Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-10-15 / 20. szám
1947. október 15. 7-IK OLDAL gyalását tűz ki napirendre. 160. ) A kpi. titkár tesz bővebb jelentést az igazgatóság terveiről a betegsegélyezés kérdésében. Az 1945. évi vizsgálat után az Insurance Department utasította a központi hivatalt, hogy biztosabb alapokra fektesse a betegsegély alapot. Ezen ajánlat után a kpi. hivatal megígérte az Insurance Departmentnek, hogy a konvenció alkalmával orvosolni próbálják ezen ügyet, mivel leginkább az öreg tagokat érinti. Ezen ügyet az elnök vita tárgyává teszi, mely alkalommal több delegátus felszólalt és tette meg észrevételeit és kérdéseit. 161. ) 10 óra 45 perckor az elnök a gyűlést 15 percre felfüggeszti. 162. ) Szünet után a gyülésvezető elnök a gyűlést megnyitja. 163. ) A kpi. titkár javaslatot terjeszt a nagygyűlés elé folytatva a betegsegélyző ügy tárgyalását. A nagygyűlés a következő határozati javaslatot fogadja el egyhangúlag: Kimondja a nagygyűlés, hogy az egyesület igazgatósága és a központ tisztikara kérje ki az Insurance Department engedélyét ahhoz, hogy az uj betegsegélyezési rendszer életbeléptetésére adjon egy újabb határidőt. Ugyanakkor megbizza a kpi. tisztikart és az egyesület hites számfejtőjét, hogy egy olyan tervezetet dolgozzon ki, mely lehetővé tenné ennek a kérdésnek megoldását úgy, hogy egyesületünk idős tagjait sérelem ne érje. Amennyiben ezt a kidolgozott uj megoldási formát az Insurance Department előzetesen jóváhagyja, küldessék az ki a XXI-ik konvenció nagygyülési képviselőihez leszavazás végett. Ha ehhez a kiküldött javaslathoz a nagygyülési képviselők többsége hozzájárul, annak érvényessége éppen olyan lesz, mintha azt a konvenció jelenlétében tárgyalták és szavazták volna meg. 164. ) A nagygyűlés ezután kéri a kpi. hivatalt, hogy a konvenció határozatát az Insurance Departmentnek küldje el jóváhagyás végett. Ezen határozat 72 — 39 szavazat ellenében fogadtatott el. 165. ) Egy sürgősségi indítványt tárgyalt ezután a konvenció, hogy a kerületi és helyi szervezők itten maradjanak-e a nagygyűlés végéig. Titkos szavazást inditványoznak, melyet 74 — 38 szavazat ellenében a konvenció elfogad. 166. ) A szervezők ittmaradása ügyében az elnök ezután elrendeli a titkos szavazást, mely 73 — 73 szavazat-egyenlőségben végződött. A gyülésvezető elnök megindokolva szavazatát a szervezők ittenmaradása mellett döntött, amit a konvenció tudomásul vett. 167. ) Ezután az Alapszabály módosításának a tárgyalása következett, melyet pontról pontra tárgyalt a nagygyűlés és a következő módosítást rendeli el: 168. ) I. fejezet. A NAGYGYŰLÉS. 3.P. A nagygyűlés összeállítása. A nagygyűlés tagjait a kerületek gyűlései választják. A kerületek számát a mindenkori taglétszám arányában az igazgatóság állapítja meg, annak az alapelvnek figyelembevételével, hogy a lehetőség szerint egy kerületben 400-nál kevesebb tag ne legyen. A fiókokat az egyes kerületekbe az igazgatóság osztja be. Ha egy fiók egymaga alkot egy kerületet, ez képviselőjét közvetlen szavazás utján választja meg. Amennyiben valamelyik kerület tagjainak száma annyira emelkedik, hogy két vagy több kerületet képezhetne, nem osztandó szét külön kerületre, hacsak azt a kerületnek külön kerület felállítására kellő taglétszámmal rendelkező fiókjai nem kérik, hanem annyiszor egy képviselőt választ, amennyire ezen alapszabályok értelmében jogosult, kivéve a 400-as taglétszámot elért fiókokat, amelyek külön kerületet képeznek. A kerületi beosztás az alapszabály mellékletét képezi és annak minden változtatása a hivatalos lapban közzéteendő. Hogyha időközben a kerület taglétszáma szaporodna, a következő arányban küldhetnek képviselőt a nagygyűlésre: 400 tag után egy delegátust és minden további 400 tag után egy újabb delegátus küldhető. Visszaesésnél ugyanezen arány az irányadó mindaddig amig 400 tagra vissza nem esik a kerület taglétszáma. Az utóbbi azonban a 400-on alól is küldhet egy képviselőt mindaddig, mig a helyzetnek megfelelően az igazgatóság más kerülethez nem csatolja”. 169. ) Ezen alapszabály módosítást a nagygyűlés 93 — 54 szavazat ellenében elfogadta. 170. ) Kolozsváry Kálmán gyülésvezető elnök 1 óra 10 perckor a gyűlést hétfő reggelig felfüggeszti. Kolozsváry Kálmán, elnök; Uray Károly, jegyző; Pál Istvánná, Molnár Ferencz, jegyzőkönyv hitelesítők. FOLYTATÓLAGOS JEGYZŐKÖNYV mely felvétetett 1947 évi szeptember hó 15-én, a Verhovay Segély Egylet XXI-ik nagygyűlésének hetedik napján, a Fort Pitt Hotel English Roomjában Pittsburgh, Pa. 171. ) Kolozsváry Kálmán gyülésvezető elnök reggel 8 óra 30 perckor a folytatólagos gyűlést megnyitja és felkéri a jegyzőt a névsorolvasás megejtésére, melyen minden delegátus jelen volt. 172. ) A gyülésvezető elnök felkéri Uray Károly jegyzőt az I előző napi jegyzőkönyv felolvasására, melyet Molnár Ferencz és Pál Istvánná ellenőriztek és a gyűlés egyhangúlag elfogadott. Fenti jegyzőkönyvet az ellenőrzők hitelesítették. 173. ) Az elnök felolvassa az üdvözlő táviratokat, melyek a következők: Joseph Prokopovitsh 89. fiók, Homestead, Pa., Nt. Szíjártó István Columbus, Ohio, Szabó Istvánná, 361. fiók, Cleveland, Ohio. Fentiek jókívánságaikat küldik a konvenció tagjainak és résztvevőinek, melyet a konvenció köszönettel tudomásul vesz. 174. ) A gyülésvezető elnök jelenti, hogy Nyers István a fellebbezési bizottság elnöke kéri, hogy 29 tagú bizottságával kivonulhasson a jegyzőkönyv felöl vassására és hitelesítésére. A konvenció fenti javaslatot egyhangúlag elfogadja és a felebbezési bizottság tagjai kivonulnak. 175. ) A nagygyűlés ezután tovább folytatja az Alapszabály módosításának pontról pontra való tárgyalását, melynek folyamán a következő módosításokat eszközli: 176. ) A nagygyülési képviselők. 4. §. E pont negyedik bekezdésének tizenegyedik sorától a következő módosítások vannak a bekezdés végéig: “Az angol nyelvű kerületeknél nagygyülési képviselővé amerikai születésű vagy amerikai elemi iskolákat járt teljes jogú tag választható. Nagygyülési képviselőnek minden olyan veterán tag. aki a második világháborúban szerzett sérülés vagy betegség folytán nem helyezhető vissza a Betegse.gélyző Osztályba, nagygyülési képviselőnek választható.” 177. ) Ugyanezen pont hatodik bekezdése a következőképen módosul: “Nem lehet nagygyülési képviselő az olyan tag, akinek főjövedelme a Verhovay Segély Egylettel fenálló szerződésből származik, valamint igazgatósági vagy ellenőrző bizottsági tagok.” 178. ) A 6. §. “A nagygyűlés megalakulása” cimü pont ötödik bekezdésében a következő szavak maradnék ki: “szavazati jog illeti az egylet elnökét valamint a főtisztviselők által saját körükből választott egy főtisztviselőt.” 179. ) A 7. §. a.) pontja a következőképen módosul: “Az erre vonatkozó határozatok azonban csak akkor lépnek életbe, ha. azokhoz a fiókok többsége hozzájárul. A fiók szavazatok összeszámlálásánál minden fiók szavazata annyi szavazatnak számítandó, ahány tagja van a fióknak.” A 7. §. d.i pontjából a következő szava^ maradnak ki: “aki egyúttal az igazgatóság elnöke is.” 180. ) Ugyanezen cikkely L.) pontjának második bekezdésének nyolcadik sorában “5 nagygyülési képviselő” helyett “15 nagygyülési képviselő” kerül. 181. ) A II. fejezet 8.§. “A kerületek gyűlései’.’ cimü alapszabály első és második bekezdése a következőképen módosul: “A kerületek gyűléseit a fiókok delegátusai alkotják. Minden fióknak, amelynek legalább 25 tagja van, joga van egy delegátust küldeni a kerületi gyűlésre. Nagyobb taglétszámmal rendelkező fiókok a következő arányban küldhetnek képviselőt a kerületi gyűlésre: 25-től 199 tagig egyet, 200-tól 299-ig kettőt és 300-tól 399-ig hármat. Az olyan fiókok, melyek egymagukban alkotnak kerületet, a kerület jogait a fiók gyűlésén gyakorolják”. i 182. ) Fenti alapszabálymódositásokat a gyűlés nagy többséggel megszavazta. 183. ) Délután 1 órakor a gyűlést vezető elnök a gyűlést, ebédidőre felfüggeszti. 184. ) Délután 2 órakor Kolozsváry Kálmán gyülésvezető elnök a folytatólagos gyűlést megnyitja. 185. ) Az elnök felkéri Pálos Ernőt, a Fellebbezési Bizottság jegyzőjét, a Fellebbezési Bizottság jegyzőkönyvének a felolvasására. 186. ) Mielőtt azonban erre sor kerülne, Révész kpi. titkár javaslatot terjeszt a konvenció elé, hogy Daragó József ügyében a tárgyalást az újságírók és vendégek jelenléte nélkül zárt gyűlésen tartsák meg. 187. ) Fenti javaslatot hoszas vita követte, mely után a gyülésvezető elnök elrendelte a szavazást, mely szerint 61 — 39 arányban a delegátusok titkos szavazással úgy döntöttek, hogy a Daragó József elleni ügyet zárt tárgyaláson folytatják le. 188. ) A zárt tárgyalás lefolytatása után Kolozsváry Kálmán gyülésvezető elnök kihirdette, hogy a konvenció 76 — 69 szavazat ellenében kimondta, hogy Daragó Józsefet nem ismeri el delgátusnak. Verhovayak Lapja 159.) Ezután a gyülésvezető elnök a Betegsegély ügy tár-