Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-02-27 / 9. szám
8-ik, oldal 1946 február 27 Verhovayak Lapja VE1H0YÄY ÜGYKEZELŐK ALBUMA FÖLDESY GYÖRGY — 9-IK FIÓK — FRANKLIN, N. J. Földesy György, ki 77 Sterling St., Franklin, N. J. címen lakik, Magyarországon született 1893 január 28-án. Tizenhat éves korában jött Amerikába, 1909 február 16- án. Ugyanabban az esztendőben munkába állt az N. J. Z. Co., vállalatnál és azóta is ott dolgozik, jelenleg mint gépész. 1914 október 19-én vette nőül Kovács Jolánt, aki két gyermekkel ajándékozta meg. Ifj. Földesy György, ki 30 esztendős és Mrs. Paulding sz. Földesy Jolán, 27 éves, mindketten családosak már. Ifj. Földesy György őrmesteri fokozatban vett részt a világháborúban. A két unokával együtt Földesy György családjában egyesületünknek hét tagja van. Ügykezelő tagtársunk 1918-ban lett egyesületünk Franklin, N. J.-i 9-ik fiókjának tagja. 1919-től 1921-ig jegyzője volt a fióknak, mely aztán 1932-ben ügykezelő-titkárrá választotta meg s e tisztséget azóta is viseli. Egyesületünk CO-ik jubileumának évében tölti be ügykezelői tisztségében a 15-ik esztendőt. Harminc éves korában kerülete delegátusként küldötte ki egyesületünknek 1923-ban, Pittsburghban, megtartott országos konvenciójára. Földesy György ügykezelő mindég nagy érdeklődéssel viseltetett az egyházi és társadalmi élet iránt és több hivatalt is viselt a múltban. A Verhovay Segély Egylet fejlődése azonban szívügye volt. Közel száz uj tagot hozott egyesületünk táborába és az 1940-ben rendezett tagszerzési verseny alkalmával 25 dolláros dijat is nyert. A 9-ik fiók New Jersey állam észak-nyugati sarkában, a többi fiókoktól elszigetelten, működik és Földesy György kitartóan küzd e fiók érvényesüléséért és a tagmegtartás téréit értékes munkát végez. Lelkiismeretes és odaadó munkájának egyetlen jutalma a 9-ik fiók tagjainak ragaszkodása és bizalma. FIÓK-HIREK (Falytatás a 7-ik oldalról) fiók öt centes árvaalapja s igy március havában már az ötödik magyar árvának eltartását vállalta és fizette be a 164-ik fiók. A fiók vezetősége Mrs. Margaret Kunstadtot bizta meg a tagság hivatalos képviseletével a Detroit, Mich.-ban március 17-én megtartandó nagy emlékünnepen. KUNSTADT ERNŐ, ügykezelő. 348 IK FIÓK. — MONA, W. VA. — Felkérem a tagtársakat, hogy március hó 17 -én megtartandó rendes havi gyűlésünkön mindnyájan jelenjenek meg, mert oly fontos ügyekről lesz szó, melyek minden tagtársamat érdeklik. KOVÁCS JÓZSEF, ügykezelő. 443-IK FIÓK.—DETROIT, ■MICK. — Tisztelettel értesítem a Romulus, Mich.-i 486- ik fiók tagfait, hogy fiókjuk a 443-ik fiókhoz csatlakozottj tekintettel arra, hogy az ügykezelői tisztség betöltésére nem vállalkozott senkisem. Felkérem tehát a volt 486- ik fióknak a tagjait, hogy havidijaikat ezentúl az alábbi címre szíveskedjenek elküldeni: Joseph Szabó, manager 9089 Lyon Street, Detroit, 17, Mich., telefon VI. 2-8077. Szeretettel ígérem a volt 486-ik fiók minden tagjának, hogy ügyeikben a legnagyobb pontossággal fogok eljárni. Ugyanakkor kérem, hogy támogassanak abban az igyekezetemben, hogy minél több uj tag felvételével még nagyobbá tehessük egyesületünket. SZABÓ JÓZSEF, ügykezelő. 525-IK FIÓK. — LOS ANGELES, CAL. — SIKERÜLT A PARASZTBÁL. Február 16-án tartotta meg az 525-ik fiók vacsorával egybekötött parasztbálját, ez évbeni első nagyszabású táncmulatságát. Meglepően sokan vettek részt a mulatságon, melyet a Herman Hall helyiségében tartottunk meg. Bár kevesen jöttek el nemzeti viseletben, de ezek annál kedvesebb változatosságot hoztak a táncoló sokaságba. Különösen nagy feltűnést keltett Walter King fehér-gatyás falusi nyári parasztviselete. Ez az amerikai születésű fiatalember virágos kalappal a fején, pántlikás bottal a kezében a régi óhazai lakodalomba hívogató vőfély emlékét keltette fel. örülünk annak, hogy a King családot sok más amerikai barátukkal TIZENKETTŐ KÖZÜL AZ EGYIK . . . SOOS I. JÁNOS. Özvegy Soós Istvánná és egész családja a Palmerton, Pa.-i 168-ik fióknak a tagja .. . Tizenhármán voltak eredetileg, az apa, az édesanya és a tizenegy gyermek, de nyolc esztendővel ezelőtt özvegyen maradt Soós Istvánná és azóta tizenkét tagja van egyesületünknek özv. Soós Istvánné családjában. Bemutatjuk a tizenkettő közül az egyiket, Soós I. Jánost, aki 1942 november 26- án vonult be katonai szolgálatra, tehát több mint három esztendeje szolgálja hazáját, de még most is Németországban van a megszálló sereggel. Adja a jó Isten, hogy mielőbb hazatérhessen édesanyjához, hogy teljessé legyen az a családi kör, melyből mégis mindég hiányozni fog az édesapa, néhai Soós István, aki egyesületéhez hü özvegyében és gyermekeiben oly drága örökséget hagyott maga után . . . együtt már több ízben láttuk a Verhovay bálokon. A jókedv és hangulat talán csak azért nem volt tökéletes, mert kicsi volt a hely és a vacsora is hamar elfogyott, sokak csalódására. De ennek a magyarázata az, hogy több vendég jött, mint ahányra számítani mert a rendezőség. Akik idejében jöttek és vacsorához jutottak, nem győzték dicsérni a rántott csirkét, töltött káposztát és fánkot, melyet a Verhovay asszonyok készítettek. Két tárgy is került kisorsolásra. Kosztin Miliályné nyert egy cérna karikákból készült kis diszasztalt és Kurovsky Sándorné kézimunkát. Hálás köszönet illeti meg a nagyon sok és nehéz munkát végzett asszonyokat és mindazokat, akik adományaikkkal és munkájukkal hozzájárultak a bál sikeréhez. Nem volna teljes a beszámolónk, ha nem emlékeznénk meg Tamás Albert és Szarka Ella nagyszerűzenekaráról, mélynek remek darabjai és nótái az éjféli órákig szórakoztatták közmegelégedésre a közönséget. (Gy. S.) "MOZI VILÁG" A HAZELWOODI GRAND SZÍNHÁZBAN SZERDÁN, CSÜTÖRTÖKÖN, MÁRCIUS 13-ÁN, 14-ÉN este fél 6 órai kezdettel ‘UZ BENCE’ — A SZÉKELY SZERELEM és az ‘ÉDES MOSTOHA’ cimü filmek lesznek bemutatva. — Helyárak: 50 cent, gyermekeknek 16 cent, adóval együtt — A bevétel 10%-át a Magyar Segélyakció javára fordítjuk. HOGYAN SZERET A SZÉKELY? MEGMUTATJA “UZ BENCE” — A SZÉKELY SZERELEM” C. FILM Ugyanazon a műsoron az “Édes Mostoha” “UZ BENCE — A SZÉKELY SZERELEM”, mint az tudvalevő, a költői szépségű erdélyi havasokban játszódik le. A felvételek annak rendje és módja szerint elejétől-végig a helyszínen készültek. Meséje egy kettős szerelmi történet, melynek könnyel és humorral bőven kevert váratlan fordulatai az első perctől az utolsóig lekötik még a legkényesebb Ízlésű mozilátogató figyelmét is. Jávor Pál valóban eleget tett a közönség várakozásának. Jobb, sokoldalúbb és magyarosabb, mint valaha volt. Minden túlzás nélkül “UZ BENCE — A SZÉKELY SZERELEM” Jávor legnagyobb és legsikerültebb filmalkotása. _ Bordy Bella a női főszereplő. Ő is és Szilassy László, Mály Gerő, Ölvedy Zsóka, Bilincsy Tivadar, Tompa Sándor és a nagyszabású slágerfilm többi szereplői egytől-egyig méltó partnerei Jávor Pálnak. Itt látni meg, hogy szeret a székely ember! Ez a kép igazán hü tükre a román uralom alatt levő magyar .Erdélynek. Ezt a képet minden magyarnak meg kell nézni. Ugyanazon a műsoron az “ÉDES MOSTOHA” Pécsi Gizi és Bura Károly cigányzenekarával a főszerepben. GYÁSZJELENTÉS A Verhovay Segély Egylet Igazgatósága megszomorodott szívvel jelenti, hogy egyesületünk ELISMERT TAGJA ID. SZABÓ PÁL a Passaic, N. J.-i 87-ik fiók nagyrabecsült tagja 1946 február 14-én jobblétre szenderült. Elismert tagtársunk földi maradványait a jóbarátok, rokonok s a Verhovay Segély Egylet tagsága átlalános részvéte mellett temették el Passaic, N. J.-ben február 16-án, szombaton. Egyesületünk tagjai nevében Igazgatóságunk mély részvétét fejezi ki elhunyt tagtársunk családjának és a kiterjedt rokonságnak. EMLÉKÉT KEGYELETTEL ŐRIZZÜK SZIVÜNKBEN. SZABÓ PÁL TEMETÉSE Nagy szomorúságot keltett a Passaic, N. J.-i 87-ik fiók tagsága körében Szabó Pálnak, a fiók évtizedeken át volt ügykezelő-titkárának, többizbeni konvenciós delegátusnak, elhunyta. Mindenki szerette, mindenki becsülte e tagtársunkat, akinek működése nagy elismerést szerzett neki egyesületünk össztagsága részéről is. Szombaton, február 16-án reggel kilenc órakor temet* ték néhai Szabó Pál földi maradványait a helybeli római katolikus templomból. Gyászmisét mondottak elhunyt tag* társunk lelki üdvéért Father Gáspár és Father Molnár, mig a gyászbeszédet és szertartást Father Gáspár végezte. A fiók nagy halottját tagtársai vitték az utolsó pihenőre. Szabó István, Puskás József, Zsigray Károly, Tóth Kálmán, Viszokay József és id. Rock Károly voltak a halottvivők. “Elismert” tagjaink temetésén egyesületünk igazgatósága mindenkor képviselteti magát, ez esetben azonban nem igy történt, mert a Központi Hivatal már csak a temetés után kapta meg az értesitést kiváló tagtársunk elhunytáról. És igy ezúton fejezzük ki a Verhovay Segély Egylet központi tisztikara, az Igazgatóság és a tagság nevében mély részvétünket “Elismert” Szabó Pál gyászoló özvegyének, négy fiának, leányának és hat unokájának, valamint a széleskörű rokonságnak.