Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-02-21 / 8. szám
VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM 1945 FEBRUÁR 21 NO. 8. SZÁM AZ ELNÉMULT VÁROS... Két hónapig tartott Budapest ostroma. S most végre-valahára megérkezett a várva várt hir: az oroszok teljesen letörték a németeket s az ágyuk dörgése elhallgatott Budapest utcáin. Több mint 30,000 embert ejtettek foglyul az oroszok az ostrom utolsó két napján. A Budapestet megszállva tartó náci haderő vezérkarát földalatti csatornában berendezett helyiségben fogták el. » Ezek az adatok mutatják, hogy mily elszántan fészkelték be magukat a nácik Budapesten és milyen hatalmas haderővel tartották a várost. Ezért tartott oly sokáig Budapest ostroma. Ezért volt oly nehéz feladat a Duna Királynőjének felszabadítása. ✓ De bár elhallgattak az ágyuk, Budapest néma marad. Csak kósza hírek jönnek a feldúlt városból, ellentmondó szenzációshiresztelések, propaganda izü jelentések, melyeknek kényszeredett optimizmusa mögött halálos valóságot kell sejtenünk. Az orosz Pravda újság fényképet közölt a felszabadított Budapestről. A képet new yorki lapok is közölték. A képen a Kálvin térre ismerünk. A régi házak most is épségben állanak. Az egyetlen szokatlan jelenség a képen az orosz katonaság. Két orosz katonát látni, amint a földön gugolva katonai telefonon tesznek jelentést. Hozzáteszi a Pravda, hogy “a polgári lakosság nyugodtan sétál az utcán”. Ezután az Office of War Information egyik jelentését tanumányozzuk Idézi a Debreceni Néplapot, mely szerint megkezdték a főváros villamosvasúti rendszerének helyreállítását. Halad a vízmüvek üzembe helyezésének munkája is. Villamosvilágitás is van már egyes külvárosokban. Két mozgófénykép színház és egy nyomda megnyílt. Négy színház készül nyitásra és az Opera-ház javítási munkálatai már folyamatban vannak. Nemsokára megkezdi működését a postahivatal és a telefonközpont is. Más szóval kitűnik ebből a jelentésből, hogy a város vízellátása teljesen megszakadt. Villanyvilágítás a városban nincs, az első lámpák csak most gyulladnak ki a külvárosokban. Egy nyomda van üzemben és ebben az egy nyomdában két újságot állítanak elő, a Népszavát és a Szabadságot. Villomosok nem járnak. Postaszolgálat nincs. Telefonszolgálat nincs. Az Operát alaposan összelőtték, mert a javítási munkálatoknak még csak a kezdetén vannak. Egyetlen mozi, egyetlen színház sem működik, nemcsak a villanyvilágítás hiánya miatt, hanem az épületeken esett kár miatt is. Ha nincs villany, sem viz, akkor gáz sincsen. Egyszóval, a közüzemek teljesen megrokkantak és csak hosszú, nehéz munka után állnak helyre a csak megközelítőleg is normális viszonyok. Nem igen hisszük, hogy ily körülmények között Budapest lakossága “nyugodtan sétál” . . . Talán inkább arról lehet szó, hogy a lakosság a pincékből kibújva a napfénytől pislogó, fénytelen szemekkel mered arra a pusztulásra, mely szemei elé tárul. S a lakosság nyugalma a halál völgyében járt ember lelki dermedtsége . . . De hát minderre el voltunk készülve. Most már csak arra várunk, hogy végre megszólaljon Budapest is. Arra várunk, hogy Budapest igazi képéről lássunk felvételeket és Budapest sokat szenvedett népétől halljunk híreket. Egyelőre azonban Budapest az elnémult város. Romjaiból egy hangot sem hoz felénk a szél. Ami hir jön, az is — Debre-cenből jön. Bizonyára megbízható hir, de nem ér annyit, mintha maga Budapest szólalna meg. De Budapest nem szól. Kriptaszerü csendben merednek romjai azég felé s közöttük azok az árnyékok, akikben testvéreinket, rokonainkat sejtjük . . . Az a kevés hir, ami az Elnémult Városból ideszivárog, elég azonban ahhoz, hogy legrosszabb sejtelmeinket megerősítse'. Es elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy megrázza az amerikai magyarságot és felkeltse benne a legmélyebb részvétnek minden áldozatrakész fájdalmas érzését. Ez a pár hir elég ahhoz, hogy megmozdítsa az amerikai magyarság tömegeit és megindítsa, még pedig a legnagyobb lendülettel, a Hungarian Relief Inc., munkáját. Bridapest némasága minden segélykiáltásnál hangosabb. Kell, hogy ez a kísérteties némaság hatalmas tettben egyesítse az amerikai magyarság minden táborát. A hírek szerint az orosz katonaság mintaszerű magatartásával kivívta magának a magyar nemzet háláját. A hírek szerint az oroszok nemcsak példásan viselkednek, hanem maguk is segítenek és a főváros élelmezésének és helyreállításának munkájában a legnagyobb jóakarattal vesznek részt. MENNYIVEL INKÁBB KÖTELESSÉGE AZ AMERIKAI MAGYARSÁGNAK átnyújtani az óceánon segítő kezét, hogy enyhítse megtört nemzet-testvéreink példátlan nyomorát! MÉG EGY HÉT ! ! ! — EGYESÜLETÜNK MINDEN TAGJÁNAK KÜLÖNÖS FIGYELMÉBE! — Mikor e sorokat Írjuk, még két hét van hátra az Alapítók Emlékére rendezett tagszerzési versenynek szentelt hónapból, de mire tagtársaink megkapják a lapot, már csak egy hét marad belőle. Kevés idő ez arra, hogy korszakalkotó eredményt érjünk el, de éppen elegendő arra, hogy a gyászos elindulásból nagyszerű beérkezés legyen. Hiszen ép versenyeken szokott ez megtörténni, hogy a versenypálya első részében lassan futó ló hirtelen előre tör és elsőnek érkezik be . . . Megtörténhet ez az Alapítók Emlékvesenyén is, hogy az egyesület közmondásosan hü munkásai az utolsó héten szedik össze magukat és úgy nekiindulnak, hogy győzelemmé válik az, ami vereségnek indult. Február 15-én 168 felvételi ivet számoltunk. Rendes, átlagos havi termelés ez, olyan, mintha nem is rendeztünk volna versenyt. Mert hiszen nézzük csak egyesületünk tagszerzési munkájának eredményeit az elmúlt hónapokban. Decemberben felvettünk 398 uj tagot, tehát kettő hijján négyszázat. Januárban felvettünk 357 tagot, tehát megközelítőleg ugyanannyit, mint az előző hónapban. E hónap első felében pedig beérkezett 168 felvételi iv, tehát KEVESEBB, mint akár december, akár január tagszerzési munkája eredményének a fele. Ha ez igy megy tovább és “versenyző” tagtársaink a hónap második felében is annyi felvételi ivet küldenek be, mint az elsőben, akkor a februári verseny-hónap tagszerzési tevékenységének az eredménye kisebb lesz, mint az azt megelőző két hónap bármelyikéé. Nem adjuk fel a reményt mégsem, hogy nem igy lesz. Igaz, hogy csak egy hét van hátra, de az is igaz, hogy sok száz ügykezelő tagtársunk van s ha ezen az egyetlen héten mindnyájan megmozdulnak és LEGALÁBB egy uj tagot szereznek, akkor február hava mégis kiemelkedő eredménnyel fog végződni. A tagszerzési munka tükre az egyesület életképességének, de a fiók tisztviselők elhivatottságának is. Senki sem ülhet meg a múlt habárain. Senki sem utasíthatja el magától a feladatot azzal, hogy “éh már elég tagot szereztem” — a múltban. Hálával emlékezünk meg a múltról, de ha a jelen teljesítményei nem érnek fel a múltéival, akkor a múlttal nem érünk sokat. Megjegyezzük, hogy tagszerzéssel nem foglalkozó tagtársaink is sokat tehetnek a verseny sikere érdekében. Semmibe nem kerül nekik, sem idejükbe, sem fáradságukba, sem költségükbe és ha az Egyesület és annak tagsága érdekét szivükön viselik, akkor meg is fogják azt tenni. Majdnem minden Verhovay család rokonságában akadnak, akik még nem tagjai a Verhovay Segély Egyletnek. Beszélgessenek velük a Verhovayról, mondják el nekik, hogy milyen hatalmas tcstvérsegitő munkát fejt ki az egyesület, aztán hívják fel telefonon vagy értesítsék egy levelezőlapon a fiók ügykezelőjét, hogy látogassa meg ezt a rokont vagy jóbarátot. Illene, hogy tagtársaink az ügykezelők segítségére legyenek, különösen manapság, amikor az egyesület tagsága egyre nagyobb mértékben veszi igénybe az ügykezelő idejét azzal, hogy elvárja, hogy a házához menjen el a havidijakért. Kárpótolják egy kicsit ezért a megfizetetten fáradságért az ügykezelőt és legyenek segítségére a tagszerzés munkájában. Hiszen úgy áll a dolog, hogy sok esetben az ügykezelő éppen azért nem képes uj tagok után menni, mert szabad idejének minden percét leköti a havidijak utáni szaladgálás. “Kéz kezet mos” a közmondás szerint, viszonozzák tehát tagtársaink hűséges ügykezelőink fáradozását azzal, hogy megismertetik oly rokonokkal és barátokkal, akikben már ők felkeltették az egyesület iránti érdeklődést. i
