Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-10-09 / 41. szám
2-ik oldal 1946 október 9 Az dmzaft uzten» (Folytatás az l-ső oldalról) kodni. Természetes, hogy eladósodtak. Megkapták a követeléseiket. De ha lelülünk kiszámítani annak értékét, amit nyertek, akkor azt látjuk, hogy öt évig kellene dolgozniok a mai feltételek mellett, csak ahhoz, hogy a veszteséget behozzák és csak azután kezdhetnék el élvezni a kiharcolt feltételek előnyeit. Viszont tudjuk tapasztalatból, hogy nem fognak öt évig egyfolytában dolgozni, mert égy-két év múlva újra kimennek egy 100 napos sztrájkra. Nyilvánvaló hát, hogy minél többet érnek el, annál szegényebbek lesznek! Egyetlen egy dologban nyernek csak és ez az, hogy talán kevesebb munkaórát kell dolgozniok. De feltesszük a.kérdést: mit ér az éhes ember azzal, hogy nem kell anynyit dolgoznia? Mit ér vele a felesége, a gyermekei? Józanul gondolkozó embernek be kell látnia azt, hogyha a hégi feltételek mellett folytatták volna a munkát, akkor ma előbbre volnának, mert nem veszhették volna el az elsztrájkolt hetek és hónapok elnélkülözhetetlen keresetét. És e megállapítást nem cáfolja meg- a magasabb árakra való hivatkozás. Az árak azért magasak, mert a kereslet nagy és a kinálat kicsiny. Mindenkinek szüksége van azokra a cikkekre, melyeket az elmúlt évben elmulasztottak gyártani. Ily körülmények között az, aki meg tudja fizetni a magas árat, megfizeti azt. Már pedig érthető, hogy akinek árucikke van eladásra, az annak adja el, aki a legtöbbet fizet érte. Ezzel szemben, ha a termelés zavartalanul indult volna meg és folyt volna egész éven át, akkor ma már. annyi áru Volna, hogy a verseny következtében azok ára leszállt volna s igy az alacsonyabb munkabéreknek nagyobb vásárló értéke lett volna, mint most van a magasabb munkabéreknek. Ha a háború elvesztett négy évéből nem tanult Amerika népe, tanulhatott volna a háború után elveszett évből. De még mindig nem tanult. A hajsza folyik tovább és a nemzet a tönk szélén birkózva ellenfelével együtt önmagát is lerántja a nyomor mélységébe. VAN-E KIÜT? Van! Csak egy kis józanság kell ahhoz, hogy megtaláljuk. Sajnos, ez a józanság a legtöbb helyen nincs meg. Az indulattól megrészegedett népcsoportok tovább is a régi módszerrel harcolnak a jobb életlehetőségekért. Már pedig meg kell értenünk azt, hogy az eddig eredményesnek bizonyult módszerek most már elavultak. Csodálatos, hogy az érdekelt felek még mindig nem látják azt, hogy a sztrájk elavult módszere az életkörülmények meg javulásáért folyó küzdelemnek. Olyan a sztrájk, mint a háború. A győztes ép annyit vészit, ha nem többet, mint a legyőzött. Csodálatos, hogy az érdekelt felek nem látják azt, hogy az egész keserves helyzetet igazságszolgáltatási rendszerünk egyik súlyos fogyatékossága okozza. Igazságszolgáltatási rendszerünk másfél évszázaddal ezelőtt épült, amikor Amerika népe még álmában sem képzelte el azt az óriási technikai fejlődést, mely egészen uj helyzetet teremtett, melynek körülményeit az eddigi rendszer nem fedi és igy azokra nem is alkalmazható. A BÍRÓSÁGOK szerepe ! A zsebmetszőt letartóztatják és börtönbe, zárják, mert inegkárositotta embertársát. Ma az a helyzet, hogy minden egyes sztrájk százezreket és milliókat károsít meg, még pedig olyanokat, akiknek az egész vitához semmi közük nincsen. Ha az autóbuszok és villamosok megállnak (mint most Pittsburghban), millió munkás elveszíti a keresetét arra az időre, melyen át nem mehet el munkahelyére. Hiába zúgolódik, hiába kesereg, az őt ért károsodásra nincs orvoslás. S ahogy egyik sztrájk éri a másikat, uj meg uj népcsoportok károsodnak. Százak harcolnak jobb munkafeltételekért és százezrek fizetik meg az árát akaratuk ellenére, a saját zsebükből. S ami a legkeservesebb: az, aki ellen irányul a sztrájk, alig vészit valamit. Legtöbbet vészit a sztrájkoló, azután a vitán kívül álló nagyközönség. Ezen változtatni kell, ha elejét akarjuk venni annak, hogy a nemzet tönkre menjen. AZ ORVOSLÁS MÓDJA A munkásságnak meg kell látnia azt, hogy még a sikeres sztrájk sem hozza meg azt az eredményt, amiért harcolt. Uj módszer után kell tehát nézni. Oly módszer után, , mely nem sül el visszafelé, mely eredményes és amely nem károsítja meg azokat, akiknek semmi közük az egész vitához. Verkovayak Lapja Á VISZONTLÁTÁS ÜNNEPE Y0UNGST0WNBAN (Folytatás az l-ső oldalról) béke megteremtése érdekében. A legnagyobb feladat jmég előttünk áll. Azért harcoltunk, hogy minden nép számára biztosítsuk a Négy Szabadságot. A mi országunk a legnagyobb a világon, mert a föld minden ré-' széről idevándorolt népekből áll a polgársága. Hazánkban a Horváthok, Donatellik, Szabók, Jonesok, Goldbergek és mások ellenállást elseprő egységes haderőben forrtak egybe s ezt az egységet meg kell tartanunk, ha a békeidők feladatait is meg akarjuk oldani. Büszkék lehetünk magyar származásunkra. B ü s zkén emlékszünk arra, hogy a mi anyáink és apáink is nagyszerű munkát végeztek. Tartsuk kötelességünknek, hogy teljesítmények dolgában ne maradjunk el mögöttük, hanem, ha lehetséges, túl is szárnyáljuk őket.” Majd az éhező magyar nép érdekében emelt szót a központi számvevő és kérte a fiatalokat, hogy kövessék a pittsburghi második generációsok példáját, akik megalakították ,az A m e r ikai Magyar Segélyakció első második generációs tagokból álló osztályát, mely máris igen nagy sikerrel folytatja a munkát a magyar népnek cipővel és ruhával való ellátása érdekében. “Ne felejtsétek el — mondotta — azok az óhazai magyarok á ti testvéreitek, akiken senkisem segít, ha mi nem . . . Tegyünk meg értük mindent, mielőtt késő volna.” RÉVÉSZ KÁLMÁN, központi titkár meleg szeretettel köszöntötte a veteránokat, majd azok szüleire hivta fel a hallgatóság figyelmét. “Úgy érzem — mondotta — hogy ők is igen-igen nagy áldozatokat hoztak és a legnagyobb tiszteletet érdemlik meg azért, mert oly nagyszerű fiakat és leányokat neveltek.” SZALÁNCZY JÁNOS, központi pénztárnok arra kérte a veteránokat, hogy vegyenek részt szüleiknek a magyar nép nyomora enyhítéséért folyó munkájában. MÁTYÁSI ISTVÁN, egyesületünk jogtanácsosa az; egykori katonák békebeli feladatairól szólt. “Dicsőségesen végezték felaladatukat a harctéren — jelentette ki — s azután hazatértek, hogy meglássák azt a szörnyű kavarodást, amiben élünk. A veteránokra vár a feladat, hogy hazánk kormányzásában tevékeny részt vegyenek s igy simítsák el a nagy kavarodást. Néhány hónappal ezelőtt itt voltam, amikor hat hősi halottunknak arcképét adta át egyesületünk gyászoló hozzátartozóiknak. Kérdem: hiába haltak meg? Hajlandók vagyunk megténni a magunkét, hogy ne haltak meg légyen hiába? Ne felejsük el, hogy sok minden van, amit mi tudunk megtenni. Elsősorban szavaznunk kell. Ha megfelelő kormányt akarunk, arra való embereket kell a közhivatalokba helyeznünk. Sohase mondjatok le szavazati jogotokról, mert abban rejlik a ti hatalmatok, mellyel az ország kormányzásában résztvehettek. Ezek a veteránok tudják, hogy mi a háború. S bizonyos vagyok abban, hogy ha azok, akik ma is örökké háborúról beszélnek, tudnák, hogy mi az, akkor, nem volna több háború. Ha a háborús uszítok megtapasztalták volna mindazt, amin a mi veteránjaink mentek keresztül, akkor háborúról nem volna többé szó!” A hetven veterán nevében SZABÓ ELEMÉR tagtársunk mondott köszönetét meleg, megható szavakkal, melyekért szeretettel tapsolta meg a közönség őt és társait. Dr. MAJOROS JÁNOS fogorvos először is a ceremónia mesternek adózott elismeréssel. “Igazán örülök, — mondotta, — hogy ilyen tehetséges áldomásmesterünk van, mint Nemes József kerületi szervező. Nagyszerűen tölti be feladatát s úgy hiszem, hogy mindnyájunk háláját kiérdemelte.” Majd a Csehszlovákiában szenvedő 200,000 magyar szörnyű sorsát ecsetelte és kérte a Verhovay tagokat, különösen pedig a 108-ik fió(Folytatás a 2-ik oldalon) A sorozatos, egymást keresztező és egymásnak ártó sztrájkok helyett a munkásságnak, a termelőknek, a farmereknek és a közönségnek közös akcióba kellene fogniok. Közösen kellene követelniök az Egyesült Államok törvényhozásától, hogy bővítse ki az igazságszolgáltatást azzal, hogy SZÖVETSÉGI MUNKABIRÓSÁGOKAT ÁLLÍT FEL! — Nagyon fontos, hogy ezek a bíróságok nem választásoktól függő város, megyei vagy állami, hanem szövetségi bíróságok legyenek — FEDERAL COURTS OF GRIEVANCES! Amikor a munkaadó és a unió szerződése lejár, a két fél tárgyalásokat kezd az uj szerződés megszerkesztésére. Miközben tárgyalnak, a munka folyik tovább. Ha két hónapon belül nem tudnak megegyezésre jutni, akkor a törvény kötelezze őket arra, hogy a Szövetségi Munkabirósághoz folyamodjanak. A Szövetségi Munkabiróság e célra specializált bírói vizsgálják meg a panaszt, úgy a munkások, mint a vállalat szempontjából és hozzanak oly ítéletet, mely mindkét fél részére igazságos és méltányos. Ha valamelyik fél nincs megelégedve az ítélettel, akkor fellebbezhessen a U.S. Supreme Courthoz, melynek Ítélete végleges és mindkét félre nézve kötelező. Ha a törvényhozás ezt megtenné, akkor ezzel megnyitná a módját annak, hogy minden munkaügyi vitában az érdekelt felek pártatlan és igazságos bíróság elé mehetnek. Ma az a helyzet, hogy mivel az érdekelt felek sehová sem mehetnek jogorvoslásért — mert munkaügyi viták elintézésére nincs törvényes fórum — kénytelenek saját maguk igazságot. szolgáltatni, ha máskép nem, hát erőszakkal s ennek súlyos következményeit mindenki megsínyli, de a legsúlyosabban a jobb munkaviszonyokért harcoló munkásság. Ha két szomszéd összevész egy telek felett s nem tud megegyezni, bíróság elé megy. Épen igy kellene bíróság, mely igazságot szolgáltatna oly munkaügyi kérdésekben, melyeket az érdekelt felek nem tudnak békésen elintézni. SENKISEM SZOLGÁLTATHAT IGAZSÁGOT ÖNMAGÁNAK — EZ AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ ALAPTÖRVÉNYE. Ennek az alaptörvénynek érvényesülnie kell a munkaügyek területén, melyre eddig a törvényhozás elmulasztott a mai körülményeknek megfelelő törvényes fórumot teremteni. Manapság a munkás és munkaadó viszonya törvényen kívüli terület. Abba a bíróság be nem avatkozhat. Ez lehetetlen állapot, mert a társadalmi élet minden egyéb terén a biróság a végső fórum, mely biztosítja a vitás kérdések civilizált emberekhez méltó elintézést. Amig hazánk törvényhozása meg nem teremti a Szövetségi Munkabiróságot, addig a munkások és munkáltatók késhegyig menő harca tovább fog folyni és az egész nemzet megissza az árát. Félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk, hogy a most divó “arbitrálási” módszer távolról sem hasonlít a szövetségi munkabiróságok gondolatához, mert törvényes erővel nem bir és általános érvényességű Ítéletek hozatalára nem képes. A nemzet élete függ attól, hogy a mai kor legvitásabb kérdéseit független, megbízható, hozzáértő, igazságos, törvényes fórum előtt lehessen eldönteni úgy, hogy a döntés minden félre nézve méltányos legyen.
