Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-07-20 / 29. szám

2-ik oldal 1944 Julius 20 Megindul az irgalom utján a Verhovay Kórházvonat! — A MOZGALOM TELJES SIKERREL JÁRT — Verhovayak Lapja---------------------­A Verhovay Segély Egylet legnagyobb háborús akciója véget ért. Fiókjaink tagsága, ügykezelőink buzgó serege lelkesedéssel vettek részt e nagy mozgalomban, melynek célja minden egyes tagtárs szivét megindította. MÉG MINDIG FOLYNAK be a megajánlási ivek és a hivatalos lapból kivágott War Bond vásárlási szelvények. De már eddig az eredmény MEGHALADJA AZ ELŐIRT HATSZÁZEZER DOLLÁR ÉRTÉKŰ WAR BOND VÁ­SÁRLÁST és igy most már bizonyos, hogy a VERHOVAY KÓRHÁZVONAT RÖVIDESEN ELINDUL AZ IRGALOM UTJÁN. * * * Egyesületünk vezetősége és központi hivatalnokaink fáradhatatlanul dolgoztak a mozgalom előkészítésén, annak lefolytatásán és az eredmények kimutatásán. Egyesületünk vezetői és élmunkásai minden alkalmat megragadtak arra, hogy mozgalmunk iránt az érdeklődést és a részvételt fel­keltsék. Talán semmi sem jellemzőbb vezetőink lelkületére, mint az a beszéd, melyet BENCZE JÁNOS központi elnök Detroitban mondott el a Magyar Rádiók julius 2-iki prog­ramján. E beszédet tagtársaink számára is közöljük a következőkben: KEDVES MAGYAR TESTVÉREIM: Pálos Ernő szerkesztő ur szives engedelmével szólha­tok Önökhöz pár szót ezen a rádió-állomáson keresztül, melynek vezetését sok év óta Pálos ur látja el. Bár hivatalos, egyleti dolgok szólítottak Detroitba, mégis örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy szólhassak pár szót azokhoz az amerikai magyar testvéreimhez, akik ennek a rádió órának kitűnő műsorait hétről-hétre hallgatják. Miről beszélhetnék a jelen válságos helyzetben, amikor katonáink a külömböző frontokon vérüket áldozzák a de­mokrácia védelmében, köztük több mint öt ezer Verhovay harcossal együtt, mint arról, hogy miként segíthetjük ha­zánkat sikeresen befejezni ezt a vérzivatart, amelyet nem­csak a mi védelmünkben folytatnak katonáink, hanem az összes letiport népek, köztük a Magyarországon élő és sokat szenvedett testvéreink felszabadítása érdekében is. Szavunkat nem tudjuk eljuttatni a lelketlen nácik által letiport Magyarországon élő testvéreinkhez, nincs tehát lehetőség arra, hogy őket a letiprók elleni fellázadásra biztassuk, nem adhatunk fegyvert azok kezébe sem, akik titkon már most is ellenük harcolnak, egy mód áll csak rendelkezésünkre s ez az, hogy utolsó centünket is arra használjuk fel, hogy minél több War Bondot vásároljunk, mert csak ezzel segíthetjük elő ennek a borzalmas világ­égésnek minél előbbi befejezését és katonáinknak a családi otthonukba való visszatérését. Egyesületünk vezetősége Ígéretet tett arra, hogy az Ötödik hadikölcsön mozgalom folyamán legalább 600 ezer dollár ára War Bondot fog a központi hivatal és tagsága révén megvásárolni. Ez az összeg egy 10 kocsiból álló Ver­hovay kórházvonat előállítására lesz fordítva. Ezen a kór­ház-vonaton szállítják a tengeren túlról visszatért sebesült katonáinkat az Egyesült Államokban felállított katonai kórházakba. Kérem Tagtársaimat és a Detroit és vidékén élő ma­gyar testvéreimet, hogy legyenek segítségünkre ennek a szép és nemes tervnek megvalósításában. Fiókjaink tiszt­viselői e kampány alatt fel fogják keresni tagtársainkat és magyar testvéreinket az aláírandó ivekkel, amelyen jelezni kell, hogy ki-ki mennyi értékű bondot vásárolt az ötödik War Bond kampány alatt. Kérem ne tagadják meg az ivek aláirását, mert ezzel nemcsak Egyesületünknek nyújtanak támogatást, hanem az egész amerikai magyarságnak. * * * Amerika szerte sok magyar rádió-órán hangzottak el ehhez hasonló szellemű beszédek s a Központi Hivatalból százával mentek levelek és körlevelek, melyek fütötték és erősítették a lelkesedést. Mindennek megvolt az eredménye, bár ugyanakkor csalódásokban is volt részünk. Mert ugyan fájdalmas csa­lódás volt egyik ügykezelőnktől levelet kapni, mely az ÜRES gyüjtőivet tartalmazta rövid levél kíséretében, mely­ben az ügykezelő kijelentette, hogy hetenként hat napon át napi 12 órát dolgozik s nem mehet ki aláírásokat gyűj­teni. Hiszen azt is nehéz megérteni, hogy az ily tagtárs miért nem gondolt arra, hogy katonáink nem hat napon át dolgoznak, hanem hét napon át HARCOLNAK s nem 12 órát, hanem ÉJJEL-NAPPAL s hogy miért nem tudta legalább EGYETLEN szabad napját katona tagtársainak szentelni... Már ezt is nehéz megérteni, de teljességgel le­hetetlen megérteni, hogy NAGY KERESETÉBŐL LEVO­NÁSOK UTJÁN VÁSÁROLT WAR BONDJAI ÖSSZEGÉT MÉRT NEM IRTA LEGALÁBB RÁ A GYÜJTŐIVRE? Arra csak volt ideje? Bevalljuk, szégyennel és fájdalom­mal, hogy akadt ily ügykezelőnk. Bevalljuk az igazság és őszinteség kedvéért, de bevalljuk azért is, mert ily gyászos példával szemben annál DICSŐSÉGESEBBEN emelkedik ki azoknak az ügykezelőknek szerepe, akik nem igy gondolkoztak, hanem bár ők is napi 12 órákat dol­goztak, szabad napjukon nyakukba vették a várost vagy a bányatelepet és gyűjtötték az aláírásokat. A fenti gyászos példával szemben BÜSZKÉN mutatunk rá egy kis magyar bányatelep fiókjára, a STIRRAT, W. VA.-i 350-ik fiókra és annak ügykezelőjére, TARSOLY SÁNDORRA, akitől ily levelet kaptunk: “Tisztelt Főtitkár Ur! Mellékelve küldöm azt az ivet, amelyre feljegyezték a neveiket azok az illetők, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a kórházvonatot meg tudja venni a nagy Verhovay Egylet. Én, a tehetségem szerint, amit tudtam, megtettem, amint hogy az iv mutatja, összeszedtem HATVANHÁROMEZER­­ÖTSZÁZHUSZONÖT DOLLÁR ÁRA 5-IK WAR BONDOT! Azt hiszem, hogy MÉG MEGYEN BE a központba, mert még a megbizottaim az értesítést nem küldték be s mihelyst beküldik, továbbítom. Azt hiszem, hogy a 350-ik fiók az ügyből kifolyólag a kötelességét megtette. Tisztelettel TARSOLY SÁNDOR, ügykezelő.” Bizony megtette a kötelességét a 350-ik fiók és annak kiváló ügykezelője, Tarsoly Sándor, aki egy kis bányász­fiókban több, mint egy KÓRHÁZKOCSI árát összeszedte és igy fiókja jogos arra, hogy a Verhovay Kórházvonat egyik kocsiját a STIRRAT, W. VA.-I 350-IK FIÓKRÓL NEVEZZÉK EL! A Verhovay Kórházvonat Mozgalomban ilyesformán A LEGELSŐ HELYET A VERHOVAY BÁNYÁSZOK STIRRAT, W. VA.-I FIÓKJA ÉRTE EL. Kalapot emelünk e fiók és buzgó ügykezelője előtt. Kalapot emelünk az újságokban annyit bántalmazott bányászok előtt, akik me­gint egyszer megmutatták, hogy amikor a hazáról van szó, akkor ők a legelső helyen állanak! Mivel még mindég érkeznek be az ivek, nem adhatunk részletes kimutatást. Teljes részletességgel helyszűke miatt úgy sem mutathatjuk ki az összes fiókok jegyzéseit, csak a magasabb összegeket jegyzett fiókokat fogjuk kimutatni. De már most rámutathatunk azokra a fiókokra, melyek a Stirrat-i 350-ik fiók nyomán járva, a legmagasabb ered­ményeket érték el eddig: A Lorain, O.-i 17-ik fiók JÁVOR GYÖRGY ügykezelő által $31,800 értékű War Bond vásárlást igazolt. A 369-ik Alliance- O.-i fiók KŐRÖSFŐY JÁNOS és SIMÓ MIHÁLY kerületi szervező által $13,525 értékű Ha­­dikölcsönvásárlást jelentett be. A 164-ik Chicago, Ill.-i fiók KUNSTADT ERNŐ ügy­kezelő által $12,525 és a 96-ik fiók LUKÁCS ISTVÁN ügykezelő által $11,075 értékű vásárlást igazolt. * * * Köszönetét mondunk minden egyes tagtársnak, aki a mozgalomba belekapcsolódott. Köszönetét mondunk min­den ügykezelő tagtársunknak, aki erejét és idejét e moz­galom sikeres végrehajtásának szentelte. Köszönetét mon­dunk magyar testvéreinknek, akik igaz hazafias hűség­gel fogadták ezt a mozgalmat és elindították AZ IRGA­LOM UTJÁN A VERHOVAY KÓRHÁZVONATOT. SZOMORÚ HÍR Mély megdöbbenéssel vet­tük annak hirét, hogy Rett­­man Iván — lapunk főmun­katársának, Rév. Rettman Farkasnak kis fia — 12 éves korában, váratlanul el­hunyt. Rettman Ivánka alig pár héttel ezelőtt került haza New York államból, ahol is­kolába járt. Édesanyja má­jus óta rendkivül súlyos be­teg, igy Ivánka, Erie-ben va­kációzott édesapja egyik pap társánál. Az elmúlt héten hirtelen magas lázzal ágyba került, kórházba szállították s hét­főn este fiatal lelkét vissza­adta az egek Urának. Igaz részvéttel vesszük kö­rül kis tagtársunk koporsó­ját. Minden részvétünk azon ban szeretett munkatársunk és barátunk, Rettman Far­kas tagtársunké, akinek nagy fájdalmát, gyászát enyhítse az a tudat, hogy a megpróbáltatások súlyos ide jében vele együtt érzünk, gyászából részt kérünk! MEGHATÁROZOTT IDŐRE SZÓLÓ BIZTOSÍTÁS EXTENDED A KÖVETKEZŐ TAGOK RÉSZÉRE , JUNE 30, 1944 Fiók-Br. 8 Vaszilinda Mihály 14 Altfater Ferenc, Altfater Fe­­rencné, Altfater Ferencné, Boros Peter, Lukacs Frank S., Mentler György, Nyeste Al­bert, Pásztor Péter, Pertli Ádámné, Tyukody Robert A. J., Zam Joseph A. 20 Szabó Mrs. Joseph 21 Mikita Frank 25 Blanar Mrs. John, Vajda Miklós 34 Mitchell Stephen, Macura Mrs. Stephen, Paulovits Ist­ván 36 Bali Mrs. Julius, Spisak Joseph 49 Prokop József 52 Herkert Cecilia 59 Sarka Jennie 83 Cooke Mrs. Edward F., Long Elizabeth, Szacsury Julius, Szacsury Stephen, Tenke Mrs. Julius 89 Petrick István 91 Csondor George, Fekete Mi­hály ifj. 121 Horvath Joseph, Horvath Mrs. Joseph Szely Joseph, Yam­­bor Mrs. Andrew 129 Bartók Joseph, Bartók Mrs. Joseph 132 Vida Cecilia 164 Novak Mrs. Frank 171 Kovach Joseph G. 182 Caldrer Marius J. 204 Pallagi Mihály, Pallagi Mi­­hályné, Pallagi Valeria 226 Urban Joseph 249 Farkas A. Miklós ifj., Lin­­derman Mrs. Curtis, Sakai Ann 273 Juhász József 296 Kish Mrs. Charles, Lengel Louis 303 Gáspár Mihály 345 Kalmar William, Kish Frank, Koncz Elizabeth 349 Kovács Mózes 350 Fodor László 361 Dienes Mrs. Louis, Dravecz László, Fodor Mrs. Joseph, Horvath Mrs. Joseph 362 Nohacs George, Nohacs Mrs. George 366 Baskind Alfred A., Paulin Mrs. Sophia 367 Edwards Julius 388 Papp Mrs. Alexander 396 Simzisko Michael 403 Gross Theresa M. 433 Nagy Emil 434 Bella John S., Kati Gizella, Nemeth Louis 447 Schwebel Mrs. Eugene 475 Geiss Mrs. Martin 480 Toth Alexander, Toth Louis 511 Nagy István L. 514 Orosz Mrs. Frank 80—MEMBERS Pittsburgh, Pa., 1944 junius 30-án, PHILLIPS EMMA E, h. kp. számvevő, —v— KÖTVÉNYÜKET VISSZAVÁLTOTTAK CASH SURRENDER JUNE 30, 1944 .... Fiók-Br. 83 Bodajlo Julius 168 Soos Elsie, Soos Marcella 349 Micklos Anna E. 360 Németh Louis W. 5—MEMBERS Pittsburgh, Pa., 1944 junius 30-án. PHILLIPS EMMA E* h. kp. számvevő, BUY U. S. WAR BONDS

Next

/
Thumbnails
Contents