Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-08-07 / 32. szám
1946 augusztus 7 Az Amerikai Magyar Segélyakció közleményei (Folytatás a 4-ik oldalról) hangsúlyozásával azonban, hogy az az Amerikai Magyar Segélyakció, illetőleg a Church World Service jóvoltából kerül — teljesen díjmentesen — az arra leginkább rászorulókhoz. . I 20,000 CIPŐTALPAT KÜLDÖTT HAZA A SEGÉLYAKCIÓ. Budapestről jelentik, hogy Magyarországba érkezett az a 100 ládából álló küldemény, amelyet az Amerikai Magyar Segélyakció a lyukas cipőben járó legszegényebb magyar néposztályok megsegítésére vásárolt. A jelentős szállítmányt az UNRRA vitte át a tengeren, de szétosztásakor ki fogják domborítani, hogy az amerikai magyarok adománya. Mindegyik ládában 100 pár cipő talpalásához szükséges vastag marhabőrtalp, 100 pár O’Sullivan gyártmányú erős,, munkás-cipőre való gumisarok, ezenkívül cipészkalapács, csiriz, szegek stb. van. Tehát 100 olyan magyar vidéknek lakói, a kik eddig mezítláb vagy rongyos cipőkben voltak kénytelenek járni, most az amerikai magyarok adományai folytán még a tél beállta előtt rendbehozhatják lábbelijüket. 3,000 EMERT ÖLTÖZTETTEK FEL SEGÉLYRUHÁVAL. Mr. Curtis, aki az UNRRA képviseletében résztvett az Amerikai Magyar Segélyakció Magyarországi Bizottságának julius 9-iki ülésén HaláSeseti Segélyek — Death Benefits MAY — 1946 KIADÁSOK — DISBURSEMENTS Fiók-Br. 8 Sviatko András után .................................. 1,000.00 13 Tamás Dániel után........................................ 1,000.00 20 Tóth András J. után .................................. 1,000.00 20 Zelenka Gábor után ...................................... 1000.00 23 Bertók Rév. Béla után .................................. 500.00 26 Ivancza Joseph után .................................... 1,000.00 31 Brancato Ferencné után .............................. 500.00 34 Lukács Imre után.......................................... 1,000.00 36 Biró Albertné után ................................-.____ 1,000.00 36 Mészáros Jánosné után ................................. 500.00 37 Gönczi Louis után ........ 1,000.00 39 Székely Zsigmond után .............................. 500.00 43 Szabó Sándor után .... 1,000.00 52 Csema Emery után ........................................ 1,000.00 90 Robb Lőrincz után ......................................... 1,500.00 91 Ach Joseph Jr. után....................................... 1,000.00 98 Nagy Anthony után...................................... 1,000.00 121 Fekete László után ...................................... 2,000.00 132 Bagarus István után .................................... 1,000.00 132 Vellner Joseph után ...................................... 300.00 149 Lada Sándor után......................................... 1,000.00 187 Krisztián Ferenc után .............................. 1,300.00 187 Vizer Joseph Sr., után ................................ 300.00 204 Schmith Istvánná után ................................ 1,000.00 248 Dress Mrs. Anthony után ............................ 2,000.00 262 Fikszl Joseph Mrs. után .............................. 1,000.00 277 Klema István után ...................................... 1,000.00 290 Samok Ferenc után ...................................... 500.00 303 Keller Henrikné után ..................... 1,000.00 324 Kochy Gézáné után ........... 500.00 336 Tutto Frank után .......................................... 250.00 511 King Joseph után .......................................... 500.00 511 Kormos Györgyné után................................ 500.00 TEMETÉSI KÖLTSÉGEK — FUNERAL EXPENSES Fiók-Br. 36 Klimó András után ..................... 250.00 összesen ......................................... $29,900.00 '-lak -HALÁLESETT SEGÉLYEK — DEATH BENEFITS IFJUSÁFI OSZTÁLY — JUVENILE Fiók-Br. 96 Vargo Judith Theresa után 37.50 összesen ................ 37.50 SZABÓ JÁNOS, Auditor bejelentette, hogy a Segély-’ akciónak az Unitarian Service Committee raktárában' csomagolt ruhaküldeményei lényegesen jobb minőségűek, mint az UNRRA szállítmányok általában. Éppen a ruhák jó minőségére és a Segélyakció new yorki irodájának kábel utján történt sürgetésére a Magyarországi B i z o 11 s ág aként határozott, hogy a kb. 3,000 ember tetőtől talpig felruházására elegendő küldeményt ’-r— melynek jelentékeny hányadát a Segélyakció osztályai adták — nem is küldi az UNRRA javítóműhelyébe, hanem a szétosztást azonnal megkezdi. Tekintettel arra, hogy a Segélyakció szállítmánya az UNRRA ruhaszállitmányait megelőzve érkezett Budapestre, már meg is kezdték az ország legszegényebb vidékének, a Borsod megyei barlanglakoknak és hasonló, koldussorsban tengődőknek az amerikai magyarok küldötte, jóminőségü öltönyökkel, gyér mekruhácskákkal stb. való kiöltöztetését. AMERIKAI PENICILLIN MENTETTE MEG ÉLETÉT Mint-már megírtuk, Budapesten megalakult az Amerikai Magyar Segélyakció Magyarországi Bizottsága, melyben úgy a társadalmi, valamint az egyházi jóté•onykodási intézmények képviselői is megfelelő helyet kaptak orvosszakértőkön és a hatósági megbízottakon kívül. Ily módon a Református Újjáépítési Bizottság kiküldötte, Dr. Dómján János, budapesti teológiai akadémiai tanár is szerepet kap az amerikai magyarság szeretetadományainak elosztása, illetőleg ellenőrzése terén. Ennek folytán Dr. Domjánhoz levelet intézett az egyik segélyezett, melyet a Magyarországi Bizottság azonnal továbbított a Segélyakció központi irodájának. A megható köszönőlevelet alább közöljük: “Nagytiszteletü Uram: Tudomásomra hozták, hogy a súlyos betegségem jóra fordításában minden bizonnyal sorsdöntőén közrejátszott penicillin nevű gyógyszerhez az Amerikai Magyar Segélyakció adományából Nagytiszteletü ur megértő jósága és pártfogás sa segített hozzá. Most amikor immár 8 hét óta tartó válságos állapotomból érezhetően a gyógyulás útjára jutottam, engedje meg kérem, hogy leghálásabb köszönetem legelsejét Nagytiszteletü úrhoz és rajta keresztül az amerikai Verhovayak Lapja. 5-ik oldal I Újabb Árleszállítás g I I I ÖTÖDIK ŐSZI NAGY SZESETETCSOMAD AKCIÓJA Magyarországba és Csehszlovákiába hz akció zárónapja: Augusztus 26 A CSOMAGOK SÚLYA 90 FONT KÖRÜL LEHET 20 fontos vagy kisebb csomag szállítási dija 20 fonton uiüi minden Iont külön 25 cent . Fenti összegben a biztosítás dija is bennfoglaltatlk MINDEN CSOMAG ANNYI DOLLÁRRÁ VAN BIZTOSÍTVA, AHÁNY FONT A CSOMAG SÚLYA Ní KÜLDJÖN - • - J dohínyr, gyufát, szópitőszert, fényűzés! ette* kei, dísztárgyakat, «zörmét,ékszert, selymet, vagy szövetet végszámra. Tilos küldeoi bár* mintmü folyadékot üvegben. Is 1 1 I p 1220—2n SZABAD KÜLDENI tiszta használt és kevés uj alsó és felsőruha* nemüt, cipőt, ágyneműt, fe hét nem üt. Mindenféle konzerváru és nem romlandó élelmiszer is küldhető, de egyféléből nem sok. Ha élelmiszert is küld a csomagban arról készitsen angolul irt jegyzéket, írja fé iáját és óhazai rokona címét és adja át a csomaggal együtt gyüjtóállomisuukőtt* vagy főraktárunkban. Minden csomagot egy vagy két erős zsákba kell varrni, vastag kötéllel átkötni és tintával vagy tintaceruzával megcímezni. Papír vagy papirdoboz burkolattal nem veszünk fel csomagot. Ahol nincs gyüjtöállomás, onnan posta vagy American KtSlwlf Express utján kell a csomagokai az egye* dűli new yorki főraktárba küldeni és as itteni címzési minta szerint megcímezni. —Ugyanakkor levélben tie küldendő a csomag szállítási dija is csekk, money order vagy készpénzbeo. Utóbbit aján* lőtt levélben küldje. CÍMZÉSI MINTA; FROM: (ltja ide a2 ön nevét és címét) TO: --------•'-----------------------------(írja ide a2 óhazai rokon nevét és címét)* (Lent a jebb sarokba ez írandó): CAPT. JAMES G. PEDLOW 1220—2nd Avenue New York 21, N.Y. Aki Manhattan, Bronx, Brooklyn vagy Long Island Cityben lakik, annak csomag* jáért telefonhívásra a First National Storage Corp. csomagonként 75 centéit vagy n •ért házhoz megy, leméri a csomagot és átadja a hivatalos nyugtát. Telefon: REgent 4-6300 A new yorki Soroksár timei CAPT. JAMES G. PEDLOW-2nd AVE. (a 64th St. sarkán) NEW YORK 21, N.Y. A főraktár reggel 8 órától este 6-ig van nyitva. jószivü névtelen adakozókhoz juttassam el. A jó Isten embervirágos kertjének további ápolásában vezérelje munkájukat az a tudat, hogy értem tett fáradságukkal is egy fiatal magyar anyát segítettek megtartani az életnek és egy ártatlan kis gyermek-életet mentettek meg az árvaság mindig nehéz sorsától. Szívességét ismételten nagyon köszönve telő igaz hive: EGYÉNEKNEK CSOMAGOT KÜLDÖTT A SEGÉLYAKCIÓ Az American Hungarian Relief. Incorporated, működési engedélye alapján “felekzeti és világnézeti különbség nélkül” juttat segélyt az arra rászoruló magyarországi lakosságnak. Egyéneknek ugyan elvből nem küld közvetlen küldeményeket, hiszen olyan mérhetetlenül nagy a szükség, hogy még kórházaknak, árvaházaknak, betegeknek, gyermekeknek és szoptatósanyáknak sem jut elegendő. Mégis, egyetlen egyéni kérelmet sem utasított el eddig az Amerikai Magyar Segélyakció, hanem keresett és talált olyan jószivü embereket — főként amerikaiakat — akik hajlandók voltak a- Segélyakcióhoz Magyarországból irók részére egy egy csomagot küldeni. A központi iroda ezeket a* vagyok fisz- |kérő leveleket angolra fordítva juttatta el a jószivü KIRÁLY GYULANÉ” ^adakozókhoz és számos esetben valósággal az éhhalál torkából mentette meg ezzel ‘az alamizsnáért esdeklőket. ■------------------V------------:------MAI ÉLETKÉP. Jóska az utca túlsó oldalán meglátja mamáját, aki most elváltán él az apjától. — Nézd csak — mendta a kis Jóska — az az asszony mama volt nálunk. BUY SAVINGS BONDS