Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-08-07 / 32. szám
6-ik oldal 1946 augusztus 7 VERHOVAY ÜGYKEZELŐK ALBUMA Verhovayak Lapja, A UNRRAsegély ki osztási terve BÖLLER ANDRÁS—39-IK FIÓK—BEAVER FALLS, PA. Boiler András Rátkán, Zemplén megyében, Magyarországon született 1902 november 11-én. Ott töltötte el gyermekkorát és ott ismerkedett meg -leendő feleségével, Gintner Margittal, aki Amerikában született, de Óhazába került szüleivel, akik viszszavándoroltak Rátkára. Magyarországot 19 éves korában hagyta el Boiler András s 1921 május 24-én érkezett Amerikába. Három évvel később követte őt Gintner Margit, akit 1924 májusában vett feleségül. Három gyermekük van, Erzsébet, aki 2*1 éves, Béla 18 és Margit 17. Boiler tagtársunk 1934-ben lépett be egyesületünkbe a Beaver Falls, Pa.-i 39-ik fióknál, melynek tagsága 1935-ben megválasztotta a titkári tisztségre, melyet 1937-ig viselt. Két évre rá, 1939-ben megválasztották a gyermekosztály ügykezelőjévé s a következő évben a tagság bizalma mindkét osztály élére állította őt s azóta is megtartotta e tisztségében. Eredményes munkájára jellemző, hogy 1945 októberéig 83 uj tagot szerzett, majd további 31 uj tagot irt fel a 60 Éves Jubileumi Verseny folyamán, melyből a száz nagydij nyertes egyikeként került ki s igy mint az egyesület díszvendége vett részt a nagy jubileumi ünnepségeken. Közéleti tevékenységét nem meriti ki az ügykezelői tisztség betöltése. Minden közös mozgalomból lelkesen kiveszi részét, kollektora a Szent László hitközségnek és pénztárosa az Amerikai Magyar Segélyakció 100-ik osztályának, mely működésének első évében $600-t és 2,100 font ruhát juttatott a magyar népnek. — Ügykezelő tagtársunk 1942 óta a B. and W. Tube Company gyárában dolgozik a kohóknál. A 39-ik fiók, mely 450 tagot számlált a 60-ik jubileumi év'derekán, nagy léptekkel halad a fejlődés utján Boiler András ügykezelő lelkes vezetése mellett. JUVENILE ORDER — MONTHLY REPORT r JUNE, 1946 Npw memheris .......................... 82 Reinstated from Extended ........... 8 Reinstated from Lapsed _______ 59 r J Extended ................................................ . 10 149 Lapsed .................................................. . 150 Deceased ..........................................ft Cash Surrender ............................... Paid-Up ............................................. ....... o Transferred to Senior Order ................ . 37 198 Decrease: ................. 49 Forwarded from last Month __•»HIIIHItlllHNtllHflHMIMIHl 12,468 Total Extended members ............ Total Paid-Up members .............. 12,419 44 11 12,474 EXTENDED MEMBERS: Br.90 Haklar James Jr ....................$500.00 B—J Br.90 Haklar Patricia ...................500.00 B—J Br.90 Haklar Rose Mary ...............500.00 B—J Br.98 Sparrow Albert Gene ...........500.00 H—J Br.121 Novak Emil ...........................500.00 A—J Br.121 Novak Raymond -..................500.00 A—J Br.226 Smith Albert ..... .................—500.00 B—J Br.226 Smith Earl ______________500.00 B—J Br.226 Smith Helena May _______500.00 B—J Br.364 Slanco Rita Louise .............500.00 B—J DEATH BENEFIT paid for NONE The following members transferred to the Senior Order June, 1946: Boothman Betty M. Kasza Margaret E. Kotv<jsz Dolores V. Hunyor Clifford J. Sok félreértésre és nem egy esetben rosszindulatú félremagyarázásra adnak okot a Magyarországnak juttatott UNRRA segélyről szóló hírekkel szinte homlokegyenest ellenkező óhazai levelek, melyeknek irói azt panaszolják el, hogy nem sokat látnak az amerikai segitségből. Az emberi természetből folyik az, hogy mindenkinek a maga szüksége a legnagyobb, de a valóság az, hogy még a lerongyolódott Óhazában is vannak fokozatai a nyomorúságnak és ugyanakkor különbség van abban a tekintetben is, hogy nemzetgazdasági szempontból kinek kell elsősorban juttatni abból a segélyből, mely látszólagos nagysága ellenére is kicsiny az óriási szükséghez képest. A budapesti Kis Újság egyik cikke számol be erről a kérdésről s úgy érezzük, hogy a lap által közölt adatok több világosságot deritenek erre a kérdésre, mint egyes magánlevelek. A cikk a következőképen szól: “Az UNRRA bizottság több, mint két hónapja érkezett meg Magyarországra. Azóta már több szállítmány érkezett meg Budapestre, de ezek közül még csak a halkonzerv került kiosztásra. Mr. Sommer hosszas tárgyalásokat folytatott a népjóléti és közellátási minisztériummal, valamint a Külföldi Segélyakciókat ellenőrző Bizottsággal s a végleges szétosztási tervet most közölte a Kis Újság munkatársával. Ezek szerint a szétosztás a következőképen történik: a zsiradékmennyiségnek 8 százalékát az intézmények, 12 százalékát a terhes anyák, 30 Takacs Robert Vaskó Frank Kubinyi Joseph Jr. Weiss Edward L. Block Marion M. Souch Frank J. Boji Bryon B. Listar Dorothy Lautner Leonard W. Jr. Csenak Stephen Matanyi Clara E. Bednar Rose Bednar Rose Pavlin Bertha Fabian Rose Tanyko Joseph Rusz Theresa százalékát a budapesti testimunkások, 14 százalékát a budapesti szellemi munkások (írók, művészek, újságírók és köztisztviselők), 16 százalékát a bányászok, 16 százalékát a vidéki testimunkások és 10 százalékát a 12—18 éves fiatalok kapják.” (Igaz, hogy nem értjük, hogy miként lehet kiosztani bármily mennyiségnek 106 százalékát, de hát itt alighanem sajtóhibáról van szó.) “A tejpornak és kondenzált tejnek — folytatja a Kis Újság — 15 százalékát a kórházak, 18 százalékát a szoptatós és terhes anyák, 45 százalékát a 3 éven aluli gyermekek, 22 százalékát a 3 és 6 éves gyermekek kapják. — Ezt a korhatárt valószínűleg felemelik 12 évre, mivel a svédek elvállalják a 3 éven aluliak teljes tej-ellátását! A cukorszállitmány 15 százalékát az intézmények, 2 százalékát az anyák, 70 százalékát a 12 éven aluli gyermekek és 8 százalékát a 60 évnél idősebbek kapják. A cukrot az ország egész területén osztják ki, mig a többi élelmiszert a nagyobb magyar városokban.” E felsorolás mindenesetre mutatja azt, hogy segélyeket elsősorban azoknak adják, akiknek legégetőbb szüksége van rá. Hasonló a helyzet az Amerikai Magyar Segélyakció orvosságokat és egyéb cikkeket tartalmazó küldeményei esetében is. S ez megmagyarázza azt is, hogy miért kapunk oly sok óhazai levelet, melyek irói arról panaszkodnak, hogy ők ugyancsak hallanak az amerikai segítségről, de semmit sem látnak belőle. Az ilyfajta segé-Scheller William D. Weseski Agnes M. Banyi Paul Pesti Elizabeth A. Pastor Mary Elizabeth Snyder Wade F. Palagyi Charlotte B. Staylon Emery J. Krivijansku John Jr. Simon Elizabeth Bessie Parada Francis Maslar Joseph Csaji John Jr. Josaf Anna Marien Nagy Alexander Rajkovacz John lyek kiosztásánál az illetékes hatóságok nemcsak azt nézik, hogy hol van rájuk a legnagyobb szükség, hanem azt is, hogy kiknek az eltartását, sőt életben maradását tekintik országos érdeknek az illetékes hatóságok. E kettős szempont alkalmazásából következik, hogy rengeteg ember kimarad, amikor a segélyek kiosztására kerül a sor, de ez nem jelenti azt, hogy olyanok kapják, akiknek nincsen rá szüksége. Mindebből érthető az is, hogy rokonainkon, ismerőseinken továbbra is csomagok küldése utján kell segítenünk, mert ők a magyar nép összességének juttatott küldemények kiosztásánál csak a legritkább esetben részesülhetnek előnyös elbánásban. —--------V----------Verhovay események NAPTÁRA AUGUSZTUS 18, VASÁRNAP. — CLEVELAND, O. A 361-ik Női fiók családi pikniket rendez a James Kovách^ Farmon. Utolsó autóbusz déli 12-kor a Verhovay Otthontól. SZEPTEMBER 1, VASÁRNAP. — CRESCENT, O. — A Crescent és vidéki fiókok közös kegyeletes emlékünnepe hősi halottak arcképeinek átadásával. SZEPTEMBER 8, VASÁRNAP. — CHICAGO, ILL. — A chicagói fiókok hősi halottainak közös kegyeletes emlékünnepe arcképfestmények átadásával egybekötve a Burnside-i Magyar Házban. SZEPTEMBER 15, VASÁRNAP. — SHARON, PA. — Hősi halottak kegyeletes emlékünnepe arcképátadással egybekötve a Sharpsville, Pa.-i 171-ik és a Sharon, Pa.-i 26-ik fiók rendezésében. SZEPTEMBER 22, VASÁRNAP. — CLEVELAND, O. A 361-ik Női Fiók 10 éves jubileumi ünnepsége a Verhovay Otthonban. Egy órakor bankett, este táncmulatság, Szabadkai zenekara. Beléptidij bankettre és táncra együtt $2.00. SZEPTEMBER 29, VASÁRNAP. — YOUNGSTOWN, O. — A 108-ik fiók Győzelmi bankettje és táncmulatsága a Szent István teremben délután 5 órai kezdettel. Beléptidij $2.50, csak táncra 75 cent. Ajándék minden veteránnak. --------------v-------------ÓVATOSAN. — Eljöttem kollektálni. — Kérem adja ide a számlát, de ne legyen tulmagas, ' mert én könnyen szédülök. JOHN SABO, Auditor------------------v--------------------1 JUVENILE ORDER JUNE, 1946. The following branches had a decrease in membership of five or more members; Branch Location Decrease 33 Windber, Pa. -......................................................— 5 45 Cleveland, Ohio ----------------------------------------- 7 52 New Brunswick, N. J. ..........................................- 5 90 Allentown, Pa. ............ — 5 226 McKeesport, Pa........................................................ 8 JOHN SABO, Supreme Auditor