Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1944-04-20 / 16. szám
(Verhovay Journal) 31 72 VOL. XXVII. ÉVFOLYAM 1944 ÁPRILIS 20. NO. 16 SZÁM — Az amerikai magyarság jövője — Újabban ismét előtérbe került ez a kérdés, mely időről-időre vita tárgyává lett az amerikai magyarság körében, különösen olyankor, amikor az elmúlás tényei különösen ránk nehezedtek. Nagyjából két iránya van az amerikai magyarság jövőjéről való gondolkozásnak. Az egyik a reménykedő irányzat. Ennek képviselői hivatkoznak arra, hogy még harmadik generációsok is vannak, akik tudnak magyarul s azt remélik, hogy amig lesznek lelkészek és tanítók, akik tanítják a magyar nyelvet, addig lesz amerikai magyarság is. A másik irányzat a csüggedés irányzata, melynek képviselői viszont arra mutatnak rá, hogy magyar iskoláink elnéptelenednek és kijelentik, hogy beolvadás következtében 20—30—40 év múlva hire-nyoma sem lesz az amerikai magyarságnak. Egyik irányzat sem téved, mert mind a kettőben nagy igazság van. De ugyanakkor úgy érezzük, hogy egyik sem indul ki helyeseli és épp azért a következtetéseik sem lehetnek teljesen megfelelőek annak, ami valójában be fog következni. Mind a két irányzat képviselői ugyanis egy azon alapelvből indulnak ki, melyet talán legtömörebben Széchenyi fejezett ki, amikor azt mondotta, hogy “nyelvében él a nemzet”. Ez a jóhangzásu mondat annyira megtévesztette az embereket, hogy egy évszázad óta nem tudtak kiszabadulni teljesen lenyűgöző hatása alól, pedig a körülöttünk látható példák világosan bizonyítják, hogy a nemzet NEMCSAK a nyelvében él, hanem másban is! Sőt tovább megyünk és azt mondjuk, hogy a nyelv nem is lényeges eleme két nemzet egymástól való külömbözőségének. Európában rengeteg példa van erre. Úgy az osztrák, mint a német egy nyelvet beszéltek, mégis két külömböző nemzet volt, melynek külömbözősége fenáll ma is, bár a természetes határokat letörte a náci erőszak. Hasonló nyelve van a külömböző szláv népeknek, körínyen megértik egymást és a pánszláv kísérletek mind erre a nyelvi rokonságra alapozódtak. Mégis csődöt mondtak. Miért? Mert hiába azonos két nemzet nyelve, ha más nem köti össze, akkor nem tud összeolvadni. Itt van Anglia és az Amerikai Egyesült Államok. Angol a nyelve mind a kettőnek és ki mondaná, hogy ennél fogva az angol és az amerikai egy nemzet? Argentiniában spanyolul beszélnek, de nincs egy argentiniai sem, aki hajlandó volna vállalni, hogy ő sponyol nemzetiségű. Ha nyelvében él a nemzet, akkor a nyelv kellene, hogy egyesítse azokat, akik egy nyelvet beszélnek. De ennek nyomát sem látjuk. Most nézzük a kérdés másik oldalát! Elveszti-e nemzeti sajátosságait az a nép, mely a nyelvét elveszti? Erre ismét csak “nem” a felelet és ezt a tagadó feleletet szintén több példa igazolja. Itt vannak például az ír nemzet leszármazottai Még a tizedik amerikai generáció is azt fogja mondani, hogy “én ir vagyok” és büszke lesz rá, bár már a dédnagyapja is elfelejtette az ir szót. De nemcsak mondani fogja, hogy ő “ájris”, meg is látszik rajta, egész természete, gondolkozása, életmódja kitörülhetetlenül és maradandóan “ájris” lesz. Angolul beszél itt az “ájris”, a “skót” meg a többi angliai származású bevándorló, de nemzetiségi sajátosságait megőrzi, mert azok öröklődnek úgy, ahogy öröklődik a zenei tehetség vagy akármilyen más szellemi és lelki tulajdonság. Angolul beszél az itt született kínainak az unokája is, mégis kínai marad természetében, gondolkozásában, mert azt, ami őt kínaivá teszi, apáról-fiura és anyáról gyermekére szálló eltörülhetetlen örökségben kapja meg. És azért, mert érzi ezt az örökséget, mely az ájrist ájrissá, a skótot skóttá, a kínait kínaivá teszi, azért nem is titkolja, hanem hirdeti és intézményeiben is féltékenyeit őrködik azon, hogy e származását hirdető szálak el ne kopjanak és el ne szakadjanak. Nem nyelvében él tehát a nemzet, hanem másban. A nyelv kiveszése veszélyezteti ugyan a nemzeti sajátosságokat, de csak akkor, ha a nyelven kívül egyéb, a nemzetiségi sajátossághoz tartozó érzések és vonások is veszendőben vannak. Amig azonban ezek megmaradnak, addig a nyelv elveszése nem jelenti a nemzetiség eltörlődését is. Kivándorolt magyarságunk magyarsága sem függ a nyelvétől. Ha attól függne, akkor néhány kurta évtized múlva vége volna az amerikai magyarságnak, mert addigra már a legeldugottabb faluban is megszűnne a magyar nyelv tanítására az utolsó lehetőség. A földrajzi és történelmi tapasztalat alapján azonban biztosan állíthatjuk, hogy az amerikai polgárságnak magyar származású része megmarad magyar származásúnak még a huszadik generációban is, úgy, ahogy az amerikai ir megmaradt ájrisnak, s az amerikai skót megmaradt skótnak s ahogy Roosevelt elnök a mai napig megőrizte annak a tudatát, hogy holland származású, bár családja 1649-ben, közel 300 éve jött Amerikába. S amig más nemzetiségekkel való összeházasodás következtében az utódokban a nemzetiségi sajátosságok össze nem keverednek, addig a magyart mindég meg lehet külömböztetni az olasztól, a lengyeltől, a franciától és a skóttól, úgy, ahogy ezek is mind külömböznek egymástól, külsőbben úgy, mint lelki és szellemi sajátosságaik tekintetében. S a lélek elemi törvényeihez híven, az a huszadik generációs leszármazott is (Folytatás a 2-ik oldalon) ELÉRTÜK A HATODIK MILLIÓT! i Szép csendesen, szinte észrevétlenül siklott át egyesületünk vagyona az ötödik millió dollárból a hatodik millióba. Nem irtunk eddig róla, mert kiváncsiak is voltunk, hogy észreveszi-e más is, de bizony az amerikai magyarság figyelmét senkisem hívta fel arra az. örvendetes tényre, hogy a legnagyobb magyar testvérsegitő egyesület elérte és elhagyta fejlődésének egy újabb jelentős mérföldkövét. Hivatalos lapunk mrcius 10-iki számában jelent meg a januári havi számadás, melyben egyesületünk vagyona átlépte a rubikont és hat millió dollárt érő egyesületté vált. Épp a múlt év utoljára, 1943 december 31-ikére ért el egyesületünk az ötödik millió végére. Vagyonunk akkor pontosan $5,995,559.96 volt. A következő hónapban, tehát 1944. január 31én már vagyonunk $6,101,387,96-ra emelkedett. Az év tehát jól kezdődött, hatszoros milliomosok lettünk az uj esztendővel és február hava lépést tartott a jó kezdettel, mert a három hétre rá megjelent februári havi számadás szerint egyesületünk vagyona $6,160,800.02 lett, tehát mire lapunkban megemlítjük az eseményt, addigra már lényegesen túl is mentünk rajta és mélyen benne járunk a hatodik milliónak a hetedikbe vezető utján. Álljunk meg hát egy percre e hatodik milliót jelentó mérföldkőnél és pillantsunk vissza. Épp két és fél éve van annak, hogy 1941. október 16-ikán a Verhovayak Lapja e vezércikkel jelent meg: “Meghaladtuk az Öt Milliót.” Két év és négy hónap alatt egyesületünk egy teljes millióval emelkedett. Ez évi átlag 428,000 dolláros emelkedésnek felel meg egyesületünk tiszta vagyonában. Ennek a növekedésnek jelentőségét legkönnyebben akkor tudjuk felfogni, ha egymás alatt kimutatjuk, hogy; egyesületünk vagyona hogyan szaporodott 1938 eleje óta, amikor egyesületünk elérte a negyedik milliót. Egyesületünk vagyonában kimutatott tiszta növekedés volt: 1938-ban$285,121.07 1939-ben$261,360.74 - ' *i 1940-ben$378,527.50 1941-ben$418,536.33 1942-ben$376,310.88 1943-ban$506,575.79. Látjuk tehát, hogy egyesületünk történetében az 1943-as év az első, melyben egyesületünk egyetlen évi tiszta vagy onszaporulata meghaladta a fél millió dollárt! A vagyon szaporodással természetesen szorosan összefügg a taglétszám növekedés is. Vannak intézmények, m*«
