Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-07-20 / 29. szám
(Verhovay ~ Journal) 31 C]s| 72 VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 JULIUS 20 NO. 29. SZÁM Hatalmas lendülettel . . . széles rendekben . . . arat a Halál. Neki nem kell várni Péter-Pál napjára, az ő vetése mindég kész az aratásra s mikor jókedve van, nekidurálja magát és kaszál. Most jókedve van a Halálnak. Véres' frontokon bőven hull kaszájának széles suhanása alatt a fiatal termés . . . Ifjú életek ezreit szakítja el az életgyökértől ... de bő aratását nem Hálaadóünnep, hanem gyászév követi, melynek szivettépő zokogása szárnyak nélkül is felrepül az égig . . . Nemcsak a frontokon arat a Halál. Valahogy minden háború alkalmával jönnek a nagy csapások is, melyek a front mögötti békeföldeken is oly bőségesen szedik az életet, mint a fronton. A hartfordi cirkusz ártatlan gyermekek lángoló sírjává vált . . . Bohócok tréfáin felzajló kacagás sikollyá gyulladt az égő sátor tüzes boltozata alatt és a cirkuszi játék végtelen, örökfájdalmu temető menetté vált . . . Egy délvidéken robogó gyorsvonat kisiklott és koporsójává vált egy sereg derék katonának. Kiképzésüket nem fejezték be, ellenséget nem láttak, tüzvonalba nem jutottak. A halálnak nem kell arra várni, hogy áldozatai ütközetet lássanak. Széles jókedvében oda sújtott, ahol javában sugárzott a béke napja, hogy megmutassa, hogy hatalmának megmutatásához nincs szüksége háborúra. Egy kis bányavároskában felsírt a, sziréna, és bénult szivü asszonyok és gyermekek siettek a bányához, mely lángoló, füstölő torkával elnyelte férjeiket, apáikat ... S az az egy bányatüz annyi életet oltott ki, amennyi egy kisebb ütközetben elvész, ha elvész .... Pennsylvaniában és North Carolinában dühöng a gyermekparalizis . . . gyermekeink gyilkos ellensége . . . összetöri törékeny testüket t elfujja életük pislogó gyertyáját . . . West Virginián és Pennsylvania nyugati részén át tornádó száguld és nyomában másfélszáz holttest hever . . . áldozatai az ember és a természet ütközetének ... A Halálnak nem kell háború ... az ő termése mindég érett az aratásra . .. A harctéren elesett katonákat eltemetik . .. ha van mit eltemetni ... s a hadsereg megy tovább a küzdelem utján s nyomát nem jelzi más, csak romok s idegen hangzású nevekkel televésett egyszerű fakeresztek . . . S itthon is . . . eltemetik a Halál kévéjébe hallottakat ... s azokra, akik ittmaradtak, meg fosztott an, megcsonkult élettel, ráhull a részvét a temetés napján ... aztán megy tovább az emberiség az életküzdelem utján . . . Nyilván, akik halottaikat gyászalják, elmaradnak egy kicsit. Szivük odahuzza őket ahhoz a sirhoz, mely elnyelte azt, aki életüknek értelmet, szépséget, örömet adott . . . megállnak, tér dr ehullnak, kimondhatatlan sóhajtozással Imádkoznak, pergetik ujjaik között azokat a rögöket, melyek alatt pihenőt talált az, aki nekik drága volt . . . s közben az emberiség megy tovább ... a munka, a szórakozás, az alvás, az evés felé . . . Mindenkinek megvan a maga élete s a más életével nem ér rá sokat foglalkozni. Rá tud szánni annyit, hogy meglátogassa azt aki gyászol . . . hóna alá nyúljon a roskadozónak . . . küldjön neki pár sort a részvét szavaival ... de többet nem . .. Azután, hogy a temetés elmúlt, neki magának kell lábra állni, elszakadni a sírtól s utána menni az életharcba masírozó emberseregnek, mely pár nap alatt is annyira elhagyta, hogy talán soha-soha többé utolérni nem fogja. De jó is annak a lesujtottnak, akinek olyan testvérei vannak, akik hajlandók vele együtt lemaradni egy időre az életmarsról . . . hogy vele maradjanak .. . hogy kezét fogva vezessék egy ideig azon az utón, melyet szemének véres könnyfátyolán át alig-alig lát . . . hogy megosszák vele a visszaemlékezés éles fájdalommal hasogató óráit . . . hogy megosszák vele sötét éjszakák kísértetjárta fekete óráit . . . hogy szeretettel ápolják, mint ahogy az ápolónő ápolja azt a beteget, akiből az orvos kivágott egy nemes testrészt ... Hiszen az, akinek akár a férje, akár a felesége, akár az anyja, akár a gyermeke halt meg, súlyos operáción ment keresztül ... a Halál sebésze egyetlen kegyetlen vágással kihasította életéből a legnemesebb, a legdrágább részt . . . érzéstelenitőt sem használt . . . orvosságot sem adott . . . csak sújtott és vágott s utána kegyetlen hahotával szólt oda áldozatának: “Kelj fel és eridj tovább . . . semmi az .. . mindenkinek meg kell halni egyszer . . .” De jó is annak, akinek vannak testvérei... Sok sírástól megvakult szemmel sírba meredő apát és anyát, özvegyet és árvát látott az a tizenhárom hazeltoni bányász, mig megszületett szivükben az a gondolat, hogy TESTVÉREKET KELLENE ÁLLÍTANI A LESÚJTOTTAK MELLÉ. A gondolatot tett követte és a tett sikerült! Megalakult az az egyesület, melynek LEGELSŐ célja az volt, hogy a családjaiktól elszakadt kivándorlók mellé résztvevő testvéreket állítsanak, akik jobbról és balról támogatják a sir felett roskadozókat és velük maradnak mindaddig, mig csak úgy meg nem erősödnek, hogy ismét lépést tudnak tartani a többiekkel, a boldogokkal, akiktől a Halál MÉG nem vett el senkit sem. Később kibővítette testvérsegitő működését az egyesület, de az, hogy a sírtól az életbe viszszavezessék a gyászolókat ... az volt az első célkitűzés, mely útnak indította a Verhovay Segély Egyletet. S most, mikor a fronton és a békét élet (Folytatása a 8-ik oldalon) TESTVÉR
