Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-06-26 / 26. szám
B-ik oldal 1946 junius 26 Vcrhovayak Lapja ESKÜVŐ A NAPFÉNY HAZÁJÁBAN STIGMON MARGIT ÉS DR. ÁDÁM LÁSZLÓ Anyák napján, május 12-én mondotta el a holtomiglanholtodiglan boldogító ígéretét Stigmon Margit és Dr. Ádám László, Los Angelesben, a Szent István hitközség templomában. A szépséges szőke menyasszony, aki az 525-ik fióknak tagja, a köztiszteletben álló Stigmon István honfitársunknak és kedves feleségének a leánya. 1938-ban jöttek ki Bács-Bodrog megyéből Los Angelesbe Stigmon Józsefék, a menyasszony nagybátyjának segítségével, aki ezzel örök hálára kötelezte le testvérét és családját. Stigmon István, mint minden magyar bevándorolt, nehezen kezdte amerikai életét. Előbb kertészkedéssel foglalkozott, majd kertész vállalatot indított, végül saját likőrüzletét nyitotta meg. Az esküvői lakomán, melyet a Culver City-i American! Legion termében tartottak meg, több mint kétszáz vendég volt jelen, akiket igazi magyaros vendégszeretettel láttak el minden jóval az örömszülők. Megkapó látvány volt a végtelenül vonzó menyasszony gyönyörű fehér selyem ruhájában, midőn a Szent István templomban a 12 órai misén az oltár elé lépett közkedvelt vőlegényével, Goldstein Sándor és Schwartz Gyuláné fiával, vidám Lászlóval Az esketési szertartás*: Ft. Láni Mátyás végezte páratlan szépségű esketési beszéd kíséretében, mely a templomot zsuflásig megtöltött közönséget könnyekig meghatotta. Stigmon Sylvia, Stigmon József kislánya és Goldstein Rosemary, a vőlegény kis húga voltak az uszályhordozók. Halász “Boby” Róbert volt a násznagy, Jeffy Larry és Angyal Arthur a vőfélyek, Horváth Gizella a nászasszony, Szép Aranka és Hailing Ilonka a nyoszolyólányok és Stigmond Józsefék másik kislánya, Nancy, volt a kis virágosleány. Úgy az ifjú párt, mint az örömszülőket megörvendeztette az esküvő reggelén érkezett “special delivery” levél és az ebéd közben kézbesített kábel, melyben a menyaszszony nagyanyja, özv. Stigmon Istvánná ezt üzente: “Sok szerencsét kívánunk, csókol nagyanyád.” Nagy öröme volt ez a kábel Stigmon Józsefnek is, aki édesanyját immár 23 éve nem látta. Ugyancsak nagy örömöt okozott a menyasszony anyai nagyszüleitől, Sümegi András és nejétől érkezett ajánlott levél, melyben sok boldogságot kívántak a fiataloknak. Az ifjú párt rengeteg értékes ajándékkal halmozták el, melyek között fel kell említenünk az örömapának, Stigmon Istvánnak ajándékát, egy 1946-os Hudson autót, A Verhovay jövendő ünnepe “KEREKÍTSE KI EGY MILLIÓRA!” m El (Folytatás a 6-ik oldalról) a jubileumi ünnepségek szépségéhez, felejthetetlen sikeréhez hozzájárultak. Percek alatt a nagyterem falai mellé kerültek az asztalok és kezdetét vette a táncmulatság. A vendégek százai az ünnep utolsó óráit boldog mulatóssal, vidám beszélgetéssel, testvéri együttlét örömében töltötték el záróráig . . . KERESSEN, AMÍG MESTERSÉGET VAGY SZAKMÁT TANUL 625 Liberty Ave. Pittsburgh, Pa. Kitűnő oktatás és tanítás több, mint 2C0 iparban vagy szakmában, ezt ajánlja az uj Rendes Hadsereg. Jó fizetés, alkalmak előmenetelre. Több mint háromnegyed millió már besoroztatta magát. KEREKÍTSE KI EGY MILLIÓRA! Tudjon meg mindent a legközelebb eső U. S. Army Camp vagy Poston vagy a U. S. Hadsereg Toborzó Állomásán. Jubileumi Piknik McKeesporton Nem akarunk írni a oucsuzás perceiről, mert a boldog szép napok után valóban fájdalmas dolog volt pontot tenni a. jubileumi ünnepségek után. A függöny legördült s a Verhovay jubileumi ünnepségek példátlan szépségű szinjátéka véget ért . . . De nem ért véget a Verhovay egyleti élet, épp úgy, ahogy nem ért véget az a sok uj barátság, mely e két boldog nap folyamán született meg uj ismerősök iránt vendégeink százainak szivében. És ez a sok uj barátság maradandó emléke marad azoknak a napoknak, melyek megkoronázták a Verhovay Segély Egylet hatvan éves történetét. És a lelkesedésnek e boldog, szép napokon kigyulladt tüzei évekig fognak éjfni kint a munkamezőkön azoknak a szivében, akik megosztották velünk az ünnepségek élményeit. Úgy érezzük, hogy május 31 és junius 1 a VERHOVAY ÚJJÁSZÜLETÉS napjai voltak . . . E napoknak emlékei uj lelkesedésnek, uj munkaláznak, uj terveknek és uj célkitűzéseknek válnak forrásaivá. És ezekből a forrásokból sokáig fog táplálkozni a Verhovay jövendő . . . Ezeknek tüzes vizén fog duzzadni medrében, szélesedni, terjedni Verhovay tengerré, melynek ^ima, békés tükrén a testvériesek lehellete fogja uj diadalok kikötőjébe vinni a testvérsegités ’gondolatának áldott jósággal megrakott hajóját . . . A Duquesnc, Pa.-i 71-ik és a McKeesport, Pa.-i 226-ik fiók junius 30-án, vasárnap a McKeesporti Kossuth Parkban közös pikniket rendez a Verhovay Segély Egylet Hatvan Éves jubileuma alkalmából. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a nagyszabású mulatságra, melyen a zenét Nagy Árpád zenekara szolgáltatja. Tánc kezdete délután 2 órakor. Ételekről és italokról gondoskodtunk. Útirány: McKeesporton a St. Clair St.-i állomáson széliünk fel a Boston Ridge Bus-ra, mely kivisz a Kossuth Parkba. Beléptidij 35 cent. Egyesületünk 60 éves jubileumát a magunk körében A 14-IK FIÓK NAGY PIKNIKJE Junius 30-án, vasárnap tartja meg az idei nagy pikniket a 14-ik fiók a városhoz közel eső Rybak Grove-on. A piknikhely könnyen elérhet „ Turny Road-on járó autóbusszal. De külön autóbusz járat indul a Buckeye Road-i Verhovay Otthontól déli 12 órakor. Lesz elsőrendű laci-pecsenye, ételek, italok, frissítők. Értékes dijak! Beléptidij adóval együtt 50 cent. Mindenkit igaz szeretettel hiv meg erre a nagy piknikre a is szeretnénk megünnepelni. A Pittsburghban megtartott kétnapos ünnepségek iránt az egész amerikai magyarság érdeklődése nyilvánult meg. Hisszük, hogy a mi helyi jubileumi mulatságunk ép igy vonzza majd a McKeesport, Duquesne és vidékén élő magyarságot. Legyünk ott mindnyájan junius 30-án, vasárnap a Kossuth Parkban. Mindenkit szeretettel vár a RENDEZŐSÉG.----------V---------A CSALÁDI BÉKE — Tiszteletes ur, a férjemmel állandóan veszekedtünk. — Ennek a veszekedésnek pedig meg kell szűnni. — Igen, tiszteletes ur, de hogyan, ha mindig a férjem kezdi. — Hát idefigyeljen Mariska asszony. Fia az ura veszekedni kezd, azonnal vegyen a szájába egy korty vizet s azt tartsa ott egy negyedóráig. — Egy korty vizet tart sak a számban egy negyedóráig? Hiszen akkor nen tudok neki válaszolni? — Ez az, akkor nem les: veszekedés. UJ ASSZONY — Nagyszerű kalácsot sü töttem, kóstold meg. A férj megkóstolja s az után köpködni kezd. — Mit csinálsz? — mi köpködsz? — kérdi az u asszony. — Ez a kalács tele vai tojáshéjjal. — Kérlek ez a szakács könyv receptben van: “Eg fél font liszt összekeverend két egész tojással.” HÁZASSÁGKÖZVETITŐNÉ — A lányom nem szép, d 10,000. dollár hozománj kap. — Jól van, szerzek nel férjet, van nálam raktáro elég szépszámú férf anyag. — Csak azt akarom má mondani, hogy a lányoi zongorázni is tud. — Nem tesz semmit, va nekem raktáron süket fér jelölt is. RENDEZŐSÉG Stigmon Józsefék ajándékát, egy 1946-os porszivógépet, Goldstein Sándor és nejének ajándékát, egy nyolc személyes ezüst evőeszközt és egy gyapjú takarókkal megtöltött menyasszonyi ládát. Éveken át gyűjtötte Stigmon József a pezsgőket és finom italokat erre az alkalomra. Sitkey György ez alkalomra irt saját költeményét szavalta el, melyet lelkesen megtapsolt a közönség. Stigmon István, mint örömapa intézett megszívlelendő beszédet a fiatalokhoz — bácskai szokás szerint — a menyegzői torta felvágásánál. A lakodalom a hajnali órákig tartott. Tamás Albert és zenekara húzták a szebbnél-szebb táncszámokat, mig az italokat Koch Dénes és Deák József szolgálták fel. A konyhán pedig Mrs. Koch, Mrs. Szép és Mrs. Deák készítették el a legfinomabb ételeket, a pulykát, sonkát, stb. Mrs. Kohut művészetét dicsérték a torták és sütemények. A nagy örömet, vigasságot, mint Stigmon István mondotta, “csak az tetőzte volna be, ha az óhazában élő nagyszülők is jelen lehettek volna.” A Verhovayak Lapja is őszintén gratulál úgy az ifjú párnak, mint az örömszülőknek.