Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-10-23 / 43. szám

(Verhovay Journal) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 OKTÓBER 23 NO. 43. SZÁM A Pittsburghi Második Qenerációs Ifjúság Szenzációs Sikerű Segélyakciója Emberek ígérnek— Emberek Felejtenek Évtizedek óta kongatják az amerikai magyarság sorsa felett a temetési harangokat. Évtizedek óta jósolgatják, . hogy a bevándorolt, első ge­nerációs amerikai magyarok elfogytával nem lesz többé, aki törődjön a magyarság ügyeivel . . . Évtizedek óta hirdetik a sötéten látók, hogy az amerikai magyar­ság intézményei azok utolsó tagjaival együtt fognak a sírba szállni . . . Hiába láttuk számtalan esetben, hogy az öregek lel­kében élő szikra magasba lobogó lángra kapott a fiata­lok lelkében, mégsem hittek a csüggedt lelküek a bizonyi­­tékoknak . . . Csak kongat­ták a harangot, csak öntöz­­gették továbbra is az ame­rikai magyarság jóelőre megásott sírját korai köny­­nyeikkel azok, akik azt hit­ték, hogy csak ők tudnak nagy terveket szőni és azo­kat nagy tettek utján meg­valósítani . . . Nos, most újabb bizo­nyítókkal szolgálunk arra, hogy a sírásóknak nincs igazuk . . . Oly bizonyítók­kal, mely minden igaz lélek­ben a hála imádságos érzé­seit kell, hogy felkeltse. . . Oly bizonyítékkal, melyet a legkételkedőbb szív is csak hozsannával fogadhat ... S minden jel arra mutat, hogy ez a most szolgáltatott bizo­nyíték csak az első lépés. Csak az tudja, aki együtt ál­modott, együtt tervezgetett ezekkel a fiatalokkal, hogy mily messzire fognak vezet­ni a következő lépések . . . HACSAK A LETŰNŐ NEM­ZEDÉK GÁNCSOT NEM VET ELÉJÜK! De kezdjük élűiről . . . Néhány hete annak, hogy a Verhovay Székház Igazga­tósági termének hosszú asz­talát fiatalok ülték körül az esti órákban . . . Akik ezt a gyűlést össze akarták hozni, egyesületünkhöz fordultak s tekintettel a gyűlés céljára, a központi hivatal rendelke­zésükre bocsáj tóttá a termet . . . Pittsburghi és környék­beli városokbeli fiatalok je­lentek meg ezen a gyűlésen . . . Egytől-egyig amerikai születésű, magyar származású fiatal férfiak és nők, akiknek a szivét megkapta az a gon­dolat, hogy magyar szülők leszármazottai a maguk kö­rében, a maguk erejéből si­essenek segítségére azoknak az Óhazában sínylődő testvé­reknek, akiket sohasem láttak és talán sohasem fognak lát­ni .. . Ezen az estén alakult meg tudtunkkal az első kizárólag amerikai születésű, második generációs magyar származá­sú tagokból álló segélybizott­ság Amerikában. A gyűlést követő napon az Amerikai Magyar Segélyakció New York-i központi hivata­lához fordultak charterért és azt a legrövidebb időn belül meg is kapták. Rövidesen újabb gyűlést tartottak, melyen az Ameri­kai Magyar Segélyakció leg­újabb, 117.-ik osztálya, kidol­gozta a következő lépések terveit. Néhány napra rá készen volt a Segélyakció 117.-ik osz­tályának bemutatkozó röp­­irata. Magyar művész, kór­házi ágyon készítette el a röpiratot diszitő rajzot, mely mellett ez a cim hirdette a fiatalok első célkitűzését: 600,000 CIPŐT MAGYARORSZÁGNAK Október 14.-ikén, hétfőn este 21 amerikai születésű, magyar származású, fiatal férfi és nő indult el Pitts­burgh egyik előkelő, legna­gyobbrészt amerikaiak lakta városrésze, Mt. Lebanon felé. Minden házba becsöngettek és átadták a röpiratnak egy-egy példányát a ház gazdájának. Bejelentették, hogy másnap este újra el fognak menni, hogy összegyüjtsék azokat az adományokat, melyeket mint az Amerikai Magyar Segély­akció 117.-ik (második gene­rációs) osztályának tagjai a magyar nép számára kérnek. Másnap este ismét egybe­gyűltek . . . Látva a fiatalok lelkesedé­sét, mindenre elszánt munka­készségét, az idősebbek közül is többen felfigyeltek és fel­ajánlották segítségüket. Szük­ség is volt rá, mert a fiatalok­nak nem volt autójuk, már pedig gyalogszerrel nem sokat lehet gyűjteni . . . Bencze János központi elnök, Sza­­lánczy János központi pénz­tárnok, Foley Géza, Bercsi József, pittsburghi mérnökök velük tartottak . . . Nem bán­ták meg, mert — csodát lát­tak. Kettesével mentek be a fi­atalok minden házba. Volt olyan hely, ahol előző este haraggal fogadták őket az in­dokolatlan zavarásért, de ez­úttal meglátszott, hogy a röp­­irat megtette hatását . . . Mo­sollyal tártak ajtót nekik az amerikaiak ... És a legtöbb házban már készen várta őket a csomag . . . S ahogy men­tek a fiatalok házról-házra, a szemük egyre fényesebb lett, a mosolyuk egyre boldogabb . . . ALIG AKADT OLYAN AMERIKAI HÁZ, MELY EL­UTASÍTOTTA VOLNA A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA KÉRŐ FIATALOKAT! Nem akarjuk tovább fokoz­ni a kíváncsiságot és elárul­juk, hogy mit gyűjtött 21 PITTSBURGHI FIATAL AMERIKAI MAGYAR EGYETLENEGY ESTÉN . . . AMERIKAI VÁROSNE­GYEDBEN . . . HÁZRÓL­­HÁZRA KILINCSELVE. íme az eredmény: 1,000 PÁR CIPŐ 1,000 FONT RUHA. Kerek számot irtunk. Több van mint 1,000 pár cipő. Több Van mint 1,000 font ruha . . . S azt sem elég megírni, hogy miből van ezer. Meg kell nézni, hogy milyen holmit kapott ajándékba a magyar nemzet második generációs amerikai leszármazottainak kérésére pittsburghi ameri­kaiaktól! Hibátlan cipőket, melyeknek legnagyobb részét ötször-hatszor sem hordták tulajdonosaik . . . Pompás gyermekruhákat . . . Finom meleg férfi és női télikabáto­kat, melyeket évekig fognak hordani azok, akikhez eljut. Nem mondunk nagyot, ha ezt Írjuk, hogy EGYETLEN ESTÉN 21 AMERIKAI MÁ­SODIK GENERÁCIÓS MA­GYAR 1,000 ÓHAZÁI MA­GYARNAK SZERZETT FE­LEJTHETETLEN ÖRÖMET, LEÍRHATATLAN MEG­KÖNNYEBBÜLÉST . . . 21 magyar leszármazott . . . Egyetlen estén , . . PITTSBURGHBAN A FI­ATALOK LELKÉBEN ÉGIG LÁNGOL AZ A TŰZ, MELY­NEK CSAK PISLÁKOLÓ SZIKRÁJA HAMVADOZIK AZ ÖREGEK LELKÉBEN! Ez az igazság! KIK A VEZETŐK? (Folytatás a 2-ik oldalon) MEGSZÜLETETT A HUSZADIK SZÁZAD SZÉGYENE Tizenöt hónappal azután, hogy eldördült az utolsó ágyu­­lövés az európai frontokon, hazánk kormányának határozott követelésére végre egybegyült a párisi békekonferencia. Tiz heti viharos tárgyalások vajúdása utón megszületett a párizsi béke, századunk szégyene. Nem részletezzük az úgynevezett “békeszerződések” feltételeit, hiszen mindnyá­jan ismerjük azokat s már az olvasásukba is úgy bele­undorodtunk, hogy a leírásukra már hiányzik belőlünk a lelkierő. Nem részletezzük a magyar nemzetre mért halálos feltételeket sem, mert hiszen azoknak minden egyes pontja éles tőrként döfte át úgy az Óhazában, mint a nagyvilágban szerteszórt magyarságnak a szivét. Hogy az Óhaza népe mily fájdalommal jajdult fel Páris­­ban született balsorsára, arra talán legjellemzőbb a buda­pesti Hírlap “Negyedmillió Ember a Máriapócsi Körmene­ten” cim alatt megjelent beszámolója, melyet a Magyar Bányászlap múlt heti számában olvastunk. Mindszenthy hercegprímás ezt mondotta a negyedmillió magyar bucsus­­nak: “Ha nem volnának mesterséges akadályok és határok, akkor még többen lennének itt. Most egyedül vagyunk a kegykép előtt és egy második Trianon szomorú eseményei vesznek körül bennünket. Soha ennyi könnyed Ítélkező nem gyűlt össze megkovácsolni emberi ítéleteket. Ám nem esünk kétségbe, mert jól tudjuk, hogy amit az emberek ma gyorsan megalkotnak, holnap már eltünhetik. Most mi a könnyező Szűz Máriánál bejelentjük fellebbezésünket a párisi ítélet ellen. A Szüzanya által Istenhez fordulunk, akinél egyedül van az igazság. Az emberek hirdetik szá­jukkal az igazságot, de kezükkel mást cselekszenek. Em­berek ígérnek, emberek felejtenek.” S a magyar nép ajkáról elhangzó fájdalmas, égigérő szemrehányással keserű jajkiáltás csak egy a sok közül. Mert a párisi béke-konferencia nemcsak a magyar néppel bánt el, hanem mindegyikkel. Ha nemzetközi szempontból akarjuk jellemezni a párisi “békét,” akkor csak azt mond­hatjuk, hogy ez a konferencia világszerte igazságtalanságot vetett és keserűséget aratott. A trianoni béke gyalázatos­sága eltörpül a párisié mellett. Olyan béke ez, amilyen csak éhes kapzsisággal marakodó, történelmet, földrajzot hírből sem ismerő, emberi joggal és igazsággal egy fikarc­nyit sem törődő, irni-olvasni sem tudó emberek lelkében születhetett meg. Kóclapdát csináltak az emberi nyomorú­ságban született igazságos béke utáni vágyból és vásott kölykök módjára addig rugdalták, mig csak ki nem törték vele az Igazság Templomának örökfényben úszó ablakát. Ha csak a mi magyar népünket lökték volna bele a nyomorúság feneketlen csatornájába, akkor azt mondanánk, hogy bosszút akartak állni Hitler látszólag legutolsó szövet­ségesén s bár elfogadni, belenyugodni akkor sem volnánk képesek, de legalább az emberi természet gyengeségével tudnánk magyarázni. De nemcsak a magyar nép sorsát intézték el, hanem válogatás nélkül, a porcellán üzletbe kergetett bika esztelen vadságával, törték össze népek jogos igényeit, akár egykori szövetségesek, akár egykori ellen­ségek voltak is. Megáll az ember esze azon, hogy mit csináltak Görög­országgal, a nagy szövetségesek között a legkisebb, de ön­­feláldozásban, hősiességben legnagyobbak Triestben uj Danzigot teremtettek meg, hogy öröké gennyet fakasztó tövisként sajogjon úgy Olaszország, mint Jugoszlávia testé­ben. Magyarország, Olaszország, Jugoszlávia határait úgy vonták meg, mintha részeg ember vágtató lovon ülve ráncigálta volna végig a ceruzáját a térképen. A szeren­csétlen, becsületben megőszült Finnországot úgy megbékí­tették, hogy csak isteni csoda támaszthatja fel abból a sírból, melyet felszabadítói ástak neki. Végétért a békekonferencia, a delegátusok hazamentek. Azzal a megelégedett tudattal térhettek haza, hogy egy (Folytatása a 2-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents