Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-11-09 / 45. szám
8-ik oldal 1944 november 9» Verhovayak Lapja i VERHOVAY KATONÁK TN. SGT. HŰLIK BÁLINT 83. New York, N. Y. F.l/C BODIS J. BÉLA 104. Philadelphia, Pa. ANTAL MIHÁLY 171. Sharpsville, Pa. TERNYEI RICHARD 12. Pittsburgh, Pa. TERNYEI JÓZSEF 12. Pittsburgh, Pa. PVT. LADÁNYI GYÖRGY TEREBESI LAJOS CPL. MOLNÁR JÓZSEF PFC. LAKATOS PÁL F. 2/C. KARL E. OTTO 356. Detroit, Mich. 17. Lorain, Ohio 121. Buffalo, N. Y. 249. Dayton, Ohio 14. Cleveland, Ohio JÓKAI MÓR REGÉNYE: a kőszívű EMBER FIAI (Folytatás.) — Ez is megvan! — felelt rá Leonin. Újra fel volt esatolva korcsolyája. — Köszönöm bajtárs. Azzal kezeiket nyújtják egymásnak s ismét együtt sikamlottak tova a jégen, a távolban látott füstoszlop felé. Egyszer Ödön háta mögé tekintett. — Nézd, a csorda elmaradt mögöttünk. Leonin is hátra nézett. — Igazán. A nagy farkas-csoport tétovázva maradozott el mögöttük a havon s úgy látszott, mintha visszatérésről gondolkoznék. — Ezek eszükre tértek, — mondá Ödön. — Nem éppen; — szól Leonin. — Hanem érzed azt a keserű füstszagot? Ott, ahol a füstöt látod, nyers farkasbőrt tettek a tűzre; azt a farkas nem szívelheti, attól maradoznak el rólunk. Most már nyugodtan haladhatunk odább. Ott kozák őrtanya lesz a parton. Ettől fogva a két ifjú egész nyugalommal folytatá korcsolya-utját a folyam mentében. A fenevadak még egyes üvöltő kardalt bocsátottak utánuk, de felhagytak az üldözéssel. A két urfi nevetve biztatta egymást: “ez mulatságos egy nap volt!” Nemsokára feltűnt előttük a kozák őrtanya, a Jégre épített fakunyhó, mely állomásul szolgál az államposta szánjainak. A parton voltak a lovak istállói, és egy egész sor kunyhó: halászok rögtönzött kunyhói, kik ez évszakban tokot és vizát fognak a jég alatt. A parton nagy őrtűz égett, orrtekerő illattal töltv« el a Környéket, s a tüzet guggoló emberek fogták körül» Ödön több ölnyire előtte korcsolyázott Leoninnak, s az őrállomáshoz közeledve, egyenesen vágtatott most a tüzelők felé. Nem vette észre, vagy nem értette a nyelvet, a min azok kiabáltak elé; egyenesen iszamlott feléjük: Pedig azok teljes torok szakadtából kiabáltak eléje, hogy megálljon, térjen másfelé! Leonin megértette a kiáltozást s rémülten ordita barátjára: — Megállj! Késő volt. A következő percben Ödön eltűnt előle. Azon a helyen a viza-halászok nagy lékeket vágtak a jégben, miken át a halakat ki szokták kanyaritani. Azok a lékek esténként ismét simára befagynak, vékony üvegnyi jéggel s egy ilyen lékbe Ödön egyenesen belefutott; ott azután egyszerre leszakadt és elmerült a jég alá. (Folytatjuk) Elmultak-e azok az idők? (Folytatás az 5-ik oldalról) magyarság körében uj tagokat lehet szerezni.” Nos, azóta számtalanszor megtapasztaltuk, hogy azok az idők nemcsak, hogy nem múltak el, hanem csak ily visszaesések után jöttek el igazán. S ez igy van minden vállalat, , minden testület, minden csoport, minden nemzet életében. A fejlődés vonalát mindég félbe-félbeszakitják a visszafejlődés időszakai, melyek után uj lendülettel folyik tovább a fejlődés. Állítjuk, hogy a fiók-élet dolgában ILY ÁTMENETI VISSZAESÉS korszakát éljük és állítjuk, hogy ez a visszaesési időszak el fog múlni és akkor még a hitetlenkedők is csodálkozva fogják látni a fiókok újraéledését. Nem nagyon látszik ez most valószínűnek a legtöbb tagtárs szemében, de ez nem jelent semmit. A történelmi fejlődésnek ez az útja s ezen az egyéni vélemény nem változtat semmit. A világon semmi el nem múlik, amíg rendeltetését be nem töltötte. Fiókjainkra még nagy feladatok várnak. Óriási társadalmi lehetőségek maradtak kiaknázatlanul. Ezekre mindre sor fog kerülni. S amikor majd fiókjaink hivatott vezetői eleven programot adnak a fiókoknak, akkor azokban lassanként megindul az uj élet pezsgése s azok tagjai nevetni fognak azon, hogy egykor azt mondották, hogy “elmúltak azok az idők, amikor a tagok gyűlésekre jártak.” A háborús (Folytatás a 6-ik oldalról) kötvényt, mely 1942 április 1 után kelt. Sőt, ha mindezeket meggondoljuk, akkor azt kell mondanunk, hogy aki ilyet tesz, cserbenhagyja azt a katonát, aki életét és vérét kész adni a hazájáért. És ha arra gondolunk, hogy az a havidij talán csak 1—2—3 dollárt tesz ki, akkor úgy érezzük, hogy nagy szégyent hoz magára, aki katona hozzátartozóját cserben hagyja azért a pár centért, mellyel a háború után rettenetesen nagy gondot vehetne le a válláról. Egyetlen egy komoly elfogadható érv nem szól katona tagtársak kötvényeinek elejtése mellett. Ellenben minden érv amellett szól, hogy ezeket kötvényeket érvényben tartsuk, még áldozatok árán is, nehogy az a hazatérő katona egyszer azzal vádolhassa meg a hozzátartozóit, hogy amig ő a harctéren küzdött, vérzett és szenvedett, kényelemben és biztonságban élő hozzátartozói bűnös módon cserben hagyták őt. VEGYEN HÁBORÚS KÖTVÉNYT!
