Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-11-09 / 45. szám
1944 november 9. Verhovayak Lapja 7-ik oldal Nihoff József hősi halott képének átadása Windberen, 1944 október 22-ikén A Vernovay Segély Egylet hősi halottairól készült arcképsorozatából az elsőt, mint jelentettük, október 22-én adta át központi tisztikarunk a szülőknek Windber, Pa.-ban, hatalmas ünnepség keretében. A kép átvételének ünnepélyes pillanatát örökíti meg a fenti fénykép. A középen látjuk a díszes térítővel letakart táblán elhelyezve Nihoff József, hősi halottunk művészi arcképét, a Katonai Emléktáblát, melyen 42 katona neve van megörökítve és a Szolgálati Zászlót, melyen 42 katonát és egy hősi halottat jelez a két csillag alatti szám. A hősi halott Nihoff József képe mellett áll Nihoff Jánosné, az édesanya ésNihoff János, az édesapa, mig a kép másik oldalán állanak az ünneplő 59-ik, Scalp Level, Pa.-i fiók vezető tisztviselői: Vizi Lajos, elnök, Verhovay igazgató; Müller József pénztárnok és Leber Márton ügykezelő. A FARMER ÉS A DISZNÓ — Megtörtént — Az egyik nagy amerikai biztosítási szaklap írja le ezt a rendkívül tanulságos történetet. Valahol közép-nyugaton élt egy farmer, akinek főfog lalkozása a disznótenyésztés volt. Nagy szakértelemmel és ' buzgalommal foglalkozott ezzel, olyannyira, hogy kiállításokon több dijat nyert. Életének főbüszkesége, mondhatnám “főmüve”, egy remek hizó volt. Nem írják meg, hogy hány fontot nyomott, csak azt írják, hogy tiszta fajállat volt s oly hatalmas volt, hogy messze vidékről eljöttek megcsodálni. A legnagyobb tenyészállat kiállításon az első dijat vitte el ez a disznó. Oly értékes volt az állat, hogy a farmer bebiztosította s hogy-hogynem 10,000 dollár biztosítást tudott kötni a disznóra. Már ez is mutatja, hogy milyen rendkívüli állat volt ez a disznó. Nos, egy szép napon a disznó sétálni ment s pont a vasúti síneket választotta ki arra, hogy ott túrja a földet. Turta-turta béke sségesen, mig csak a farmer rémülten meg nem látta, hogy közeledik ám a gyorsvonat nagy sebességgel. Nosza odarohant és kezdte taszitgatni a disznót. Csakhogy a disznó igen nagy volt meg aztán a disznók nem is szeretik, ha taszigálják őket, megmakacsolta hát magát és mozdulatlamil tovább túrt. ' A farmer könyörgött a disznónak, de az bizony a füle botját sem mozdította. Izzadt a szegény farmer, de mindhiába, a disznó nem mozdult s a disznómentés lázában a szerencsétlen ember már a közelgő vonatra sem tudott gondolni, hanem csak lökdöste, cibálta a disznót. mig aztán egy szempillantás alatt mindennek vége volt. A robogó vonat elütötte a farmert is, meg a disznót is. Szomorú vége lett a vidáman induló történetnek. Azonban van még folytatás is. A lesújtott özvegy siratta a férjét és siralma annál nagyobb volt, mert a farmon adósság is volt. De mi történt? Az történt, hogy a biztositó társaság kifizetett a minta-állatért tízezer dollárt. DE A FARMERNEK NEM VOLT SEMMIFÉLE BIZTOSÍTÁSA. Utána az özvegy nem kapott semmit. Nagy szerencséje volt, hogyha a férje nem is, de a disznaja be volt biztosítva. Ki tudta fizetni a temetési költségeket, ki tudta fizetni a farmot terhelő adósságot, maradt is egy kis pénze . . . gond nélkül nézhetett a jövőbe. De nem azért, mert a férje volt bebiztosítva, hanem azért, mert a disznaja. * * * Gondolkozóba kell esni ezen. Az a szerencsétlen farmer többre becsülte a disznaját, mint önmagát. Még a félesége is részes volt ebben, mert ugyan melyik aszszony nem tudja rávenni a férjét arra, hogy biztosítsa be az életét? Mi az, amire egy asszony NEM tudja rávenni a férjét? Aztán, hogy az első csodálkozásunk elmúlik, egyszerre ráébredünk arra, hogy a farmernek és disznajának története ezerszer és ezerszer megismétlődik az életben. Akinek háza van, bebiztosítja azt a ház értéke szerint öt, hat, hét, vagy akár tízezer dollárra is. De ő maga megelégszik egy vagy két ezer dollár biztosítással. Hát többet ér a ház, mint az ember? Aki autót vesz, bebiztosítja. Ha 800 dollár volt az ára, akkor 800 dolllárra. De a tulajdonosa megint csak megelégszik egy vagy kétezerrel. Hát csak ennyivel ér többet egy ember, mint egy autó? Hiszen az autónak nincs lelke . . . legfeljebb 5—6 évig fut fut, ha fut.... mig a családfő 50—60—70 évig is elfut ... az autó pénzt fogyaszt, az ember pénzt keres . . . hát nem tízszer, húszszor többet ér egy ember, mint az autója? Akinek nagy farmja vart, bebiztosítja az aratását és ß biztosítási összeg nem egy esetben akkora, mint amenynyi neki van a saját életére. Hát egy ember csak annyit ér, mint egyetlen évi munkájának termése? Hiszen a farmer nem egy éven át mü véli a földjét, hanem egy félszázadon át, hát nem ötvenszer annyit ér, mint egy évi termése? Ha ezeket meggondoljuk, akkor nem is csodálkozunk már azon a farmeren aki ma gát nem biztosította be, csak a disznaját. Még szerencse, hogy amikor ő meghalt, a disznó is elpusztult. De mindnyájunk tanulságára feltesszük a kérdést: mi ér többet, a disznó-e vagy a gazdája? Mi bizony úgy hisszük, hogy az ember értéke nagyobb, mint a disznajáé, vagy a házáé, vagy a földjéé, vagy annak terméséé és amikor biztosításról gondolkozunk, akkor ezt is vegyük figyelembe.
