Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-03-14 / 11. szám
VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM 1945 MÁRCIUS 14 NO. 11. SZÁM A SZABADSÁG ÉRTELME 1945 március 15-ikére Kilencvenhét esztendővel ezelőtt fellázadt a magyar az osztrák zsarnokság ellen s fegyvert fogott, hogy lerázza a rabigát. Minden magyar szivében visszhangoztak — s a mai napig visszhangzanak — Petőfi lelkes, gyújtó szarai: .“Talpra magyar, hi a haza, Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés: válasszatok! A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk!” Dicsőségesen indult meg Kossuth harca és győzelemmel is végződött volna, ha a cári Oroszország bele nem avatkozott volna s nem küldött volna 200,000 emberből álló hatalmas sereget a magyarok ellen. S ennek következtében a magyarok elvesztették a háborút, mely a 13 aradi vértanú gyászos kivégzésével végződött. A történelem megismétlődik. Magyarországot ismét legázolta és elnyomta nyugati szomszédja, mert egy hét milliós fegyvertelen nemzet nem állhatott ellen akkor, amikor egy nálánál tizszerte nagyobb és százszorta jobban felszerelt nemzettel állt szemben. És most ismét beavatkozott Oroszország. De ez már nem a cári Oroszország, hanem egy uj Oroszország, melynek katonasága nem elnyomni jött, hanem felszabadítani. És ha az orosz nemzet hü marad ígéreteihez és az ismét megerősített Atlanti Charter elveihez, akkor Oroszország 1945- ben visszafizeti Magyarországnak 97 esztendős adósságát. . . . * • * Magyarország most nem fogott fegyvert a német ellen, de ez nem cáfolja meg a magyar népnek jogát arra, hogy magát szabadságszerető népnek vallja. Mert 1848-ban a magyar úgy indult a harcba, hogy minden reménye megvolt a győzelemre. Igaz, hogy az osztrák hadak túlerőben voltak akkor is, de a katonák lelkesedése és vezéreik ügyessége elegendő volt ahhoz, hogy ezt a külömbséget áthidalja. Kossuth nem vitte volna harcba a magyar nemzetet, ha nem hitte volna, hogy a magyar nép felkelését győzelem fogja megkoronázni. Németországgal szemben egészen más volt a helyzet. A Csonka-országnak még természetes határai sem voltak, melyek a védelmet lehetségessé tették volna. A fegyvertelen nemzetnek alig volt katonasága. Ily körülmények között az ellenállás nemzeti öngyilkosság lett volna, már pedig az öngyilkosság nem vezet szabadságra, mert aki meghalt, az nem szabad. Épp ezért 1942-őt nem lehet összehasonlítani 1848-al. * * * Tévedés azonban azt hinni, hogy a Szabadság egy minden más körülménytől független kincs, melyet önmagában is lehet értékelni. Nagyon helytelen szemszögből nézik a Szabadság eszméjét, azok, akik a szabadságban olyan CÉLT látnak, mely már magában is jobblétet biztosit egy nemzetnek. Az igaz, hogy a szabadság minden nemzet szabadságharcának célja, de nem a VÉGSŐ célja. A szabadság nem végcél, hanem ESZKÖZ, melyet egy magasabb életforma megvalósítására kell felhasználni, amelynek FELTÉTELE, nem pedig TARTALMA a szabadság. Sokan vannak, akik a szabadság eszméjében önmagáért hisznek s nem törődnek azzal, amire a szabadságnak vezetni kell . . . Akik igy gondolkoznak, a liobónak, a csavargónak adják meg a legnagyobb elismerést, mert hiszen a “hobó” az a “szabad” ember, aki a szabadságot önmagáért becsüli és abban látja az élet tartalmát és célját. A szabadságért azért harcolunk, mert csak mint szabad emberek vagyunk képesek oly életforma elérésére, mely emberi mivoltunkhoz méltó. Erre szolgaságban, elnyomatásban nincs lehetőség. Senki sem látta ezt tisztábban, mint Kossuth, a szabadság eszméjének legnagyobb harcosa. Ő azért akarta, hogy a magyar nemzet szabad legyen, mert tudta, hogy a magyar nép képességeihez, nemzeti tulajdonságaihoz és hagyományaihoz méltó életet csak akkor folytathat, ha felszabadul, ő volt az első, aki földreformot ígért, ő volt az első, aki a szegény népnek kenyeret akart juttatni, s azon felül iskolázottságot, vallásszabadságot, szavazati jogot . . . egyszóval mindazt, amit mi Amerikában az amerikai életforma legnagyobb értékének tartunk. A szabadság, a függetlenség lett volna a FELTÉTELE annak, hogy a magyar nemzet demokratikus néppé tudjon fejlődni és hogy polgárainak, kivétel nélkül, a megélhetés biztonságát, egyenlőséget, vallásszabadságot, életlehetőségeket és iskolázottságot tudjon biztosítani. A magyar nemzet 1848-49-ben és a Szövetséges Nemzetek ma nem a szabadságért harcolnak, hanem azért, amit a szabadság lelkiismeretes felhasználásával el lehet érni. Ezért van az, hogy Roosevelt elnöknek a Négy Szabadságról való kijelentése jobban kifejezi a szabadság igazi értelmét, mint mindazok a könyvek, cikkek és szónoklatok, melyek a szabadságot egy nemzet legmagasabb és végső céljaként tüntetik fel. A szabadságot lehet roszszul is használni és szabad nemzetek történetében mindég voltak időszakok, amikor a szabadságot nem jóra használták, hanem visszaéltek vele. Minden ilyen esetben a szabadság nem egy magasabb életformát eredményezett, hanem az erkölcsi elvek feladására, eszmék megsemmisülésére, a (Folytatása a 2-ik oldalon) A márciusi igazgatósági gyűlés Március 19-én, hétfőn reggel kezdődik a Verhovay Segély Egylet Igazgatóságának rendes tavaszi gyűlése. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük egyesületünk igazgatóit s szívből jövő “Isten Hozott”-al és meleg kézszoritással várjuk e tagtársakat, akiket a Verhovay Segély Egylet legutóbbi konvenciójának delegátusai választottak meg és i állítottak egyesületünk élére, mint annak — a konvenció után — legmagasabb hatóságát. Kissé elfogódottan fogadjuk Igazgató tagtársainkat, mert ime, még mindég a régi portán vagyunk, melytől már annyiszor vettünk búcsút, hogy attól tartunk, hogy amikor majd valóban sor kerül a költözködésre, akkor már belefáradva a bucsuzkodásba, vissza se fogunk nézni arra a magas épületre, mely hosszú éveken át volt az Egyesület központi székháza. S ki tudja, hogy mikor kerülhet majd sor a költözködésre?! De hát ma, amikor milliók véreznek öt világrész harcterein és százmilliók éheznek és nyomorognak, nem is gondolhatunk a mi szűk és zsúfolt központi hivatalunkba való szorultságunkra... Szívesen itt maradnánk még tiz évig is. ha azzal a háború végét csak egy nappal is közelebb hozhatnánk. Sokkal komolyabb kérdésekkel kell majd az igazgatóságnak foglalkozni. Hiszen ez az igazgatósági gyűlés valósággal a Halál árnyékában folyik le. A szeptemberi gyűlésen az igazgatóság 80 Verhovay hősi halott emlékének áldozott kegyelettel és tisztelettel__80 hősi halottunk fájó emléke nehezedett rá az igazgatóság tagjainak lelkére., E tavaszi gyűlésre azonban közel 140-re emelkedett hősi halottaink száma... Egy rövid fél év alatt hatvan Verhovay tagtársunk adta életét a Hazáért... Minden hónapban tizet veszitettünk... Egy esztendővel ezelőtt, a márciusi gyűlés alkalmával egyesületünk 31 hősi halottjáról emlékezett meg az igazgatóság ... Márciustól szeptemberig 49-el emelkedett a számuk ... és szeptembertől ez év márciusáig hatvannal... Egyre gyorsabban, egyre nagyobb számban, növekvő arányban hullanak el egyesületünk legjobbjai, aranyifjuságunk legszebb, leghosszabb életre rendelt tagjai. Nagy szomorúság ez... hiszen igazgatóink ismerik e hősi halottak gyászoló családjait és fájdalmukban testvéri szívvel osztoznak... Annál is inkább, mert nem egynek közülük van nem egy,'hanem több katona fia és minden egyes hősi halott bejelentésénél az ő szeme is könnybelábbad attól a szüntelen aggodalomtól, mely immár negyedik éve minden szülői szívnek legnagyobb terhe... De ugyanakkor egyesületi szempontból gondot is jelent a mi ifjúságunknak aránytalanul nagy véráldozata... Felmerül a fájó kérdés minden igazgató és minden egyesületét szerető tagtárs szivében; VÁJJON KI PÓTOLJA EZEKET A FIATALOKAT?! És itt kapcsolódik bele az igazgatóság gondjaiba a második nagy kérdés; vájjon a mostanában folyó tagszerzési munka tudja-e majd pótolni azt a veszteséget, melyet egyesületünk a háború következtében szenved? Mert bizony a helyzet az, hogy minden fiatalon elveszitett tagtársunk helyét nem egy, hanem tiz uj tagnak kellene betöltenie, hogyha csak valamiképen is pótolni akarjuk taglétszámban való veszteségünket. Hiszen ezeknek a fiatal hősöknek rendes körülmények között még harmincnegyven évig kellett volna élniök: ezzel a feltevéssel vette fel őket az egyesület a tagjai közé és hősi haláluk ugyancsak felbontotta az átlagos emberi életkor kiszámításával foglalkozó szakértők feltevéseit. Nem tudhatjuk, hogy még hány kedves tagtársunkat fogjuk elveszíteni a jövőben... a japán háború legjava még hátra van, amint azt az Iwo Jima szigetén folyó rettenetes harc mutatja, és a németek ellen folyó háborúnak legalább még egy nagyon küzdelmes szaka van előttünk: amikor seregeinknek a Rajnán kell átkelniök... Akármit hoz is a jövő, bizonyos, hogy a mi egyesületünk aránytalanul sokat veszített ebben a háborúban és épp ezért fokozott fontossággal bir a tagszerzés munkája,
