Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-07-06 / 27. szám
1944 julius 6 Verhovayak Lapja 7-ik oldal Kocsis Lajos ünneplése Negyedszázados munkásság elismerése. — Ünnepeltek a Verhovayak Buffaloban. FIÓKH1REK Márciusban megtartott igazgatósági gyűlésünk az “Elismert” cimet s az azzal járó ezüstérmet adományozta Kocsis Lajos tagtársunknak, a Buffalo, N. Y.-i 121-ik fiók érdemekben gazdag jegyzőjének. Kocsis tagtársunk 25 esztendeje tölti be tisztét, a tagság legteljesebb megelégedésére. Díszes ünnepség keretében folyt le a kitüntetés hivatalos átadása. Junius 21-én, szerdán este, a buffaloi magyar evangélikus egyház termében szép számú közönség gyűlt egybe, hogy tiszteletét fejezze ki az érdemes fióktisztviselőnek. A kitüntetés átadásán jelen volt Bencze János központi elnök és Révész Kálmán, központi titkár, akik a Bridgeporti Szövetség buffaloi konvenciójára vitték el egyesületünk üdvözletét. Horváth György, a fiók elnöke nyitotta meg a díszközgyűlést, üdvözölte a központi tisztviselőket s a jubiláló jegyzőt méltatva átadta neki a fiók ajándékát: egy értékes irat-táskát. Ezután Nt. Papp János László ev. lelkészt, a fiók ügykezelőjét kérte fel az áldomásmesteri tisztségre, aki első sorban egyesületünk központi elnökét kérte fel szólásra. Bencze János, kpi elnök lelkes beszéd kíséretében adta át az ünnepeltnek az egyesület elismerő diszoklevelét és az érmet. Ezután Révész Kálmán központi titkár szólott s örömének adott kifejezést afelett, hogy Kocsis Lajos fiókjegyző ünneplésén jelen lehet. Nt. Papp János László lelkész, ügykezelő, megkapó imádságban és beszédben kegyelettel emlékezett meg a 121-ik fiók első hősi halottjáról, Brugosh Nagy Imréről, akinek gyászoló édesanyja is jelen volt. Egy gyönyörű virágcsokrot adtak át neki és néhány percnyi felállással emlékezett meg a közönség a hősi halottról. Üdvözlő beszédet mondottak még Nt. Kozma Dezső református lelkész, Takács Miklós, az V-ik kerület szervezője, a fiók tiszteletbeli tagja, Taylor József, Verhovay igazgatósági pót-tag és a 383-ik fiók elnöke, Young Károly, a 383-ik fiók ügykezelője, Kovács Mihály, a 121-ik fiók első elnöke és alapitója, Mráz Sámuel, a fiók volt titkára, Kecskés János, Németh Sándor, Szűr József, Nagy Miklós, ifjúsági alelnök s végül Varga Sándor, az ev. egyház presbitere, aki talpraesett versekben mondotta el beszédét. Az ünneplést szeretetvendégség követte. Kocsis Lajos, az ünnepelt fiók-jegyző keresetlen -szavakban mondott köszönetét a központi tisztviselőknek és a rendezőségnek a tiszteletére rendezett ünnepélyért. A Verhovayak Lapján keresztül az egyesület tagságának hatalmas tábora is csatlakozik a 121-ik fiók tagságához és köszönti a negyedszázados jubileumát ünnepelt Verhovay harcost. Adja Isten, hogy még sokáig erőben és egészségben építhesse azt az egyesületet, mely szivéhez oly közel áll s melynek tagsága osztatlan szeretettel becsüli meg benne a hűséges egyesületi munkást és tagtársat! KÁRTYÁS FIA Tanító: Jancsi, számolj nyolctól felfelé. Jancsi: Nyolc, kilenc, tis, alsó, felső, király, disznó. Sad Me /ftfact/ A EXTRA ©BONDS 8-IK FIÓK. — JOHNSTOWN, PA. — Tagtársaim szives tudomására hozom, hogy fiókunk hivatalos beteglátogatója Angyal János, aki a júniusi gyűlésen a hivatalos esküt letette s igy julius 1-től kezdődőleg állását elfoglalja. — Fiókunk rendes havi gyűléseit minden hónap harmadik vasárnapján tartja meg 518 Chestnut St, alatt, a megszokott helyen, délután 2 órai kezdettel. A havidijak beszedése 1-től 2-ig folyik s ekkor 2 órától 2:30-ig az ügykezelő felolvassa a beérkezett leveleket s a jelentését teszi meg s akkor 2:30-tól 4-ig folytatódik a havidijak beszedése. Kérem a tagtársakat, hogy nyugtaszelvényeiket állítsák ki, mielőtt a könyveket elhozzák és a nyugtaszelvények hátára Írják rá a címüket is. Tagtársi tisztelettel Erdélyi Bálint, ügykezelő. 45-IK FIÓK. — CLEVE- jAND, O. — Fiókunk nagyszabású nyári pikniket fog rendezni 1944 julius 16-án, vasárnap délután 1 órától 8 óráig a Walter Grove-ban, 5480 State Road. Beléptidij adóval együtt 60 cent. A bizottság már jó előre gondoskodott jó zenekarról, hűsítőkről, borjupaprikásról és lacipecsenyéről. Mindenki jól fogja magát érezni. Ezért kérjük, hogy a tagtársak már előre jelöljék ki ezt a napot arra, hogy ekkor a 45-ik fiók tagságával fognak együtt mulatni igazi Verhovay jókedvvel. Tagtársi tisztelettel a bizottság nevében Balogh Lajos ügykezelő. 45-IK FIÓK. — CLEVELAND, O. — FELHÍVOM a tagtársak szives figyelmét az egyesületünk által lefolytatott Kórházvonat mozgalomra. Fiókunk a junius havi gyűlésen egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy ebben a mozgalomban minden erejének latbavetésével részt vesz s hogy határozatának külön nyomatékot adjon, elhatározta, hogy a pénztárból az ötödik War Bond mozgalomban $100 War Bondot vásárol. Felkérjük minden tagtársunkat, aki akár készpénzért, akár bérlevonás révén vásárol War Bondot, szíveskedjék az ügykezelőnél azt bejelenteni s a nála lévő gyüjtőivre a vásárlást nevének aláírásával igazolni. Kérjük minden egyes tagtársunkat, hogy e kérés teljesítésével kapcsolódjon bele a mozgalomba és mozdítsa elő ennek sikerét. A 45-ik fióknak sok katona tagja van ... nékik tartozunk azzal, hogy fiókunkban oly eredményt mutassunk fel, melyre büszkék lehetünk. Tagtársi tisztelettel BALOGH LAJOS ügykezelő, 9820 Maeon Ave, telefon ME 5023. 108-IK FIÓK. — YOUNGSTOWN, O. — Júliusi gyűlésünket e hó 9-én, vasárnap este 7 órai kezdettel tartjuk meg. Kérem azokat a tagtársakat, akik nem dolgoznak akkor, hogy jöjjenek el e gyűlésre és ott rendezzék havidijaikat. Már többször felhívtam a tagtársak figyelmét arra, hogy a házamnál fizető tagtársak kényelmére minden hétfőn este 6 és 8 óra között otthon vagyok és minden egyleti ügyben a tagtársak rendelkezésére állok. Ezzel tagtársaimat kímélem meg felesleges fáradságtól. Felhívom a tagtársak figyelmét továbbá arra is, hogy a Verhovay Kórházvonatra még mindég lehet nálam az iveket aláírni. Ennek szükségességét mindenki megérti, tovább magyaráznom felesleges, csak arra kérem a tagtársakat, hogy ne várjanak külön felhívást, hanem e hó 10-ig írják be nálam a gyüjtőivre az Ötödik War Bond mozgalom folyamán eszközölt War Bond vásárlásaikat. Turner József, ügykezelő. 132-IK FIÓK. — SOUTH BEND, IND. — FELHÍVÁS a 132-ik fiók tagjaihoz. Tisztelt Tagtársak! Tisztelettel értesítjük fiókunk minden tagját, hogy a júniusi gyűlés elhatározta az Igazgatóság által KÓRHÁZVONAT vásárlására s ezáltal hazánk, az Egyesült Államok, háborúban küzdő fiainak megsegítésére indított mozgalmának támogatását. Ezért tisztelettel kérjük a tagtársakat, hogy bárhol is veszik meg War Bondjaikat, szíveskedjenek azt bejelenteni a 132-ik fióknál. Ezzel kapcsolatban értesítjük a tagtársakat arról is, hogy War Bondjaikat a 132-ik fiók irodájában is megvásárolhatják. Az Ötödik War Bond mozgalom ideje alatt az arra hivatott tisztviselők minden este a tagság rendelkezésére állanak az irodában! Tagtársak! Mutassuk meg, hogy van-e nálunk összetartás akkor, amikor a haza hívásának való engedelmességünket tettekkel kell bemutatni! Próbáljunk meg, testvérek, oly munkát kifejteni, hogy arra mindenkor büszkék lehessünk, FEL A MUNKÁRA, TESTVÉREK! A júniusi gyűlés megbízásából vagyok testvéri tisztelettel WUKOVITS FERENC, ügykezelő. 143-IK FIÓK. — PUNXSUTAWNEY, PA. — A 143- ik fiók félévi gyűlését tartja meg julius 16-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel a (Folytatása a 8-ik oldalon^ Autóját meg kell vizsgáltatni jul. 31 előtt. "Jfl&ie £v&i CAR CARE YOUR DUTY Nem hajthatja a kocsiját 1944 julius 31-ike után, ha azt egy Hivatalos Vizsgáló ÁlISmás nem vizsgálta meg és hagyta jóvá. Kevesebb állomás van... s azoknál az állomásoknál kevesebb a szerelő. Ha utolsó napig vár ... nemcsak értékes időt vészit a várakozás következtében ... de még kocsijának használati jogát is elveszítheti. Védje meg a jogát ahhoz, hogy munkájába hajthasson... s más lényeges célokra használhassa az autóját. Azonnal vizsgáltassa meg és szerezze meg a hivatalos “O.K.”-t a fékekre, gummikra, lámpákra és kormánykerékre. A Hivatalos Vizsgáló Időszak julius 31-én ér végett Meghosszabbítás nem lesz! Ha azután a nap után nincs meg a kocsiján a Hivatalos Vizsgálati Bélyeg, nem hajthatja autóját. EBBEN A VÁLSÁGOS IDŐBEN NEM SZABAD AMERIKA FORGALMI RENDSZERÉNEK LETÖRNI! SZEREZZEN BIZONYOSSÁGOT AUTÓJÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL, HOGY JÖVŐBENI SZÁLLÍTÁSÁT BIZTOSÍTSA. COMMONWEALTH OF PENNSYLVANIA