Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-02-06 / 6. szám
2-ik oldaS 1946 Február 6 Dr. Chornoky Viktor magyar követség! tanácsos beszéde (Folytatás az 1-ső oldalról) ELÉNK AZ ÉHHALÁLNAK SÖTÉT ÉS DRÁMAI KÉPEIT, DE NEM VOLNA MEG E REMÉNYSÉGÜNK ARRA SEM, HOGY A JÖVENDŐ SZÁMÁRA BIZTOSÍTANI TUDJUK AZ EMBERI ÉLET ELŐFELTÉTELEIT. A harmadik: Talán éppen ezekben az órákban alkotja meg a magyar nemzetgyűlés a magyar szoverenitás letéteményese az uj magyar élet legerősebb fundamentumát: törvényt alkotunk az emberi szabadságjogok védelméről és intézményes biztosításáról. MEGSZÜLETIK A MAGYAR “BILL OF RIGHTS”. ÚGY ÉRZEM, ENNEK JELENTŐSÉGÉT TALÁN SENKI SEM TUDJA ANNYIRA ÉRTÉKELNI, MINT ÉPPEN ÖNÖK, AKIK MA EGY SZABAD ORSZÁG SZABAD POLGÁRAIKÉNT ÉLNEK ITT ÉS AKIKNEK LEGNAGYOBB RÉSZE NEM KIS MÉRTÉKBEN AZÉRT HAGYTA EL AZ ÓHAZÁT, MERT GAZDASÁGILAG, VAGY POLITIKAILAG NEM LÁTTA BIZTOSÍTVA A MAGA SZÁMÁRA SEM A SZABAD ÉLET LEHETŐSÉGEIT. Csak néhány dolgot mondottam el és ezek mind azt mutatják, hogy ma Magyarországon komoly és becsületes erőfeszítések folynak egy jobb és megelégedettebb életforma alakítása érdekében. Van a magyar demokráciában erő és mert van erő, tovább kell erősítenünk, népszerűvé kell tennünk. Nem szabad engednünk, hogy a reakció, vagy a reakció durva, erőszakos módszerei még egyszer rombadöntsék azt, amiért magyar milliók évszázadok óta harcoltak. A magyar demokráciának a nehézségei is súlyosak. Egy elvesztett háború romjai nehezednek rá és verik béklyóba a kibontakozó uj magyar életet. Az ország ma még a fegyverszünet átmeneti állapotában él, de őszinte reménységgel tekint a világot rendező nagyhatalmak, az Egyesült Államok, a Szovjet Unió és Nagybrittania felé, hogy mielőbb számára is eljöhet a végleges békekötés lehetősége. Legsúlyosabb a helyzetünk gazdaságilag. Önök, akik ebben a boldog és áldott országban élnek, nem is tudják talán elképzelni, MILYEN MÉRHETETLENÜL KESERVES A NYOMOR AZ ÓHAZÁBAN. Talán el sem tudják képzelni azt, hogy mi van a szürke számok mögött akkor, amikor arról beszélek, hogy EBBEN A PILLANATBAN MAGYARORSZÁG A VILÁG KÖZELLÁTÁS TRAGIKUS SZENZÁCIÓJA: ODAHAZA A FEJADAG ALIG ÉRI EL A NAPI 560 KALÓRIÁT. Talán el sem tudják képzelni azt, hogy mit jelent ez. ÚJSZÜLÖTT CSECSEMŐKET LÁTNI, AKIK RUHA HELYETT ÚJSÁGPAPÍRBA VANNAK TAKARVA. LÁTNI ÉS TUDNI AZT, HOGY BUDAPESTEN BE KELL ZÁRNI A KÓRHÁZAKAT, MERT NINCS FŰTŐANYAG. Nekünk, akik eljöttünk ide, hogy képviseljük a magyar demokráciát, higyjék el, ez nem közhely. Megkeseredik szájunkban a falat, ha arra gondolunk, mi van odahaza. HA ARRA GONDOLUNK, HOGY TÖMEGESEN HALNAK ÉHEN AZ EMBEREK MAGYARORSZÁGON. Sokat beszélnek arról, hogy infláció van Magyarországon. Nos hát ennek az inflációnak az okai nem elsősorban finánctechnikai problémákban keresendők, hanem keresendők a teljes és tökéletes áruhiányban. És nem arról van szó, hogy a magyar nép nem akar dolgozni, hogy nem tettünk meg mindent az ország ujáépitésének érdekében. A magyar demokrácia pártjai most a fenyegető napi problémák súlya alatt, amikor a puszta lét vagy nem-lét kérdéséről van odahaza szó, történelmi magaslatra tudtak emelkedni az együttműködés és a nagy szempontoknak, a nemzet sorsdöntő érdekeinek szem előtt tartásával. Haladt az ujáépités. Láttam Bécset és láttam Budapestet. Láttam Bécset, ahol csak három napig tartott az ostrom, kevesebb a rongálódás, de sokkal több az eltakaritatlan rom, mint Budapesten, ahol 52 keserves napon keresztül szenvedtük meg a poklok poklát. És el kell mondanom még egyet. Be kell számolnom arról az imponáló teljesítményről is, amelyet a magyar parasztság végzett az elmúlt őszön. Magyarország békebeli vetésterülete 3,400,000 katasztr. hold volt. Nos, a magyar parasztság az elmúlt őszön ereje végső megfeszítésével, gépek és igaerő nélkül is, bevetett 2,800,000 katasztr. holdat és ezzel biztosította azt, hogy ha Magyarország népe megtudja élni a következő aratást, elmúlik fölülünk az éhhalál veszedelme. De el kell jutnunk odáig valahogyan. ÉS ITT KÉREM, AZ ÖNÖK SEGÍTSÉGÉT, AZ ÖNÖKÉT, AKIK FELÉ A MAGYAR NÉP MILLIÓINAK FOHÁSZA ÉS REMÉNYKEDÉSE SZÁLL. KÉRJÜK, HOGY TEGYENEK MEG MINDENT, FESZÍTSÉK MEG MINDEN Verhovayak Lapja Gyászjelentés 1945 DECEMBER HÓRÓL A Verhovay Segély Egylet szomorodott szivvel jelenti az alant megnevezett tagok elhunytét. Fiók A tag neve — Kora 13 Coleman Michael ___________ 72 14 Tarkanyi Béla _________ 65 14 Tusai George _________ 61 14 Zsitnvar Michael ___ 80 17 Hodovan Michael. 60 17 Kondos Peter _ _____________ 55 17 Varga Paul ____ 58 21 Boda Joseph _ _ 57 21 Marton Stephen 64 26 Dudás Michael 61 34 Rozgonyi Joseph. ___ _ 56 36 Szanyi Stephen __ .__________ 62 37 Kepes Andrew __________ 76 43 Ocsvary Stephen ____ 47 54 Dudás Stephen ______ __ 60 59 Nihoff Stephen 22 64 Andorka Frank _ _ .__________ 61' 67 Cazsmar Joseph _ ___ _________57 _83 Edelheit Joseph ___________ 62 84 Farkas Louis ________ 64 89 Bukpczky Joseph __ 70 107 Potyok Alexander _ .. _ _ 64 108 Szabó Joseph ------------_ _________ 73 119 Szuch Mrs. Louis — -__________ 61 123 Phillips Paul J. ___________ 30 127Gruber Andrew __ -50 129Buczko Mrs. Stephen _ 71 132Husvar Michael 56 133Pordan Mrs. Frank ____. _______ 64 197Gallaba Mrs. John _________ 65 214Gvuricza Joseph _____ 74 214Olbei John _ 60 234Kovács Frank _ 60 237Treiber Charles _ . _ _ 65 286Torok Frank _ __ __________ 75 345Palfi Mrs. Joseph _ __________ 51 349Kis Alexander _ _ 56 382Klean Nicholas . _ 64 LEGYEN ALMUK CSENDES! EREJÜKET, NE LEGYEN IDŐ SEMMI MÁS MELLÉKES PROBLÉMÁRA! SEGÍTSENEK, HOGY MEG TUDJUK TARTANI A JÖVENDŐ BOLDOG ÍGÉRETÉT AZ ÉHEZŐ MAGYAR MILLIÓK SZÁMÁRA. SOK MILLIÓ EMBERT AKI NEM AKAR MÁST, CSAK SZABAD ÉS MAGYAR ÉLETET ÉLNI, MEG TUDJUK MENTENI AZ ÉHENHALÁS FENYEGETŐ VESZEDELMÉTŐL. Tudom, hogy a nehézségek nagyok. Elsősorban nehéz a szállítás kérdése. Itt bejelenthetem azt, hogy mindent megteszünk a magunk részéről is, ennek a nehézségnek a leküzdésére. A MagyaTorázágnak nyújtandó UNRRA segéllyel kapcsolatos tárgyalásaink folyamán az UNRRA vezetői kilátásba helyezték azt, hogy A SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK AZ UNRRA SEGÍTSÉGÉVEL IS ELJUTHATNAK MAGYARORSZÁGRA. De tegyenek meg önök is mindent a maguk részéről is ezeknek a nehézségeknek a leküzdésére. ELTERJEDTEK OLYAN HÍREK IS, HOGY A MAGYAR KORMÁNY KORLÁTOZZA A SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOK VÁMMENTES BEHOZATALÁNAK ENGEDÉLYEZÉSÉT. Ez ügyben már intézkedtünk. Meg vagyunk győződve arról, hogy amennyiben egyáltalán volnának ilyen nehézségek, azoknak áthidalására minden körülmények között mód lesz. Nem tudok mást kérni befejezésül sem: Fogjanak öszsze minden építő erőt, adjanak, segítsenek, az ország gazdasági megmentésétől függ a politikai stabilizáció kérdése is. Segítsenek, hogy Magyarországon kiteljesedjék a demokrácia, a szabadság és ma, a magyar történelemnek talán legkritikusabb időszakában is, szilárd és megdönthetetlen fundamentumot tudjunk teremteni a jövendő szabad, boldog és magyar élet számára! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! ODAHAZA ÉHEZŐ ÉS FÁZÓ EMBEREK ORSZÁGOT ÉPÍTENEK. UJ ORSZÁGOT A ROMOK FÖLÖTT! SEGÍTSENEK NEKÜNK, HOGY EZ AZ ORSZÁG SZABAD ORSZÁG ÉS MAGYAR ORSZÁG LEHESSEN! Fiók-hírek Lapzárta minden pénteken délelőtt. A péntek reggel utáni postával érkező hírek már nem helyezhetők el a lapban. Kérjük ügykezelő tagtársainkat, hogy híreiket úgy küldjék el, hogy azok lapzárta előtt a szerkesztőséghez érkezzenek. 8-IK FIÓK. — JOHNSTOWN, PA. — Február hó 10-én, vasárnap este pontosan 6 órakor disznótoros vacsorát rendezünk a Szent Imre Hitközség Chestnut Street-i termében. Szeretettel hivjuk meg ez alkalomra úgy a helybeli, mint vidéki tagtársakat és az összmagyarságot. Magyaros kolbászt, hurkát szolgálunk fel e vacsorán vendégeinknek. Táncmulatságot is tervezünk erre az estére, de mert még nem sikerült zenekart szereznünk, s ennek következtében a jegyek árát sem szabhattuk meg. A RENDEZŐSÉG. 27-IK FIÓK. — TOLEDO, OHIO. — Februári gyűlésünket nem 10-én, hanem február 17-én tartjuk meg a református templomnak február 10:én megtartandó megnyitási ünnepélyére való tekintettel. KEREKES GYULA, ügykezelő. 35-IK FIÓK. — NEW YORK, N. Y. — Gyűléseinket minden hónap első csütörtökjén este 8 órakor tartjuk meg uj helyiségünkben, a Görög Katolikus Hitközség “Árpád” Termében, 223 East 82nd Street alatt. KLEINER MIKLÓS, ügykezelő. 37-IK FIÓK. — CHICAGO, ILL. — Fiókunk a Női Clubbal együtt nagy kártyaestélyt rendez a Segélyakció javára február 13-án, szerdán este 8 órai kezdettel a Magyar Házban, 817 E. 92nd Str., Chicago, 19, 111.' Kérjük a fiók minden tagját, de különösen a női tagtársakat, hogy nyereménytárgyak adományozásával segítsék sikerre e vállalkozásunkat. Egyben bejelentjük, hogy fiókunk 1946 junius 16-án ünenpli meg 40 éves jubileumát a Burnside-i Magyar Házban, 817 E. 92nd Street, ' Varga András, elnök, Rohaly József, ügykezelő 83-IK FIÓK. — NEW YORK, N. Y. — Fiókunk rendes gyűléseit minden hónap második csütörtökjén este 8 órakor tartja meg 1351 Third Avenue, első emeleti termében. PALÁNGI KÁLMÁN, ügykezelő. (Folytatás a 3-ik oldalon)