Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-05-02 / 18. szám
1945 május 2 8-ik oldal Verhovayak Lapja (Folytatás) % Első mozdulata az volt, hogy kezével betakard keblét. Még szokatlan volt neki e viselet, hanem azután eszébe jutott. hogy oda éppen rossz helyre tette a kezét s azután végig ereszté azt rózsaszínű i'uháján s eléje lépett az őt üdvözlőnek. CPL. NAGY DÁVID 296. Springdale, Pa. Azzal meghajtotta magát hidegen, komolyan és eltávozott. • Szándéka volt a komornyikot megpirongatni a mulasztásért, hanem azt nem találta az előszobában sehol. S a főajtó, amelyen a lépcsőtornácra ki kellene jutnia, be voh zárva s a kulcs lehúzva a zárról. Arra kellett magát szánnia, hogy ismét a nagytermen keresztül a cselédszobákhoz vezető ajtón át távozzék el. Azt az ajtót is zárva találta. Még egy kijárást ismert, melyen keresztül a konyháiból szoktak az ebédlőbe" járni. Azt is megpróbálta, az sem nyílt ki. Az ebédlőben volt a csengetyühuzó, mely a cselédségnek szól: azt megrántotta háromszor-négvszer erélyesen, azután várt sokáig — semmi nesz. Még egyszer visszament az előszobába, azt még mindig üresnek találta. Itt senki sincs. Szive oly hangosan feldobogott, hogy felriasztá alvó lelkét. Itt valaki egy végzetes játékot üz, melynek nem tudja még, mi lesz a vége? Ismét letette kardját, köpenyét s visszatért abba a szobába, ahol Edithet hagyta. Lépteinek hangjára eléje jött a leány. De most már nem. égett az arca rózsapirban, halavány volt. Szemei nyugodtan néztek Richardra. Nem remegett, nem volt zavarban. HORVÁTH GYULA Warren, Ohio TISZTVISELŐI VÁLASZTÁSOK A FIÓKOKNÁL (Folytatás a 7-ik oldalról 431-IK FIÓK. — HEM PHILL, W. VA. — Elnök: Szabó István, Capels, W. Va., mindkét osztály ügykezelője: Dobos József, Box 11. 432-IK FIÓK. — CRES CENT, OHIO. — Elnök: Ko-PVT. HORVÁTH KÁLMÁN Warren, Ohio S.2/C. ÁRPÁSI IMRE 499. Harrisburg, III. Arca égett és szive dobogott erősen, hangja alig akart szolgálatra lenni, midőn Richardnak rebegé: — A bárónő nincsen idehaza. Richard úgy szánta a szegény gyermeket. — És Alfonsine kisasszony? — kérdé tőle. — Együtt mentek el.. A Burgba hivatták sietősen. Csak későn fognak hazajönni, — Öcsém nem volt itt? — Ö még korábban elment. — S nem mondta a bárónő, hogy vendégeket vár? — Azt mondta, hogy komornyikját megbízta eljárni a mása meghívottakhoz, hogy a “cercle” holnap tartatik meg. — Csodálatos, hogy azt nekem nem mondta a komornyi!.: amikor bebocsátott. Bocsánat, Edith kisasszony, hogy háborgattam kegyedet. Üdvözletemet, kérem, adja át a bárónőknek. PÉNTEK C. BÉLA 353. East Chicago, Ind. KADI GYÖRGY 443. Detroit, Mich. JÓKAI MÓR REGÉNYE: a kőszívű EMBER FIAI — Megbocsásson Edith kisasszony, — szólt Richard, — minden ajtót zárva találok magam előtt s az egész háznál senki sincsen, aki kieresszen. Az oldalfalon Alfonsine életnagyságu arcképe volt nagy aranyos rámában. Richardnak úgy tetszett, mintha e szép tündérarc kegyetlenül mosolyogna e jelenetre. Edith azonban nyugodt közönnyel felelt: — A cselédek bizonyára az udvarra mentek. De az nem baj. Itt van a főajtónak második kulcsa, ezzel én •majd kibocsátóm önt. A falon függött egy nagy antik rácsozatu remek kulcstartó. Edithnek Richard mellett kellett elhaladnia, hogy •e kulcstartóhoz jusson. Midőn melléje ért, Richard elállta az útját. •— Egy szóra, Edith! Tudja-e ön, mire gondolok én most e percben? Úgy tetszett, mintha az az angyali szép arckép ott a falon az ifjú vállán keresztül hajolva a kárhozat szóváltását folytatná ennek feldobogó szivével, Richard úgy érzé, mintha az egész világ égne körülötte. Hanem a leány, akinek útját állta, nyugodtan maradt & a legnagyobb lélekjelenléttel felelt neki: (Folytatjuk) vács István, R. 4, St. Clairsville, Ohio, mindkét osztály ügykezelője: Idb. Holbok Ferenc, R.F.D. 4, c/o Kitchen Store, St. Clairsville, Ohio. 433-IK FIÓK. — UNITED PA. — Mindkét osztály ügykezelője: Ifj. Bánn József, D. 36, Norvelt, Pa. 435-IK FIÓK. — WYANDOTTE, MICH. — Elnök: Lorencz James, 2946—7th St., mindkét osztály ügykezelője: Lorenz Mrs. Emma, 2946— 7th Street. 438-IK FIÓK. — LOCKWOOD, OHIO. — Elnök: Matyi Péter, Williamsfield, O., mindkét osztály. ügykezelője: Agárdy János, R.F.D. 1. KUKNYÓ ISTVÁN ÉS JÁNOS 95. Chicago, Illinois MEIER JÓZSEF ÉS FERENC 95. Chicago, Illinois —•■y. VERHOV A Y KATONÁK