Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-09-18 / 38. szám

1946 szeptember 18

juk az nemzet élő vagy halott védelmezőinek hőstetteit. Rajtunk az áll, hogy kegyelettel, hódoljunk emléküknek, midőn áhítattal veszünk részt e nap szertartásain.

És e szertartás fel kell hogy ébressze bennünk a tudatát annak a felelősségnek, mellyel nemzetünknek tartozunk. Meg kell, hogy ihlessen, hogy odaszenteljük életünket arra, hogy az élők iránti kötelességeinknek tökéletesebb mértékben feleljünk meg . .

A közönség zugó tapsviharral fejezte ki háláját Cullins őrnagynak gyönyörű emlékbeszédéért, majd a ceremóniamester bemutatta Nt. Árpád György református lelkészt.

“ISTEN TUDJA,

HOGY MIT VÉGZETT E KÉZ”

“Volt egyszer egy édesanya — mondotta a szónok —, aki meghalt, mikor ötödik gyermeke született. Legidősebb, kilenc esztendős lánya, koporsójánál leborulva megfogadta Istennek, hogy betölti édesanyjának helyét. Esküjéhez hü maradt és árva testvéreinek fiatalon is édesanyja volt. De tizenhat éves korában a gyenge test felmondta a szolgálatot és kórházba vitték reménytelen állapotban. Egy ismeretlen női látogatója megkérdezte tőle: “Lányom, vettél-e úrvacsorát?” — “Még soha,” — volt a leány válasza. “Voltál-e templomba?” — kérdezte a látogató, de a leány ismét nemmel válaszolt. “De hiszen te is tudod, hogy nemsokára meg kell jelenned Isten szine előtt — mondotta megrendültén az ismeretlen —, mire tudsz mutatni, ha Birád előtt állasz?” És a fiatal leány erre felemelte nehéz munka nyomait viselő gyenge ke- - zét és igy felelt: “Az Isten tudja, hogy mit végzett e kéz, ő tudja, hogy mit jelent annak minden sebhelye.”

“Mi, magyar származású amerikaiak — folytatta a szónok — e hazának történelméből be tudjuk bizonyítani, hogy az amerikai magyarság is mindenkor hü maradt örökbefogadott hazájának tett esküjéhez. A Függetlenségi Háború alatt Kováts Mihály ezredes a huszárjaival harcolt a szabadságért, úgy, ahogy a magyar nemzet ezer éven át harcolt érte. Lincoln alatt háromezer magyar katona harcolt, akik Rákóczitól tanulták meg a szabadság szeretetét. És Pearl Harbor után fiaink a föld minden részén és a tengereken mindenütt ott voltak, ahol harcolni kellett a diktátorok ellen a népek szabadságáért. S miközben ők a fronton harcoltak, az itthon maradt magyarok is minden tekintetben megtették a magukét. Senkinek sem kell soha kétségbevonni a bevándorolt magyarság hűségét, mert mi is büszkén megmutathatjuk kezünket, melynek sebhelyei bizonyitják, hogy mindenünket odaadtuk a szabadság ügyéért.”

Rudnyánszky Sándor remek zongoraszáma következett, melyet zugó tapssal fogadott a közönség, majd a 8-ik kerület elöljárója, Olin Alderman, emelkedett szólásra.

ŐK TUDTÁK, MÉRT HARCOLNAK

“Ezek a fiuk az amerikai életfelfogásért harcoltak, — mondotta az alderman, — de tulajdonképen mit jelent ez? Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy zárkózzunk el a világtól, mások pedig ellenkezőleg úgy, hogy vegyük vállainkra a világ gondjait. Ismét vannak, akik az amerikai életfelfogás lényegét a kormányzatban látják, de e tekintetben is különféle felfogások uralkodnak. Sokféle kormányról beszélnek ma az emberek, pedig a valóságban csak kétféle van. Az egyik az, amelyikben a nép uralkodik, a másikban pedig a kormányzó parancsol. S ma e sokféle felfogás ellentétei között hányódunk. Meg vagyok azonban-győződve arról, hogy e hősök tudták, hogy miről van szó és tudták, hogy inért harcolnak. A saját lelkiismeretük megvilágításában nézték a világ kérdéseit és arra a meggyőződésre jutottak, hogy minden erőnkből szolgálnunk kell hazánkat és befolyásunkat hazánk javára kell felhasználnunk. Ebben a tudatban harcoltak és igy váltak az amerikai életfelfogás védelmezőivé. Ezért hódolunk ma az emléküknek s fejezzük ki mély hálával szivünkben részvétünket azoknak, akik elvesztették szeretteiket.

2-ik oldal

FELEMELKEDNI ODA, AHOL A SZERETET TALÁLKOZIK AZ IGAZSÁGGAL

Nt. Tatter Vilmos, a West Pullman-i Magyar Baptista Hitközség lelkésze, a következőket mondotta:

“Két hazának vagyunk gyermekei és a kettős érzésnek sokszor viharos hullámzását hordozzuk szivünkben. Amerikát végtelenül szeretjük, de az óhazát sem tudjuk elfelejteni, különösen nem mostani sorsában. Most gondolataink mégis a nagy világtragédiának ama mozzanatai felé fordulnak, melyekben Amerika töltötte be a jobb világ megteremtésére irányuló feladatát.

E tekintetben az amerikai magyarság sok társadalmi vívmánya közül meg kell említenem a testvérsegitő egyesületeket. Az együvétartozásnak és az együttmunkálkodásnak fenséges lelkületét terjesztették ezek az egyesületek, melyek közül a Verhovay nemcsak nehéz úttörő hivatásának felelt meg csodálatos módon, hanem fennállásának hosszú évei folyamán megtette a Krisztus által emlegetett “második mérföldet” is a hazánkban letelepedett magyarsággal, amikor készséggel tulment az üzleti követelményeken és számos jótékony és kulturális ajándékkal gazdagította életét. Ez a jelen alkalom is ennek példája. Bizony érdemes ily fenkölt gondolkozásu vezetőséggel, munkásgárdával és megértő, nemes munkára válalkozó tagsággal zászlót bontani!

Hasonló elismeréssel gondolkozunk az amerikai otthonokról, melyekből e hősök kerültek ki. De most nemcsak osztozunk azoknak gyászában, akiknek vitéz fiai nem tértek vissza többé, hanem megértést merítünk példájukból azok iránt az értékes célok és törekvések iránt, melyekért Amerikának e háborúban helyt kellett állnia. Amerikát az otthonok tették nagygyá, hatalmassá. Azok az otthonok, melyek bátor, jóságos, megértő polgárokat neveltek a társadalomnak és hős védelmezőket a legmagasabb, minden emberre egyformán érvényes igazságoknak. Amig ily otthonok gazdagítják Amerikát, addig nem kell tartanunk attól, hogy hazánkban oly szörnyű visszaélések történjenek, mint amilyenek tönkretették Európát és Ázsiát. Ezeket az otthonokat nem a diktátori lelkűiét, nem is a politikai, vagy gazdasági érdekek kormányozzák, hanem a szeretet. Az a szeretet, melynek csodálatos gazdasága élt a magyar nép szivében mindig, amikor nem állt idegen igában s szabadon fejleszthette ki legnemesebb tulajdonságait. Ez a szeretet az a hatalom, mely még az ilyen gyászünnepet is felemelő, fenkölt ünneppé tudja tenni.

Azok a megüresedett székek, melyek fölé e hősi halottak arcképei kerülnek, megrázóan beszélnek arról, hogy még sokat kell cselekedni ahhoz, hogy eljöjjön az igazi Béke korszaka. Hiszen mindenütt az egész világon fel kell nevelni azt az uj nemzedéket, mely képes lesz a Békét megalkotni és megőrizni.

De ezek az otthonok nem harcolnak egyedül, elszigetelten. Velük küzdenek az iskolák, a testvérsegitő intézmények és az egyházak. Az ember végre is, lelki lény. Anyagi, testi, sőt szellemi adottságokban nem lehetünk egyformák, mert ezek mindegyike korlátot emel ember és ember közé. De lelkileg felemelkedhetünk arra a magaslatra, melyen már nem játsza a főszerepet az arany, a fegyver vagy az ármánykodás. Ott mindenki meglelheti felebarátjában a hozzá közelállót, a testvért, Istennek gyermekét. S ezen a magaslaton találkozik a szeretet az igazsággal.

Gyászoló anyák, apák és testvérek! Eljöttünk a nagy Verhovay Segély Egylet hívására osztozni mélységes gyászotokban igaz szeretettel. Egyben ígérjük, hogy az élet utján küzdeni fogunk azért, hogy több szeretet, igazság, jóság és becsület legyen a földön. Ebben a küzdelemben kitartunk tiértetek, Istenért és a vissza nem tért hősökért.”

“SZABADSÁG NÉLKÜL NEM ÉRDEMES ÉLNI!”

Nt. Tatter Vilmos mélyen szántó, nagy tapssal fogadott beszéde után következett Czarnecz__________________

Verhovay ak Lapja

__________________

ky Antal, a Chicago Daily News munkatársának előadása.

“Ez a kiváló egyesület nemes elgondolással örökíti meg hősi halottainak emlékét. Bármily szörnyű csapás az ő haláluk, gondolnunk kell arra, hogy még a halál sem a legnagyobb csapás, ami embert érhet. Hadd emlékeztessem önöket Kossuth Lajosra, a nagy szabadsághősre, aki 95 évvel ezelőtt Amerikába jött, hogy itt hitet tegyen a szabadság mellett. Semmi sem értékesebb, mondotta, mint a vallásszabadság, a szólás és sajtószabadság. Ezek elvesztése szörnyű csapás és mi e hősöknek köszönhetjük, hogy ezen értékeket és még ennél sokkal többet, megtarthattuk.

Amikor ezek a kis amerikaiak, az önök gyermekei, felnőnek, mondják meg nekik, hogy valaki, mint ezek a tengerentúl született jó édesanyák, nagy szolgálatot tettek Amerikának. Önök, magyarok, büszkék lehetnek arra, hogy közhivatalokba sohasem helyeztek tolvaj okat? rablókat, önök vallásuk tanítását követték. Akár katolikusok, akár protestánsok legyenek is, mindenkor vallották, hogy van Isten felettünk és mindig híven követték a tisztesség erkölcsi szabályait.

Vannak az amerikai nép körében, akik különféle “izmus”-okban hisznek. De nekünk, amerikaiaknak, gondolnunk kell arra, hogy e férfiak, és az ő baj társaik, mindenüket odaadták azért, hogy megőrizzék mindazt, ami Amerikát naggyá tette.

Szabadság nélkül nem érdemes élni. Ebben hittek e hősök, ez adta meg nekik az eltökéltséget arra, hogy mindhalálig kitartsanak.'

Emlékezzenek arra, hogy a jó amerikai sohasem felejti el szüleit. Nincs itt szó ellentétes hűségről. Az a házaspár, mely szüleit tiszteli, jó amerikai, mert Amerika senkitől sem várja, hogy népi örökségét megtagadja. Végezzék el kötelességüket hűségesen, családjukban úgy, mint munkahelyükön és akkor önök mind jó amerikaiak. Tiszteljék őseik hagyományait és rá fognak jönni arra, hogy a magyar származású amerikaiak semmivel sem kevesebbet érő amerikai polgárok, mint a polgárság bármelyik más rétege.”

ALÁZATTAL ÁLLUNK MEG . . .

Főt. Father Horváth Elemér, a Magyarok Miasszonya róm. kát. egyház plébánosa e szavakkal fejezte ki együttérzését.

“Kicsinynek, alázatosnak érzi magát az ember, amikor oly gyász előtt áll meg, mely az önök szivét tölti el, akiknek fiai nem tértek vissza, önökkel érzünk fájdalmunkban, mert hiszen e fiuk mindnyájunké voltak. Bátran, csodálatos eszmék lelkesedésével mentek el. Harcoltak a hazának és a föld népeinek szabadságáért. Most rajtunk áll, hogy emlékükhöz híven mindent elkövessünk azért, Rogy megvalósítsuk az ő eszményeiket és reményeiket. Valahányszor síkra szállunk ezekért az eszmékért, nekik tett ígéretünket tartjuk meg. Ők szép, nemes célokért harcoltak és ha hűek maradunk ahhoz a célkitűzéshez, melyért életüket adták, akkor elmondhatjuk, hogy nem haltak meg hiába.”

“A HÁBORÚ IHLETETTSÉGÉT újítsuk meg magunkban”

Hon. Michael F. Mulcahy, Cook megye sheriffje, a következő mély gondolatokkal gazdagította az ünnepély műsorát:

‘Hálás vagyok az Emlékünnep Bizottságnak, hogy meghívott erre az ünnepélyes alkalomra. Nagy kitüntetés számomra, hogy részt vehetek önökkel e kegyeletes ünnepségen.

Békében élünk. Egy éve elmúlt a világot lángbaboritó nagy háború. Szörnyű csapás a háború, mely megfosztja az emberiséget vére legjavától, elpusztítva hősies ifjúságát. De bármennyire szörnyű dolog is a háború, IFJÚSÁGUNK HŐSIESSÉGE EGÉSZ TÁRSADALMI BERENDEZÉSÜNK LEGHŐSIESEBB ELEMEIT JUTTATJA KIFEJEZÉSRE. Bátorságunkat próbára teszi. Felébreszti a hőst még a legkisebb lélekben is. Lehetővé teszi egy egész nemzet