Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-03-07 / 10. szám
1945 március 7 3-ik oldal F1ÓKHIREK FIGYELMEZTETÉS. — Lapzárta minden pénteken. A péntek reggeli posta után érkező hirek már nem helyezhetők el a lapban. Felhiviuk ügykezelő tagtársaink figyelmét arra, hogy a csütörtökön postára adott levelek a mai postai viszonyok mellett még a Pittsburghoz közel eső vidékekről is csak kivételes esetben érkeznek meg pén teken reggel — szíveskedjenek tehát híreiket a hét elején postára adni, hogy azoknak a lapban helyet biztosíthassunk. DETROIT, MICHIGAN 36-ik fiók FELHÍVÁS! Tisztelt tagtársunk: Mostan is, mint az előző években, azzal a kérelemmel fordulunk Tagtársunkhoz, hogy a detroiti magyar kolónia által kezdeményezett és folyamatban lévő Vörös Kereszt mozgalomhoz, tehetségéhez mérten hozzájárulni szives legyen. Mindannyiunk Édesanyja, a Vörös Kereszt nyújtja felénk kérő kezét... Nem a maga számára kér, hanem a fronton harcoló fiaink számára ... Azokon akar segíteni, akik a nap minden órájában életüket kockáztatják miértünk, szeretteinkért, azért, hogy szabadságban, nyugalomban élhessünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tisztelt Tagtársunk adott már jószivvel a munkahelyén ... de gondoljon arra, hogy itt a magyar név tisztelete, becsülete forog kockán ... Gondoljon arra, hogy ilyenkor minden nemzetiségi csoport ugyancsak kitesz magáért ... és ebben a nemes versengésben mi sem maradhatunk le... nekünk is meg kell tenni minden tőlünk telhetőt, annyival is inkább, mert Amerika győzelmétől várjuk szülőhazánknak a náci járomból való teljes szabadulását is. Kérjük a tagtársakat, hogy e nemes célra szánt adományaikat szíveskedjenek legkésőbb március 15-éig elküldeni “Mr. Steven Lukács, Manager, Branch 36, Verhovay F. I. Association, 9137 West Lafayette Blvd., Detroit, Mich.'’ címre és szíveskedjék jelezni, hogy az adomány a Vörös Kereszt számára lett elküldve. Minden egyes adományt pénztárunk hivatalosan fog nyugtázni. A csekket vagy money ordert szíveskedjék igy kiállítani: Verhovay F. I. Ass’n, Branch 36. , Kérésünk szives meghallgatását kérve, maradtunk tagtársi üdvözletei MACKER gyula, elnök. LUKÁCS ISTVÁN, ügykezelő. PAPP GÁSPÁR, ellenőr. 45-IK FIÓK. — CLEVELAND, O. — A 45-ik fiók keretében működő Magyar Népet Segélyző Bizottság nagyszabású játékdélutánt rendez a segélyalapra március 25-én, vasárnap délután 2:30 órai kezdettel a West Sídéi Munkás Dalkör helyiségében, 4309 Lorain Avenue cimen. Frissen sült fánkot és kávét szolgálunk fel a vendégeknek. Hűsítőkről szintén gondoskodunk. Részvételi jegy ára adóval együtt 50 cent. Kérjük fiókunk tagjait, azok jóbarátait és ismerőseit, hogy jelenjenek meg e nemes célú összejövetelen, melynek bévé teléből az óhazában szenvedő testvéreink nyomorúságán szeretnénk enyhiteni. Válaszoljunk óhazai véreink segélykiáltására a megsegitő szeretet tettével! A RENDEZŐSÉG. 108-IK FIÓK.—YOUNGSTOWN, O. — Fiókunk e ha vi gyűlését vasárnap, március 11-én este 7 órai kezdettel tartjuk meg. Kérjük, hogy aki csak teheti jöjjön el a gyűlésre. TURNER JÓZSEF. ügykezelő, (115 Manchester Ave. telefon 95394) 13Ó-IK FIÓK. — EAST CHICAGO, IND. — ,A 130-ik fiók 35 éves jubileumát fogja megünnepelni nagyszabású bankett keretében április 15- ikén, vasárnap és ez alkalommal fogja egyesületünk átadni néhai Halál József hősi halott tagtársunknak arcképét édesanyjának, Halál Ferencnénak. A nagyszabású bankettet értékes műsor fogja kiegészíteni. Ugyanezen a napon Ft. Sipos József plébános szentmisét mond felesett hősünknek lelki üdvéért a Szent Háromság hitközség templomában. A szentmisén fiókunk testületileg vesz részt és arra a zászlóval vonul ki. Mise után a Hősök Emlékéhez vonulunk ki, ahol koszorút fog elhelyezni hősi halottaink emlékére Halál Ferencné. Felkérjük mindazokat a katonai szolgálatot teljesítő tagtársainkat, akik ezen a napon szabadságon lesznek idehaza, hogy legyenek vendégeink ezen az ünnepségen. Ugyancsak (meghívjuk ez alkalomra Németh János tagtársunkat, aki száz katonai küldetést teljesített repülőgépen Franciaország, Belgium és Németország felett és repülő hadnagyi rangban szerencsésen hazaérkezett s jelenleg Texasban teljesít szolgálatot. A bankett hat órakor kezdődik és a Columbia Hallban lesz megtartva a Cook és Vernon Avenue sarkán. Jegy ára $1.25. Tagtársi tisztelettel Csurila József, elnök. Pállá Miklós ügykezelő. 164-IK FIÓK. — CHICAGO, ILL. — Városunk magyarsága hatalmas ünnepségek keretében emlékszik meg ez évben március idusáról. A North Side-i amerikai magyar egyletek nagy része, közöttük a 164-ik fiók is, március 11-én, vasárnap délután a Wicker Park Hall nagytermében (West North Avenuen, a Damen Avenue-től nyugatra) gyűlnek össze, ahol több kiváló szónok fog megemlékezni a nap jelentőségéről. Ez az ünnepség azonban nemcsak március idusát fogja emlékezetünkbe idézni, hanem ugyanakkor kiinduló pontja is lesz annak a nagy megmozdulásnak, melyben minden egyes amerikai magyarnak részt kell vennie. Ez az oka annak, hogy a 164-ik fiók vezetősége ezúton is kéri tagjait, hogy március 11-én, vasárnap délután a lehető legnagyobb számban jelenjenek meg a Wicker Park Hall nagytermében. KUNSTADT ERNŐ, ügykezelő. 429-IK FIÓK. DEARBORN, MICH. — A 429-ik fiók havi gyűléseinek dátumát megváltoztattuk. Ezentúl nem a hónap harmadik vasárnapján tartjuk meg gyűléseinket, hanem minden hónap első vasárnapján a Verhovay Otthonban délután pontosan 3 órai kezdettel. Felkérem a tagtársakat, hogy a havidijakat a gyűlésen szíveskedjenek befizetni, mert a gazolin hiánya miatt nem mehetek el a tagtársakhoz a havidijakat beszedni úgy, mint a múltban. Következő havi gyűlésünket március 4-én, vasárnap tartjuk meg. Kérem a tagtársakat, hogy jelenjenek meg. LUCAS JOLÁN, ügykezelő. 342-IK FIÓK. — CHICAGO. ILL. — Fiókunk tavaszi mulatságot rendez 1945 április 7-én, szombaton este a Dr. Hertzel Hall-ban, 1335 N. California Avenue alatt, melyre szeretettel hívjuk meg a magyarságot és a Verhovay tagtársakat. Lachman Antal, ügykezelő. 500-1K FIÓK. — DETVerhovayak Lapja KILÉPTEK A BETEGSEGÉLYZŐ OSZTÁLYBÓL Cancelled Sick Benefit Fiók-Br. 13 Fazekas John W. 17 Kondás Péter, Pongrácz Albert 32 Barber Lawrence Jr. 33 Hancharik Michael 36 Varga James Jr. 40 Groza Alex 45 Bryson Alex 52 Varga Ernest L. 59 Fuzie John L., Geiger Anthony L., Müller Paul 61 Clark Harry Jr. 64 Andorka Fred J., Varos Carl 69 Simko Rosalynn 132' Toth Catherine 164 Galo Paul 234 Tóth Mihályné 288 Barath Andrew J. 291 Kovátch András 335 Papp Bill N. 349 Yovich Robert 364 Prokop Mrs. Edward 388 Sabol George Jr. 399 Clisch Walter 467 Emery Joseph, Rácz Elizabeth 28-Members ——v-----HÚSZ ÉVES ELÉRÉSES BIZTOSÍTÁS Matured Endowment Fiók-Br. 481 Phillips Joseph, Jr. 1-Member BEÁLLT A BETÉGSEGÉLYZÖ OSZTÁLYBA Entered Sick Benefit Fiók-Br. 14 Thomas Alexander E. 23 Ballard Eveleen 36 New Coloman Charles 59 Brumbaugh Paul H., Fuzie Stephen Jr. 501 Nagy Mrs. William 6-Members Pittsburgh, Pa., 1945 január hó 31-én. PHILLIPS EMMA E. h. kp. számvevő. ROIT, MICH. — Fiókunk februári gyűlésén elhatározta, hogy megszervezi saját kuglizó csapatát. A csapat hetenként egyszer fog játszani egy maja később meghatározandó kuglizó pályán. Addig is kérjük, hogy mindazok a férfiak és nők, akik a csapat tagjai óhajtanak lenni, hogy bővebb felvilágosításért forduljanak hozzám. Lehetnek tagjai a kuglizó csapatnak olyanok is, akik még nem tagjai egyesületünknek, hanem később kívánnak beállni. Szívesen várva a jelentkezőket, maradok tagtársi tisztelettel: BOLDIZSÁR JÓZSEF, 18636 Marx Avenue, Detroit, 3, Michigan Telefon: TW 1-2043. AZ ORVOSI TUDOMÁNY • elismeri a méhfullánk mérgének enyhítő hatását rheumatíkus esetekben. Ezt tartalmazza a "MUSCULAID”, amely TÓTH JÁNOS, volt amerikai egyetemi méhészeti szakértőnek a találmánya, amely gyógyitólag használható arthtitis, rheuma, viszketegség, csípő- és derékfájás, viszeríágulás, görcs és hülés eseteiben. Kérjen ingyenes bővebb ismertetést és győződjön meg a valóságról. Pontos cim: Jolin Tóth, 1143 Hillcrest Drive South Bend 17, Ind. ziHintesmcuitt HUNGÁRIA 163 WEST 46th SÍRÉITl tost of Broadway LOngocre 3-01151' NEW YORK LEGSZEBB ---------MAGYAR VENDÉGLŐJE ELSŐRENDŰ KONYHA VACSORA $1.25 és leljebb , MELEG ENYHÍTI A HATFÁJDALMAT! Melegség enyhíti az izomfájdalmakat — gyorsan és hatásosan. Hogy a fájó ponton kellemes, melegítő enyhülést kapjon, napokon át használjon nagy Johnson’s RED CROSS FLASTROMOT t— vagy a nehezebb, melegebb John-' sdn’s Back Flastromot... Az enyhe, hatásos gyógymód melegíti a hátat, felfrissíti a vérkeringést, enyhíti a. fájdalmat. Meleg szövet bélése fenntartja a test melegét, hátát védi a hideg ellen. Próbába meg ezt a tiszta, könnyű “hő kezelést” közönséges hátfájásnál, izom fájdalmaknál — MÉG MA. (Állandó hátfájás esetén menjen el orvosához.) Ragaszkodjon a VALÓDIHOZ, melyet Johnson & Johnson készit. (Mtn-w RED CROSS PLASTER és Ovfwvom, BACK PLASTER NŐK szenvednek egyszerű VÉRSZEGÉNYSÉGTŐL A ‘'havi veszteség” okozta vashiány gyengíti őket. Leányok, kik egyszerű vérszegénységben szenvednek vagy nagyobb havi veszteségük van, sápadtak, fáradtak, gyengék, kimerültek — ennek oka a vér cse! kély vastartalma lehet. Próbálja ma Lydia E. Pinkham’s TABLETS kitűnő vér-vasépítő szert, mély gyarapítja a vörös vérrejteket és igy erőt ad. Előírás szerint használva. Pink- I ham’s Tablets a legeslegjobb háziszer, mely értékes vasat juttat a vérbe. Pinkham’s Tablets legalább egyhavi használata biatoean Önnek is nagyon segít a baján. Előírás szerint vegye be. Lydia E. Pinkham’s TA61CVS TRY* * , ROMA SWEET VERMOUTH-A californiai ROMA édes Vermouth hűen követi az ‘óhazai’ Vermouth készítés összes hagyományait. ROMA Wine Company, Fresno, Cal. »ROMA — több ^amerikai élvezi, .mint bármelyik másik bort.