Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-03-28 / 13. szám
(Verhovay "Journal) VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM 1945 MÁRCIUS 28 NO. 13. SZÁM HÚSVÉTI KÍVÁNSÁG Már mikor leírtuk az e cikk címében szereplő két szót, megbénult bennünk minden kívánságban kivirágzó érzés és önkénytelenül tettük utána a kérdőjelet. Mert ugyan mit is kívánhatnánk? És ha kívánnánk is boldog husvétot, örömteljes tavaszi ünnepeket, ugyan mi baszna volna ezeknek a jótakaró lélekkel elmondott kívánságoknak? Krisztus feltámadt és megjelent az övéinek, de a mi katonáink nem támadnak fel és közöttünk nem jelenik meg az irgalmas Megváltó, hogy visszaadja az özvegynek egyetlen fiát... Krisztus feltámadt és megjelent az övéinek, de a mi Óhazában elpusztult rokonaink és testvéreink sírja nem fog felnyílni, hogy visszabocsássa közénk azokat, akiket csak még egyszer szerettünk volna életben látni . . . A keresztyén hit örömében élő embernek vigasza az, hogy, akit ő szeretett, feltámad és örök életet talál ... de ebben a vigaszban szüntelen és állandó fájdalom az, hogy ez az örök élet nem az ő szeme láttára folyik és hogy az, aki hazatért az ő Istenéhez, elszakadt tőle a gyászolók földi életének tartamára. Ez a hit balzsam a megszakadt szívnek, enyhíti fájdalmát, de a seb mégis megmarad és tompa fájdalma ott lüktet a lélekben addig, amig csak él az, aki elvesztette fiát . . . És ha azt kívánjuk tagtársainknak, testvéreinknek, hogy a jó Isten legalább azokat védje meg, oltalmazza meg és hozza vissza az édes szülői otthonba, akik eddig megmaradtak ... ez a kívánság is lehervad ajkunkról, mert jól tudjuk, hogy miközben ezért imádkozunk, sok ezer édesanya fiát éri gyilkos golyó és sokezer feleség férjének testéből szakítja ki a szerető szív élő melegét a gránát szilánkja . . . Azt is tudjuk, hogy nem egy imádkozó édesanyának esik el a fia a harctéren és nem egy imádság nélkül zokogó szívnek teljesül a leghőbb vágya azzal, hogy az, akit szeret, hazatér a lobogó tűz és ömlő vér végtelen poklából . . . Kívánunk. Boldog husvétot kívánunk. Kívánjuk, hogy minden amerikai magyar találja életben óhazai testvérét és minden amerikai édesanya kapja vissza szeretett fiát és minden amerikai feleség kapja vissza szerelmes férjét... Kívánunk . . . De mit ér ez a kívánság? Pusztába küldött sóhaj, égből hulló árva esőcsepp az . . . olyan, mint a kisgyermek apró tenyerének tehetetlen paskolása a viharban hullámzó tenger habjainak partratörése ellen . . . Nem mozdít semmit, nem állít meg semmit . . . Amit kívánunk, délibáb ... és amivel kívánjuk, tehetetlenség ... Imádkozunk . . . Könyörögve fordulunk a Mindenhatóhoz, hogy csak őt . . . csak őt hozza vissza. . . és a Mindenható némelyik könyörgésre igent mond, a másikra nemet ... A Mindenható nem diktátor . . . demokratikusan gondolkozik . . . rábízza az emberekre, hogy mit csináljanak az életükkel . . . fájdalommal nézi, ha tönkreteszik s örömmel nézi, ha boldogsággá építik . . . De nem szól bele ... A húsvéti keresztyén hit szerint jóváteszi az Ő országában, amit az ember itt elrontott . . . Magához veszi azokat a fiukat, akik odaégtek a nagy_tüztengerben . . . Kárpótolja őket . . s az ittmaradtakat vigasztalja egy távoli viszontlátás reménységével ... Jobb annak, aki hittel tud leborulni a húsvéti örömhír hallatára, mint annak, akinek nem adatott meg a hit vigasztaló ereje . . . Gyászában ő még tud a síron túl is valamire nézni, mig a hit nélkül élő számára a sir befejez mindent. De jöjjön az a sárga távirat hívőnek, vagy hit nélkül valónak a házába, egyforma zokogás tölti azt be, ugyanaz a fájdalom sajog mindkettőnek lakóiban . . . Ugyanaz a tehetetlenség csiiggeszti le mindkét ház lakói lelkének bátorságát ... A fájdalom ugyanaz, a különbség csak a vigasztalásban van, mely az egyik számára megvan, a másik számára nincsen. De ezen a fekete husvéton milliók fájdalmas sírása távoli harangszó halvány, alig hallható csengésévé halkitja a húsvéti örömhírre fakadó hozsannát ... S a hívőnek talán kétszeres fájdalom az, hogy a húsvéti csoda az ő életében nem fog megismétlődni. Mikor a húsvéti harangszó megcsendül, hirdetve azt az örömhírt, mely kétévezred óta vigasztalja az emberiség millióit, mi lélekben még mindig Nagypénteknél tartunk. Az a kereszt, mely alatt Mária zokogott, közelebb áll az élethez, ahogy mi megismertük azt, mint az a nyitott sir, melynek csodahire futótűzként járta be a földet és az emberek millióinak lelkében lett csodalátó hitté. Mig a Béke napja el nem jön, a mi sorsunk megakad Nagypénteken és odanő a kereszthez, melytől csak isteni csoda tudja elszakítani . . . Álljunk meg hát mi is a nagypénteki keresztnél . . . Vájjon János, Jézus kedves apostola KIVÁNT-E valamit Máriának? Dehogy kívánt. Sírva állt a kereszt alatt Jézus anyja Mária és János csendesen átölelve támogatta azt a szegény asszonyt, akit rábízott Mestere halálos óráján. Mintha még Jézus is elismerte volna, hogy a halál gyászának tragikus órájában nem elég a hit az embernek . . . kell még valami . . . EMBER KELL . . . szerető, megértő ember, aki puszta jelenlétével erőt ad a gyász terhe alatt roskadozónak és átsegíti azon a válságos időn, mely a halál pillanata és az elválás tompa fájdalom megszokása között telik el. — Mert ha abban a tragikus órában nincs szerető ember a gyászsujtotta lélek közelében, akkor az a lélek megroppan, darabokra törik s nem tud többet felemelkedni ahhoz a hithez, mely a vigasztalás és reménység aranyporával hinti be azt a fekete fájdalmat, mely a maga mezítelen sötétségében elviselhetetlen minden érző szivü ember számára. A húsvéti üzenetnek ezt a részét elfogadhatja és megértheti a hit nélkül élő ember éppúgy, mint az, aki a hitben megtalálta a vigasztalás forrását . . . És igy e húsvéti ünnepen ezzel a Golgothán született üzenettel fordulunk testvéreinkhez . . . tagtársainkhoz . . . A Jób sorsának terhe alatt roskadozó magyar nemzet könnyektől elvakult szemekkel áll szeretteinek tömegsírja és földi javainak füstölgő romjai felett. Fiait, leányait, házait, földjeit siratja a magyar nép . . . EMBER KELL, hogy melléje álljon, részvéttől megindult, segítségre kész, minden szolgálatra hajlandó ember ... És ugyan hol van a magyar nép számára ez a résztvevő ember, ha nem Amerikában; ugyan ki lenne a magyar nép számára az a testvér, aki átsegíti őt halálosvégü tragédiájának bénult óráin, ha nem AMERIKAI MAGYAR TESTVÉRE? Itt van egy húsvéti kívánság, mely nem a tehetetlenség csüggedtségének reménytelen hangján hangzik el: kívánjuk, hogy a golgothai keresztről megemlékező amerikai magyarság találja meg önmagában azt a részvétet és szeretetet, mely képessé teszi őt arra, hogy mindenéből kifosztott magyar testvére mellé álljon, átölelje, simogassa, táplálja, segítse, mig csak uj élet és uj hit reményteljes ereje nem ad neki erőt arra, hogy a saját lábán tudjon megállni! Aztán ... itt vannak közelünkben azok, akik elveszítették azt, ki számukra a legdrágább volt. . . fiukat . . . férjüket ... és akik a golgothai kereszt alatt zokogó Mária sirásában ráismernek saját fájdalmukra . . . És itt van még egy húsvéti kívánság, melynek van értelme, mert lehet foganatja . . . Kívánjuk minden amerikai magyar édesanyának, édesapának és feleségnek, hogy amikor súlyosan sebesült szeretteik sorsáért való aggodalom emészti őket . . . vagy amikor azok hősi halála a fájdalom mélyre ásott gödrének fekete homályába taszítja őket, hogy legyen mellettük SZERETŐ EMBER . . . aki lelket önt beléjük, uj bátorságot szit a lelkűkben és az elesett hős helyett testvére lesz az aggódónak és gyászolónak . . . Verhovay testvér! Vájjon van-e benned hajlandóság e húsvéti kívánság teljesítésére? Vájjon megérted-e, hogy amikor Krisztus a kereszten haldokolva tanítványára bízta anyját és anyjára a tanítványát, akkor neked is üzent, hogy szerető szívvel, segítő készséggel, megértő lélekkel állj melléje annak, aki fiának sírkeresztje alá temeti a maga lelkét is? Vagy már annyira elhatalmasodott rajtunk az önzés, hogy mikor más tragédiájának hírét halljuk, csak vállat vonunk és azt mondjuk: “Mindenkinek megvan a maga baja?” Gondolod, hogy a te bajod is akkora, mint azé, akinek leikéből kitépte a sors azt, ami életének tartalma volt? Gondolod, hogy azért, mert Neked is vannak gondjaid, már elfeledkezhetsz azokról, akiknek ezer gondnál is súlyosabb gyászuk van? Nem gondolsz arra, hogy maholnap te is kerülhetsz abba a helyzetbe, mikor odaadnád a jobbkezedet azért, ha EMBER állna melletted, aki szeretettel ölel át, amikor magadban összeroskadnál, de úgy, hogy soha többé ne kelj fel? Krisztus az emberekért halt meg, elismerik ezt még azok is, kik ez Ő hitét nem fogadják el. S a mi húsvéti kívánságunk az, hogy Verhovay testvérek tudjanak egymásért legalább ÉLNI... néhány lépést tenni . . . egy kis időt rászánni... egy kis áldozatot hozni . . . hogy egymás nehéz sorsát, küzdelmes életét kissé könnyebbé tegyék . . . A tehetetlen fájdalom fekete Husvétján ez a mi szívből jövő Verhovay húsvéti kívánságunk . . .
