Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-10-23 / 43. szám
(Verhovay Journal) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 OKTÓBER 23 NO. 43. SZÁM A Pittsburghi Második Qenerációs Ifjúság Szenzációs Sikerű Segélyakciója Emberek ígérnek— Emberek Felejtenek Évtizedek óta kongatják az amerikai magyarság sorsa felett a temetési harangokat. Évtizedek óta jósolgatják, . hogy a bevándorolt, első generációs amerikai magyarok elfogytával nem lesz többé, aki törődjön a magyarság ügyeivel . . . Évtizedek óta hirdetik a sötéten látók, hogy az amerikai magyarság intézményei azok utolsó tagjaival együtt fognak a sírba szállni . . . Hiába láttuk számtalan esetben, hogy az öregek lelkében élő szikra magasba lobogó lángra kapott a fiatalok lelkében, mégsem hittek a csüggedt lelküek a bizonyitékoknak . . . Csak kongatták a harangot, csak öntözgették továbbra is az amerikai magyarság jóelőre megásott sírját korai könynyeikkel azok, akik azt hitték, hogy csak ők tudnak nagy terveket szőni és azokat nagy tettek utján megvalósítani . . . Nos, most újabb bizonyítókkal szolgálunk arra, hogy a sírásóknak nincs igazuk . . . Oly bizonyítókkal, mely minden igaz lélekben a hála imádságos érzéseit kell, hogy felkeltse. . . Oly bizonyítékkal, melyet a legkételkedőbb szív is csak hozsannával fogadhat ... S minden jel arra mutat, hogy ez a most szolgáltatott bizonyíték csak az első lépés. Csak az tudja, aki együtt álmodott, együtt tervezgetett ezekkel a fiatalokkal, hogy mily messzire fognak vezetni a következő lépések . . . HACSAK A LETŰNŐ NEMZEDÉK GÁNCSOT NEM VET ELÉJÜK! De kezdjük élűiről . . . Néhány hete annak, hogy a Verhovay Székház Igazgatósági termének hosszú asztalát fiatalok ülték körül az esti órákban . . . Akik ezt a gyűlést össze akarták hozni, egyesületünkhöz fordultak s tekintettel a gyűlés céljára, a központi hivatal rendelkezésükre bocsáj tóttá a termet . . . Pittsburghi és környékbeli városokbeli fiatalok jelentek meg ezen a gyűlésen . . . Egytől-egyig amerikai születésű, magyar származású fiatal férfiak és nők, akiknek a szivét megkapta az a gondolat, hogy magyar szülők leszármazottai a maguk körében, a maguk erejéből siessenek segítségére azoknak az Óhazában sínylődő testvéreknek, akiket sohasem láttak és talán sohasem fognak látni .. . Ezen az estén alakult meg tudtunkkal az első kizárólag amerikai születésű, második generációs magyar származású tagokból álló segélybizottság Amerikában. A gyűlést követő napon az Amerikai Magyar Segélyakció New York-i központi hivatalához fordultak charterért és azt a legrövidebb időn belül meg is kapták. Rövidesen újabb gyűlést tartottak, melyen az Amerikai Magyar Segélyakció legújabb, 117.-ik osztálya, kidolgozta a következő lépések terveit. Néhány napra rá készen volt a Segélyakció 117.-ik osztályának bemutatkozó röpirata. Magyar művész, kórházi ágyon készítette el a röpiratot diszitő rajzot, mely mellett ez a cim hirdette a fiatalok első célkitűzését: 600,000 CIPŐT MAGYARORSZÁGNAK Október 14.-ikén, hétfőn este 21 amerikai születésű, magyar származású, fiatal férfi és nő indult el Pittsburgh egyik előkelő, legnagyobbrészt amerikaiak lakta városrésze, Mt. Lebanon felé. Minden házba becsöngettek és átadták a röpiratnak egy-egy példányát a ház gazdájának. Bejelentették, hogy másnap este újra el fognak menni, hogy összegyüjtsék azokat az adományokat, melyeket mint az Amerikai Magyar Segélyakció 117.-ik (második generációs) osztályának tagjai a magyar nép számára kérnek. Másnap este ismét egybegyűltek . . . Látva a fiatalok lelkesedését, mindenre elszánt munkakészségét, az idősebbek közül is többen felfigyeltek és felajánlották segítségüket. Szükség is volt rá, mert a fiataloknak nem volt autójuk, már pedig gyalogszerrel nem sokat lehet gyűjteni . . . Bencze János központi elnök, Szalánczy János központi pénztárnok, Foley Géza, Bercsi József, pittsburghi mérnökök velük tartottak . . . Nem bánták meg, mert — csodát láttak. Kettesével mentek be a fiatalok minden házba. Volt olyan hely, ahol előző este haraggal fogadták őket az indokolatlan zavarásért, de ezúttal meglátszott, hogy a röpirat megtette hatását . . . Mosollyal tártak ajtót nekik az amerikaiak ... És a legtöbb házban már készen várta őket a csomag . . . S ahogy mentek a fiatalok házról-házra, a szemük egyre fényesebb lett, a mosolyuk egyre boldogabb . . . ALIG AKADT OLYAN AMERIKAI HÁZ, MELY ELUTASÍTOTTA VOLNA A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA KÉRŐ FIATALOKAT! Nem akarjuk tovább fokozni a kíváncsiságot és eláruljuk, hogy mit gyűjtött 21 PITTSBURGHI FIATAL AMERIKAI MAGYAR EGYETLENEGY ESTÉN . . . AMERIKAI VÁROSNEGYEDBEN . . . HÁZRÓLHÁZRA KILINCSELVE. íme az eredmény: 1,000 PÁR CIPŐ 1,000 FONT RUHA. Kerek számot irtunk. Több van mint 1,000 pár cipő. Több Van mint 1,000 font ruha . . . S azt sem elég megírni, hogy miből van ezer. Meg kell nézni, hogy milyen holmit kapott ajándékba a magyar nemzet második generációs amerikai leszármazottainak kérésére pittsburghi amerikaiaktól! Hibátlan cipőket, melyeknek legnagyobb részét ötször-hatszor sem hordták tulajdonosaik . . . Pompás gyermekruhákat . . . Finom meleg férfi és női télikabátokat, melyeket évekig fognak hordani azok, akikhez eljut. Nem mondunk nagyot, ha ezt Írjuk, hogy EGYETLEN ESTÉN 21 AMERIKAI MÁSODIK GENERÁCIÓS MAGYAR 1,000 ÓHAZÁI MAGYARNAK SZERZETT FELEJTHETETLEN ÖRÖMET, LEÍRHATATLAN MEGKÖNNYEBBÜLÉST . . . 21 magyar leszármazott . . . Egyetlen estén , . . PITTSBURGHBAN A FIATALOK LELKÉBEN ÉGIG LÁNGOL AZ A TŰZ, MELYNEK CSAK PISLÁKOLÓ SZIKRÁJA HAMVADOZIK AZ ÖREGEK LELKÉBEN! Ez az igazság! KIK A VEZETŐK? (Folytatás a 2-ik oldalon) MEGSZÜLETETT A HUSZADIK SZÁZAD SZÉGYENE Tizenöt hónappal azután, hogy eldördült az utolsó ágyulövés az európai frontokon, hazánk kormányának határozott követelésére végre egybegyült a párisi békekonferencia. Tiz heti viharos tárgyalások vajúdása utón megszületett a párizsi béke, századunk szégyene. Nem részletezzük az úgynevezett “békeszerződések” feltételeit, hiszen mindnyájan ismerjük azokat s már az olvasásukba is úgy beleundorodtunk, hogy a leírásukra már hiányzik belőlünk a lelkierő. Nem részletezzük a magyar nemzetre mért halálos feltételeket sem, mert hiszen azoknak minden egyes pontja éles tőrként döfte át úgy az Óhazában, mint a nagyvilágban szerteszórt magyarságnak a szivét. Hogy az Óhaza népe mily fájdalommal jajdult fel Párisban született balsorsára, arra talán legjellemzőbb a budapesti Hírlap “Negyedmillió Ember a Máriapócsi Körmeneten” cim alatt megjelent beszámolója, melyet a Magyar Bányászlap múlt heti számában olvastunk. Mindszenthy hercegprímás ezt mondotta a negyedmillió magyar bucsusnak: “Ha nem volnának mesterséges akadályok és határok, akkor még többen lennének itt. Most egyedül vagyunk a kegykép előtt és egy második Trianon szomorú eseményei vesznek körül bennünket. Soha ennyi könnyed Ítélkező nem gyűlt össze megkovácsolni emberi ítéleteket. Ám nem esünk kétségbe, mert jól tudjuk, hogy amit az emberek ma gyorsan megalkotnak, holnap már eltünhetik. Most mi a könnyező Szűz Máriánál bejelentjük fellebbezésünket a párisi ítélet ellen. A Szüzanya által Istenhez fordulunk, akinél egyedül van az igazság. Az emberek hirdetik szájukkal az igazságot, de kezükkel mást cselekszenek. Emberek ígérnek, emberek felejtenek.” S a magyar nép ajkáról elhangzó fájdalmas, égigérő szemrehányással keserű jajkiáltás csak egy a sok közül. Mert a párisi béke-konferencia nemcsak a magyar néppel bánt el, hanem mindegyikkel. Ha nemzetközi szempontból akarjuk jellemezni a párisi “békét,” akkor csak azt mondhatjuk, hogy ez a konferencia világszerte igazságtalanságot vetett és keserűséget aratott. A trianoni béke gyalázatossága eltörpül a párisié mellett. Olyan béke ez, amilyen csak éhes kapzsisággal marakodó, történelmet, földrajzot hírből sem ismerő, emberi joggal és igazsággal egy fikarcnyit sem törődő, irni-olvasni sem tudó emberek lelkében születhetett meg. Kóclapdát csináltak az emberi nyomorúságban született igazságos béke utáni vágyból és vásott kölykök módjára addig rugdalták, mig csak ki nem törték vele az Igazság Templomának örökfényben úszó ablakát. Ha csak a mi magyar népünket lökték volna bele a nyomorúság feneketlen csatornájába, akkor azt mondanánk, hogy bosszút akartak állni Hitler látszólag legutolsó szövetségesén s bár elfogadni, belenyugodni akkor sem volnánk képesek, de legalább az emberi természet gyengeségével tudnánk magyarázni. De nemcsak a magyar nép sorsát intézték el, hanem válogatás nélkül, a porcellán üzletbe kergetett bika esztelen vadságával, törték össze népek jogos igényeit, akár egykori szövetségesek, akár egykori ellenségek voltak is. Megáll az ember esze azon, hogy mit csináltak Görögországgal, a nagy szövetségesek között a legkisebb, de önfeláldozásban, hősiességben legnagyobbak Triestben uj Danzigot teremtettek meg, hogy öröké gennyet fakasztó tövisként sajogjon úgy Olaszország, mint Jugoszlávia testében. Magyarország, Olaszország, Jugoszlávia határait úgy vonták meg, mintha részeg ember vágtató lovon ülve ráncigálta volna végig a ceruzáját a térképen. A szerencsétlen, becsületben megőszült Finnországot úgy megbékítették, hogy csak isteni csoda támaszthatja fel abból a sírból, melyet felszabadítói ástak neki. Végétért a békekonferencia, a delegátusok hazamentek. Azzal a megelégedett tudattal térhettek haza, hogy egy (Folytatása a 2-ik oldalon)
