Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-09-07 / 36. szám

VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 SZEPTEMBER 7 NO. 36. SZÁM ERDÉLY ÜGYE AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG ERDÉLY ÜGYÉBEN NYILATKOZATOT KÜLD ROOSEVELT ELNÖKNEK. BEKÖVETKEZETT, amit már régóta várhattunk. A Kárpátok vonala mentén álló orosz haderő Erdély földjére lépett s rohamosan haladva előre napról-napra na­gyobb területet száll meg, egyelőre Edélynek abban a részében, melyet a románoktól kaptak vissza a magyarok német diktátumra. ROMÁNIA pálfordulása után néhány napig úgy látszott, hogy a románok fog­ják megtámadni Erdélyt, de egyes határvillongásokon kívül nem történt semmi. A ro­mánok akarják vissza Erdélyt, de az oroszok léptek Erdély földjére. ÁLLÍTÓLAG az oroszok a románokkal való békekötés feltételeinek egyik pontja Szerint odaígérték Erdélynek e szóbanforgó részét a románoknak. Nem tudjuk, hogy az oroszok tettek-e ily ígéretet, de ha tettek, akkor azzal oly eljáráshoz folyamodtak, mely az Atlanti Charter elveivel homlokegyenest ellenkezik. . AZ AMERIKAIAK számára az e háborúban való részvétel erkölcsi alapját épp az Atlanti Charterben kifejezett elved adják meg. Hisszük, hogy ezek az elvek igazsá­gosak, méltányosak és betartásuk egyetlen biztosítéka az eljövendő béke tartósságának. Az európai béke tartósságának feltételei között pedig a legfontosabb az Atlanti Charter azon pontja, mely a kis népek ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁNAK biztosításáról szól. Már pedig az az önrendelkezési jog nem érvényesül, ha egyes országok sorsáról még a há­ború folyamán intézkednek előre azok az országok, melyek katonai fölényük következ­tében oly helyzetben vannak, hogy azt megtehetik. Az oroszok már a balti népek s a lengyel nép ügyében is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ez országok ügye tel­jesen és kizárólag az ő hatáskörükbe tartozik. Tekintettel arra, hogy az oroszok már a múltban is helyezkedtek az Atlantic Charterrel ellenkező álláspontra, LEHETSÉGES, hogy Erdély ügyében is megtették, bár bizonyíték még erre nincsen. AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG ezeknek a fejleményeknek figyelembe­vételével szükségesnek látta Roosevelt elnökhöz nyilatkozatot küldni, melyben az ameri­kai magyarságnak az Atlanti Charter elveihez következetes álláspontját fejti ki az er­délyi kérdéssel kapcsolatban. E nyilatkozat 1944 augusztus 30-án kelt és a következő­képen szól: ELNÖK UR! Az Amerikai Magyar Szövetség az elnémitott magyar közvélemény is­meretében és képviseletében felhívja Elnök Ur figyelmét arra a köztudomású tényre, hogy a német megszállás alatt • szenvedő magyar nép óriási többsége tü­relmetlenül vária az alkalmat, amikor szembefordulva Hitlerrel, a Szövetsé­gesek oldalán kiveheti még a részét a diktátorok ellen folyó küzdelemből. Az Amerikai Magyar Szövetség nagyszámú erdélyi, magyar származású amerikai állampolgár nevében is, azt a kérést intézi Elnök Úrhoz, hogy az erdélyi kérdés ne képezze adás-vevés vagy időelőtti döntés tárgyát, hanem az Atlantic Charter elvei szerint, az érdekelt lakosság önrendelkezési joga alapján, a béke­­szerződés során intéztessék el. A méltányosság és a tartós béke érdeke azt kí­vánja, hogy a két csatlós-állam közt folyó erdélyi vita, ne a pillanatnyi helyzet nyomása alatt, fait accompli utján, hanem az alapvető, tartós szempontok figye­lembe vételével, igazságosan intéztessék el. Azon reményben, hogy Elnök Ur ezen kérésünket érdemesnek találja megfontolás tárgyává tenni, maradok a* Amerikai Magyar Szövetség nevében tiszteletteljesen Dr. KEREKES TIBOR, s. k. ügyvezető titkán Augusztus 31 — 700 felvételi iv A “Bencze János Központi Elnök 15 éves központi tisztviselői jubileuma” alkalmából rendezett tagszerzési verseny a vége felé közeledik. Még szeptember első tiz napjában fognak beérkezni ivek augusztus havára, mert igen sok esetben az iveknek a központi hivatalba váló beküldése késedelmet szenved. Miközben e sorokat írjuk, a posta máris hozott még augusztus havára szóló felvételi ivet s igy a végső eredményről még nem adhatunk számot. Annyi azonban bizonyos, hogy a fent jelzett napon 700 felvételi ivet számoltunk. Hatszáz uj kötvény már eddig kiment a központi hivatalból, a többin még dolgoznak a központban. Nem tudjuk, hogy még hány felvételi iv ér­kezik be a következő tiz nap folyamán, de azt máris tud­juk, hogy a verseny a legteljesebb mértékben sikerült. Hétszáz uj tag egyetlen hónap folyamán oly nagyszerű eredmény, mely ügykezelő és konvenciós delegátusaink becsületére válik. Tekintélyes növekedést jelent ez egye­sületünk tagságában. Bizonyítéka egyesületünk vonzó ere­jének. Ékes tanúságot tesz ez a növekedés központi elnö­künk népszerűségéről és a tagságnak belévetett bizalmáról. Az a 15 ügykezelő, tagszerző és konvenciós delegátus tágtársunk, aki a versenynek nyertese lesz, megérdemli a nyereményt, mellyel a Verhovay Segély Egylet mutatja meg háláját azok iránt, akik idejüket és erejüket arra áldozzák, hogy egyesületünk növekedését munkálják. * * * KÖSZÖNTJÜK A 700 UJ TAGOT Nem volna teljes a beszámolónkba verseny ügyének eddigi állásáról, ha a hónap ez utolsó napján nem kö­szöntenénk megkülömböztetett szeretettel az uj tagok­nak azt a hatalmas táborát, mely e hónap folyamán a Verhovay Segély Egylethez csatlakozott. Köszöntjük őket azzal a szeretettel, mely a bizalomnak természetes viszonzása. Mert tudjuk, hogy ezek az uj tagok azért csatlakoztak a Verhovay Segély Egylethez, mert meg­győződtek annak megbízhatóságáról, erősségéről és munka­­programjának értékes voltáról. Kötvényeinket kedvezők­nek látják és egyesületünk testvérsegitő tevékenységét el­ismerik. Tudják és érzik, hogy aki a Verhovayhoz csatla­kozik, az nem csak egy értékes kötvényt kap, hanem azon­kívül belekapcsolódik abba a testvérsegitő tevékenységbe, mely az egyszerű segítségnyújtásból a hazafias szolgálatig a testvérsegitő tevékenységnek minden ágazatát felöleli. Köszöntjük őket, mert reméljük, hogy bennük nemcsak kötvénytulajdonosokat kaptunk, hanem MUNKATÁRSA­KAT is, akik készek belekapcsolódni a fiókéletbe és annak keretében résztvenni mindabban a testvérsegitő és hazafias munkában, melyre egyesületünk körében oly bőséges al­kalom nyílik. A Verhovay Segély Egylet minden egyes fiókja egy­­egy családot képez. Némelyik nagyobb, némelyik kisebb. De legyen az a fiók nagy vagy kicsiny, annak minden tagja a segítés készségével fordul az olyan tagtárs felé, akit súlyos csapás ért. Sok példát láttak régi s uj tagjaink erre a testvérsegitő tevékenységre. Legutóbb a McKees­port, Pa.-i 2É6-ik fiók nyújtott testvéri segítséget egyik tagtársunknak, akinek házát és minden földi vagyonát el­seperte a tornádó. Azt megelőzőleg a Homestead, Pa.-í 82-ik fiók indított gyűjtést egyik szerencsétlenül járt tag­társ megsegítésére. Ezek a példák mutatják meg uj tag­társainknak, hogy a Verhovay Segély Egylet valóban oly család, mely nem fordít hátat bajba jutott tagjainak, hanem szerződéses kötelezettségeinek teljesítésén kívül és felül kész segíteni és támogatni őket. Jó dolog ily egyesülethez tartozni, mert a biztosításon felül még azt a bizonyossá­got is megadja a tagtársaknak, hogy nem lesznek egyedül soha... a Verhovay Segély Egylet a testvéri szeretet, hűség és szolgálat egyesülete. Köszöntjük a 700 uj Verhovay testvért, akik a Köz­ponti elnök tiszteletére rendezett Verseny alkalmából lép­tek be ax egyesületbe. Köszöntjük őket és biztosítjuk őket nrrwn

Next

/
Thumbnails
Contents