Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1945-02-21 / 8. szám

2-ik oldal 1945 február 21 _______________Verhovayak Lapja __________________ VERHOVAY HŐSTÖRTÉNET-ELTŰNT REPÜLŐ TISZT i i- Ifj. Kollár J. János had­nagy, a Yatesboro, Pa.-i 88- ik fiók tagja a légi haderő­nél teljesít szolgálatot. Re­pülőinknek jut az a feladat, hogy miközben a gyalogság és a tüzérség a határszélen harcol a nácik ellen, azalatt ők Németország belseje fölé repülve bombázzák a vasut­­vonalakat, hadi-ipari tele­peket, melyek a határt védő katonaságot ellátják után­pótlásokkal és hadi anyag­gal. Ma már naponta ezrével szállnak repülőink Német­ország fölé s bombáikkal zúzzák össze a németek har­ci képességének forrásait. Az eredmény megvan. A vasúti összeköttetés napról-napra romlik Németországban. A felrobbbantott síneken meg­akadt vonatok napokig el­húzódó késéssel érnek csak a frontra. Az égő gyárakban nem tudnak fegyvereket, tankokat és repülőgépeket gyártani. A szakadatlanul folyó bombázó járatok pö­rölycsapásai alatt lassan-las­­san összeomlik és darabokra hullik Németország belső frontja. E légi hadjáratok termé­szetesen sok áldozata van. Hiszen ezek a hős lelkű pi­lóták minden percben az életükkel játszanak. ARÁNY­LAG a németek nem sok gépet tudnak elpusztítani. Lgy-egy támadás alkalmával repiilőinknak alig 1—2%-át lövik le. De ez az aránylago­­san^ csekély Veszteség is vég­telen fájdalmat, aggodalmat jelenít azok hozzátartozói­mali, akik e gépeken tel­jeskeitek szolgálatot. Ezek \'közül való ifj. Kollár János hadnagy is, aki Németország felett lefolyt légi ütközetben tűnt el. Szívből reméljük, hogy aggódó hozzátartozói \hamarosan azt a megnyug­tató hirt kapják, hogy a hős repülő-hadnagy biztonság­ban van. LENGYEL ALBERT TÖRZSŐRMESTER SZABADSÁGON Lengyel Albert technikai törzsőrmester, Lengyel József és nejének fia, 1329 D. St., Johnstown, Pa.-ből, az ottani 8-ik fiók tagja, 21 napos meg­érdemelt szabadságra érkezett haza miután 64 missziót tel­jesített egy B-26 Marauder bombázó gépen Európa meg­szállott területei felett. 64-ik misszióját éppen 23- ik születésnapján teljesítette ez a kiváló, fiatal tagtársunk s utána ennek a repülőgépnek egész legénysége szabadságot kapott. Lengyel Albert a Haws Refractories telepen dolgozott bevonulásáig. 1942 októberé­ben lépett katonai szolgálatba s mint repülő tüzért képez­ték ki Tyndall Field, Flori­dában, ahol 1943 decemberé­ben kapta meg kinevezését. Azután Lincoln, Nebraskába vitték a Lincoln Aeronauti­cal Institute-ba további ki­képzésre és Barksdale Field, Fla-ba. Afrikában, Olaszor­szágban, Sardiniában, Corsi­­kában és Franciaországban állomásozott és részt vett az anzioi bombázásokban, a cas­­sinoi offenzivában, Róma bombázásában és végül Dél- Franciaország küzdelmeiben. Február 13-án indult hősünk Miami, Floridába, hol uj be­osztást fog kapni. A Lengyel család két kato­nát és egy katonai ápolónőt adott Amerikának. Albert fi­vére, Lengyel Elek törzsőr­mester, kétszer sebesült meg a francia fronton és jelenleg Angliában egy katonai kór­házban ápolják. Nővérük, Lengyel Berta hadnagy, Fran­ciaországban teljesít szolgá-1 latot mnit ápolónő a hadse­regnél. Büszkék lehetnek e szülők a gyermekeikre, akik életüket és vérüket ajánlották fel a hazának. Büszkeségükben mi is osztozunk, mert e három testvér nagyszerű példáját szolgáltatja mindannak, ami értéke a magyar léleknek. Lengyel Albert a bátorság és kitartás, Lengyel Elek a hű­ség és önfeláldozás, Lengyel Berta a szeretet és jóság pél­dája. Adja Isten, hogy mind­hárman hazatérhessenek, hogy a polgári életben is ér­vényesíthessék kiváló képes­ségeiket, melyekkel e hábo­rúban oly nagy szolgálatokat tettek hazánknak! ügy látszik, hogy a Johns­town, Pa.-i 8-ik fiók büszke lehet minden tagjára, akinek Lengyel a vezeték neve. Múlt év májusában ugyanis alkal­munk volt hosszú cikkben foglalkozni Lengyel A. Béla hősiességével. Az a hősünk Lengyel István fia. Nagy az örömünk és büszkeségünk, hogy Lengyel István és Len­gyel József gyermekei tag­társaink, akiknek katonai sze­repe megnöveli az amerikai magyarság dicsőségét a haza hősies szolgálatában. LUZONI GUERILLA HAR­COS MEGMENTI A ZÁSZLÓT! GYOVAI FERENCRŐL szól ez a jelentés, a Whitesville, W. Va.-i 482-ik fiók tagjáról, aki a washingtoni amerikai napilapok jelentése szerint a Verhovay höstöriénet egyik legcsodálatosabb, leg­regényesebb és leghősiesebb fejezetét irta meg. A Wash­ington, D. C.-i Times Herald nagy cikkben emlékszik meg erről a Verhovay hősről, aki­nek története bizonyosan be­lekerül még az amerikai tör­ténelem könyvekbe is. A Ti­mes Herald igy ir: “Alig tudtam a szemem­nek hinni!” — igy szólt Gyovai Margit, 200 Block Co­lumbia Rd. N. W.-ről, tegnap amikor elmondotta, hogy fi­vérének nevét megtalálta azoknak az amerikai geril­láknak névsorában, akik a luzoni fogolytábor félszaba­­ditásában részt vettek. “Azt reméltem, hogy ő is azok között a hadifoglyok között lesz, akiket kiszaba­dítottak, de ez még annál is jobb hir” — mondotta a fia­tal, barna hajú leány, aki az Office of Defense Transpor­tation irodájában dolgozik. Azt a cikket, melyben Miss Gyovai megtalálta fi­vére nevét, Hewlett Ferenc, U. P. haditudósító irta a feb­ruár 1-iki számban. A cikk szerint Pvt. Gyovai Ferenc egyik volt a hat mezítlábas amerikai katona között, aki szakállasán, fáradtan, de bol dogan énekelve masírozott a luzoni síkságra, bamboo póz­nán MAGASRA EMELVE A ZÁSZLÓT. Elmondja a cikk, hogy Gyovai tagja volt a 3,000 hegylakó philippinóból és néhány amerikaiból álló ge­rilla csapatnak, mely Batán­­ból megmenekült és amely­nek parancsnoka ifj. Conner Clay Henrik volt East Orange, N. J.-ből. Gyovai vitte azt a zászlót, melyet egy párnába varrva őriztek három esztendőn át és amely sohasem érintette a földet a japán megszállás három esztendeje alatt. Miss Gyovai hozzáfűzte a jelentéshez azt, hogy “fivé­rem 1941 szeptemberében ment tengerentúlra és Cor­­regidor eleste óta eltűntnek nyilvánították. Az utolsó hirt tőle 1941 decemberében kap tűk. Határtalanul boldog a családunk azért a hírért, hogy biztonságban van és jó egészségben.” Nem tudjuk leírni azt az érzést, mely eltölt bennün­ket, mikor e sorokat írjuk. Határtalan büszkeséggel gon dőlünk arra, hogy magyar fiú, Verhovay katona volt az, aki visszavitte három év után a tisztán megőrzött, győzhetetlen amerikai zász­lót. Három évig élték a geril­lák életét ezek a hősök. He­gyekben, őserdőkben buj­kálva folytatták a harcot a japánok ellen. Ruhájuk le­­foszlott, cipőjük szétesett. Szakállasán, mezítláb foly­tatták a harcot, mert tud­ták, hogy MacArthur vissza­jön értük. Mac Arthur visszajött s közeledésének hírére a ge­rilla csapat megrohanta a luzoni fogolytábort és kisza­badította az abban sínylődő szerencsétlen, agyonkinzott, halálra koplaltatott ameri­kai foglyokat. Ez volt e gue­rilla csapat befejező hős­tette. De nem tudjuk még, bár bizonyára meg fogjuk tudni, hogy hány csapást mértek a japán megszálló seregekre az elmúlt három esztendő alatt, hányszor zak­latták a japánokat, hány­szor bizonyították be, hogy sohasem lesznek urai ennek a szigetnek. És három évi szakadatlan harc és nélkülözés után ki­bontott zászlóval katonai rendben, énekelve masíro­zott vissza az amerikai so­rokba ez a hat amerikai hős és philippino társaik. Ezt a jelenetet csak könnyezve le­het elképzelni . . . Boldogok tagyunk Gyovay­­ék családjáért. Mert ennek a családnak nagy gyászt ho­zott már e háború, hiszen Gyovayék egyik fia. Imre, 1944 április 10-én, Írország­ban repülőgép balesetnek lett áldozata katonai szol­gálatának teljesítése közben. Ő volt egyesületünk 47-ik hősi halottja. Azóta a család két fiút gyászolt, hiszen Cor­­regidor eleste óta nem kap­tak hirt másik fiukról és csak halványan élt a szülők­ben és testvérekben az a re­mény, hogy talán-talán majd egyszer megtalálják az egyik fogoly táborban. De a gyásztváró csüggedt aggodalom Luzon visszafog­lalásával ujjongó örömmé változott és ebben az öröm­ben egész szívvel osztozik az egész Verhovay tábor. Szeretettel, hálával és vég­telen elismeréssel tisztel­günk Luzon nagy hőse, Gyovai Ferenc előtt. Tárt karokkakl várjuk vissza a guerilla harcost és hosszú három éven át oly kitartás­sal és bátorsággal tanúsí­tott hősiességét egész éle­tünkben emlékezetünkben fogjuk tartani! KOMMANDÓ SZABADSÁGON. Olvasóink bizonyára jól ismerik a “kommandó” elne­vezést, mellyel az inváziók legelső szakaszában harcoló katonákat illetik, ők azok, akik az ellenség első ellen­állását megtörik és a legve­szedelmesebb katonai szolgá­latot teljesitik. Rabóczi István és neje, a Campbell, O.-i 321-ik fiók­nak tagjai valóban boldog karácsonyt ünnepeltek az idén, mert Uj Guineában szolgálatot telj esitő KOM­MANDÓ fiuk 13 havi front­szolgálat után harminc na­pos szabadságra érkezett ha­za. Kiváló teljesítményeinek elismeréseként érte az a rit­ka kitüntetés, hogy már 13 hónap után megadták neki ezt az egy havi szabadságot, melyet boldog szüleinek haj­lékában töltött el. Szabad­sága után, január végén Norfolk, Va.-ba ment és ott várja további beosztását. A SZOMORÚSÁG HAJLÉKA A Star Junction, Pa.-i fiók hűséges ügykezelőjének, id. Mattó Dánielnek otthonából szól ez a jelentés. A szomo­rúság hajléka az, mert a gyász és az aggodalom együtt élnek abban. Id. Mattó Dániel ugyanis múlt év májusának 28-ik nap­ján elveszítette hőn szeretet feleségét. E csapás gyászá­hoz most a fiáért való aggo­dalom járul, mert a hadve­­zetőség arról értesítette id. Mattó Dániel ügykezelő tag­társunkat, hogy fia, ifj. Mattó Dániel ütközetben el­tűnt Németországban, 1944 december 16-án. Ifj. Mattó Dániel nagyte­­hetségü fiatalember, aki szü­leinek büszkesége és egyik szemefénye. Bevonulása előtt kitűnő® eredménnyel végezte el az egyetemet s bevonu­lása után hamarosan meg­(Folytatás a 7-ik oldalon) Cl

Next

/
Thumbnails
Contents