Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1945-04-04 / 14. szám

'45 április 4 7-ik oldal HŐSI HALOTTAINK IFJ. LUKÁCH GYÖRGY EGYESÜLETÜNK 132-IK HŐSI HALOTTJA Pfc. Lukách György szintén Throop városából szár­mazik, iskoláit ott végezte, majd szüleivel együtt Plain­­field, N. J.-be költözött, ahol mint gépész dolgozott 1942 decemberéig, amikor bevonult katonának. Egy évvel ezelőtt vitték tengerentúlra, résztvett az invá­zióban, hősiességéért többszörösen kitüntették, mig február 23-án, német földön őt is elérte a hősök vég­zete. A 174-ik fiók második katonatagját veszítette el benne, mig a nyugatcurópai frontnak ő az 53-ik Ver­­hovay hősi halottja. Gyászolják szülei: id. Lukách György és neje, fi­vére János, aki Olaszországban harcol és testvérei András, Anna és Pál, akik a szülői házban siratják szüleikkel együtt hősi halált halt testvérüket. Mindkét család gyászában a legmélyebb részvét­tel osztozik a Verhovay Segély Egylet nagy családja. PFC. KONDOROK J. FERENC EGYESÜLETÜNK 134-IK HŐSI HALOTTJA Mrs. Kosa Irén, 3029 South Edsel Street, Detroit, Miclu-ban, értesítést kapott a hadvezetőségtől, mely szerint fivére, Pfc. Kondokor J. Ferenc 1945 február 28-án Németországban ütközetben hősi halált halt. A most már minden ellenállást diadalmasan elsöprő ál­talános nagy offenzivának ő a 3-ik Verhovay hősi ha­lottja. Heves, véres harcok előzték meg a Rajna folyó védelmi vonalának áttörését és akik e harcokban estek el, testükkel építettek hidat, melyen át társaik győze­lemre vitték a Szövetséges Nemzetek lobogóit. Hősi halottunk a Detroit, Mich.-i 36-ik fióknak volt tagja és e fióknak immár NYOLCADIK hősi ha­lottja. Egyesületünk összes fiókjai közül a 36-ik fiók­nak van a legtöbb hősi halottja. Zala megyében, Dobri községben született Kon­dokor J. Ferenc 1910 augusztus 11-én. A férfikor vi­rágában, közel 35 esztendős korában áldozta fel életét a nyugateurópai fronton, melynek ő az 54-ik Verhovay hősi halottja. Hősi halálával uj bizonyságát szolgáltatta a BEVÁNDOROLT magyarság hazafias hűségének, melynek határa csak a sir lehet. Őszinte részvétünket fejezzük ki nővérének, test­véreinek. Vigasztalja őket gyászukban az a tudat, hogy a Verhovay Segély Egylet tagsága együtt gyá­szol velük. EGYESÜLETÜNK 134 HŐSI HALOTTJÁNAK EMLÉ­KE ÁLDOTT MARAD KÖZÖTTÜNK MINDENKOR. BETEGSEGÉLYEK (Folytatás a 6-ik oldalról) Fiók Kinek? j Összeg Br. Name of Member Amount Verhovayak Lapja 276 A. Balogh.,__33.14 M. Kondondis32.00 John (Matyi54.84 119.98 286 Mrs. Joseph L.Molnár 17.14 288 Louis M. Toth34.28 290 G. Palonay__36.56 Joseph B. Szanto ______18.28 54.84 291 Trajan Jakabucz_____29.70 Helen Nagy..25.14 Mrs. J. Toth..36.56 91.40 292 Mrs. John Poes 35.42 296 Mrs. Joseph Bodich_______4.56 Susanna Hegedűs ....14.84 J. Szalai______30.84 Frank Szucs_34.28 84.52 302 Emery Orosz _ 32.00 303 Stephen Gergely — _30.30 Louis Szujo___35.42 Frank Tobias_32.00 97.72 310 Michael Kocsis 35.42 313 Géza Kish__ 70.84 315 Joseph Mata _ 24.00 317 Michael Pavluska__38.84 321 Joseph B. Szalay____104.00 327 Ladislaus Szovati____34.28 331 Joseph Zsolcsak____32.00 334 Mrs. Frank Volfinger _.30.84 335 John Kerezsi33.14 338 Joseph Bailey24.00 342 Mrs. Joseph Keresztúri26.28 345 John B. Ganz17.14 348 Paul Kovács -30.84 348 A. Adam __27.42 Bettes Barney29.70 Mrs. Anthony Fominko_____35.42 92.54 350 Elizabeth Tarsaly ______38.84 Luigi Yocamini16.00 54.84 352 Joseph Dombi.17.71 Mrs. S. Kali—35.42 Mrs. John Fijo33.14 86.27 355 John Stupak 66.28 362 Mrs. John Demeter__15.00 369 Alexander Vadaszi__25.14 374 S. Barkó______ 37.71 Alexander Géczy ______ 13.70 51.41 FIÓK-HÍREK (Folytatás a 3-ik oldalról) utánra, annál is inkább, mert belépti dij sincsen, sőt, az elő­adás végeztével sorsolást is tartunk a jelenlévők között, melynek három dija van és pedig $5.00, $3.00 és $2.00 készpénz. Tagtársi tisztelettel Macker Gyula, elnök. Lukács István, ügykezelő. 130-IK FIÓK. _ EAST CHICAGO, IND. — A '130-ik fiók 35 éves jubileumát fogja megünnepelni nagyszabású bankett keretében április 15- ikén, vasárnap és ez alkalom­mal fogja egyesületünk át­adni néhai Halál József hősi halott tagtársunknak arcké­pét édesanyjának, Halál Fe­­rencnénak. A nagyszabású bankettet értékes műsor fog­ja kiegészíteni. Ezen a jelentős ünnepen a Verhovay Segély Egylet köz­ponti hivatalát RÉVÉSZ KÁLMÁN központi titkár fogja képviselni. Ugyanezen a napon Ft. Si­pos József plébános szentmi­sét mond elesett hősünknek lelki üdvéért a Szent Három­ság hitközség templomában. A szentmisén fiókunk testü­letileg vesz részt és arra a zászlóval vonul ki. Mise után a Hősök Emlékéhez vonulunk ki, ahol koszorút fog elhelyez­ni hősi halottaink emlékére Halál Ferencné. Felkérjük mindazokat a katonai szolgá­latot teljesítő tagtársainkat, akik ezen a napon szabadsá­gon lesznek idehaza, hogy Fiók Kinek? I Összeg Br. Name of Member Amount 439 Mrs. Paul Zimmer___ 15.00 443 Joseph Letenyei ____ 18.28 452 Premo Casagrande_17.14 482 Mrs. Louis Kaczvinszky__ Mrs. John 34.28 Ragalyi ---------18.28 52.56 483 Joseph Pablick 35.42 488 Mrs. Louis Orshoski ____83.42 John Simon___27.42 110.84 500 William Gepes 62.84 382 John L. Kish_______ 33.14 388 Mrs. John Molnár____ 15.00 389 Angelo Torruiso_____ 36.56 396 John Fustich _______ 76.54 399 George Hanuscin____ 35.42 403 Mrs. Margaret Nyeste 28.56 408 Frank Bodnar _____ 9.14 409 Julia Topor_________ 21.70 417 John Fadey ____ 14.84 418 James Armos _______ 73.68 421 Mrs. Andrew Matusky 15.00 422 Mrs. Julius Varady__37.70 438 Mrs. George , Agárdi_______ 15.00 Mrs. J. Agárdi 15.00 506 Mrs. Robert Wisyansky 35.42 518 Margaret Kocsi ____ 54.84 519 Daniel Halasz_________ 11.42 Összesen____________ 10,921.19 KIMUTATÁS A KÖZPONT ÁLTAL KIUTALT CSONKU­­LÁSI SEGÉLYEKRŐL MAIMING BENEFIT PAID FEBRUARY, 1945 Fiók Kinek? Összeg Br. Name of member Amount 14 Louis Ur ..............— 200.00 Összesen ____________ $200.00 legyenek vendégeink ezen a? ünnepségen. Ugyancsak megt hívjuk ez alkalomra Németh János tagtársunkat, aki száz katonai küldetést teljesített repülőgépen Franciaország, Belgium és Németország fe­lett és repülő hadnagyi rang­ban szerencsésen hazaérke­zett s jelenleg Texasban tel­jesít szolgálatot. A bankett hat órakor kez­dődik és a Columbia Hallban lesz megtartva a Cook és Vernon Avenue sarkán. Jegy ára $1.25. Tagtársi tisztelettel Csurila József, elnök. Pállá Miklós ügykezelő. _132-IK FIÓK. — SOUTH BEND, IND. — Fiókunk nagy szabású teaestélyt és kabarét rendez április 7-én a fiók sa­ját helyiségében, 1024 West Indiana Avenue alatt. Erre a rendkívüli sikeresnek Ígérke­ző mulatságra fiókunk összes tagjait, barátait és család­tagjait és mint a South Bend és Mishawaka magyarságát szívesen hívjuk meg. A kö­zönséget elsőrendű zenekar, s az amerikai vezetés alatt álló tizenháromtagu. táncos, cso­port, valamint jól ismert éne­kesek fogják szórakoztatni. Beléptijegy ára adóval együtt 75 cent s ennek fejében min­den a jegyét felmutató ven­dégnek süteményt és teát is szolgálunk fel. Legyünk ott mindnyájan, április 7-én, a Verhovay Otthonban, ponto­san fél nyolckor. Tagtársi tisztelettel, a tisz­tikar megbízásából, NYERS ISTVÁN, elnök. 342-IK FIÓK. — CHI­CAGO, ILL. — Fiókunk ta­vaszi mulatságot rendez 1945 április 7-én, szombaton este a Dr. Herzl Hall-ban, 1335 N. California Avenue alatt, melyre szeretettel hív­juk meg a magyarságot éa a Verhovay tagtársakat. Lachman Antal, ügykezelő FELHÍVÁS a 32-ik, Gary, Ind., a 208-ik, Filbert, W. Va., a 293-ik, Thorpe, W. Va. és a 431-ik, Hemphill, W. Va.-i fiókok tagjaiból alakult bizottság tagjaihoz, fiók tisztviselőkhöz és tagokhoz. Ezennel értesítem a fenti fiókok tagságát, hogy ÁPRILIS 8-ÁN, VASÁRNAP; délután 2 órakor, Gary. W, Va.-ban, a szokott helyen ér­tekezlet lesz a hősi halált halt tagtársak arckép-festményei­nek átadási ünnepségére vo­natkozólag. Szeretettel kérem tagtársai­mat, hogy ezen a nagyfon­­tosságu értekezleten mennél tömegesebben jelenjenek meg. Tagtársi tisztelettel DOBOS ANDRÁS, , fi igazgató. 30.00 Pittsburgh, Pa., 1945 február hó 28. PHILLIPS EMMA E. h. kp. számvevő.

Next

/
Thumbnails
Contents