Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-09-07 / 36. szám

1944 szeptember 7 5-ik oldal Verhovayak Lapja Ml VÁLASZT EL BENNÜNKET? Turáni átokról beszélünk. Azt regéljük, hogy a magyar az ázsiai vakvilágból magá­val hozta azt a tulajdonsá­got, hogy egymás ellen for­duljon és gyűlölködő harag­gal támadjon egymásra. Mi­ért támad egymásra a ma­gyar? Látszólag mindég elvek miatt... az egyiknek ez az elve, a másiknak az és az elvért a magyar mindég kész volt késhegyre menni és test­vére vérét kiontani. A ma­gyarság életének gyászos színpadán mindég megismét­lődött a testvérgyilkosság tragédiája ... mindég a ma­gyar volt a magyarnak leg­nagyobb elelnsége ... Trianon nem sült volna el oly gyá­szosan, ha a magyarság nem szakadt volna annyi táborba és az elkövetkező béke sem lenne oly vesztesége a ma­gyar népnek, ha egyszer össze tudna fogni és egyet akarni. * * * Sok ellensége van a ma­gyarnak. T u 1 a j d o nképpen minden szomszédja ellensége, mert hiszen mindég ellensége volt a szegény ember annak, akinek többje volt s a ma­gyarnak dús földjében min­dég nagyobb kincse volt, mint a szomszédainak. De soha az ellenség le nem győzte volna a magyart, ha a magyar ki­tartott volna a közös ellen­séggel szemben a többi ma­gyarral. Sajnos, soha sem igy történt. Mikor külső ellenség tört a magyarra, a magyar nép is sok táborba oszlott s ennek volt a következménye Mohács ... Világos ... Tria­non ... s ennek lesz követ­kezménye az a béke is, amit most fognak megkötni. Mert hiszen a szomszédok szavára nem sokat adnak, akik majd a magyarság sor­sát eldöntik. De fognak adni a magyarság szavára. S a ma­gyarság szava nem’ tesz szol­gálatot a magyarnak. Mert nincs az az ellenséges szom­széd, aki annyi vádat, annyi rágalmat szórna a magyar­ságra, mint épp a magyarok. Óhazai magyarok úgy, mint kivándorolt magyarok bábeli zűrzavarban írnak és beszél­nek a magyar kérdésről. Ha a jövő béke eldöntői a ma­gyarság szavára akarnának hallgatni, ugyancsak nehéz dolguk volna, mert ezer be­rekből ezerféle képen szól a magyar nóta. Az egyik igy énekli, a másik úgy. Az egyik revíziót zeng, a másik bol­­sevizmust, az egyik a királyt hívja, a másik Károlyit, az egyik a munkásságot, a má­sik a parasztságot, a harma­dik a középosztályt, a ne­gyedik az uralkodóosztályt mentené és ki-ki a maga men­tési szándékának megokolá­­sára ezer vádat és rágalmat szór azokra, akik más tervet szeretnének megvalósulva lát­ni. Az eredmény bábeli hang­zavar, melynek következmé­nye nem lehet más, csak az, hogy a béke szerkesztői rá­unnak, az asztalra csapnak s azt mondják: “Elég volt! Ha ti magyarok nem tudjátok, hogy mit akartok, akkor majd mi eldöntjük helyettetek a kérdést.” S a döntés olyan lesz, hogy az aztán egyik pártnak sem lesz Ínyére ... * * * Mi lehet az oka ennek a bábeli hangzavarnak? Mi le­het az oka annak, hogy még ma is, amikor a magyar föld ezer sebből vérzik, nem tu­dunk összefogni s elsősorban a magyar nemzet megmenté­sén munkálkodni, hogy majd a részleteket azután és ma­gunk között intézzük el? A legtöbb pártember azt fogja felelni erre, hogy az ok: az ELV. Azért harcolnak, mert meg vannak győződve arról, hogy a magyar nemzet életben maradásának nem az a feltétele, hogy kedvező bé­két kapjon, hanem hogy ilyen vagy olyan kormányforma valósuljon meg benne. Sajnos, kételkedünk ebben Magyarország esetében úgy, mint akár Olaszország, akár Franciaország esetében. Mert senki ne higyje, hogy ez a turáni átok magyar jelenség. EMBERI JELENSÉG EZ, mely megvan- úgy a magyar nép, mint a francia, német, olasz, lengyel, sőt még az amerikai nép tömegeinek ke­retében is. S AZ ELV CSAK TAKA­RÓ. Senki sem vallhatja meg nyíltan, hogy neki az elv a MAGA ÉRDEKÉNEK taka­rójául szolgál, mert akkor senki sem menne utána. Egy amerikai üzlet kirakatában nagy cédulán eza felírás állt: “Vásároljon nálunk... mert szükségünk van a pénzre.” A tréfás felhívásnak volt ered­ménye, de csak azért, mert mindenki felismerte, hogy tréfa az egész. A legtöbb üz­letember úgy próbál jó üz­letet csinálni, hogy feldicséri és ELVI MAGASLATRA emeli a maga áruját. S ezt teszik minden egyes ország­ban a különféle pártok pro­pagandistái is. Az, aki azt re­méli, hogy bizonyos kormány­forma mellett miniszter lehet Magyarországon nem vallhat­ja meg nyíltan, hogy “kérem, én azért vagyok ezen az ol­dalon, mert csak igy van ki­látásom karrierre”, mert ak­kor mindenki a szemébe ne­vetne. Ehelyett kell, hogy bebizonyítsa, hogy a népet az a kormányforma fogja meg­váltani, melynek létrejötte — mellékesen — miniszteri tár­cát fog neki juttatni. Itt van a kutya elásva. Nem elvekről van kérem szó, ha­nem arról, ami évezredek óta minden emberi megmozdulás­nak örök kulcsa volt: ÉR­DEKRŐL. Mert a tragikus, szivfájditó igazság az, hogy még a nemzet vérző testén is mindenki a maga érdekét hajszolja és sokan vannak, akik a magyar földet még el­temetni is hajlandók, ha a népek temetőjétől megfelelő kommissiót kapnak az üzlet után. * * * ÉRDEK... Rettenetes szó. Háborúk okozója, emberek pusztulásá­nak forrása, népek összeom­lásának oka ... Barátságok ezen épülnek és ezen semmi­sülnek meg. Emberek érdek­ből mosolyognak egymásra és érdekből árulják el egymást. Pilátus érdekből mosta kezeit Jézus felett és Judás érdek­ből árulta el mesterét. Az emberiség történelmének örök rugója, mely mindég vissza­felé járatta az emberiség sor­sának előre törekvő óráját. Érdek. Franciaország meg­dönthetetlen Maginot vonala papirvárként omlott össze, mert mögötte nem egy össze­fogó nemzet állt, hanem ön­érdeket követő pártvezérek. És Magyarország ez évi sírját is az önérdek ássa meg. Mert ha a magyarság az egész föl­dön összefogna és egy egysé­ges kívánságot hangoztatna, akkor meghallgatnák annak ellenére is, hogy ellenséges nemzet volt... de mert száz pártvezér érdekharcot folytat a magyar föld sorsa felett... egyiket sem fogja meghall­gatni senki sem. Illetve az egyiket meg fogják hallgat­ni... azt, amelyik a győztes népek legfontosabbjának ér­dekével egyhangban van. S igy a magyar nemzet sorsát nem a nép JAVA, hanem a magyar nép java felett hada­kozó pártok ÉRDEKE fog dönteni... Nem vád ez senki ellen sem. Még az is, aki a maga érdeke mellett harcol, elhi­tetheti magával, hogy az ő érdeke csak javára lesz an­nak a nemzetnek, melynek nyakára akar ülni. HITLER IS AZT HITTE. Ennek az írásnak nem az a célja, hogy a magyar kérdés megoldására rámutassunk. E sorok írója nem hiszi, hogy nemzet vagy világmegváltó képeségei vannak. E sorok írója csak elmélkedik a világ során s a tünetek alapján kénytelen megállapítani, hogy a magyart a magyartól nem magasztos elvek szent heve választja el egymástól, hanem csak az érdek. S ezt sem azért állapítja meg, mert hogy esetleg azt hiszi, hogy a magyarság sor­sán ezzel egy jottányit is vál­toztatni tudna. E sorok írója úgy hiszi, hogy amig a ma­gyarság EGYSÉGESEN nem tud fellépni, addig hiába be­szél a népek asztalánál. Ahogy egy családi veszeke­désben a kívülállónak nagyon nehéz megmondani, hogy ki­nek van igaza, úgy a Szövet­séges Nemzeteknek is nagyon nehéz megmondani, hogy a magyarság családi veszekedé­sében kinekis van igaza. Épp azért hagyjuk el ezt a terü­letet, mert az egész elmefut­tatásnak célja csak az volt, hogy a mi Verhovay egyesü­leti életünkre térjünk. Itt is megtaláljuk ugyanis ugyan­azt a jelenséget, ami rákfe­néje a nemzeti életnek úgy, mint a világegyetem folyásá­nak. Azt a jelenséget értjük, amikor ÉRDEKEK — EL­VEKBE takarózva ütköznek össze. Az egyleti életben is ren­getegen vannak, akik ma­gasztos hangon és meginditó beszédekben zengedeznek az “egylet javáról”, de ha az em­ber e beszédeket jól megvizs­gálja, kitűnik, hogy a beszé­lőnek nem az egylet java a fontos, hanem csak a maga érdeke. Az ily ember kita­lált valamit, amire ráhúzhat­ja, hogy az egylet javát szol­gálja, de mellékesen neki is hoz állást... dollárt... vagy tisztséget. Az amerikai egy­leti élet sokkal többre jutha­tott volna, ha fejlődését, nö­vekedését egyesek nem ren­delték volna alá a saját ér­dekeiknek. Sokszor valóság­gal bámulatra méltók azok az érvelések és erőlködések, melyekkel egyesek megpró­bálták bebizonyítani, hogy a nekik anyagi hasznot hozó terv miként lehet és lesz majd az egylet javára. Természetes, hogy az ily emberek késhegyre mentek azokkal, akiknek más tervük volt, mely viszont az ő ér­deküket szolgálta. Ezek sem mondták meg őszintén, mint az a bizonyos amerikai üzlet­ember, hogy szükségük van a pénzre, hanem ők is igyekez­tek azt bebizonyítani, hogy az ő tervük szolgálja az egy­let javát. A két terv képvi­selői között heves harc fej­lődött ki, melynek lefolyta­tása aztán rendszerint kon­­venciós ezrekbe került. A tapasztalat azt igazolja, hogy az emberek elvekért rit­kán mennek késhegyre. Elvi kérdéseket unott gyorsaság­gal intéznek el. A harc ott kezdődik, amikor önérdek ke­rül önérdekkel szembe. S TESTVÉREK, EZ VÁ­LASZT EL BENNÜNKET. Ez választja el nemcsak a ma­gyart a magyartól, hanem a franciát a franciától, a néme­tet a némettől, az amerikait az amerikaitól s mint látni­való, a lengyelt is a lengyel­től. Ritka, mint a fehér holló az az ember, aki valóban el­vért, igazságért, tiszta meg­győződésért harcol. Az átlag­embernek csak takaró az elv, a közérdek, az igazság, a meg győződés. Mert valahol min­dég kilátszik a lóláb és kisül, hogy az elv, a közérdek, az igazság általa hirdetett vál­faja NEKI IS JELENT VA­LAMIT ... Önérdek — önzés. Önzés a Világ sorának kulcsa, megér­tésének titka. Ha meglátjuk az események indokaiban az önzést, mindent megértünk. Mi TESTVÉR SEGÍTŐ EGYESÜLET vagyunk ... ily közösségben az ÖNZÉS ÉS ÖNÉRDEK oly visszás ellent­mondás, mint a légy a tejben. Azt mondtuk az előbb, hogy a magyar nemzet sorsa ked­vezőbben dőlne el, ha össze­fognánk s mindenki elfelej­tené a maga érdekét. S azt mondjuk most, hogy a mi testvérsegitő egyesületünk só­lyomszárnyakon szállna ma­gasabb célok megvalósulása felé, ha ki tudnánk kapcsolni működésűnk minden ágaza­tából az ÉRDEKHAJHÁ­­SZÁST s helyébe tudnánk tenni a KÖZÉRDEK ÖNZET­LEN SZOLGÁLATÁT. Se amig tiz ember közül nyolc azon lesz csak, hogy a maga pecsenyéjét sütögesse, addig még a testvérsegités is csak veszekedés lesz... és a test­véri közösség testvérharccá fajul, melyből öröme nem lesz senkinek, csak ellensé­geinknek, akik épp azt akar­ják látni, hogy hogyan vág­juk el egymás torkát. , -j * * * > 's, Istennek hála, úgy a politi­kai életben, mint az egyesü­leti életben vannak mégis Krisztus örökösei, akik még a keresztrefeszités árán is hangoztatják az elvi igazsá­got. Könnyű őket megismer­ni, könnyű őket meglátni. Ők azok, akik a legtöbb jót te­szik s akikre annak fejében a legtöbb sarat dobálják. Ők azok, akikben a legtöbb sze­retet lakik s akiket épp azért a leghevesebb gyűlölettel il­letnek. Ők azok, akiknek sza­vában minden becsületes em­ber csak hinni tud, mig az, aki nem becsületes, minden szavukba beleköt. Ha valaki valaha jót tett egy nemzet­nek ... vagy egy egyesület­nek ... ezek azok. E babéro­­zatlan munkásai a KÖZÉR­DEKNEK, akiket valami ti­tokzatos isteni szikra hajt, hogy ne a maguk javát ke­ressék, hanem az emberiséget SZOLGÁLJÁK. S ha ilyenek nem volnának, béke, haladás nem volna sohasem. De oly­kor-olykor a tömegek, meg­utálva az érdekhaj hászók ál­érveit, mégis az ő felemelt fáklyájuk után mennek... s ilyenkor halad előre a nem­zet... vagy az egyesület... egy nagy lépést.

Next

/
Thumbnails
Contents