérendő uj tagszerzési kvótakötelezettsége van, melyért százalékos alapon tagszerzési jutalékra jogosult. Alkalmazása, kinevezése az Igazgatóság által megállapított szerződéssel a kpi. elnök által történik. Munkálkodásának ellenőrzése a szervezési felügyelő hatáskörébe tartozik. 4. ) Ahol önálló SZERVEZÉSI KERÜLET képzésére elegendő taglétszám nincs, de további fejlődésre a hely alkalmasnak lát- I szik, a központi elnök a fiók ügykezelőjét részidőt dolgozó KERÜLETI SEGÉD SZERVEZŐNEK, angolul ASSISTANT DISTRICT MANAGER-nek nevezheti ki. Az ilyen ügykezelő munkájáért az évi ügykezelési pótlék helyett a beszedett havidijak, stb., melyeket a kpi. pénztár részére továbbit, bizonyos százalékát kapja a kpi hivatalból. A kerületi segédszervezőknek hat hónaponként lemérendő tagszerzési kvótakötelezettségük van, melyért jutalékot ugyanazon kulcs szerint kapnak, mint a teljes időt dolgozó kerületi szervezők. Alkalmaztatás az Igazgatóság által megállapított szerződéssel a kpi. elnök által történik. Kerületi Segéd Szervezők munkájának ellenőrzése központi utasítás alapján a Szervezési Felügyelő hatásköre. 5. ) Szervezési kerületbe nem osztható fiókok ügykezelőit a Szervezési Felügyelő köteles időközönként meglátogatni, hogy szervezési problémákban segítséggel szolgáljon. Szervezési Felügyelő és Ügykezelő közös szerzeményű uj tagjai után azonban csak az ügykezelő jogosult az Igazgatóság által megállapított jutalékra. Az UJ SZERVEZÉSI RENDSZERT KIDOLGOZÓ BIZOTTSÁG ajánlja, hogy az ügykezelő az évi ügykezelési járulék helyett kapjon a beszedett havidijak, stb. után bizonyos százalékot. 6. ) Megállapítja az UJ SZERVEZÉSI RENDSZERT KIDOLGOZÓ BIZOTTSÁG, hogy az uj tagok legnagyobb része eléréses kötvényt vált ki. Törléseink legnagyobb százaléka az eléréses kötvényeknél tapasztalható. E két tünet arra enged következtetni, hogy az egyforma jutalékkulcs folytán szervezőink és ügykezelőink a magasabb havidiju kötvényeket favorizálják, nem pedig a jelentkező szükségletének és anyagi viszonyainak megfelelőt. Orvosláskép javasolja a bizottság a jutalékkulcsok variálását. Egész életre szóló biztosításoknál megemelt, eléréses kötvényeknél pedig mérsékelt jutalék kulcsot kérünk bevezetni olyan formában, hogy az átlagos jutalék kereseti lehetőség tiszteséges ellenértéket biztosítson azok számára, akik egyesületünk kötelékében a tagszerzési és tagmegtartási munkát végzik. 7. ) Uj üzletekért jutalék a ténylegesen befizetett biztosítási összeg alapján utalandó. Ha a jelentkező felvételekor negyed, fél, vagy éves kedvezményes dijat fizetett, akkor a tagszerző csak a kedvezményes dij után kapjon jutalékot, de ha a tag havonta fizet, úgy a beszorozott havidiju összeg legyen továbbra *is az irányadó. 8. ) A jelentkező felvételkor nyilatkozzon, hogy milyen terminus szerint fizeti a biztosítását. Havi, negyed, fél vagy éves biztosítási alapon. A periódus megváltoztatására a központi hivatal előzetes engedélye legyen szükséges. 150. ) Kolozsváry Kálmán gyülésvezető elnök a gyűlést holnap reggelig felfüggeszti. Kolozsváry Kálmán elnök; Uray Károly jegyző; John Szász, John Giraszin, jegyzőkönyv hitelesítők. FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV mely felvétetett 1947 évi szeptember hó 13-án a Verhovay Segély Egylet XXI-ik nagygyűlésének hatodik napján a Fort Pitt Hotel English Roomjában, Pittsburgh, Pa. 151. ) Kolozsváry Kálmán gyülésvezető elnök reggel 8 óra 30 perckor a folytatólagos gyűlést megnyitja és felkéri a jegyzőt a névsorolvasás megejtésére, melyen két delegátus kivételével mindenki jelen volt. 152. ) A gyülésvezető elnök felkéri Uray Károly jegyzőt az előző napi jegyzőkönyv felolvasására, melyet az alábbi kiigazítással a konvenció egyhangúlag elfogad. 153. ) A nagygyűlés elnöke felkéri a Fellebbezési Tanács elnökét Bandy Andrást, hogy tegye meg jelentését az elmúlt négy évről. A bizottság elnöke jelenti, hogy semmi ügy ez idő alatt nem volt tárgyalva. 154. ) Az Amerikai Magyar Szövetség tárgyalásánál kiigazítandó: A többség megelégedéssel veszi tudomásul az Amerikai Magyar Szövetséggel kapcsolatos szavazást. 155. ) Ezután a nagygyűlés elnöke bejelenti, hogy Pataky Sári sajtóképviselő a So. Bend.-i “Magyar Mozi” cimü lapot is képviseli. 156. ) Továbbá jelenti a gyülésvezető elnök, hogy szombaton a konvenció csak délután 1 óráig tart és kéri a delegátusokat, hogy akik eltávoznak, jelentsék azt be, ha hétfőn reggel nem lehetnek jelen a gyűlés megnyitásakor. 157. ) Kolozsváry Kálmán elnök kéri a Fegyelmi Bizottság elnökét, Mészáros Györgyöt, hogy tegye meg jelentését a nagygyűlésnek, melyben jelenti, hogy nem volt semmi ügy tárgyalás alatt. 158. ) A gyülésvezető elnököt kéri több delegátus, hogy a szervezési ügyet vegye a konvenció újra tárgyalás alá. A gyülésvezető elnök szavazás alá bocsájtja ezen kérdést. A delegátusok nagy többséggel megerősítik a tegnap elfogadott határozatokat.