Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-03-07 / 10. szám
2-ik oldal 1945 március 7 Verhovayak Lapja a Verhoval Segély Egylet első hősi halottjának “Horváth Edward.” A két leány leemelte a képről a leplet s a közönség elé tárult az első kép ... Az áhitat megdöbbent némaságában szinte lélekzetvisszafojtva nézte a közönség a remek arcképet, melyből szinte újjáéledve küldte halvány mosolyát, barna szemének tiszta csillogását ez a szép fiatal tengerész, aki az Atlanti Óceán végtelen huliámsirjában lelte halálát a haza szolgálatában. Ä néma csenden Horváth Edward hozzátartozóinak fájdalmas felzokogása hasitott át ... De már újra megszólalt az elnök: “Bakó László.” A második képről is lehullott a lepel. Jóbarátok felismerő sóhaja és a második család elfojtott sírása rezgeti a teremben, mintha megaoin^ lélekharang szólana a messzi távolban . . . “Miskiv András . . . Kurtzman János . . . KoVách József . . . Lochlion Hamp . . . Hűlik Bálint ...” — úgy hangzottak el a nevek lassú egymásutánban, mintha szívből kellene kitépni mindegyiket . . . s ahogy hullott le a lepel a képekről, úgy áradt szét a fájdalom, a részvét a teremben, melyben hét család megtört szivének fájdalmas zokogása átragadt a jelenlevőkre, megmarkolta fájdalommal a szivüket, mig végül széni nem maradt szárazon s a kegyeletes ünnepély megrendítő gyászszertartássá vált, melyben a gyötrődés könnyes közösségében borult össze minden lélek ... (Kár, hogy Hűlik Bálint képe nem volt ott s csak a festményről készült eredeti fényképfelvételt helyezhették el a rendezők a színpadon, mert ez a kép eltévedt a szállító vállalat hibája következtében . . . Pedig ennek a hősnek 90 rokona és hozzátartozója jelent meg az ünnepen ... Természetesen a központi elnök, a központi titkár és a rendezőség egy tagja már megelőzőleg meglátogatták a családot és közölték velük, hogy a kép nem érkezett meg... De ezt a család igazi Verhovay szeretettel és megértéssel vette tudomásul, s megjelent az ünnepen. Azóta a kép már megérkezett s a rendezőség átadta azt a gyászoló családnak.) Mikor a képek leleplezése véget ért, Bencze János központi elnök a színpaddal szemben ülő gyászoló hozzátartozókhoz fordult. Nehezen talált szavakat és nehezen talált erőt azok elmondására, mert megrendítő volt látni a gyászoló édesanyák, édesapák és özvegyek szeretteikre ráismert tekintetében a mérhetetlen fájdalmat... á páratlanul élethü képeknek szépsége újra meg újra oda vonzotta tekintetüket a színpadra, csak hogy újra meg újra ellepje szemüket a könny s feltörjön szivükből a zokogás . . . Végre megszólalt az elnök és a megértő testvéri szeretet és együttérzés keresetlen szavaival kérte a gyászolókat, hogy fogadják el a képeket, mint a Verhovay Segély Egylet ajándékát s őrizzék meg azokat otthonukban, mint a Verhovay testvérszeretet maradandó zálogát. Fájón szerető szívvel elmondott szavai úgy hatottak, mint egy gyászszertartást befejező áldás. A lelke mélyéig megrendült közönség csendesen felállt ... s indult hazafelé, lelkében hordozva egy felejthetetlen estének maradandó emlékét. A jóbarátok a hét hősi halott gyászoló családjához léptek s néma kézszoritással, szerető öleléssel mondották el azt, amire szavakat nem találtak. S gyengéden öltve karjukat a gyászolók karjába, indultak ők is a teremből, melynek színpadáról örök némasággal tekintett utánuk a hét hősi halottnak képe . . . Azóta már e képek mind hazaértek, szeretteik körébe, hogy megőrizzék számukra ifjú szépségükben azokat az arcvonásokat, melyekről a harc mezején fagyott le az ifjúság mosolya... A new yorki emlékünnep elmúlt, de annak hangulata megmarad mindazok szivében, akik ott voltak. Alázatos sziveket magasztos érzések emeltek fel. Megrendítő és ugyanakkor mégis vigasztaló ünnep volt ez, melynek közös vendége volt a Halál és a Szeretet. Ez az ünnep közel hozta a háborút a maga borzalmasságával, félelmetességével és rettenetes áldozataival mindenkihez. Még az is, akinek számára ez a háború csak valami közömbösen szemlélt távoli történés, megértette, hogy a háború nemcsak tengerentúl folyik . . . Halálos hatalma ideér hozzánk, szivek millióit töri meg, lelkek millióit dönti a múlhatatlan fájdalom kétségbeesésébe. BAKÓ LÁSZLÓ 83. New York, N. Y. Még az is, aki nem veszített el senkit ebben a háborúban, beleolvadt a vesztesek családjába s megtanult velük együtt sírni, amikor a felidézett hét hősnek képe megéreztette vele, hogy ifjúságunk legjavát, fajtánk legszebbjeit aratja le kegyetlen szeszélyével a halál. Aki ott volt, más emberré, jobb emberré vált ezen az estén. Mert azokról a képekről örökre elköltözött fiatalemberek lelke szólt hozzá s az ittmaradtak árvaságának fájdalma hasitott bele a szivébe. S az elköltözöttek lelkének sóhaja s az ittmaradtak szivének fájdalma megérttette mindenkivel azt, hogy ennek a háborúnak fájdalmából nem vonhatja ki magát senki. Sem azokból a kötelezettségekből, melyek a háború következtében ránkhárulnak. S aki csak ott volt, megfogadta a lelkében, hogy bármily keveset is jelentsen az, amit egy ember tehet annak érdekében, hogy ez a véres háború mielőbb diadalmas befejezéséhez jusson, mégis meg fogja tenni azt. minden áron . . . mert hiszen e hős katonák vére is csak egy csepp volt abban a vértengerben, melynek el kell folynia a Béke napjáig, mégis odaadták a vérüket és életüket . . . Egyetlen katona hősiessége, egyetlen polgár hűsége nem sokat számit e nagy világháború lefolyásának eredményében ... de milliók hősiessége és milliók hűsége együttvéve meg fogja hozni a győzelmet, a vérontás végét, a béke szent napját Egy katonának, egy gyári munkásnak, egy polgárnak szerepe jelentéktelennek látszik, ha összehasonlitjük azt az eddig elért teljesítmények és az előttünk álló feladatok végtelenségével ... De milliók jelentéktelennek látszó szerepe együttvéve minden ellenállást elsöprő, Világbékét teremtő hatalommá válik . . Ezt a fontos tanulságot mindenki megérezte, mindenki megértette, mindenki hazavitte magával a new yorki kegyeletes ünnepélyről. S ezért vagyunk meggyőződve arról, hogy ez az ünnep az itthon front megszilárdítását is szolgálta, mert e katonák önfeládozásának példája megérttette mindenkivel azt, hogy egyetlen polgár sem tekintheti a maga háborús kötelességét jelentéktelennek s ezért: elkerülhetőnek. A mi Egyesületünk szerepéről ezen az emlékünnepen talán jobb is, ha most nem Írunk többet. Hét hősi halott önfeládozásának és hozzátartozóik megrázó fájdalmának jelenlétében a büszkeség alázattá válik. Hálásak vagyunk Egyesületünk igazgatóságának és tagságának, hogy lehetővé tette azt, hogy ezeknek a képeknek megfestésével és odaajándékozásával szolgálhattuk megszomorodott testvéreinket, áldott amerikai hazánkat és szerencsétlen szülőföldünket. Ennek a hálának alázatos érzésével szorítjuk meg még egyszer azoknak a kezét, kik ennek az ünnepségnek legnagyobb hősei voltak: HŐSI HALOTTAINK NAGYSZIVÜ HOZZÁTARTOZÓINAK. KURTZMAN JÁNOS 200. So. Norwalk, Conn. HŰLIK BÁLINT 83. New York, N. Y. LOCHLION HAMP 394. New York, N. Y.
