Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-10-12 / 41. szám

7-ik oldal 1944 október 12 Verhovayak Lapja A BENCZE JÁNOS KÖZPONTI ELNÖK 15 ÉVES JUBI­LEUMA ALKALMÁBÓL RENDEZETT AUGUSZTUSI TAGSZERZÉSI VERSENY EREDMÉNYEI Eredetileg úgy hirdettük a versenyt, hogy annak 15 nyertese lesz. Azonban több esetben a versenyzők azonos eredményt értek el. Mivel a dijakat kettévágni nem akar­tuk, a díjnyertesek számát megnövelte központi tisztika­runk, hogy mindazok, akik dij nyerésére jogosult összegben szereztek uj tagokat, részesülhessenek a nyereményekben. HÚSZ NYERTESE van az augusztusi tagszerzési ver­senynek. A nyertesek között oly ügykezelő tagtársak is sze­repelnek, akik egész idejükkel a Verhovay Segély Egyletet szolgálják. Ily ügykezelőinknek havi kvótájuk van s a versenyben csak az az összeg szerepel, mellyel KVÓTÁJU­KAT FELÜLMÚLTÁK. A kimutatásban csak az az összeg szerepel, mellyel kvétájukat felülmúlták, tehát az itt ki­mutatott összegnél sokkal magasabb összegű biztosítást Ír­tak. Ezt félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk. A verseny feltételei szerint minden ezer dollár értékű biztosítás ezer pontot jelent s 6—15 centes vagy 4—25 cen­tes gyermekkötvény szerepelt ugyancsak ezer ponttal. Az alanti kimutatásban e pontok összege szerepel. A verseny győzteseinek névsorát és az általuk elért pontszámokat a következőkben közöljük: Pont. 1. ) Kunstadt Ernő, Chicago, 111., 164-ik fiók___17,750 2. ) Zakopcsán János, Passaic, N. J., 87-ik fiók_15,000 3. ) Jávor György, Lorain, Ohio, 17-ik fiók__14,000 4. ) Mészáros György, Pittsburgh, Pa., 34-ik fiók 10,000 5a.) Pállá Miklós, East Chicago, Ind., 130-ik fiók 9,000 5b.) Gall Lajos, Red Dragon, W. Va., 482-ik fiók 9,000 6. ) Kőrösfőy János, Alliance, O., 369-ik fiók___ 8,750 7. ) Ári B. Albert, Trenton, N. J., 417-ik fiók_8,250 8. ) Palángi Kálmán, New York, N. Y., 83-ik fiók 7,500 9. ) Lengyel Ferenc, Conneaut, O., 220-ik fiók __ 7,250 10. ) Szűcs István, Fairport Harbor, O., 20-ik fiók 7,000 11. ) Chont Erzsébet, Detroit, Mich., 511-ik fiók_6,250 12a.) Balogh Lajos, Cleveland, O., 45-ik fiók_____ 5,500 12b.) Finkelstein Ignác, Homestaed, Pa., 89-ik fiók 5,500 12c.) Young Károly, Buffalo, N. Y., 383-ik fiók __ 5,500 12d.) Vágó Miklós, New Castle, Pa., 66-ik fiók___ 5,500 13. ) Lukács István, Detroit, Mich., 36-ik fiók___ 5,250 14a.) Gyir^szin János, Detroit, Mich., 500-ik fiók_5,000 14b.) Puskás Mihály, New Bruswick, N. J., 518-ik fiók 5,000 15. ) Csete Bálint, Perth Amboy, N. J., 120-ik fiók 4,750 A legnagyobb örömmel és tisztelettel fejezzük ki elis­merésünket az augusztusi tagszerzési verseny kiváló győz­teseinek azért a szép eredményért, melyet buzgó és kitartó munkásságukkal elértek. * * * KÖSZÖNETÉT MOND KÖZPONTI ELNÖKÜNK, BEN­CZE JÁNOS, mindazoknak, akik a tagszerzési versenyben csak egy felvételi Ívvel is résztvettek. Mély meghatottság­gal fogadta a felvételi ivek napról-napra növekvő árada­tában tagtársaink iránta megnyilvánuló bizalmának és ra­gaszkodásának e nagyszerű megnyilatkozását. Kéri, hogy ezt a jóakaratot tartsák meg szivükben továbbra is és hogy munkálkodjanak vele együtt egyesületünk további növeke­déséért és megerősödéséért. 15-ik évfordulójának sok kedves emléke volt, de a legkedvesebb emléke marad az az aján­dék, melyet a tagszerzési versenyben résztvevő tagtársak az uj tagok szerzéséért folytatott munkában adtak néki.-----------------V---------------­BESZÁMOLÓ AZ ITTHONI FRONTRÓL A Nyugatpennsylvaniai Amerikai Magyar War Bond Bizottság közleménye Szeptember 14-én McKees­­porton ünnepélyesen meg­nyílt egy uj bond és bélyeg árusító bódé. Haf nemzeti­ség közös frontja ez — pél­dája a megértésnek és az együttműködés lehetőségé­nek. A hat nemzetiséget kép viselők sorába tartoznak a magyarok is. A bódé Mrs. Francis P. Tarnapowicz, Nation ality Groups, Fort Pitt Area, War Finance Committee, felügye­lete alatt működik s annak heiyi vezetője Mrs. Andrew Buck, aki egyike a leglelke­sebb, fáradságot soha nem ismerő önkénteseinknek. A bódé megnyitása $23,000 bondjegyzéssel történt és az ünnepségen a következők szerepeltek: Konferált: Tom Price a W.W.S.W. rádióállomásról Megnyitó és avatóbeszédet mondott: Mrs. Francis P. Tarnapowicz. üdvözlő be­szédet tartott: Nt. Várkonyi Mihály. Énekelt: Mrs. Irma Weber, a Pittsburgh Tues­day Musical Club jól ismert művésze. Majd a vendégek bemutatására került a sor s A Verhovay Segély Egylet szomorodott szivvel jelenti az alant megnevezett tagok elhunytét. Fiók A tag neve Kora 14 Burkali János___________________ 64 14 Nagy Istvánné__________________ 62 17 Csizmadia Antal________________ 55 20 Kiss János _____________________ 58 24 Pientka S. Edward______________ 26 27 Csorna István___________________ 64 34 Maiok Gyula____________________ 28 35 Varga György__________________ 68 36 Árvay István____________________ 70 36 Kemény Károly_________________ 23 36 Kish J. Emil___________________ 26 39 Figlarovics András______________ 61 45 Hlavács József__________________ 72 51 Sándor István __________________ 72 58 Czirban Flórianné_______________ 59 83 Gálya Andrásné ________________ 52 89 Pazul Mrs. Mildred C.___________ 21 91 Skoda Ádám ___________________ 58 130 Jankauskas Sándorné____________ 53 132 Mezzei Rudolf__________________ 56 145 Paytas Mrs. Anna______________ 73 174 Lloyd Edward__________________ 24 248 Angalet Dezső__________________ 42 282 Tímár Józsefné_________________ 65 296 Tisler József ___________________ 58 321 Kali Antalné ___________________ 48 372 Weiss William__________________ 24 372 Pekarovits Richard______________ 26 391 Kövesei L. Alex_________________ 31 449 Teebor Alfred __________________ 54 487 Gáli Mátyásné____________________52 LEGYEN ÁLMUK CSENDES ezek között ott láttuk Ma­­zura Istvánnét, a Női War Bond Bizottság elnöknő­jét. A minden tekintetben si­keres avatóünnepség után a megjelentek Mrs. Buck szí­vesen látott vendégei voltak. A bódé Mrs. Buck otthona előtt, a 3002 Walnut Street­­en van elhelyezve. © © © A Bond Bizottság két nagyértékü közéleti munká­sának lemondásáról számo­lunk be. Nt. Rettman Far­kas, a Nyugat Pennsylvaniai Amerikai Magyar War Bond Bizottság első alelnöke hivat kozással családi körülmé­nyeire, valamint elfoglalt­ságára beadta lemondását. Rick Sándorné, aki a Wood és Diamond utcák sar­kán, Pittsburgh szivében el­helyezett bódé vezetője volt, nagy elfoglaltságára és be­tegségére hivatkozva mon­dott le. Mindketten kijelen tették azonban, hogy amint eddig, úgy a jövőben is min­dig készen állanak, hogy a Bond Bizottságnak segítsé­gére legyenek. Hálás kö­szönet és elismerés illeti őket mivel az elmúlt hónapok alatt fáradságot nem ismerő lelkesedéssel és odaadással végezték munkájukat. A Wood és Diamond utcák sarkán lévő bódé vezetésével a Pittsburgher bódé veze­tője, Kucher Lajosné lett megbízva. Nagy segítségére lesz ebben a munkáabn Ho­­movics Józsefné Hazelwood­­ról, aki mint Co-Chairman végzi majd a munkát. Úgy Mrs. Kucher, mint Mrs. Homovics több mint egy esztendeje fejtik ki áldoza­tos tevékenységüket Bond Bizottságunk érdekében. Mrs. Kucher egyike alapitó tag­jainknak s 1943 május 11 óta dolgozik fáradhatatla­nul. örömmel hozzuk az érde­keltek tudomására, hogy Bartek Ferencné, mint a St. Anna római katolikus egy­ház War Bond csoportjának képviselője szintén a bódé­­vezetők sorába került. © © © A War Bond Bizottság ne­vében kérő szóval fordulok magyar testvéreinkhez. A Fort Pitt körzetben nagyon sok olyan város, község van még, ahol magyarok laknak és bondokat vesznek, de er-WJAS 9:30 PM-----J)) , WINE CO.. LOS*/ ről bizottságunknak hivata­los rekordja nincsen. Végtelenül fontos volna, hogyha ezek a magyar testvéreink is csatlakozná­nak mozgalmunkhoz, vagy úgy hogy megalakítanák a helyi magyar War Bond Bi­­zottságot, vagy úgy, hogy minden egyes bondjegyzésről beküldenék hozzánk az elis­mervényt. A hatodik hadi kölcsön kampány nemsokára megkezdődik. Fel kell ké­szülnünk erre, hogy még az eddiginél is szebb és na­gyobb eredményt érjünk el mi amerikai magyarok. Minden érdeklődőnek a legnagyobb készséggel állok rendelkezésére, forduljanak bizalommal az American Hungarian War Bond Com­­mitteehez, 317 Oliver Build­ing, Pittsburgh, 22, Pa. vagy pedig Mrs. P. Tarna* powiezhoz, akinek cima ugyanez. Magyar szeretettel: MAZURA ISTVÁNNÉ, elnök j C' rotaBetterDay ft U.S.WAR BONDS In Alsace-Lorraine even th« family names have been taken from the residents and Germanized! names substituted. Century-old French streets of Mulhouse, Stras­bourg, Metz have been given Nazi names. In their effort to destroy all French culture in these pros* inces the Germans are burning libraries—even the privately owned French cook books. In Strasbourg alone nearly 20,000 homes hava been damaged in this war but tha residents still pray for allied bomb­ers to come over again with thaig block busters. In America our war efforts ara tranquil, but nevertheless thejf must be determined if we are to dsp feat Hitler. Buying War Bonds every p&fl day is one good way to exhibit ou* determination to aid in the waa effort. ■as mJ at Zmimk SeO GYÁSZJELENTÉS 1944 SZEPTEMBER HÓRÓL 1944 AUGUSZTUS HÓRÓL

Next

/
Thumbnails
Contents